Hétfői Hírek, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-03 / 40. szám
7. forduló Jót tett a gólzáporos szerdai kupanap, a szombati bajnoki fordulóban is nagy támadóképet árult el a legtöbb csapat. Az őszi szezonban ezúttal került a legtöbbször a hálóba a labda, pontosan harminchétszer. A „bombázók” között újra felhívta magára a figyelmet a volt gólkirály Kozma, aki négy „találatával” ismét bejelentette igényét erre a címre. A legnagyobb szenzációt ezúttal egy ismeretlen játékos keltette. Bizonyos Rózsavölgyi László, a szezonkezdetén még csapata, a Vasas 18-as keretében sem szerepelt, és most olyan bravúrt vitt végbe, ami a legnagyobb ritkaság. A kispadról Kovács edző a második félidő kezdetén a pályára küldte (Szíjgyártó helyett) és az újonc — alig telt el hat perc — máris két góllal vált ismertté. Íme, anélkül, hogy túlzott következtetéseket vonnánk le, akadnak lelkes-tehetséges fiatal labdarúgók, csak fel kell fedezni őket, bízná bennük! Csaknem mindegyik pályán a gólokon kívül is érdekes, jó küzdelmeket láthattak a szurkolók. Különösen így volt Tatabányán, ahol a hazai csapat most már neves, tapasztalt együttessel, az Ü. Dózsával szemben is bizonyította, hogy nem véletlen idei előkelő helyezése. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy éppen a Tatabánya vessen véget a listavezető veretlenségének. Az viszont az Ü. Dózsát dicséri, hogy amíg otthonában sziporkázóini játszik, rendszerint idegenben is tud küzdeni, mint ahogy szombaton 1:3-ról javított, s szerzett fontos pontot. De nemcsak a rangadóvá előlépett mérkőzés tetszett a közönségnek, továbbra is egykori hagyományaihoz méltóan játszik az MTK-VM, fellendülőben a Bp. Honvéd (négy nap alatt 12 gól), régebbi harcosságát újra felvillantja a Békéscsaba, a Zalaegerszeg. Nincs még a régi formában a Vasas, visszaesett a Videoton, sehogyan sem talál magára a Ferencváros, s valósággal rejtély, a tavaly még oly kitűnő Haladás egymás utáni két súlyos veresége. Egészében azonban, — ha lassan is — emelkedik a bajnokság színvonala, s ez összefüggésben áll azzal is, hogy hétről hétre több azoknak a játékosoknak a száma, akik most már képességeikhez mérten játszanak. Közöttük említhető elsősorban Törrőcsik, Nagy László, Tóth András, Török Péter, Kocsis István, s még Nyilasi Tibor is, aki végre hosszan tartó hullámvölgy után már emlékeztetett régi önmagára. Jó ez a kluboknak, jó ez a szövetségi kapitánynak , hiszen október-novemberben három fronton, a bajnokság mellett a kupában és a válogatott találkozókon is nehéz feladatot kell teljesíteni. Most a válogatott veszi át a váltóbotot, majd 15-én jön az újabb forduló (FTC—Tatabánya, DVTK—MÁV Előre, O. Dózsa—Pécs, Rába—Vasas, Vidtoton- Dunaújváros, Kaposvár—Crpel, Honvéd—Haladás, TVK—MTK-VM, SZECL -Békéscsaba), 19-én pedig megint kupaszerda: O. Dózsa—Bilbao, DVTK—Hajdúk találkozókkal. Októberben csak egy üres szerda lesz, erre szükség is van, hogy végleg összeálljon a válogatott a Bolívia elleni VB- selejtezőre. Lukács László Döntő szakaszban a VB-selejtezők Kiadóban: 12 hely Ezzel a héttel megkezdődik a magyar labdarúgó-válogatott „utolsó nekifutása” azért, hogy 1966 után 1978-ban újra ott lehessen a világbajnokság 16-os döntőjében. A bravúros csoportgyőzelem után az utolsó akadály Bolívia együttese (október 29-én Budapesten, november 30-án La Pazban), s előkészületként most három egymás utáni barátságos mérkőzés következik, mégpedig szerdán a Népstadionban Jugoszlávia, szombaton Győrött Burgenland, majd jövő szerdán ismét a Népstadionban Svédország ellen. A világbajnokság 16-os döntőjének mezőnye lassan kialakul, a csoportküzdelmek már a végső szakaszba jutottak. Mint ismeretes, a rendező Argentína és a védő NSZK selejtezők nélkül jutott a 16 közé, Brazília és Peru már célba ért, míg a további 12 hely sorsát a selejtezőkön döntötte (dönti) el több mint 100 ország válogatottja. A hátralevőt két és fél hónap alatt véglegessé válik, hogy az 1978. január 14-i sorsoláson mely válogatottakat osztják be a június 1-25. közötti „Mundialra”. A H. H. tippje a további résztvevőkre: Lengyelország 99%, Olaszország 60%, NDK 70%, Hollandia 75%, Franciaország 60%, Svédország 95%, Skócia 00%, Románia 05%, Magyarország 75%, Tunézia 60%, Ausztrália 55%, Mexikó 50%. Az egyes csoportokban a helyzet: I. csoport 1. Lengyelország 5 5 0 0 16: 3 10 2. Portugália 3 2 0 1 6: 3 4 3. Dánia 5 2 0 3 12: 8 4 4. Ciprus 5 0 0 5 3.20 0 Október 9.: Dánia—Portugália, október 29.: Lengyelország—Portugália, november 16.: Portugália— Ciprus. Október 12. : Luxemburg—Anglia, október 15.: Olaszország—Finnország, november 16.: Anglia— Olaszország, december 3.: Olaszország—Luxemburg. m. Argentina'TO Október 12.: NDK—Ausztria, október 29.: NDK—Málta, október 30.: Törökország—Ausztria, november 16.: Törökország—NDK, november 27.: Málta—Törökország. Október 26.: Hollandia—Belgium, november 6.: Észak-Írország—Belgium. V. Október 12.: Írország—Bulgária, november 16.: Franciaország—Bulgária. Október 12.: Wales—Skócia, november 16.: Csehszlovákia—Wales. VIII. 1. Románia 2. Spanyolország 3. Jugoszlávia 2 2 0 0 3:0 4 2 10 1 1:1 2 2 0 0 2 0:3 0 Október 26.: Spanyolország—Románia, november 13.: Románia— Jugoszlávia, november 30.: Jugoszlávia—Spanyolország, IX. DÉL-AMERIKA Továbbjutott: Brazília, Peru, Bolívia játszik Magyarországgal október 29-én (Budapesten) és november 30-án (La Pazban). KÖZÉP-AMERIKA Mexikó, Kanada, Guatemala, Salvador, Surinan, Haiti október 8—23. között Mexikóban játszanak újabb tornán. A győztes utazik Argentínába. AFRIKA Egy helyért játszik Tunézia, Nigéria és Egyiptom oda-viszsza mérkőzéseket december 11-ig. ÁZSIA—OCEANIA Egy helyért játszik december végéig Hong-Kong, Dél- Korea, Ausztrália, Irán, Kuwait kétfordulós tornán. 1. Magyarország 2. Szovjetunió 3. Görögország 1. Olaszország 2. Anglia 3. Finnország 4. Luxemburg 1. Ausztria 2. NDK 3. Törökország 4. Málta n. 3 3 0 0 9: 16 4 3 0 1 11: 4 6 5 2 0 3 10:10 4 4 0 0 12:17 0 4 3 1 0 12: 17 3 1 2 0 3: 24 3 111 5:2 3 3 0 0 3 0:15 0 1. Bulgária 2. Franciaország 3. Írország IV. 1. Hollandia 4 3 1 0 9: 3 7 2. Belgium 4 3 0 1 7: 12 6 3. Észak-Írország 4 112 4:5 3 4. Izland 6 1 0 5 2:12 2 1. Svédország 2. Norvégia 3. Svájc 1. Skócia 2. Wales 3. Csehszlovákia VI. 2 110 4:3 3 3 111 4:3 3 3 10 2 2:4 2 4 3 0 1 7:4 3 2 0 1 3:3 3 0 0 3 2:5 Október 30.: Svájc—Norvégia. VII. 3 2 0 1 4:3 2 10 1 3:1 3 1 0 2 3:6 2 42116:4542025:344112 2:23 NB II: 1. Volán DVSC—MÁV DAC 1:0 (1:0). Győr, 2500 néző. V: Somlai. Gól: Fodor. Volán—KEF SE 1:1 (0:0). Czabán Samu tér, 1500 néző. V: Bakó. Gólok: Durgonics, illetve Fürtös. Dorog—D BVSC 0:0. Dorog, 3000 néző.V: Rúzsa. Fűzfő—Eger 1:1 (0:1). Fűzfő, 1500 néző. V: Huták. Gólok: Balatoni, illetve Méhes. Salgótarján—SZMTE 1:1 (0:1). Salgótarján 2500 néző. V: Jaczina. Gólok: Bíró, illetve Porhanda. BKV Előre—Várpalota 3:2 (3:0). Knopp utca, 500 néző. V: Palotai. Gólok: Kapcsos, Varga, Kisber (öngól), illetve Szöllősi, Draskoczi. Budafok—Szekszárd 1:0 (1:0). Budafok, 1500 néző. V: Szávó. Gól: Mészöly. Olajbányász—Kazincbarcika 5:1 (2:0). Nagykanizsa, 3000 néző. V: Bártfai. Gólok: Pavlicz (2), Kozma, Söjtör, Nagy, illetve Kálmán. Komló—Vác 1:0 (0:0). Komló, 2000 néző. V: Bauer. Gól: Kolesánszki. BTASK—Izzó 1:0 (1:0). Békéscsaba, 4000 néző. V: Király. Gól: Zahorán: 1. Volán 9 5 3 1 10- 9 13 2. Vác 9 4 1 2 12- 1 13 3. Komló 9 6 12 16-11 13 4. Nagykanizsa 9 4 4 1 15- 6 12 5. Budafok 9 5 2 2 19-12 12 6. Izzó 9 5 1 3 15- 6 11 7. Salgótarján 9 5 1 3 14- 7 11 8. Dorog 9 4 2 3 10- 7 10 9. Debrecen 9 4 2 3 9- 7 10 10. Kossuth 9 3 4 2 10-13 10 11. Békéscsaba 9 3 3 3 8- 9 9 12. Fűzfő 9 4 14 13-16 9 13. Kazincbarcika 9 3 3 3 10-13 9 14. Szolnok 9 3 2 4 11- 9 8 15. Előre 9 3 15 10-15 7 16. Eger 9 15 3 10-16 7 17. MAV-DAC 9 2 16 10-17 5 18. BVSC 9 — 4 5 8-15 4 19. Várpalota 9 1 2 6 7-18 4 20. Szekszárd 9 1 1 7 6-18 3 Tatán a válogatott Vasárnap délelőtt az MLSZ-ben találkoztak a labdarúgó-válogatott tagjai Baráti Lajos szövetségi kapitánnyal és Kovács Ferenc edzővel, majd Tatára utaztak. Az edzőtáborba a keret 17 tagja közül 15 utazott el, Váradi, párizsi útja, Pusztai sérülése miatt egyelőre hiányzik. A ferencvárosi szélső bordasérülés gyanújával hétfőn délelőtt megy orvosi vizsgálatra a Sportkórházba. Ha nem szerepelhet, Fekete kerül a helyére. Hétfőn és kedden négy edzést tart a csapat, szerdán kora délután érkezik a Népstadionba a jugoszlávok elleni mérkőzésre. * A Bolíviai Labdarúgó Szövetségtől nyert értesülés szerint a bolíviai válogatott október 28-án délután érkezik Budapestre, szálláshely a Duna Intercontinental, s 30-án visszaindulás. AZ ARANYPÓK ÁLLJA A PRÓBÁT Három városon át Száznegyvenhat kocsi rajtolt a München—Bécs—Budapest autósrallyen, százegy érkezett célba. Az abszolút győzelmet az osztrák Wittman—Nestinger-kettős szerezte meg. Az Antalffy—Földes duó a hetedik helyen végzett, a Tóth— Faludi páros tengelytörés miatt feladta a versenyt.Galopp I. futam: 1. Margitvirág (8), 2. Tolly (10), 3. Don (5). Tot.: 37, 12, 11, 14. Bef.: 53, 162. II. futam: 1. Csobánc (1), 2. Csodás (3), 3. Turmalin (11). Tot.: 48, 17, 26, 42. Bef.: 142, 278. Hármas bef.: 2310. III. futam: 1. Perdöntő (7), 2. Döntőbíró (5), 3. Magány (8). Tot.: 51, 25, 18, 18. Bef.: 132, 198. IV. futam: 1. Wotan (4), 2. Gratis (5), 3. Your (9). Tot.: 53, 24, 23, 37. Bef.: 252, 684. Hármas bef.: 5978. V. futam: 1. Karattyoló (8), 2. Muskotály (4), 3. Ámítás (1). Tot.: 27, 13, 23, 16. Bef.: 81, 35. VI. futam: 1. Ad Akta (7), 2. Kadét (3), 3. Bell (10). Tot.: 32 14, 17, 19. Bef.: 73, 123. Hármas bef.: 762. VII. futam: 1. Tonic (7), 2. Art (6), 3. Victoria (8). Tot.: 38, 12, 12 12. Bef.: 86, 116. VIII. futam: 1. Cimbora (4), 2. Salabakter (7), 3. Lot (8). Tot.: 37, 18, 22, 15. Bef.: 203, 126. IX. futam: 1. Clio (10), 2. Kontra (11), 3. Arai (6). Tot.: 44, 16, 47, 17. ■Rcvf • ■í'jo ins; X. ' futäm: i. Flirt (9), 2. Módos (4), 3. Bisquit (10). Tot: 64, 26, 21, 23. Bef.: 168, 196. A totó 40. heti telitalálata 1. DOROG—BVSC 0:0 x 2. FŰZFŐ—EGER 1:1 x 3. MÁV DAC—DEBRECENI VSC 0:1 2 4. BÉKÉSCSABAI TASK—VASAS IZZÓ 1:0 1 5. NAGYKANIZSA—KAZINCBARCIKA 5:1 1 6. SZOLNOKI MÁV—ÓZD 0:2 2 7. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY—PAPP J. SE 3:3 x 8. VASAS LÁNG—GANZ-MÁVAG 2:5 2 9. BP. ÉPÍTŐK—PERBÁL 3:3 x 10. CEGLÉD—ERZSÉBETI SMTK 3 :1 1 11. KECSKEMÉTI SC—BALASSAGYARM. 2: 1 12. PÉNZÜGYŐR—BP. SPARTACUS 0:1 2 13. ALUMINIUM—BÁBOLNA 1:1 x 14. SELLYE—RÉPCELAK 0:1 2 Wikrofon nagyobb tornaszergyára, a Spieth több százezer dolláros kooperációs üzletet kötött, ugróbakot, szőnyeget, gerendát és dobbantót vásárolt. Eredményes volt a balatonkenesei Sirály Szövetkezet jelentkezése is, mert 3000 kajak-kenut és üvegszálas polyészer kis vitorlás hajót sikerült eladni a következő esztendőre. Továbbra is közkedvelt a magyar Artexlabda, kétszázezer daraab a jövő évi rendelés, s ebből 180 ezer az NSZK-ban marad. A legegzotikusabb üzletkötés Új-Zélanddal történt, háromezer magyar légfegyvert sikerült elhelyezni az óceániai piacon. Kilencven percet várakoztak az újságírók a nehézsúlyú ökölvívó Muhammad Alira, újabb világbajnoki győzelme után. „Először Alahhal kell beszélnem” — mondta, miután tizenkilencedszer védte meg elsőségét. Valószínű ugyan, hogy inkább fizikai állapotát, semmint gondolatait kellett rendbeszednie a nehéz 15 menet után, hiszen ellenfele, Shavers, gyakran hozta szorogatott helyzetbe, sőt a második menetben egy jobbhoroggal, majdhogynem kiütötte. Ali: „A mérkőzés előtt Shavers harcműsport- és kempingfelszerelésidaját filmről alaposan ■ ta(SPOGA) vásáron. A magyar szakemberek — Brádi Ferenc, az Artextől, Tóth Aurél a Sportszergyártól, Szörényi Lóránt a Trióstól — is azt tapasztalhatták, hogy különösen nagy a fellendülés a szabadidő-sportcikkek gyártásában. A kocogás, az úszás és a tenisz került előtérbe, a tömegtestnevelésben ezek a sportágak milliók számára nyújtanak szerte a világon hasznos testmozgási lehetőséget, ezért a nagy cégek elsősorban a tömegigény tetszetős és olcsó kielégítését tűzték napirendre. Különösen a tenisz népszerűsége terjed. Még régebben egykét világcég (Dunlop, Slazengers) látta el a piacot labdákkal és ütőkkel, Kölnben például már 80 cég kínált újfajta teniszfelszerelési tárgyakat. A magyar sportcikkek jól vizsgáztak. Különösen a Békési Sportszövetkezet tornaszerei szereztek elismerést. A világ egyik legnulmányoztam. Sokkal könynyebb ellenfélre számítottam. De ellenem mindenki csúcsformában verekszik. Érthető, hiszen én vagyok a legnagyobb.” Arról azonban, hogy tovább folytatja-e az újabb világbajnoki győzelem után is az öklözést, nem volt hajlandó véglegesen nyilatkozni. „Szeretnék is, meg nem is. Úgy érzem, most már itt az ideje, hogy befejezzem. Annál is inkább, mert ebből a Shavers-ből lesz az új világbajnok.” A mérkőzésen egyébként a nehézsúlyú ökölvívás történetében első ízben pontozod nő, a neve: Éva Shain. Négy esztendeje ül a szorító mellett, ez volt az első pontozói feladata. Korát nem volt hajlandó elárulni, csupán annyit, hogy decemberben már nagymama lesz. Pontozásával Ali mindenesetre elégedett lehet, 9:6 arányban a világbajnok győzelmét „szavazta” meg. Szepesi György : „Jobb egyszer kikapni 7:1-re, mint hétszer 1:0-ra. — ezt a szellemes megállapítást ismételgették a nyugatnémet bajnokjelölt Schalke szurkolói a Bayerntől elszenvedett múlt heti vereség után. A gelsenkircheni játékosok hamar ki is heverték a müncheni sokkot, s a nagy ellenlábas Braunschweig elleni rangadón győzelemmel (1:0), két pontal vezetik a tabellát. S mert a többi bajnokesélyes is hallatja a pontokat, a Ruhr-vidék kedvenc csapatának megvan az esélye, hogy ebben az évben közelebb kerüljön a bajnoki címhez. A forduló szenzációját Weisweiler szolgáltatja. A Mönchengladbach edzőjével, Lattekkel, régóta folyó nehéz csatát nyert meg: a Mönchengladbach csapatát — egykori egyesületét — otthonában győzte le a Köln 5:2-re. Mintha megártott volna a gladbachiaknak a hétközi Vasas-mérkőzés, kicsit álmos tempóbanjátszottak, s Weisweiler éppen saját fegyverüket fordította ellenük. Az ellentram'.adásokra építette taktikáját, ami meglepte Lattek mestert. Harminchét országból 1700 sportszergyártó vállalat jelentkezett az idén 19. alkalommal megrendezett kölni 'Sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* Nevezzünk, de... A labdarúgó EK-ban évről évre elvérzünk, gyakran, mint az idén is, már az első fordulóban. Nos én, aki sokat foglalkozom labdarúgó-filozófiával megpróbálok vázlatosan választ adni a miértekre. Mindenekelőtt rendkívül sajnálatos, hogy több gólt rúg az ellenfél. Épp így sajnálatos, hogy a kihagyott helyzeteket, rossz passzokat sem lehet gólra átminősíteni. Mondjuk, hogy 3 rossz passz , 1 gól — hova jutott volna a Mönchengladbach a Népstadionban, ha érvényesítik ezt a szabályt. Hazai pályán csupán második félidőt kellene tartani — most is milyen szépen kihúztak 0:0-ra. Játékosainkat zavarja az ellenfél mezének színe — na nem minden esetben. Például, ha a ciprusi vagy az izlandi bajnok mezét látnák a pályán, rögtön fölszabadulnának. Az is kényelmetlen, hogy az ellenfél kapujában kapus van, aki megfogja a labdát. Igaz, a mienkben is van kapus, de az nem fogja meg. A sok kudarc után a magyar bajnok megérdemel annyi kárpótlást, hogy rögtön a döntőbe sorsolnák. Ott lefutnának egy tiszteletkört, s átvennék játék nélkül a serleget. Aztán utoljára még egy sarkalatos kérdés. Nevezzünk-e egyáltalán az EK-ra. Végtére is nem kötelező. Van egy áthidaló javaslatom. Nevezzünk, de ne induljunk! (n. s. l.)