Heves Megyei Nap, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

mjl MA: Eger: tisztes helytállás A téli hónapok ese­­ménytelensége után a hét végén ismét benépesülnek a futballpályák, legalábbis a második vonalban. 7. oldal Könnyen kipattanhat a szikra Egy hete demonstrálnak a mezőgazdasági kisterme­lők, elsősorban az ország keleti felén találkozhatnak az autósok mezőgazdasági gépekkel és gazdáikkal. 9. oldal Zaránk, a nyugodt sziget „Mi itt a jövőben is a mezőgazdaságból akarunk megélni. Szüleim nyugdí­jasok, feleségem gyesen­­ van a második gyerme­künkkel, én pedig ettől az évtől őstermelő leszek, ha már ezt a titulust osztották 11. oldal A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM MEGERŐSÍTETTE: Nem fenyegeti csőd a Postabankot A Budapestről indult „jár­vány” elérte Heves megyét is: tegnap Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban szinte egész nap nagy tömeg várakozott a Postabank kirendeltségei el­őtt. Hogy pénzéhez jusson, annak ellenére, hogy mind a bank vezetői, mind az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügye­let, mind a Pénzügy­minisztérium képviselői meg­erősítették, hogy a bankot nem fenyegeti csőd. Tekintet­tel az ügyfelek rohamára, a bank egri kirendeltsége reg­gel nyolctól délig tart nyitva, illetve mindaddig, amíg a 150, sorszámmal rendelkező ügyfelet kiszolgálják. Vasár­nap reggel ismét kinyitnak, akkor száz sorszámot oszta­nak ki. Részletes összeállítá­sunk a 4. oldalon olvasható. Egerben egész nap sokan várakoztak a bank előtt FOTÓ: GÁL GÁBOR Nem létező betegnek gyűjtött az abasári legény A tévéből lopta az ötletet SZIRÁKI MÁRTA Lapunk szerdai számában el­sőként adtunk hírt arról az abasári hirdetésről, amelyben egy szívbeteg nyolcesztendős kislánynak ötmillió forintot gyűjtött volna egy helybéli la­kos. Mint kiderült, a beteg gyermek nem létezik, a meg­adott számlaszám pedig az OTP által vezetett lakossági folyószámláé volt. A rendőr­ség igen hamar pontot tett e kényes ügy végére, és ismert­té vált a hirdetés feladójának neve és címe. A szálak V. T. 22 esztendős abasári lakoshoz vezettek, akinek sem gyerme­ke, sem felesége nincs, a számlára eleddig pedig még egyetlen fillér befizetés sem érkezett. A gyöngyösi kapitányság munkatársai tegnap délelőtt kihallgatták V. T.-t, aki az öt­letet Friderikusz Sándor show­­jából vette, hisz nemrégiben a tévésztár egy alapítványt megkárosító nőt mutatott be, aki egy szívbeteg kisgyermek­nek gyűjtött pénzeket, majd a százezres nagyságrendű ös­­­szeggel angolosan távozott. (Nem létező... folytatás a 3. oldalon) HATVAN: Lakbéremelés csak előtanulmány után A félmilliós tartozás sem ritka t. 7. M. A jövőben nem emelkednek majd automatikusan a hatva­ni önkormányzati lakások lakbérei, ugyanis kiderült, hogy az elmúlt évben hozott helyi rendelet több ponton is változtatásra szorul.­­ Decemberben úgy dön­tött a testület, hogy a lakbér mértéke ettől az évtől a köz­ponti statisztikai hivatal által megállapított infláció mérté­kével növekszik - mondja Ro­­dek Antal, a városfejlesztési bizottság elnöke.­­ Utóbb, az Alkotmánybíróság más tele­pülési önkormányzatok fenti tárgykörbe eső rendeleteinek törvényességi felülvizsgálata nyomán hozott döntéseit átta­nulmányozva úgy döntöt­tünk, hogy a lakbérnöveke­dés az eljövendőkben ne le­gyen automatikus az önkor­mányzati lakásokban, hanem minden évben elemezni fog­juk a fenntartási költségeket, és ennek függvényében dönti majd el a testület az emelés mértékét. (Lakbéremelés... folytatás a 3. oldalon) Bizalomvonal a rendőrségen Mától él a „bizalom” telefon­­vonal a Heves Megyei Rendőr­főkapitányságon. Akinek la­kossági észrevételei, javasla­tai, bejelentései vannak, a 410-188-as telefonszámot tár­csázhatja. Munkaidőben a fő­­kapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezető munkatár­sai fogadják a hívásokat, munkaidőn túl pedig üzenet­­rögzítő jelentkezik. A HRFK munkatársai ké­rik, hogy a köz- és vagyonbiz­tonság javítása érdekében hívják a bizalomvonalat. Csökkent a vízdíjhátralék GUTI Egy év alatt százegymillióról kilencvenre csökkent a Heves Megyei Vízmű Rt. díjhátra­lékból származó kinnlevősé­ge, s mivel ezt a tartozást is minél előbb szeretnék behaj­tani, továbbra is küldik a fel­szólításokat a magánszemé­lyeknek, közületeknek épp­úgy, mint a nagyobb összeg­gel tartozó társasházaknak, tudtuk meg a vállalat gazda­sági igazgatójának helyettesé­től, dr. Hódi Zsuzsannától. Az igazgatóhelyettes ki­emelte: ezekben a levelekben a tavalyi évhez hasonlóan most is kilátásba helyezik nemfizetés esetén a kereszt­metszet-szűkítést, a szolgálta­tási időszak csökkentését, de a decemberi hasonló retor­zió óta eddig egyik társas­házban sem került erre sor. A tapasztalatok azt mutat­ják, az intézkedés hatásos volt: a nemrégiben felszólí­tott egri társasházak lakói az első levél után kifizették tar­tozásukat. Egy hónap alatt közel egymillió forint folyt be ilyen fogyasztóktól Eger­ben. (Csökkent a... folytatás a 3. oldalon) ÁRA: 35 FORINT IV. évfolyam 51. szám Aknák a megyei költségvetésben Négyszázalékos létszámleépítés az intézményeknél Második fordulóban elfogadta tegnap idei költségveté­sét Heves Megye Közgyűlése, ám a képviselők érveket és ellenérveket felvonultatva hosszasan vitatkoztak ar­ról, hogy milyen mértékben csökkentsék a létszámot a megye által fenntartott intézményeknél. Végül négy százalékban maradtak, majd emelték a szociális ottho­nokban a térítési díjakat. RÉNES Pénteken reggel Egerben, a megyeházán napirend előtt a megyei kórház elmaradt ügyele­ti díjaival és a radiológusok mi­napi sztrájkjával kapcsolatosan tett fel kérdést Halász Károly (Fi­desz), ám mint dr. Pásztor József (KDNP) elmondta, a közgyűlés egészségügyi és szociális bizottsá­ga csak márciusban alakítja ki az ügyben álláspontját Dr. Ertsey Csaba, a kórház orvos-igazgatója viszont hangsúlyozta: sztrájk nem az ügyeleti díjak a miatt robbant ki, hanem az osztályon március elsejétől tervezett létszámbővítés okán. Bár a demonstráció szervező­je és felelős vezetője sem ne­veztetett meg, a kórház veze­tése mégis próbált egyezked­ni, de a sztrájk szerintük jog­ellenes volt, s ez ügyben a bí­róság döntését várják. (Aknák a... folytatás a 3. oldalon) ADACS: Elvitte a postarabló a lottónyereményt SÁRKÖZI Egy héttel ezelőtt egy ismeretlen férfi behatolt az adácsi postahiva­talba, adtuk akkor lapunkban is hírül, és elvitt egy tömött posta­zsákot, amely nagyrészt kitöltött lottószelvényeket tartalmazott, így vitte magával az egyik helybéli család közel kétmillió forintját, ugyanis hamarosan kiderült, hogy egy négytalálatos lottószelvényt sike­rült kitölteniük. Azon a héten 1,9 millió forintot ért a négyes. A rendőrségen elmondták, hogy még mindig nagy erőkkel nyomoznak az ismeretlen tettes után, de ha kézre kerülne, akkor sem lenne sok esélye a talála­tot elért családnak. Ezt erősítette meg Sebes Pé­ter, a Szerencsejáték Felügye­let elnöke is.­­ Sajnos a részvénytársaság nem tud ez esetben fizetni, csak a központba időben beérkezett, sor­szám szerint besorolt szelvények vehetnek részt a sorsolásban. Még ha megtalálnák is az igazoló szel­vényt, már akkor sem érne sem­mit, hiszen a határidő rég letelt Csak annál a gépi lottójátéknál van ez másként, ami műholdas össze­köttetéssel működik, és így a szá­mok azonnal a számítógépes rendszerbe kerülnek. A demonstrációt kedd estig felfüggesztették Új érdekvédelmi szervezetet alakítottak a kistermelők s. b. s. A tegnapi napon 374 község képviselője jelent meg a de­monstráló mezőgazdasági termelők közül Kiskőrösön - tájékoztatta lapunkat Simon József, a kápolnai megmozdu­lás egyik szervezője. Ezen a fórumon a kiskőrösi szerve­zők ismertették a résztvevők­kel a tegnapi kormányülésről szóló faxüzenetet, és abban állapodtak meg, hogy ebben a formában nem fogadják el a döntést, és új tárgyalást kez­deményeznek. Többek között változatlan követelésük, hogy másfél millió forintos árbevé­telig alanyi jogon járjon az adókedvezmény. Az általuk kért módosítások meghozata­láig a kedd esti határidőt szabták meg. Addig a meghir­detett demonstrációkat fel­függesztik. Abban az esetben, ha március 4-én estig nem születik meg a várt megegye­zés, a tiltakozásokat szerdától folytatják. A Bács-Kiskun megyében tartott megbeszélésen a meg­jelent 374 termelő megálla­podott arról, hogy egy új ér­dekvédelmi szervezetet alakí­tetőségét, akik­­ a mostani mozgalmat elindító kiskőrösi­ek közül kerültek ki. A későb­biek során önállóan szervező­tanúk. Meg is választották a mezőgazdasági termelők ér­dekvédelmi szervezetének vé­dő megyei szervezeteket is létrehoznak. Futva vitte Egerből Budapestre a bortermelők petícióját az ismert sportember, Sike Gábor, aki reggel hatkor indult a bazilika elől FOTÓ: GÁL GÁBOR

Next