Zerffi Gusztáv: Mozaik (Lipcse, 1844)

A’ lefolyt tavaszelő végnapjaiban egy férfiú meg­tört szemeit fogát be örök álomra kezeini. A’ ba­rátság’ szent köteléke szorosan füze egymáshoz ben­nünket gyermekségünk óta. — Ó, a’ magányban élt — ’s vajha tovább élhetett volna annak zavar­talan rejtekében] — hazájának, mellynek mozgal­mait mindig figyelemmel kisérte. Mielőtt meghalna, egy csomó kéziratot nyujta át, ’s mondá szakadozott hangon: „vedd e’ firká­kat, ’s ha mit érdemesnek találsz bennök, nyomasd ki; de nevem’ hallgasd el örökre.“ A’ papirosnyalábot átvettem, ’s miután a' fáj­dalom’ ’s keserv’ első hatalmas érzései enyhülni kezdettek, átforgatám azokat, és találtam az ira­tok között több közölhetőt. A’ mit tehát ezennel veszesz, kedves olvasó, úgy tekintsd, mint egy sk­ontuli szózatot, ’s mint hagyományát egy korán hamvadó férfiúnak, kit a’ pártszellem elfogulttá nem tett, és kit egyedül a’ haza­ ’s igazság’ szeretete vezérelt nézeteiben.

Next