Heves Megyei Nap, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ, KÖZÉLETI NAPILAP Abasár nem koronáz Elutasították Lénártné kifogását K.A. Majd négyórás zárt tanácsko­zás után pénteken este há­romnegyed tizenegykor dön­tött úgy az abasári választási bizottság, hogy nem írnak ki ismételten új szavazást a köz­ségben, hanem elutasítják Lé­nártné Benei Anikó kifogását a voksolással kapcsolatban. Is­meretes, hogy Lénártné azért tett panaszt, mert azt ál­lította, hogy december tizen­egyedikén az egyik a szavazó­körből több szavazólap érke­zett vissza, mint amennyi ere­detileg ott volt, a másikban nem a fülkében voksoltak az emberek, hanem nyílt színen, s ebben befolyásolták őket a bizottság tagjai, valamint a szavazást követő áramszünet idején két ember gyertyafény­nél külön számolta a többiek­től a szavazatokat. Lénártné és ügyvédje érveit négyen tar­tották a bizottságból megala­pozottnak, hárman nemmel voksoltak, egy tag pedig tar­tózkodott, így - mivel nem volt meg az ötven százalék plusz egy igenlő szavazat - a bizottság elutasította Lénárt­né óvását. Az ügy ennek elle­nére nem biztos, hogy befeje­ződött, hiszen újév ide, újév oda, Lénártné tegnap késő dél­után konzultált jogi képviselő­jével, s minden bizonnyal arról döntöttek, hogy fellebbeznek. Ezt alátámasztja Lénártné egyik kijelentése is, amit az abasári községháza folyosóján tett még a döntés előtt Sas Barna Attilá­nak, a megyei választási munka­­csoport képviselőjének: „sze­rintem még találkozunk”. MA Takaréklángon a könyvtárügy : A kultúra évtizedek óta a maradékelv alapján része­sül támogatásban. A könyvtárak állatorvosi ló módjára magukon viselik a mai magyar művelődés­­ügy minden gyermek- és felnőttbetegségét 4. oldal Egy elütött őzike esete a biztosítóval A herédi Juhász Mihály 1993 tavaszán önhibáján kívül elütött egy elészaladó­­ őzikét az M3-as autópá­lyán. Kártérítést azóta sem láttak, pedig a vadásztársa­ságoktól az autópálya fenntartójáig mindenki foglalkozott az esettel 5. oldal Nézőpont kérdése Jó, rossz vagy közepes évet zárt 1994-ben hazánk sportja? Van-e remény ar­ra, hogy sikersportágaink­ban az eredményeket min­dig szállító, de a verseny­­sportból kiöregedő törvényszerűen élsportolóink helyébe hasonlóan ered­ményes újak lépjenek? 14. oldal Egyházmegyei zsinat lesz az idén Dr. Seregély István egri érsek újév alkalmából 1995-re meg­hirdette az egyházmegyei zsi­natot. Az ez alkalomból ki­adott pásztorlevelet az egy­házmegye katolikus templo­maiban olvasták fel a január elsejei szentmiséken. Petőfi-emlék­ünnepségek Petőfi Sándor születésének 172. évfordulója alkalmából koszo­­rúzási ünnepséget rendeztek szombaton a költő által szülő­helynek nevezett Kiskunfélegy­házán, a Petőfi-szobornál. A vá­rosháza előtti téren, a város ön­­kormányzata és az Országos Petőfi Társaság képviselői he­lyezték el az emlékezés koszo­rúit, Ficsór József polgármester méltatta a nemzet egyik legna­gyobb költőjének életútját, lírai munkásságának máig érvényes üzenetét. Kiskőrösön fél órával éjfél után kezdődött el a költő szü­letésének évfordulója kap­csán rendezett hagyományos ünnepség. Ez alkalommal rendhagyó módon éjszaka nyitott ki az iroda­lomtörténeti múzeum, vala­mint Petőfi Sándor hajdani szülőháza. Az evangélikus templomban befejeződött éj­féli hálaadó istentisztelet hí­vői, Kiskőrös fiataljai, idősebb polgárai gyűltek a szülőház előtti téren, és kezükben fák­lyákat, gyertyákat tartva em­lékeztek meg a város nagy szülöttéről. n. évfolyam 246. szám Vidám óévbúcsúztatók Ismét sok volt az öngyilkosjelölt BALÁZS JÓZSEF Az egyetlen nagyon súlyos közúti baleseten kívül a rend­őrségnek nyugodt időszaka volt 1994/95 fordulója. Ha­sonlóan nyugodt napokról számolhatott be a tűzoltóság megyei ügyelete is - mind­össze egy kisebb kukatűzhöz riasztották őket. Mind a rend­őrök, mind a tűzoltók elis­merték: rosszabbra számítot­tak, de remélik, a jó évkezdet­nek a folytatása is hasonló lesz. Az év elején szokásos „ma­gyar virtus”, az alkohol túl­zott méretű élvezete most is divat volt: Egerbe, a Baktai úti pszichiátriára hat komo­lyabb alkoholmérgezéses be­teget szállítottak: két hajlékta­lant, két „átlagembert” és két fiatalt - egy 18 éves fiút és egy 16 éves lányt. Utóbbi kettő nem együtt italozott, a város különböző pontjain ta­láltak rájuk, öntudatlan álla­potban. (Vidám... folytatás a 6. oldalon) Fergeteges hangulat az egri Fehérszarvas vadásztanyán. A hókuszpók koktél, valamint Gál Gaszton és zenekara megtette a hatását a reg­gelig tartó óévbúcsúztatón fotó: szántó györgy Súlyos baleset Poroszló határában Fának rohant a Toyota B. J. Súlyos balesethez riasztot­ták újév hajnalán a ren­dőröket és a mentősöket: 5 óra 15 perckor a 33-as számú főútvonal 24-es ki­lométerszelvényénél, Po­roszló külterületén D. Já­nos poroszlói lakos a sa­ját tulajdonú, Toyota tí­pusú személygépkocsijá­val eddig tisztázatlan kö­rülmények között áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s az út menti fá­nak ütközött. A totálká­ros Toyotából eszmélet­len állapotban kimen­tett D. Jánost a mentők az egri Markhot Ferenc Kórházba szállították. Koponya- és mellkasi sé­rülései olyan súlyosak vol­tak, hogy az intenzív osztá­lyon délután dr. Somogyi Éva ügyeletes orvostól azt a tájékoztatást kaptuk: a sé­rült nincs túl az életve­szélyen. Az ügyben a ren­dőrség a vizsgálatot foly­tatja. Újévi koncert az egri színházban Újévi koncertet adott tegnap a Gárdonyi Géza Színházban az Egri Szimfonikus Zenekar, amelyet Kollár Imre, a karmesterverseny közönségdíjasa dirigált. A szépszámú közönséget dr. Ringelhann György, a város polgármestere köszöntötte, boldog új esztendőt kívánva, majd megkezdődött a nagysikerű hang­verseny, melyen ismert szerzők kedvelt műveit szólaltatták meg a zenészek. fotó: szántó györgy Ötszáz forintos segítség Jajt kiáltanak a nyugdíjasok­ ­ Ötszáz forint semmit nem ér - állította egybehangzó­an tegnap több Heves megyei nyugdíjas. Nyilvánosság­ra került ugyanis, hogy a jövőre nyugállományba vonu­lók egy új számítási mód révén átlagosan ötszáz forint­tal magasabb összeggel vágnak bele nyugdíjaséveikbe. Mivel eddig egy átlagnyugdíjas hozzávetőlegesen tizen­kétezer forinttal kezdte meg a pihenés időszakát, az át­lagnyugdíj 1995-ben sem éri el a tizenháromezret. Gya­korló nyugdíjasokat kérdeztünk: mennyit ér ötszáz fo­rint? (Cikkünk a 3. oldalon) Az iskolaügy mindenkinek fontos Fodor Gábor miniszter felhí­vására folyamatosan érkez­nek a közoktatási törvény mó­dosítását érintő javaslatok a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tanügy-igazga­tási főosztályára. Közölték: beváltak a tárca azon reményei is, miszerint a kezdeményezők köre igen széles, igazolva, hogy az isko­laügy mindenki számára fon­tos. A javaslatokat megfogal­mazók között ugyanis szülők, orvosok, pedagógusok, isko­laigazgatók, megyei pedagó­giai intézeti igazgatók, tanár­képzéssel foglalkozó egyetemi oktatók is megtalálhatók. A módosítási javaslatok több ponton megegyeznek a kor­mányprogramban megfogalma­zott változtatási irányokkal, érin­tik az iskolaszerkezet változását, a nemzeti alaptantervre vonatko­zó előírásokat, a pedagógus munkakörben alkalmazhatók képesítési előírásait. Luxus-e a Mátrában üdülőt építeni? Faházról csak álmodni lehet D. J. - Üdülőtelekre nyaralót épí­teni egyfajta luxust is jelent - vélte Szilágyi Attila, Gyöngyös városüzemeltetési igazgatója. Amíg ugyanis a lakótelekkel kapcsolatban számos szociál­politikai kedvezményt igény­be vehet a tulajdonos, ilyesmi nem jár neki, ha üdülőkörzet­ben kíván pihenőházhoz jut­ni. Mátrafüreden, a település északi végében eladó üdülőtel­ke van az önkormányzatnak, ennek négyzetméterét 1400 fo­rintra értékelte a szakértő. Mátraszentimrén viszont csak lakótelket vásárolhat az érdek­lődő, négyzetméterenként ezer forintért - tudtuk meg az otta­ni polgármesteri hivatalban. (Luxus-e a... folytatás a 6. oldalon)

Next