Hét Nap, 2005 (2. évfolyam, 1-43. szám)
2005-09-27 / 32. szám
HctN^p 5 2005. szeptember 27. A múlt felezési ideje Az ember, aki megborzongott egy nyílhegytől Nem akarja Schliemann nyomán folytatni Trója feltárását és templomot sem keres Théba koronáján. Más vágya van. Bár ötéves korában még Attila sírját szerette volna megtalálni, most, az őszi szünetben Egerbe készül, hiszen mégis más „azokkal" a csillagokkal együtt szívni a történelmi levegőt - és a gyerek is éppen ezt tanulja az iskolában. Ő nem más, mint Keszi Tamás, az Intercisa Múzeum régésze. Az elmúlt napokban nagyüzem volt a múzeum háza táján. Keszi Tamás - kollegáival együtt - szombaton és vasárnap is munkájának él. S aki csak egyetlen egyszer is részt vett egy általa tartott tárlatvezetésen, meggyőződhetett arról, hogy hallatlan szakmai felkészültsége közérthető, szuggesztív előadásmóddal párosul. Keszi Tamás, akinek az őskori- és népvándorlás-kori régészet a szakterülete, egyformán biztosan mozog a római provinciák világában vagy akár a középkorban. Legutóbbi tárlatvezetései egyikén (a Kulturális Örökség Napjain) elárulta, hogy ugyan a népvándorlás kora érdekli leginkább, legtöbbet mégis bronzkori leleteket tárt fel, melynek során település és temető került elő. A római tábor területén - ahol állunk - helyőrség táborozott (üst, fülbevaló van a feltárt leletek között). A víztorony helyének kutatásakor pedig egy hun kislány sírjára bukkantak. Bár nagy érdeklődéssel hallgatom, hogy városunk területén a germán kor szegényesebb, az avar kor viszont annál gazdagabb. Pénz kellene a feltárásokhoz, hiszen a város területén az új kőkorszaktól a török korig minden megtalálható. Most mégis arra kérem, hogy a bennünket most leginkább érdeklő kérdésről, az autópálya építésével kapcsolatos feltárásokról tájékoztasson. Amikor az ásatás nyomvonalát megkapják a múzeumok, felderítik a lelőhelyeket. Ez azt jelenti, hogy szántás után kimennek a helyszínre, terepjárásra. Az olyan cserépnyomok, kődarabok, amiket az eke kifordít a földből, megelőző feltárással kerülnek napvilágra. Ezt az Autópálya Rt. finanszírozza. Előkerülhetnek olyan lelőhelyek is, amelyek nem ismertek, (pl. temető volt vagy legelő), ahol nem lehetett szántani. Múzeumunk másik régésze, Hodik Mónika két hónapig Ercsiben ásott, én tavaly Kisapostagon, az idén pedig Baracson és Ercsiben mondotta. Az autópálya építéséhez kapcsolódik egy sóderbánya megnyitása Iváncsán, ott több hónapig dolgoztam. Tavaly a legjobb lelőhely Kisapostag volt, ahol bronzkori temetőt és települést találtunk, az idén pedig az iváncsai sóderbánya területén szintén egy bronzkori települést és egy Árpád-kori temetőt. A tavalyi leletek nagy része már mosott állapotban van, és a restaurátorok dolgoznak rajta amikor éppen nem rajzolnak, vagy konzerválják az előkerült maradványokat az ásatásokon. Az idén feltárt leletek még mosásra várnak. Iváncsán a település olyan részét találták meg, ahová a bronzkoriak szemétgödröket ástak, részben földkitermelés céljából, másrészt élelem tárolására, melyeket később háztartási hulladékokkal töltöttek fel. Ezekből kerültek elő töredékes állapotban edények (de egész is), több tucat kőbalta, egy-két bronz ékszer, pattintott nyílhegy, agancsból készült kapák és szerszámok, vadászott és halászott állatok maradványai, süllőfogsor, halpikkelyek, szarvas- őzagancs, őstulokagancs. Azok maradványai, amit ettek, vagy amilyen eszközöket használtak a mindennapi életben és kidobtak. széltek, akik használták, azt nem lehet megállapítani, mert nem volt akkor még írásbeliség. A pontos korát, azt lehet. A hagyományos tipokronológia az első módszer. Főleg edénytípusokat vizsgálnak így. 200-250 éves hagyománya van. A régészet iránti érdeklődés több évezredes, de ami a modern kori régészet megszületéséhez vezetett, az minden országban más időpont. Nálunk kb. a XVIII. század vége az, amikor nagy főúri gyűjtemények alakulhattak ki. Részletesebb leírások a XIX. század második felében keletkeztek, ekkor járta körbe Rómer Flóris az országot, feljegyzéseket készítve a régészeti emlékekről. Az első magyar honfoglalás-kori emlékanyagot a XIX. sz. első felében, az 1830- as években határozták meg. A felhalmozott anyagot aztán csoportosítani kezdték aszerint, hogy kő, réz, vas vagy bronz az anyaga. Ez lett aztán a korszak neve is. Ezen belül aztán lehet finomítani, főként a kerámia vonatkozásában. Mivel ezt az anyagot az új kőkor óta használják, változása alapján régészeti kultúrákat lehet vele meghatározni, melyeknek jellegzetes kerámia anyaga, eszközkészlete, településjellegzetessége van, így ki lehet alakítani egy relatív kronológiát. A Kárpát-medence nincs elszigetelve környezetétől. Ennek alapján a kerámiákat változó sorrendbe lehet állítani. Kapcsolatok találhatók a mediterrániummal, ahol már az egyiptomiaknak vannak történeti feljegyzései, így pedig az egyiptomi kronológiához lehet kötni áttételesen a Kárpát-medencei tárgyak korát. Ezáltal egy régészeti kronológia alakítható ki. Vannak természettudományos módszerek is. Az ötvenes évektől radiokarbonos kormeghatározást használnak. Ez azon alapul, hogy kétféle szénatom van, az egyik radioaktív. Ennek a légkörben az aránya állandó. Ez az arány bekerül a szervezetbe, ott ugyanaz az aránya, mint a légkörben, mert folyamatosan veszünk levegőt, táplálékot. Ha elpusztul a szervezet, megszűnik a radioaktív utánpótlás, az elkezd bomlani. Ismerjük ennek a felezési idejét, és ennek alapján meg lehet határozni azt, hogy hány éve pusztult el a szervezet, amelyhez tartozott. Például egy fadarabról meg lehet állapítani - nagyjából 150-200 év tűréshatárral -, hogy az most 3000 éves +/- 150 év. Ezekből — sok ilyen adat megvizsgálásából - egy másik természettudományos kronológiát lehet kialakítani, ami nem stimmel ugyan teljesen a régészeti kronológiával, de jól alkalmazható. - Szerintem minden régész a nagy felfedezésről álmodozik. S ha ez nem is mindenkinek adatik meg, de vannak olyan leletek, amelyek különleges fontossággal bírnak számukra... - A legnagyobb élményem? Most Iváncsán vettem a kezembe. Olyan picike dologról van szó, ami könnyen kikerülhetett volna akár a kiásott földdel. Tetejében nagyon kevés kerül elő, a múzeumban nincs is több. Ez egy ekkorka (s mutatja) kis nyílhegy. A régészeti kronológia szerint lehet úgy 3600-3700 éves, a radiokarbonos datálás szerint pedig úgy 4100-4200. Nekem az a leg-leg... Amikor kézbe fogtam, a hideg futott végig a hátamon. pirko - Milyen módon lehet megállapítani egy lelet korát? - Alogyan hívták magukat és milyen nyelven be Tisztelgés egy nagyhatalom előtt A zene gyógyít és boldoggá tesz Nem gyárt sem nukleáris fegyvereket, sem „izmus” - ízű elméleteket. Senkinek sem kell rettegnie tőle, szépséget lop életünkbe. Vannak ugyan követei, de nem ismerünk általa előidézett diplomáciai konfliktusokat. Nemcsak országhatárok nyílnak meg előtte, hanem jobbik énünk, a lelkünk is. Ez a nagyhatalom: a ZENE! Van, akinek Chopin, van, akinek Sziámi. Van, akinek a Állami Hangversenyzenekar, másoknak a Száztagú Cigányzenekar. Mindegy. Mint ahogy az is, hogy ki műveli. Ismerek olyan polgármestert, aki magyarnótát énekel, és olyan szobafestőt, aki operaáriát. És az a mese is valósággá válhat, miszerint az ismeretlenség legsűrűbb homályából valaki egyik napról a másikra plakátokról mosolyog ránk. Zene csak kétféle van: jó vagy rossz. Mint ahogy ez minden másra is igaz. A különféle műfajok nem zárják ki egymást. Aki Bach prelúdiumain és fúgáin nevelkedett fel, attól még kedvelheti a megasztárokat is. Ezt tudja a zene. És még nagyon sok minden mást. Világnyelv! Harmóniát teremt, kikapcsol, ellazít, megnyugtat, vígasztal. Erőt ad . Szórakoztat és még sokáig sorolhatnánk. Nincs olyan ember, aki élete folyamán nem kerül kapcsolatba vele valamilyen formában. Ez már az anyaméhben kezdődik. Kimutatták, sőt szívszorító felvételek tanúsítják, hogy a magzat érzékeli, ha zenét hall. A számára kedves, lágy dallamok nyugtatólag hatnak rá, és ezeket - mint megfigyelésekből tudjuk - világra jötte után „felismeri”. A gyermekkorunkban tanult versikék szövegét az idő múlásával elfelejtjük, de a dallamfoszlányok később is felsejlenek. Hány szép órát töltöttünk szerelmesen, boldogan különböző szórakozóhelyeken a zene ölelésében! És lám, ez is lehet egy intim kis presszó vagy egy disco dübörgésével és fénycsóváival. Hiába, sokfélék vagyunk, mint ahogy a zene is az. Tudjuk, hogy az ember azt érti, érzi meg leginkább, amit maga is megtapasztalt. Engedtessék meg nekem ennek okán, hogy egy személyes emlékem közreadjam! Amikor idős szüleim - akikkel nagy harmóniában együtt éltünk - örökre elhagytak, légüres lett a tér. Akkor még nem, ma már tudom, hogy így kezdődik a depresszió. Szerető családom a legkülönbözőbb módon próbált segíteni - hiába. Aztán egyszer a lányom - aki előtt a lényem nyitott könyv - megtalálta a gyógyírt. Meghívott a Vasas Kórusok Országos Találkozójára. Ez egy egész napos rendezvény volt, melyet én végigsírtam. S a könnyek árja elmosott minden fájdalmat és bánatot, csak szép emlékeket hátrahagyva. Másnap semmi bajom nem volt. Sorolhatnék még hasonló történeteket, van bőven. Sőt, meg is írták. Trapp Mária Auguszta „A Trapp család - kolostortól a világsikerig” c. könyvében elmesélte az éneklő család igaz történetét. Ebből született később „A muzsika hangja” c. nagysikerű musical Nemcsak ennek a híres családnak az életében játszott fontos szerepet a zene, hanem valamilyen formában mindannyiunk hétköznapjainak is része, amelyből akár ünnepek is válhatnak. Hogy hogyan? A Dunaújvárosi Vegyeskar néhány tagja próbálja megadni a választ. Gazdag Veronika nyugdíjas tanár: - Mindig fontos volt az életemben a zene. Gyermekkoromban sokszor jártam hangversenyre, operába. Most már nehezen mozdulok. Maradt az éneklés, lelkem szellőztetése. Ha reggel sétálok a kutyámmal, felváltva tartok népdal, műdal, zsoltár stb. napokat. Még a kutyám sem csodálkozik rajta! Egyidőben az uszodában is énekléssel kezdtem a napot. Na, ott már inkább volt álmélkodás! Az éneklés még most, harminc év énekkari tagság után is nagy örömet okoz. Ha más is meg tudná találni ezt az örömet, nem küzdenénk az utánpótláshiány problémájával. Pedig kell a városnak ez az énekkar! És kell más léleknek is a szellőztetés! Kovácsné Danó Viktória pénztáros: - Az életemben nagyon fontos szerepet játszik a zene, szinte mindig szól a fülemben. Majdnem mindegy, hogy milyen fajta zene az. Ha nem hallgatom, akkor művelem. Gyermekeimmel is megpróbáltam megszerettetni, azt hiszem, forrasztár. - Lelkes amatőrként mindig vonzottak a szép harmóniák. Jó iskolám volt, a kodályi módszerek szerettették meg velem is a zenét, sajnos csak befogadói szinten. A kórus közösségében barátokra, feleségre találtam, kiket a kórus szeretete és a közös kedvtelés hozott össze és tart egyben már sok-sok éve. Végezetül pedig egy „külsős” véleménye: Dr. Révész Gertrúd belgyógyász, háziorvos: Nemcsak az én életemben, hanem gyermekeimében és testvéremében is meghatározó szerepet tölt be a zene. Tizenkét évig tanultam hegedülni és zongorázni. Főként hegedülni szerettem. Televíziónk nem volt, de egy hangversenyzongoránk igen. Nekem a gyakorlás volt a szórakozás. Két lányom a nyomdokaimba lépett. Szép növendékhangversenyek emlékét őrizzük. Természetesen azért is tanultak zenét (hegedülni), mert az az általános műveltség része, de elsődlegesen azért, hogy szép legyen a lelkük. Én romantikus alkat vagyok, szeretem például Csajkovszkijt és Mendelssohnt, (gyönyörű hegedűversenyeiket), a szimfonikus költeményeket. A „zene kell’minden mennyiségben. És Pink Floyd és Metallica is jö het! Valaha jártam a városi énekkarba, és szerettem oda járni, de még mennyire! Nővéremmel pedig a mai napig nagy csatákat vívunk. A tét: „Ki nyer ma?” . Az UNESCO határozata alapján, 1975 óta október elseje a ZENE VILÁGNAPJA. pirKo sikerült. Mondhatnám azt is, hogy „zene nélkül mit érek én?” Fazekas Gábor hengerész,