Hétvége, 1980 (2. évfolyam, 6-29. szám)

1980-03-06 / 14. szám

ARCÉL A CÍMOLDALRÓL ГÁtvettem a nagy rézkulcsot KREBSZ Mária, a kulai posztógyár első munkástanácsá­nak elnöke tizenkét éve van nyugdíjban. Napjai csendesen telnek. Lánya, fia időnként megláto­gatja. A vendégeskedés elmúlik, s az ember aztán újra ma­gára marad. De Krebsz Mária nem­­telepszik meg hosszú időre a négy fal között. Délelőtt bevásárol, közben arra is jut ideje, hogy barátnői társaságában megigyon egy kávét. Néha elsétál a gyárig, ahol már a kapuból hallani a szövő­gépek jellegzetes mély zümmögését. A munkaszervezetében mindig szívesen látják, hiszen élete javát a posztógyár munkacsarnokaiban töltötte. Igaz, az ő nemzedékét felváltották már a fiatalabbakéi, de azért úgy érzi, amíg ez a világ világ, s amíg ő él, a­­közte és a gyár között elszakíthatatlan fonalak elevenen őrzik a leg­szebb évek és legfőképpen a szakma, a hivatás emlékét. Az ember, aki ebbe a létesítménybe építette be dolgos éveit, méltán nevezheti magát posztógyári munkásnak. S Krebsz Mária nem is akármilyen posztógyári munkás volt. Neve a gyár történetének része. A régi gyár történe­tének és az újabb ókori eseményeknek — mondhatnánk, tör­ténelmi eseményeknek is t­erjesztő, formáló része. Krebsz Mária a harmincas évek sztrájkoló munkásai­nak listáján az első helyre kerül. Maga a fiatal gyári mun­káslány sincs egészen tudatában annak, miként került a legharciasabb dolgozótársak soraiba. Csak egyszer azon veszi észre magát, hogy beszédet mond. — Harminchétben történt — eleveníti fel negyven-egy­­néhány esztendő után a lángoló éveket. Közben­­kínálja a kávét, nehogy megfeledkezzünk róla, s a hamutól az erek­lyéül megőrzött szövőeszköz, a „csónak”. — Sztrájkoltunk. Én beszéltem. Szerbül, ez nem esett nehezemre, mert jól bírtam a nyelvet. Követeléseinket adtam elő. Akkordmun­kát kértünk, és nyolcórai munkaidőt. Ahhoz képest, hogy ez harminchétben milyen elszánt követelés volt itt Kulán a posztógyárban,, a sztrájk nem tartott tovább másfél óránál. Arra emlékszem még nagyon élénken, hogy a munkaadó képviselői eljöttek hozzánk, és beleegyezésüket adták. Győz­tünk. Bár alig hittük. Még mindig látom az arcokat. A győz­tesekét és azokét is, akiknek engedniük kellett. Ez más szó­val, a robotmunka megszűnését jelentette sok-sok korosabb családanyának, de a fiatal munkásnőknek is. Riszt Mátyás és a még híresebb Brandecker gyára engedett. Krebsz Mária szakszervezeti bizalmi volt ezekben a ne­héz időkben. A felszabadulással aztán egyszerre minden meg­változott. Kipróbált szövőgyáriak voltak azok, éspedig KO­VÁCS András, MILA István és JUHÁSZ Károly személyé­ben, akik a néphatalom nevében vették át a vezetést már a felszabadulás első óráiban, s kételyekkel vegyült örömök közepette beindították a gépeiket. Azok egy­­része megsérült a háború idején, le is szerelték a legértékesebbeket.­­ A gyár tulajdonosai menekülőben voltak, vagy már ott vártak sorsukra a verbászi gyűjtőtáborban. Egyiküknek feltett szándéka volt a raktáron levő szövetáruval együtt elhagyni az országot. De aztán gondolt egyet. Visszafordult. Az árut sem engedte elhurcolni, így került sor arra, hogy Kiszt Mátyást mi munkások kértük ki a gyűjtőtáborból, és tanácsadóként fogadtuk vissza a gyárba. Évek hosszú során át kellett megteremteni az új életformát a szövőgépek mel­lett, egyszerűen nem lehetett ölbe tett kézzel ülni. Negyven­­nyolcban jelöltek a pártba, aztán 1950-ben ismét nagy meg­tiszteltetés ért. Amikor júliusban az egyeztető bizottság ré­vén arról értesültem, hogy heteken belül megalakul a mun­kástanács, már azt is tudomásul kellett vennem: én vagyok az egyedüli jelölt a munkástanács elnökének tisztségére. — Hogy mit éreztem szeptember közepén, az első mun­kástanács megválasztásának perceiben? Hát ideges voltam, mert minden olyan hihetetlenül és egyszerűen zajlott le. Nagygyűlést hívtunk össze a nagy raktárhelyiségben. A mun­kások ládákon foglaltak helyet. A gyűlésen az asztalterítő­ként szolgáló piros posztó is ládát takart. Miután a mun­kástanács megalakításáról szóló okmányokat ismertették és megvitattuk, az igazgató Kovács András hozzám lépett, és emlékszem még,­­keresetlen szavak kíséretében átnyújtott ne­kem egy nagy rézkulcsot, amely azt szimbolizálta, hogy a gyár ettől kezdve a miénk, s kulcsának őrzését rám, az első munkástanács elnökére bízzák. — Már annyiszor megkérdezték, mi volt az első mun­kástanács első ténykedése. Hát úgyszólván csak arra jutott időm, hogy abban a mi munkásoktól és ládáktól zsúfolt szerény „dísztermünkben” megköszönjem az irántam tanú­sított bizalmat, s máris a termelékenység növeléséről kel­lett határozatot hoznunk. Kerek harminc évvel ezelőtt történt, hogy a kulai posz­tógyár Krebsz Máriát, akikor már kipróbált szakszervezeti harcost választotta meg az első munkástanács elnökéül, ő majdnem sírva fakadt, amikor megkapta a munkások tu­lajdonába átment gyár nagy rézkulcsát. A közösség mind­máig nem feledkezett meg róla. 1959-ben a Munka Érdem­rendjével, 1971-ben pedig A Népért Tett Szolgálat Ezüst­csillagos Érdemrendjével tüntették ki. A szakszervezet ki­tüntetését is a vitrinjében őrzi az előbbi kettő mellett. VLAOVICS József JUGOSLOVENSKA TURISTIĆKA AGENCIJA VOJVODINATOURS YUGOSLAV TRAVEL AGENCY­ NOVI SAD JUGOSLAVIJA EGYHETES TÉLI PIHENŐ Tengerpartunkon Portorožiól Herceg Noviig — a kezdőár 1200 dinár. Palma de Mallorca és Tenerife — a kezdőár 3300 dinár. Bled, Bovec, Postojna, Zabljak — a kezdőár 990 dinár. Sella Nevea Cavalese — indulás szombatonként — a kezdőár 1250 di­nár. Bad Kleinkirchenheim—Gerlitzen — a kezdöár 1590 dinár. Négy-, hat- és nyolcnapos londoni kirándulások. Párizs, Prága, Athén. Sri Lanka — Bombay — Delhi Florida, New York, Los Angeles, San * * *

Next