Hétfői Hírek, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-29 / 5. szám
Moszkva tovább segíti Vietnam népét — FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. — — Telefonjelentésünk — MOSZKVA: a szovjet főváros politikai köreiben vasárnap is élénken kommentálják a párizsi megállapodást s a hitelt érdemlő szovjet források nem fukarkodnak a felsőfokú jelzők használatával, amikor a béketárgyalások sikeres befejezését és a lehetséges következményeket értékelik. A megállapodást mindenekelőtt a vietnami nép nagy győzelműeként, három évtizedes hősies imperialistaellenes küzdelmének betetőzéseként üdvözlik. E győzelem kivívásában mindvégig döntő szerepet játszott a fegyveres harc, amelyet a vietnami fél rendkívül elvhű és szilárd, ugyanakkor hajlékony politikai és diplomáciai tevékenységgel egészített ki. A Szovjetunió, emlékeztetnek az SZKP Központi Bizottságához közelálló körökben, a háború idején több milliárd rubel értékű katonai és gazdasági segítséget nyújtott Vietnamnak, mégpedig olyan formában és mértékben, ahogyan azt a vietnamiak kérték, illetve meghatározták. Ez a segítség a háború befejeztével nem szűnik meg. Az újonnan kialakult vietnami helyzet alapvonásait a szovjet főváros politikai elemzői a következőkben foglalják össze: " A párizsi megállapodás le*hetővé teszi a szocialista építőmunka folytatását a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. A megállapodás új távlatokat nyit meg a demokratikus fejlődéshez Dél-Vietnamban, ezzel együtt szélesebb lehetőség nyílik az ország külső beavatkozás nélküli békés egyesítésére. A megállapodás az amerikai imperializmus agressziójának súlyos veresége, amelyet az imperializmus elleni világméretű harc egyik legfontosabb frontszakaszán mértek rá. Fentiekből következően a vietnami megállapodás szélesebb hatással lehet a nemzetközi viszonyokra, amennyiben elősegíti a délkelet-ázsiai és az egész nemzetközi helyzet egészségesebbé válását, s egyben demonstrálja, hogy a nemzetközi kérdések erőszakos megoldására irányuló próbálkozások a jelenlegi erőviszonyok mellett kudarcra vannak ítélve. A szovjet fővárosban már arra is gondolnak, hogy milyen további feladatok következnek a párizsi megállapodásból. A béke mielőbbi kiterjesztése Laoszra és Kambodzsára. a 300 000 dél-vietnami politikai bebörtönzött szabadon bocsátásának kieszközlése a nemzetközi szolidaritási mozgalom segítségével; az északi országrész gazdaságának helyreállítása, amelyhez a Szovjetunió és a szocialista országok minden politikai és gazdasági segítséget megadnak. Bokor Pál Andrej Cromiko szovjet külügyminiszter üdvözlő táviratot intézett Nguyen Duy Trinh-hez, a VDK külügyminiszteréhez. Andrej Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter Vo Nguyen Giap hadseregtábornokhoz, a VDK nemzetvédelmi miniszteréhez intézett üdvözlő táviratot. Spiro Agnew amerikai alelnök vasárnap elindult Dél- Vietnamba, hogy megvitassa a háború befejezése utáni helyzetet az Egyesült Államok szövetségeseivel. A tervek szerint az alelnök egy hét alatt Dél-Vietnamon kívül Kambodzsát, Thaiföldet, Laoszt, Singapore-t, Indonéziát és Malaysiát keresi fel. Peking üdvözli a megállapodást PEKING: A Zsenmin Zsipao vasárnapi számában szerkesztőségi cikkben üdvözli a vietnami megállapodás aláírását. A cikk a tűzszünet utáni vietnami helyzettel és a békés rendezés kilátásaival foglalkozva rámutat, hogy Dél-Vietnamban jelenleg két kormány, két hadsereg és három politikai erő létezik. Ezt a realitást rögzítette a párizsi megállapodás is. A Zsenmin Zsipao szerint a dél-vietnami politikai rendezést az ország három politikai erejének fokozatosan, lépésről lépésre kell megvalósítania, külső fegyveres beavatkozás nélkül, békés konzultációk útján. A cikk szerzője leszögezi, hogy bár az ország pillanatnyilag kettéosztott állapotban van, Vietnam és a vietnami nép egységet alkot. Végezetül a Zsenmin Zsipao hangsúlyozza: a vietnami nép harca új szakaszába lépett és a kínai nép továbbra is szilárd támogatásban részesíti vietnami testvéreinek igazságos ügyét. 2. 4. ★ Megérkezett a magyar küldöttség SAIGON Vasárnap megérkezett Saigonba a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság magyar és lengyel tagozatának első csoportja, jelentette a Reuter hírügynökség. A magyar és lengyel bizottság érkezése előtt szállt le a saigoni repülőtéren az indonéz tagozat 86 munkatársát szállító repülőgép. Saigonban a VDK és a DIFK első képviselői SAIGON: Vasárnap megérkezett Saigonba a VDK és a DIFK 20—20 tagú delegációja, hogy részt vegyen a tűzszünet megtartását ellenőrző négyoldalú katonai vegyes bizottság munkájában. Ez a csoport az első, amely a Vietnami Demokratikus Köztársaság, illetve a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány képviseletében megérkezett a délvietnami fővárosba. A VDK küldöttségét szállító gép Hanoiból, a DIFK-delegáció gépe Bangkok érintésével Párizsból érkezett. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagországai közül elsőként az indonéz tagozat érkezett meg teljes létszámmal a dél-vietnami fővárosba. A 290 tagú indonéz katonai misszió szóvivője bejelentette: a csoport kész azonnal a kijelölt megfigyelőpontokra utazni, és megkezdeni tevékenységét. Washington: „A legtöbb, mit kaphattunk" — Telefonjelentésünk —■ WASHINGTON: „Amerika történetének leghosszabb háborúja véget ért” — ezekkel a szavakkal vezette be az NBC televízió washingtoni idő szerint szombaton este hét órakor sugárzott rendkívüli különműsorát. A megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel szombaton este az amerikaiakban: megkönnyebbülés — örömujjongás nélkül. „Ha Vietnam számára nem is, legalább a mi számunkra véget ért ma este ez a gyötrelmes háború, amely megosztotta egész társadalmunkat: ez nem győzelem, de ez a legtöbb amit kaphattunk” — jelentette ki Peter Lisagor, a Chicago Daily News Fehér Ház-i tudósítója a CBS televízió szombat esti kerekasztalvitájában. A vitavezető Martin Agronsky felvetette a kérdést: elképzelhető-e olyan helyzet, hogy az USA felújítja a katonai beavatkozást? A résztvevők zöme úgy vélekedett: ez egyszerűen elképzelhetetlen. Peter Lisagor szerint azonban „nagyon is elképzelhető” az amerikai bombázás felújítása, ha a Thieurendszer túlságosan gyorsan az összeomlás határára kerülne. Emlékeztetett rá, hogy a szomszédos Thaiföldön nem véletlenül maradtak ott a B 52-es repülőerődök és vadászbombázók. Mintha csak erre a kérdésre válaszolt volna az NBC saigoni tudósítója, aki a tűzszünet hatályba lépéséről adott összefoglalójában azt jelentette, hogy Thieu figyelmeztette az erőszakszervezetek vezetőit: „Ez nem a háború vége, ez csupán a háború új szakaszának kezdete”. Az amerikai tudósító megjegyezte: az utolsó amerikai csapatok távozása után is legalább tízezer „polgári szerződéssel” ottmaradt amerikai katonai tanácsadó és szakértő folytatja Thieu hadseregének kiképzését. Mintha Washingtonban máris elfelejtették volna, hogy tizenkét évvel ezelőtt „tanácsadókkal” kezdődött Amerika történetének leghosszabb háborúja! Köves Tibor A világ tájáról a Leningrad tervezői most azon dolgoznak, hogy ezyszor s mindenkorra elhárítsák a várost fenyegető árvízveszélyt. A 269 éve alapított nagyvárost, mint ismeretes, a mai napig több mint kétszáz alkalommal érte árvíz (az 1824-es szökőárról Jókai is megdöbbentően hűséges képet adott a „Szabadság a hó alatt” című regényében). Ha ugyanis a tengeren észak-kelet-dél-kelet irányú orkán keletkezik, a szélvihar a tenger vizét a Néva torkolatába hajtja, és a folyót hirtelen megduzzadásra készteti. A most elfogadott tervek szerint 26 kilométer hosszú, s a város felé eső részén óriási kapukkal lezárható gátrendszert építenek Leningrád tengeri bejáratához. A kapuk bezárásával a folyó deltája olyan víztartóvá alakul át, amely tárolni képes az orkántól oda kergetett legnagyobb tengervíztömegeket is. Az építkezést 1975-ben kezdik. Francia és szovjet csillagászok befejezték a naptevékenység jelenlegi szakaszának közös megfigyelését — jelenti az APN. A munkában krími és a Pique de Midi-i magaslati csillagvizsgálók kutatói működtek együtt. Andrej Szevernij akadémikus, a szovjet obszervatórium igazgatója bejelentette, hogy a közös kutatások eredményeit a Nemzetközi Csillagászati Szövetség legközelebbi közgyűlése elé terjesztik. Bohózatba illő fogolyszökés és üldözés játszódott le a svájci Wimmisben egy kastélyból átalakított régimódi börtönben, illetve börtön körül. Két fogoly az ereszcsatornán leereszkedve megszökött. Más foglyok, akik észrevették társaik szökését, dörömböltek ajtajukon, hogy értesítsék a börtönőrt. Mély álmából azonban nem tudták felébreszteni. Erre cellájuk ajtaját feltörve, maguk eredtek a szökevények nyomába. Ekkor már a börtönőr is felébredt, két kollégájával és egy idomított kutyával szintén üldözőbe vette a szökevényeket. A kutya azonban hosszú vargabetűt leírva, a börtönbe vezette vissza az őröket. Az állat ugyanis tévesen a szökevényeket üldöző rabokat követte, akik időközben visszatértek cellájukba. Az egyik szökevény kereket oldott, a másikat is csak azért sikerült elcsípni, mert szökés közben a börtön udvarában levő kútba esett, és onnan segítségért kiáltozott... " Huzamosabb kísérletezés után a wolfsburgi Volkswagen Művek új kocsitípust kezd gyártani, amelynek első sorozatai ősszel kerülnek forgalomba. A típust egyelőre EA—400-nak keresztelték el. Érdekessége, hogy motorját a „cserebogarakkal”, a nálunk is oly jól ismert bogárhátúakkal ellentétben, elöl helyezték el, és a motor nem lég-, hanem vízhűtéses. Az új típus mellett változatlanul tovább gyártják a bogárhátúakat is. " Akut energiaínség — üzem- és fűtőanyaghiány — miatt Nixon elnök szinte szentségnek tekintett hagyománnyal szakított- feloldotta — április 30-ig — a fűtőanyag-behozatalra fennálló korlátozásokat. Az Egyesült Államok kormányzata 1959 óta behozatali kvótákkal védi az ország kőolajiparát a külföldi versenytársaktól. Amerikáiban az elmúlt időkben egyre szűkösebbé vált az energiaellátás — ezzel indokolta Rogers Morton belügyminiszter a behozatali korlátozások felfüggesztését. Az USA középnyugati államaiban, így Coloradóban, Kansasban és Nebraskában fűtőanyag hiánya miatt számos iskolában már beszüntették a tanítást, vagy korlátozták a tanítási időt, olyan üzemekben pedig, ahol több műszakban dolgoztak, egyetlen műszakra korlátozták a munkát. Más országrészekben is szűkében vannak elektromos áramnak. A helyzetet csak súlyosbítja az egyes országrészekbe betört hideghullám. Be akarja tiltani április 1-től a Canberrai kormány a kenguruk bőrének és húsának kivitelét Ausztráliából. A döntést az teszi szükségessé, hogy az országban élő 45 kengurufajta közül 12 már teljesen kipusztult, egy 13-ik fajtát, az úgynevezett vörös óriás kengurukat is végveszély fenyegeti. Eddig évenként mintegy kétmillió erszényest lőttek le a vadászok az országban. Az állatok húsát takarmányként használták, bőrüket pedig exportálták. Ausztria 16 éven felüli lakói közül 350 000 személy — legalábbis az Osztrák Orvosi Kamara becslése szerint — fogak nélkül él —, jelenti a bécsi Kurier. A műfogsort viselő osztrákok száma 1 millió 400 ezer. Az iskolás gyerekek 75 százalékának van fogkeféje, közülük azonban csak 27 százalék használja azt rendszeresen. Használat után eldobható lázmérőket készített az amerikai Bio-Medical Sciences cég. A beteg hőmérsékletét a lázmérő 30 másodperc alatt érzékeli. Pontok jelzik a fokbeosztást; ezeken a pontokon olyan vegyi anyagot helyeznek el, amely tizedfokos helyességgel jelzi a hőmérsékletet. Az újfajta lázmérőket húszas csomagolásban hozzák forgalomba. A szabadalom iránt már egyes európai országok is érdeklődést tanúsítanak. A gyors gazdasági fejlődés éve volt 1972, Lengyelországban — jelenti az Interpress. A legújabb statisztikák arról tanúskodnak, hogy az ipari termelés tavaly mintegy 10 százalékkal, a mezőgazdaság termelési értéke 7,4 százalékkal emelkedett. Ennek eredményeként a nemzeti jövedelem a tervezett 6,1 százalék helyett 8,4 százalék lett. Az idén, a tervek szerint, az ipari termelést újabb 10 százalékkal, a nemzeti jövedelmet 7,9 százalékkal emelik. 8,4 százalékkal emelkedett az elmúlt évben Bajorországban a bűntények száma. Ezen belül az erőszakos cselekedetek 10,7, a tolvajlások 7, a csalások 17,4 és a gyerekekkel elkövetett fajtalankodások 18,9 százalékkal növekedtek, jelenti a Münchner Abendzeitung. A szomorú statisztikával kapcsolatban Rolf Weinberger a bajor bűnügyi hivatal vezetője meglehetősen lemondóan nyilatkozott. Kijelentette, hogy „amint a polgárok lassanként megtanulták, hogy az egyre növekvő járműközlekedést túléljék, ugyanúgy meg kell tanulniok azt is, hogy a bűnözéssel együttéljenek”... © 14 236 420 zsidó vallású személy él a világon a düsseldorfi zsidó sajtószolgálat most közzétett jelentése szerint. Mintegy felerészük Észak-, Közép- és Dél-Amerikakülönböző államaiban lakik. Az Egyesült Államokban élők száma meghaladja a 6 milliót. Izraelben 2 632 000 zsidó él, Franciaországban 550 ezer, Nagy-Britanniában pedig 400 000-et tesz ki a magukat zsidónak valló polgárok száma. A düsseldorfi sajtószolgálat szerint az NSZK-ban és az NDK-ban összesen 32 000 zsidó él. Szorgalmasabbá tették a selyemhernyókat az üzbegisztáni tudósok: a hasznos állatkák genetikai tulajdonságainak megváltoztatásával atomsugárzásos kezeléssel olyan fajtát tenyésztettek ki, amely a szokásosnál ötször nagyobb gubót készít, tehát csaknem ötször annyi selyemszálat ad. — Kedves egészségedre! (Die Welt — Hamburg) Vasárnapi visszhangok A világsajtó vasárnap mindenekelőtt a vietnami fegyverszünettel kapcsolatos jelentéseket, állásfoglalásokat közölte. A Pravda vezércikke leszögezi : az egyik legveszedelmesebb háborús tűzfészek felszámolása újból alátámasztja azt a tény, hogy a nemzetközi kapcsolatokban mindinkább a józan ész és a realitás kerekedik felül. Belgrádból érkezett jelentés szerint Tito jugoszláv elnök Ton Due Thanghoz, a VDK elnökéhez intézett üdvözlő táviratában rámutatott, hogy a hős vietnami nép „megvédelmezte törvényes jogát a szabadságra, függetlenségre és egységre”. Tito táviratot küldött Nguyen Huu Thónak, a DIFK KB elnöksége elnökének is. Rómából jelentik, hogy vasárnapi beszédében VI. Pál pápa kijelentette: Az emberiségnek le kell vonnia a következtetéseket abból a kemény leckéből, amelyet a vietnami háború jelenített. Az egyházfő anyagi segítség adására szólította fel a világ katolikusait a háborús károk helyreállításához. A berlini Neues Deutschland vezércikkben foglalkozik a nagy eseménnyel. A bukaresti Scinteia hangoztatja, hogy a megállapodás aláírása a vietnami nép s az egész világ imperialistaellenes erőinek győzelme. Téli vásár a BÁV boltjaiban január 29-től február 10-ig 30—40%-os árengedménnyel vásárolhat divatos férfi-, női és gyermekkabátokat, női csizmát budapesti ruházati és összes vidéki boltjainkban. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT