Heves Megyei Nap, 1994. október (1. évfolyam, 168-193. szám)

1994-10-01 / 168. szám

199­1- OKTÓBER 1., SZOMBAT _____________ KÖZÉLETI NAPILAP I. évfolyam 168. szám Elmarad a Kordax holnapi mérkőzése is Már hírt adtunk arról, hogy az egri röplabdások első hazai mér­kőzésére ma nem kerülhet sor, mivel az ellenfél, a szlovén Celje játékosait megtizedelte az influ­enza. Tegnap lapzártánk előtt kaptuk az újabb, a röplabda hívei számára ugyancsak le­hangoló információt, hogy a holnapi, a Maribor elleni In­terliga találkozó is elmarad. A „bűnös” megint az influenza. MA: Veszteségből csodapalotát Heves megyében is készült APEH-lista, 3. oldal Visszakapta fegyverét a rendőr A törzsőrmester szolgálat­a közben megsebesítette az udvaron játszadozó gyer­meket. Vadrózsák 3. oldal Emberek élnek az erdőben, a minimális komfortot is nélkülözve. Roncsderbi Hatvanban 9. oldal Három ország pilótái állnak rajthoz, hisz mindenki a ro­deo királya akar lenni. 16. oldal a rókalyukban Ajándék előfizetőinknek Mától közel 4 ezer család előfizetőként veheti kézbe lapun­kat, és ha a Népszabadságot járató olvasóinkat is beszámít­juk (ők szintén megkapják a Napot), akkor elmondhatjuk, hogy közel 15 ezer lakásba jut el naponta az újságunk. Előfizetőinknek ma kis meglepetéssel kedveskedünk. Hekeli Sándor szerkesztőségvezető levelével együtt kis aján­dékot is találnak postaládájukban. Köszönjük, hogy bennünket választottak! Többen ellenzik az egri Karitász-központ építését Klub a lakótelepi „etnikum” számára Mint ismeretes, az egri Északi-lakótelepen Karitász­­központ létrehozását tervezik a volt fénytorony helyén. Elkészültek az épület tervei, már csak a város engedé­lye kell ahhoz, hogy a munkálatok megkezdődjenek. Többen azonban ellenzik a központ megépítését, mond­ván, a betonházak között szükség van a térre. Ugyanak­kor mások úgy tudják, hogy a lakótelepen római katoli­kus templom épül... KACSOR ZSOLT A beruházás egyik legfőbb szorgalmazója Jéger Károly ka­nonok-esperes, a mezőköves­di Szent László templom plé­bánosa a NAP-nak elmondta: szó nincs arról, hogy az Észa­ki-lakótelepen templom épül­ne, hiszen templom Egerben van elég. Egy szere­­tetszolgálati központ termé­szetesen nem képzelhető el imádkozóhely nélkül - fejtet­te ki -, amelynek ugyan nem lesz plébánosa, misét viszont celebrálnak majd, amennyi­ben igény lesz rá. Azt már megírtuk, hogy a létesítményben idősek ottho­na, diszkontáruház, ifjúsági klub, egy foglalkoztató a kis­mamák és a gyerekek számá­ra, gyermekjátszótér és ku­tyafuttató is helyet kap. Az azonban még nem hangzott el, hogy - Jéger Károly szava­ival - az ifjúsági klub elsősor­ban a lakótelepen élő etni­kum számára épül, akiket vissza kell vezetni a társada­lomba. S, hogy miért éppen a volt Csebokszáriban hozzák létre a központot? A plébános erre válaszolva elmondta: a társadalmilag veszélyeztetett rétegeket célozzák meg, és Egerben ott a legrászorultab­bak az emberek, ott a legin­kább gyökértelenek. Még nem tudni, hogy a be­ruházás pontosan mennyibe kerül, hiszen a területet az egyház még nem kapta meg az önkormányzattól. A város vezetése támogatja az ötletet. Dr. Ringelhann György polgármester a NAP érdeklődésére elmondta: a lé­tesítendő központ a városrész humanizálását szolgálja. Sze­rinte óriási jelentősége van, ezért nagyon örül neki, s re­méli, hogy tetszést arat majd a városrész lakói között is. (Többen... folytatás a 8. oldalon) Recsk beperelte a belügyminisztert R. M. Recsk önkormányzata még a nyáron, júniusban beperelte az akkor csupán belügymi­niszter-jelölt Kuncze Gábort. A szabaddemokrata politikus azóta már hivatalba lépett. (Recsk... folytatás a 8. oldalon) Bábfesztivál kezdődött Egerben Lassan elapadnak a pénzforrások a mégoly keresett, rit­ka és népszerű látványosságokra is, mint a bábjáték. A Művelődési Intézet Kortárs Művészetek osztálya az idei esztendőben - a Családok éve apropóján - mégis talált lehetőséget az egri Ifjúsági Házban egy nagyszabású fesztivál megrendezésére, elsősorban a Szabad Művelő­dés Alapítvány, mint önzetlen szponzor jóvoltából. H.l - Az ország 12 gyermek­­bábcsoportja méri össze tu­dását neves szakmai zsűri előtt mától - tájékoztatta lapunkat Protovinné Zsi­linszky Erzsébet, az intéz­mény igazgatója. - Érkez­nek Nyíregyházáról, Keszt­helyről, Ceglédről, Sám­­sonkertről, Celldömölkről bábjátszók. A megyét zneki fiatalok képviselik, a “r eddig is adott ott­­' “rés regionális és bábfesztiválok­­nmzetközi­ eg­yüttese, a edménye­­>rt hasz­­ománya város­­szben­­tette tekin­to­­el az élén reprezentatív kiállítást ren­dezünk az Ifjúsági Házban, megnyitására pedig Demeter Zsuzsánál, az együttes ve­zetőjét kérjük fel. A rangos szakmai zsűri­ben Mészáros Emőke, a Báb­játékos Egyesület elnöke is helyet foglal, aki egyben a fesztivál zsürielnöki tisztét is ellátja Itt lesz még Kós Lajos, a legendás pécsi Bóbita báb­együttes nyugalmazott ve­zetője, aki a fesztivált köve­tően Egerben rendez majd, valamint Papp drámapedagógus, Gabriella Gömöri Márta szakreferens és De­meter Zsuzsa. A fesztivál-beköszöntő és a kiállítás megnyitása után két bemutatóra is sor került, azt követően pedig a Gajdos együttes táncháza szórakoztatta a fiatalokat. Bábfigurákból nyílt kiállítás az Ifjúsági Házban FOTÓ: SZÁNTÓ GYÖRGY A vérben nem volt ólom Szigorú ellenőrzések a megyében t. z. M. Mi újság a paprika­ fronton, mi­lyen mértékű a pozitív ered­ménnyel záruló vizsgálatok szá­ma? Erről érdeklődtünk teg­nap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézeténél. Dr. Stecz Jolán főor­vos kérdésünkre elmondta: az utóbbi napokban ugrásszerűen megnőtt a lakosok által vizsgá­latra behozott minták száma. Egy hete még „csak” 369 ilyen kérés futott be hozzájuk, ám ez a szám a hét végére a 700-at is meghaladta. Ezidáig 300 papri­kamintát ellenőriztek, és ebből 64-ben találtak ólmot (A vérben... folytatás a 8. oldalon) Nincs információ a Mátrában A bürokrácia is nehezíti az idegenforgalmat 00R0S JUDIT Nincs annak még fél esztendeje sem, hogy megalakult a Mátra Egylet, amely Gyöngyös és kör­nyéke idegenforgalmának fellen­düléséért munkálkodik. Arról kérdeztük az érdekvédelmi szer­vezet elnökét Balázs Attilát, hogy az elképzeléseik közül mit sike­rült megvalósítaniuk az eltelt né­hány hónapban? Elpanaszolta, hogy a bürokrá­cia jócskán gátolja munkájukat Hónapokig tartott például, amíg megszereztek egy bírósági bejegy­zést és még jelenleg sincs APEH engedélyszámuk, annak ellenére, hogy gyakorlott jogászok intézik az effajta dolgokat Eredménynek értékelte viszont hogy jó néhány ,fontos emberrel és szervezettel” sikerült felvenniük a kapcsolatot Ide sorolta a megyei közgyűlés el­nökét a gyöngyösi, illetve a kör­nyékbeli községek polgármestere­it az idegenforgalmi hivatalok képviselőit Megalakulásuk idején azt is tervezték, hogy kiadnak egy prospektust, amelyben mátrai vendéglátóhelyek, fogadók címei, valamint szórakozási és sportlehetőségek szerepel­nek. Egyelőre ez a kiadvány sem készült el, most éppen az önkormányzati választásokra való előkészületek gátolják az ügymenetet. Megtudtuk: a tizenhét alapító tag mára huszonhárommá gya­rapodott, noha voltak lemorzso­lódók is. Arra a kérdésünkre, hogy a konkrét érdekvédelmi munkában sikerült-e előbbre jut­niuk, gondolkodtak-e például azon, hogy a „fekete szobáztatást” miképpen csökkentsék, azt a vá­laszt kaptuk, hogy egyelőre a kezdeteknél tartanak. A gyön­gyösi önkormányzat vezetőivel töprengtek azon, hogy az ide­genforgalmi adóból befolyó összegekből az egylet tanácsadó tevékenységét finanszírozhatnák. Balázs Attila hiányolta, hogy a Mátrában egyetlen olyan TOUR­­INFORM-iroda sem működik, ahol az ide látogató turista kor­rekt információkat kaphatna a szálláslehetőségekről, a kulturális és szórakoztató programokról. Kékestető - magukra hagyott turisták Szabad út a magánpatikáknak Gyöngyösi képviselők levele a népjóléti miniszterhez T. BOKROS MÁRIA Tegnapi lapszámunkban hírt adtunk a csütörtöki gyöngyösi önkormányzati ülés legizgal­masabb napirendjéről, a műve­lődési központ igazgatói kine­vezése körüli vitáról, és az ez ügyben kialakult újabb patt­helyzetről. Emellett azonban más té­mák is szerepeltek a tanácsko­záson: több rendeletet módosí­tott például a képviselő-testület. Módosításra és kiegészítésre ke­rült az ez évben hatályba lépett lakások és helyiségek bérletéről szóló testületi döntés. Kis József főtanácsos előter­jesztésében vagyonmérleget vont: a város mérhető vagyona a földterületek nélkül tavaly 3 milliárd forint volt. Ebben nincs még benne az új kórház 2,5 milliárdnyi vagyona. Az eladás­ra kijelölt 344 lakás közül eddig 55 vételi eladás született, és négy, nem lakás céljára szolgáló helyiséget értékesít a közeljövő­ben az önkormányzat. A továb­biakban is kíván ilyen jellegű tulajdont értékesíteni a város, ehhez azonban minden esetben testületi döntés szükséges. Mindkét magángyógyszertár megalapításának szabad utat adtak a képviselők, így a Bu­gát Pál téren és a Kócsag úti óvoda kertjében épülnek majd fel az új gyógyszertárak. Hamarosan levelet kap a népjóléti miniszter a gyöngyösi képviselőktől. Az új kórház ne­gyedik negyedévi működtetésé­hez szükséges mintegy 35 millió forintot ugyanis a társadalom­­biztosítás nem akarja fizetni. A város pedig már nem tudja felvállalni a további finanszí­rozást, így a tárca segítségét kérik. A továbbiakban rész­vényeladásról, alapítványok létrehozásáról döntött a gyöngyösi testület.

Next