Heves Megyei Nap, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-01 / 151. szám

laégett a hevesi malom­ ­. Tegna délután negyed hatkor riasztóik a tűz­oltókat hevesi malomíz: a Mátra Malom Rt. Kolsvári út 2. szám itt álló, előzőleg a nap folyama még működő gabo­naőrlő üzeme ugyanis kigyul­­ladt. Ot­tunk­­kor, e fél nyolckor még javában olgoz­­tak a ny egy­séggel omult tűzoltók, akik addig nem tudtak beha­tolni a káros épületbe, így egyelőre a tűz keletkezésének okát sem ismer­ték. Az bizonyos, hogy a város közis­mert épületének mindhárom szintje lángolt, s a tűz elharapózását csak könnyítette, hogy a belső faszerkeze­tek is elég régiek voltak. A kárt a helyszínen több tízmillió forintra be­csülték. Az oltásra Hevesre utazott a He­ves megyei tűzoltóparancsnok, dr. Rab János is, aki emberei erőfeszí­téseit értékelve megemlítette, hogy a malom környezetét szerencsére sikerült megmenteni: egyetlen szomszédos épület sem kapott lángra. A malomban egyébként senki sem tartózkodott, így szemé­lyi sérülés nem történt. Az öreg malom leégett, de a szomszédos épületeket megmentették a tűzoltók FOTÓ: JAKAB TIBOR-GÁL GÁBOR A: Azok égi szép szakirvezeti ütések Míg epek kenyai szafariza­nak, sokan az idén is ion marad­nak, mert aztárcájuk határt szar nyaralás­nak. 5. oldal A Bornissza sokadvinását éli „Megemele a kala­pom azok előttfiú ököl­vívók előtt, azok a sze­mébe verejtéforgott a hét végén...” 10. oldal Százezerétt a bérleti Hetek­­ óta 7 tart a resti Egerben helybéli vállalkozót szerelek. 7. oldal Halálszakasz a hármas úton Lapunk tegnapi számában hírt adtunk a Kerecsend és Füzesabony kö­zötti útszakaszon két ember halálával végződött karambolról. Kísérte­ties módon, méterre pontosan ugyanazon a helyen ismét halállal vég­ződött egy ütközés június 29-én, vasárnap 23 órakor. Egy Suzuki sze­mélygépkocsi - a vezető elmondása szerint - utolért egy kivilágítatlan tehergépkocsit, és hogy az ütközést elkerülje, áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő Fiat Regattával, melynek vezetője, egy 34 éves egri lakos a helyszínen életét vesztette. Az utasok közül hárman súlyos, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. fotó: szántó györgy Hová kerüljön a város szemete? A hegyközség tiltakozott a Galagonyás-dűlő ellen SIKE Lapunkban korábban megír­tuk, hogy az Egri Hegyközség nehezményezi a 12 település kommunális hulladéklerakó­jának a Galagonyás-dűlőben, az egyik legértékesebb szőlő­­területen való megépítését. A témában korábban fórumot is tartottak, majd az elmúlt hé­ten a hegyközség választmá­nya tűzte napirendjére. A megjelentek hangsúlyozták, hogy a hulladéklerakó helyét úgy kellett volna megválaszta­ni, hogy a szőlőtermelés egri ér­dekei ne sérüljenek. Elhangzott: a Galagonyás-dűlőben kiala­kítandó szemétlerakó a kon­kurencia malmára hajtja a vi­zet, s nem csak a mostani sző­lőtermelők, hanem még az unokáink nevében is tiltakoz­ni kell a helyszín megválasztá­sa ellen. Dula Bence hegybíró sze­rint a jogos felháborodáson túl szükség van a pozitív meg­oldási javaslatok megfogal­mazására. (Hová kerüljön... folytatás a 3. oldalon) HATVAN Eltűnt jelzőtáblák, közlekedési vészhelyzetek A hivatal fogát csikorgatja, és fizet __________t. z. m.___________ Durai László úgy tudja, hogy or­szágosan évente több mint 10 milliót tesz ki az utak mellől ello­pott forgalmi jelzőtáblák és azok tartórúdjainak értéke, ám a hat­vani városüzemeltetési iroda főe­lőadóját legfőképpen a Zagyva­parti település táblalopásai ér­deklik. A tolvajok itt sem tétlen­kednek, amit reggel kitesz a hi­vatal, azt másnap hajnalra már el is viszik. Ebben az évben már több mint félmillióba került az önkormányzatnak a pótlás és még csak az év felénél járunk. - Úgy tűnik, hogy a jól kiépí­tett, forgalmas helyeken csak né­hány órát állnak a táblák - kese­reg a főelőadó. - Ráadásul a hi­ányt hamar pótolni kell, külön­ben a közlekedő autós kerül ve­szélybe. Újhatvanban már tör­tént súlyos baleset, mert a tábla hiányában az autós azt hitte, hogy övé az elsőbbség.­­ Manapság a táblát tartó rúd elfűrészelése pillanatok alatt tör­ténik, hiszen a tolvajok általában gépekkel dolgoznak, így mire a lakók vagy az arra járók valamit is észlelhetnének, az alumínium rúd már darabokban hever a csomagtartóban - mondja Kovács Sándor, a hivatal osztályvezetője, aki most azon is bosszankodik, hogy néhány napja hat fürdést és vadkempingezést tiltó táblát he­lyezett el a görbeéri bányatónál, ám másnapra négynek már lába kelt Az osztályvezető úgy véli, hogy a színesfémgyűjtők is figyel­mesebbek lehetnének, gyanús alumíniumrudakat nem kellene átvenniük. De azt is hozzáteszi, hogy ez is kivitelezhetetlen, hi­szen a színesfémgyűjtő abból él, amit behoznak a telepére, és a tolvajok kis darabokra szab­dalják a rudakat. Új vezető a füzesabonyi rendőrkapitányság élén R. M. Mint ismert, június elsejére virradóra figyelmetlenül ve­zetett, s egy személyi sérülés­sel nem járó balesetet okozott Füzesabony akkori rendőrka­pitánya, Hartman György rend­őr alezredes, akit ezért felfüg­gesztettek beosztásából, az eset körülményeinek tisztázá­sára pedig igazságügyi sza­kértőt rendeltek ki. Az ügyet elfogultság miatt az egri rend­őrkapitányság vizsgálja. Hart­man ellen a balesettel össze­függésben az állomáshely el­hagyása miatt fegyelmi eljárás is folyt, amely fegyelmi bünte­téssel végződött. Mindezek figyelembe véte­lével dr. Lantos Bálint rendőr ezredes, megyei főkapitány Hartman Györgyöt a beosz­tásra alkalmatlannak minősí­tette, június 30-i hatállyal fel­mentette, és áthelyezte a fő­­kapitányság állományába be­osztott tisztnek. Lantos erről tegnap tájékoztatta a térség polgármestereit, majd a füze­sabonyi kapitányság állo­mánygyűlésén is bejelentette a változásokat. A főkapitány döntése értelmében a városi rendőrkapitányság megbízott vezetője július elsejétől Nagy István rendőr alezredes, a me­gyei főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. ELSŐ POLGÁRI TAKARÉKPÉNZTÁR RT Eddig két vevő biztos Május közepén tájékoztattuk ol­vasóinkat, hogy a „hányatott sor­sú” hevesi volt takarékszövetke­zetnek új tulajdonosa van. A két komoly szándékkal jelentkező vásárló közül végül is az Orszá­gos Takarékszövetkezeti Intéz­ményvédelmi Alap (OTIVA) ajánlata volt a kedvezőbb, így a pénzintézmény és vele a 10 in­gatlan, valamint két budapesti bérlemény ismét a takarékszövet­kezeti mozgalom tulajdonába ke­rült Meg nem erősített informá­ciónk szerint az OTIVA öt heves környéki takarékszövetkezet ne­vében vette meg az Első Polgári Takarékpénztár Rt-től az intéz­ményhálózatot, melynek fizikai átvételére június 30-án kerül sor. - Az információ csak részben helyes - közölte lapunkkal dr. Tóth Kálmánné, az OTIVA ügyvezető igazgatóhelyettese.­­ A vásárlási szerződést eddig két takarékszö­vetkezet, a jászárokszállási és a gyöngyöspatai írta alá, vagyis az ő szándékuk már biztos, a tamnamé­­rai még gondolkodik rajta, a töb­biek előtt pedig még nyitott a lehe­tőség. A volt pénzintézet ingat­lanainak felosztása sem történt meg, arra két héten belül kerül sor. Addig lehet még a vásárló kon­zorciumhoz is csatlakozni, a ha­táridő lejártáig tehát semmi biz­tosan nem tudok még a területi felosztásról mondani. Az igazgatóhelyettes megerő­sítette azt a korábbi infor­áci­­ónkat, hogy az új tulajdonosok feltehetően átveszik a terüle­tet ismerő, jó szakembereket. GYÖNGYÖS Nem szeretünk fizetni a parkolásért Évente hárommillió forint a városé T. BOKROS MÁRIA Igencsak találékonyak az au­tósok, ha ki akarnak bújni a parkolási díj fizetése alól - ál­lítja Győri József, a gyöngyösi Városgondozási Rész­vénytársaság parkolási cso­portvezetője. A „nem mara­dok, csak két percig”, a „már itt sem vagyok” formula min­­dennnapos, de a „nincs ná­lam egy fillér” sem ritka trükk, amit bevetnek az em­berek. Egy éve nyerte el a cég a lehetőséget, hogy üzemeltes­se a 450 fizető parkolót Gyön­gyösön és a Mátrában. Az első félév mérlege meglehetősen negatív volt, az éves záró­mérleg azonban már jobb ké­pet mutat. Mára sikerült an­nak a tizennégy parkolóőr­nek a kiválasztása is, akik megbízhatóan végzik a mun­kájukat. Egyenruhájukról jól felismerhetők, munkájukból adódóan nem tartoznak a leg­népszerűbb emberek közé, de dolgukat udvariasan, ugyan­akkor határozottan kell, hogy végezzék. Évente hárommil­lió forintot kell a város kasszá­jába betermelniük, és az sem árt, ha a cég nyereségéhez is hozzájárulnak. A belvárosi közlekedési rend kialakításakor a szakem­berek arra is ügyeltek, hogy nem fizető parkolók is ren­delkezésre álljanak. Győri Jó­zsef tapasztalata szerint a gyöngyösiek nem nagyon sze­retnek gyalogolni. Szenzációs akciót­rdessen a Heves Megyei Napban! Akik apróhirdetést adnak fel a Heves Megyei Napnál, azok hirdetését kívánságra + 200 Ft-ért leközöljük további három megyei lapban (Borsodban a Déli Hírlapban, Szabolcs-Szatmár-Beregben az Új Keletben, és a Pest Megyei Hírlapban), így hirdetését négy­ megyében olvashatják! 10 szóig: 500 Ft és hirdetése 15 szóig: 1000 Ft +200 Ft még hatásosabban 20 szóig: 1500 Ft ér célba! Áraink:

Next