A Hét, 1890. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1890-01-19 / 3. szám
52 Philharmonia. (Erkel Sándor jubileuma.) A századik filharmóniai hangverseny, mely a héten folyt le a vigadó nagytermében művészi eseményszámba megy. Ez az est egy tizenöt éves korszakot zár le a filharmonikus zene életében, mely a magyar zenetörténetben mindig nevezetes szerepet fog játszani. Úgy fogjuk említeni ezt a korszakot, mint a melyben a classikus zene művelése erős nemzeti lendületet vett s elfoglalta méltó helyét a művészetek különböző ágai közt. És ennek a korszaknak dicsősége elválaszthatatlanul van összeforrva Erkel Sándor operai karnagy nevével. Ő volt ennek a korszaknak éltető eleme, lelke, inspirátora s a karnagyi palcza, mely ezen az estén századikszor emelkedett fel a karnagyi állvány mellett, lelkesebb, buzgóbb és szakavatottabb kézben nem is lehetett volna, mint az övében. A hangverseny maga is emlékezetes fog maradni. Az est kizárólag Beethoven fenséges zenéjének volt szentelve («Lenoranyitány,» «Fidelio nagy áriája» (Wiltné) és a «IX-ik symphonia») s mindhárom piece a legkitűnőbben volt előadva. —■ nagy kár, hogy Wiltné asszony nem volt egészen disponálva s az ő fenomenális hangjában, mely már annyiszor ragadott el bennünket, ezen az estén némi fogyatkozásokat voltunk kénytelenek tapasztalni. Hangverseny után az ünnepelt karnagy tiszteletére banker volt a vigadó első emeleti éttermében, Komáromi Mariska Párisban. Operánk volt soubretteje, aki jelenleg Marchesinél tanul Párisban, közelebb fényes sikert aratott egy igen előkelő körben. Castrone marquis estélyén, melyen Melba kisasszonynak, a párisi nagy opera egyik csillagának társaságában vett részt, Tosti Sérénade-ját énekelte, s a jelen volt díszes, csupa műértőkből álló közönséget egyszerre meghódította. A párisi lapok magasztaló hangon szólnak az első szereplésről. «A kegyelem kenyér.» Turgenyeff Ivánnak, a nagy orosz regényírónak ily czímű drámáját nagyon vegyes hatás mellett adták elő a párisi «Théátre Libre»-ben, mely tudvalevőleg a színpadra kevésbbé alkalmas, de a mellett irodalmi értékű drámákat kultiválja. Turgenyeff darabjában egy elszegényedett nemesről van szó, aki egyik barátjának a házában élősködik, s aki e házban marad akkor is, mikor a családfő és felesége rendre elhalnak. Leányuk nem vonja meg a kegyelemkenyeret apjának régi barátjától. Történik, hogy a leány férjhez megy. A nászra vendégek érkeznek a kastélyba, s e vendégek közül néhányan kötődni kezdenek a szegény nemessel. És ekkor az ittas emberből, akinek fölhányják a kegyelemkenyeret, kitör a titok: az a leány, a ki ma férjhez ment, az ő leánya. A kastély ura nagy korhely volt, s az úrnőnek közel akadt vigasztalója a házi barátban. Nagy a botrány. A leány és férje arra a gondolatra jönnek, hogy alkuba bocsátkoznak a szegény nemessel: hagyja el a kastélyt, pénzért. Ez a jelenet meglehetős visszatetszést keltett a Théátre Libreben is, bár ennek közönsége eléggé szokva van a színpadi merészségekhez. A darab azzal végződik, hogy a leány apjának a keblére borul. A Turgenyeffre nem igen emlékeztető, keserűségekkel teli dráma néhány lelkesült hallgatóra is talált. Jobbára azonban csak izgató hatást tett, ki nem elégített. Darab az influenzáról. A poseni színházban, melyről nem lehetne mondani, hogy nem halad a korral, a napokban egy új vígjátékot adtak elő, melynek czíme «Influenza», s melynek meséje az uralkodó epidémia körül forog. Az első előadás nézői, úgy látszik nem betegedtek bele a darabba, mert az előadást megismételték. Jeanne d’Arc, a francziák nemzeti hősnője, aki ellen a történettudomány csak legutóbb indított meg egy meglehetősen compromittáló, inquisitorius eljárást, ismét ünneplés tárgya, ezúttal a Porte-Saint-Martin színházban, ahol esténkint Sarah Bernhardt asszony öltözik pánczélba, hogy a francziákat győzelemre vezesse az angolok ellen. Jules Barbier drámáját, melyet ott Gounod zenéjével adnak elő, olyan fényes kiállításban s olyan óriás személyzettel hozták színre, hogy a Porte-Saint-Martin előadásaihoz semmi sem fogható, ami eddig kiállítás dolgában történt. A látványosságnak roppant közönsége van, pár nap alatt nyolcvanezer frankra rúgott a jövedelem. Oroszok Budapesten. Ne tessék megijedni: nem a kancsukás oroszok, hanem azok a rendkívül érdekes orosz énekesek jönnek hozzánk e hó 27-én, akik Szlavjanszkij-Agnenov Dmitrij karnagy vezetése alatt már az egész világot, — még Amerikát is — bejárták s akik nemrégiben Párist, Berlint hódították meg, jelenleg pedig Bécsben aratják a babérokat. A bécsi, berlini és párisi lapok szinte nem lelnek szavakat elragadtatásuk kifejezésére. Az énekkar 56 tagból áll, ebből 16 szebbnél szebb fiatal nő, a többi férfi és gyermek. Valamennyien fényes, drága XVI. századbeli orosz kosztümben lépnek fel. Két szalonja, két nagy képkiállítása lesz a párisiaknak, ha a Bouguereau Meissonnier viszályt ideje korán el nem intézik. Pedig ha csakugyan két szalon lenne, annyi volna, mint egy sem s «a Szalon» elvesztené nagy jelentőségét. Meg is tesznek mindent az ellentétek kiegyenlítésére, de még eddig nem sikerült. A viszály onnan keletkezett, hogy a szalon hatalmasságai, élükön Bouguereauval, kimondották, hogy a kiállítási jutalmak nem számítanak úgy, mint a rendes évi jutalmak, ami érzékenyen érintette a festők egy részét, főkép Messonniert. Mindazok az elemek, melyek Francziaországban a festészet világába tartoznak, mai nap két pártra vannak szakadva s félő, hogy az egyik párt teljesíteni fogja fenyegetőzését s külön fog kiállítani. Ezzel a Szalon szép napjainak egyelőre vége volna. Talányok. Megfejtés az 5. számban. Megfejtése Az 1 -ső számban közölt talányoknak: I. II. Helyes megfejtéseket küldtek be: Seefehlner Margit, Budapest, K. Lajos, Zágráb, Horovicz, Ilka, Budapest, Simai Sarolta, Hock Etel, Kis Jenő, Nagyvárad. Heti posta. Mindennemű reklamácziók egyenesen a szerkesztőséghez, József körút 44 sz. alá intézendők. Arad, Z. Kálmánná. A «Hintán» czímű szép költemény szerzőjétől elszórva már több eredeti és fordított költemény jelent meg, de egyik sem keltett még oly föltűnést, mint a «Hét» múlt számának e poémája, melyről irodalmi körökben is nagy dicsérettel beszéltek. A fiatal Szalay Fruzina aki Kaposvárott lakik állandóan, föltétlenül kiváló tehetség és női poétáink között kevés van, aki formatökélyben s a gondolatok választékosságában vele vetekedhetnék. Budapest. /. /. Köszönjük beható tudósítását, de lapunk számára már megkésett. Saját tudósítónk is jelen volt azon a drámai vizsgán. Mint mai számunkban olvashatja, nem olyan rózsaszínű szemüvegen nézte a productiót. P. L. Ön Klopstockot fordítja és a beküldött mutatványt Klopstocki ódához illően fölszereli a méreti schémával is, mintegy legalizálja — mint Heine mondja — hogy korrekt, szigorú erkölcsű óda, mely ellen kifogást emelni nem lehet. Nem is emelünk sem az óda, sem a fordítás ellen, de tartunk tőle, hogy mégsem egészen időszerű. Ha már fordít, fordítsa az újabbakat, azoknál legalább megtakaríthatja a schémát. Az is valami. Bécs. H. Nagy Sándor. Ha nyomdafesték alá szánt dolgait is olyan élénken írja, mint epistoláit, akkor nincs semmi akadály. Tessék , bármikor. Kolozsvár. M. Dezső. Még nem határozhattuk el magunkat, hogy melyiket válaszszuk. Talán még rövidebbeket is tudna. Üdvözlet! Ivánfi J. Közölni fogjuk. Karánsebes. Újra ukázt meneszszünk ? Nagyvárad. Sz. L. Ha Jelynek Henriknek a közúti vaspálya igazgatójának eddig nem is volt praedicatuma, de voltak olyan ősei, akik fölérnek egy jó hangzású praedicatummal : nagy tehetségű, munkás férfiak, kik a közügyek terén zajtalanul szerezték az érdemeket. Atyja közreműködött a főváros felvirágoztatásában. A tudományos világban nagy hírnek örvendő bécsi tudós és kiváló egyházi szónok pedig nagybátyja. Szóval a kitüntetés ezúttal amúgy is nemes és mindenképen érdemes férfiút ért. Epigrammák: «Jeunesse dorée, jellem» stb. Finom tűszurások, ügyes verselés. Igen örvendünk a találkozásnak. — Alkalmilag hozzuk. Vajda-Hunyad. Gy. Zsigáné. Nagyságod lekötelezett szives figyelmével. Alkalom adtán viszonozni fogjuk ugyanazon az utón. Ahhoz, hogy még róla írhassunk, elkésett. Debreczen. «Protestáns lapok.» A cserepéldányt megindítottuk. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : Kiss József. Főmunkatárs : Justh Zsigmond.