Új Hírnök, 1997. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-05-03 / 18. szám

­ Járjon a saját lábán! Az Ortopán Ktt. már három éve látja el lábbelivel azokat, akinek speciális, gyó­gyászati cipőre van szükségük. Persze nem csak a betegektől vesznek fel megrendelést, hanem azok is egyre gyakrabban keresik meg őket, akik igényesen, valódi bőrből ki­alakított lábravalóval szeretnék még válasz­tékosabbá tenni öltözködésüket. Most, hogy már bizonyították létjogo­sultságukat a piacon és nevük már a köztu­­datban is szerepel, a vezérkar újítani készül. Az üzlet belső kialakítása, megújítása mel­lett a termékskála is szélesebb lesz. Kordos Attilát, a kft. ügyvezetőjét kérdeztük, hon­cipők elkészítését a monopolhelyzetben lé­vő állami cégek több mint egyéves várako­zási idővel vállalták, úgy éreztem, itt változ­tathatnék valamit! Felkutattam a megye leg­jobb cipészeit, és ezek a komoly szakmai tu­dással rendelkező mesterek az én irányítá­som mellett készítik el a lábbeliket. - Csökkent így a „sorbanállás"? - Nálunk körülbelül másfél hónap alatt a lábára húzhatja a megrendelő a cipőt. A mi­nőségre pedig mindannyian garanciát válla­lunk. Talán ez az oka annak, hogy a vásár­lóink nagy része már visszatérő megrendelő, aki újabb igényeivel is bennünket keres fel. A gazdag modell- és színválaszték azon­ban nem csak a méretre és az „egy bizonyos lábra” gyártott cipőknél tapasztalható, az­ üz­letben megvásárolható lábravalók mind­egyike eltér valamiben a többitől. Figyelem­reméltó forma- és méretválaszték csalogatja azokat is, akik gyerekeiknek szeretnének ol­­­­ső cipő gyanánt SIESTA-t választani. Per­sze ebből a márkából is kapható a bébimérettől kezdve a negyvenegyes mére­tig minden, legyen az cipő vagy szandál. Az ittem­ árak nem csak a receptre felírt cipők esetében kedvezőek, a többi termék, a kü­lönböző lúdtalp- és talpbetétek, a cipőápolá­si termékek is alkalmazkodnak áraikban a „hely szelleméhez”. Ezek a cikkek egyéb­ként csak most kerültek ki az üzlet polcaira, jelképezve az újítási szándékot, és szélesítve a választékot. A méretes cipők készítése során - és ide tartoznak az egészségügyi cipők is - új tech­nológiát alkalmaznak. A Podoszkóp nevére­igazodó cipő elkészítéséhez. Az Ortopán Kft. Szentpéteri kapu 91. alatti üzletében rövidesen az ismert Scholl termékek forgalmazása is megkezdődik, sőt más gyógyászati segédeszközök árusítását is tervezik, hogy a cipő mellé minden más, esetleg szükséges holmi beszerezhető le­gyen, és a gyakran fájós lábú megrendelő­nek ne kelljen - mondjuk egy mankógu­­miért - újabb liszteletköröket futnia. Egy biztos, szlogenjüket kiválóan válasz­tották meg, és működésük három éve alatt folyamatosan tartották is magukat ehhez: „Mindent a megrendelőért!” Az üzlet hétfőn 9.00-17.30 óráig, a többi munkanapon 9-15 óráig várja ügyfeleit. S még egyszer az Ortopán Kft. üzletének címe: Miskolc, Szentpéteri kapu 91. Telefon: 46/344-279 nap jött az éllel, hogy ezen a terü­le­ten vállalkozzon? - Szüleim, nagy­szüleim is cipészek voltak, tehát szabá­lyosan beleszület­­tem­ a szakmába. Mikor kiderült, hogy gyógyászati tű talpvizsgáló beren­dezés is a szakember segítségére van abban, hogy a talp minden négyzetcentiméteréről pontosan tudja, mek­kora terhelésnek van kitéve, lehetőséget biz­tosítva ezzel a precí­zebb, a lábhoz jobban 1997. május 3. tűimték T­anítanak, szolgáltatnak A miskolci Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet­­fogalommá vált, közkeletű nevén csak „a Szemere” - több évtizedes hagyományokkal rendelkező nevelési­oktatási intézmény, amely a he­lyi igényeken túl a regionális képzési igényeket is ki­elégíti. Az intézményhez tartozó negyvenezer négyzetméteres terület iskolának, tanműhe­lyeknek, tornateremnek, kollégiumnak és kony­hának ad helyet. Az el­méleti oktatás huszon­hét tanteremben és há­rom szakcsoportban zajlik. Az iskola képzési profilja a teljes középfo­kú oktatást felöleli. A Szemere alapfeladatai­nak tekinti a szakmun­kástanulók elméleti és gyakorlati oktatása mel­lett a szakmunkáskép­zési célú szakközépis­kolai elméleti, gyakorlati ok­­tatást, az érettségizett tanulók szakmunkásképzését és a középfokú képzési célú gimnáziumi oktatást is, Eizek mellett a dolgozók há­roméves szakközépiskolája levelező tagozaton is el­végezhető. A tanulók kollégiumi ellátása és az üzemi diákétkeztetés is megoldott. Az­ intézetben jelenleg több mint ezerhétszáz szakmunkástanulót képeznek huszonnyolc szakmá­ban. Ezek között számtalan siker­szakma is van, mint például az autószerelő, fodrász, villany­­szerelő, számítástechnikai műszerész. Keresettek még a női- és férfiruha-készítő és a kozmetikus szakmák is. A szakközépiskolában három szakcsoportban össze­sen háromszázharminchat ta­nulót oktatnak. A szakcso­portok a következők: ruha­­gyártó, közös alapozású vil­lamos ipari szakmunkás (szá­mítástechnikai műszerész le­ágazással), közös alapozású autógépész szakcsoport. Kö­zülük kerülnek ki a gépjár­művezető és karbantartó, s az­ autóvillamossági szerelő szakemberek. Az itt tanulók a­­ szakmai végzettségük mellett ugyanúgy érettségi bizonyítványt is kapnak, mint az a Szemerében tanuló 311 gimnazis­ta, akik közül többen választották - mert lehetőségük nyílt rá - a lánctagozatos osztályokat. A szakiskolában városi háziasszonyképzés is folyik. Itt jelenleg hatvanöt leányzó sajátítja el az is­mereteket. A dolgozók hároméves szakközépiskolá­jában most csaknem százki­lenc végen tanulják új szakmájukat, így összesen egy közepes falunyi, ket­tőezer-négyszázötven felnőtt em­ber és emberpalánta okul Szemerében. Az iskola szaktantermi felszereltsége országosan is, de a megyében min­denképpen kiemelkedő. A villamosipari, számítás­technikai, autódiagnoszti­kai, gépírótermek felsze­reltsége is igen meggyőző, olyan tárgyi feltételek áll­nak rendelkezésre, ame­lyek a legkorszerűbb tu­dásanyag átadását is lehe­tővé teszik, bármelyik képzési szakterületen. A központi tanműhelyben mindhárom szakcsoport - autógépész, villamosipari, könnyűipari - szakmai gyakorlati oktatása folyik. Az iskola rendelkezik vil­lanyszerelő, autószerelő, ka­rosszérialakatos, forgácsoló,- he­gesztő, ruhakészítő, könyvkötő műhelyekkel is. A tanműhelyek gyártó és szolgáltató tevékenységet is folytatnak, így a személyautó javítása és zárttechno­­lógiás vizsgáztatása mellett lehetőség van környezet­védelmi vizsgálat, mérés, javítás elvégzésére, ka­rosszériaelemek gyártására, cseréjére is. Ruhaipari termékek előállításával, értékesítésével is foglalkoz­nak amellett, hogy épületvillamossági és erősáramú szerelést, érintésvé­delmi mérést is végeznek, de a fodrászat is várja a megbízó­kat. A kollégiumban jelenleg több mint négyszáz vidéki ta­nulónak biztosítanak elhelye­zést. Itt négyágyas szobákban laknak a gyerekek, tanulásu­kat, önképzésüket jól felszerelt könyvtár, tanulószoba, szakkö­ri helyiségek szolgálják. Az­ in­tézményben 146 fős pedagó­gusgárda dolgozik, amely köz­ismereti tárgyakat és szakmai elméletet tanító tanárokból, szakoktatókból és kollégiumi nevelőkből áll. A Szemere tanulói rendsze­resen részt vesznek a megyei és országos tanulmányi versenyeken, ahol évről évre kiemelkedő eredmé­nyeket érnek el. Sportolóik a megyei összetett pont­versenyben évek óta az­ igen előkelő harmadik-ne­gyedik helyet foglalják el. 1

Next