Heves Megyei Nap, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-01 / 203. szám

MA: Összefogás a hátrányos helyzetű gyermekekért Az Egri Családsegítő Alapítvány hosszú évek óta szervez nyári táborokat hát­rányos helyzetű családok gyermekei számára, akik­nek ez az egy hét jelenti az igazi vakációt. 5. oldal Vigyáznak, hogy ki ne haljanak az éneklő népek A Nagyrédei Asszony­kórus Heves Megyéért-dí­­jat vehetett át idén augusz­tusban a megyeházán. Az elismerésben részesített kórus múltjáról és jelené­ről kérdezte munkatár­sunk a kórus vezetőjét. 7. oldal Polgárőrök vigyázzák a szőlőt „Szeptember elsejétől a a szüreti munkák I kifejezéséig gyöngyösi hegyközség szőlőtábláinak őrzését a he­lyi polgárőrök vállalták”. 12. oldal RENDHAGYÓ TANÉVNYITÓ EGERBEN Az Interneten ország-világ ott ülhetett az iskolapadban G. R.­­ M. B. K. -Az utolsó olyan tanévet nyit­juk meg ma, amely még része annak az átmenetnek, amely a Nemzeti Alaptanterv beve­zetését előzi meg - mondotta dr. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter teg­nap délben Egerben azon a sajtótájékoztatón, amely az el­ső internetes tanévnyitót előz­te meg. A miniszter tájékoz­tatójában az oktatás átala­kulásának öt alappillérét emelte ki. (Az Interneten... folytatás a 3. oldalon) Diákok a miniszter és az Internet társaságában FOTÓ: SZÁNTÓ GYÖRGY MÁTRAI SZÜRETI FESZTIVÁL GYÖNGYÖSÖN Őrzik a szőlő és a bor hagyományát SZÍ­RÁKI Kegyes volt az időjárás a pén­teki esőzés után a gyöngyösi Mátrai Szüreti Fesztivál szom­bat-vasárnapi eseményeihez. Az idén rendezték meg a XII. Mátrai Veteránautó Találko­zót. A Fő téren sokan nézték irigykedve az 1903 gyártású De Dion Boutont, mely 942 köbcentis motorjával Német­országból érkezett, de az 1928-as BMW Dixi DA-2 el is vonzotta a tekinteteket. A mo­torkerékpároknál az igazi matuzsálem az 1932-es gyár­tású Colibri volt, de elhozták Weis Manfréd Csepel 100-asát is 1948-ból. A nap során felléptek a környék hagyományőrző együt­tesei is. A vásárosok portékái mellett a finom nedűk is vonzot­ták a vendégeket, a Borok Házá­ban nagy volt a forgalom. (Őrzik a... folytatás a 3. oldalon) Új lehetőségek után kutatnak A járműforgalom elől elzárt terület nem parkoló HAL Eger belvárosában évtizedek óta probléma a parkolás, a gépjár­művezetők folytonosan a hiány­ra panaszkodnak, a város közle­kedési szakemberei pedig új és új lehetőségek iránt kutatnak a zsúfolt és forgalmas belvárosi ut­cákon, tereken. A napokban töb­ben nehezményezték, hogy a patakpart és a piactér közötti te­rületen, a Meteorológiai Állomás mellett, a fizetőparkoló szom­szédságában négy ingyenes hely is található, a közterületfelügye­­let ellenőrei mégis ötszáz forintos büntetőcédulákkal torolják meg az ott-tartózkodást. Melegh Tibor, a felügyelet he­lyettes vezetője kérdésünkre el­mondta: mindenki tudja, hogy a meglehetősen bonyolult belvá­rosi parkolási rendben - különö­sen a vidékieknek - nehéz eliga­zodni. Az említett helyen ugyan látszólag található ingyenes par­kolóhely, ez azonban nem más, mint járműforgalom elől elzárt terü­let, bizonyos belső utcákból kika­­nyarodást segítő útfelfestés. A szakember kérésünkre idézte a KRESZ idevonatkozó szabályát is. Eszerint a 18. pa­ragrafus első bekezdésének k) pontja, a 157. ábra egyértelműen kimondja: az ott található útbur­kolati jellel megjelölt területre járművel tilos ráhajtani. Találha­tók természetesen mozgássérül­tek számára fenntartott helyek a Tábornokház mellett, a Domus környékén, ezek sem ingyenesek azonban, hiszen megkülönbözte­tő jelzés híján szintén büntethe­tők az itt várakozó járművezetők A szakember utalt végezetül arra is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a piactér környéke nem tartozik a legrosszabb hely­zetben lévő területek közé a bel­városban parkolási szempontból, hiszen a­­ Zalai utca, a Centrum Áru­ház környéke, a patakpart és a Ka­tona téri parkoló a nap legzsúfol­tabb időpontjaiban is rendelke­zik szabad kapacitással, sőt a Belvárosi ABC lehetőségeivel együtt kétszázötvennél több gépjármű elhelyezésére nyílik lehetőség. Aki többet ajánlott, az lett a tulajdonos SZ. M. Gyöngyös önkormányzata nemrégiben pályázatot hir­detett, értékesítésre ajánlva fel számos intézményét (óvo­da, iskola, orvosi rendelő), de lakások, illetve két belte­rületi ingatlan is szerepelt a palettán. A határidő letelté­vel az illetékes bizottságok - gazdasági, költségvetési és adó-, illetve lakásügyi - szer­dán megtárgyalták azt, és döntést hoztak. Több mint hatvan ajánlat érkezett a polgármesteri hiva­talhoz, nem egy több igén­­nyel. Négy lakást kívántak ér­tékesíteni, az elsődleges szem­pont az volt, hogy a pályázó helyi lakos legyen, egyösszegű készpénzzel rendelkezzen, és a legmagasabb összeget ajánl­ja. Száz-kétszázezer forinttal jelöltek meg többet verseny­társaiknál azok, akik már ma­gukénak tudhatják a Hattyú téri lakásokat - tájékoztatta la­punkat Nyerges Pál, a lakás­ügyi bizottság elnöke. (Aki többet... folytatás a 3. oldalon) Meghalt Diana hercegnő Halálos kimenetelű közlekedési balesetben Párizsban életét vesztette vasárnap éjjel Lady Diana, a brit trónörö­kös, Károly herceg volt felesége. A 36 éves hercegnő éle­téért az orvosok három órán át küzdöttek, gégemetszést hajtottak végre, majd két órán át szívmasszázst kapott, de a hercegnő már nem nyerte vissza eszméletét Hajnali 4 órakor bekövetkezett halálát végső soron a tüdejében való­sággal szétrobbant artéria okozta. Részletek a 2. oldalon EGRI FŐISKOLA Népszerűvé vált a költségtérítéses képzés GUTI Az alapképzésre felvett hétszáz­­hatvanhat hallgató mellett költ­ségtérítéses képzési formára még összesen mintegy hétszáz­harminchat hallgatót vettek fel az egri Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskolára, tudtuk meg dr. Hauser Zoltán főigazga­tó-helyettestől. Az idén először nyllt lehetőség arra, hogy az alapképzésből kiszorultak így jussanak be a főiskolára, s a fői­­gazató-helyettes szerint az ér­deklődés összhangban van az intézmény elvárásaival. A költségtérítést vállalva ta­nulók közül ötszázan második diplomájukat szerzik az egri fő­iskolán, közülük háromszázan az első körben, a fennmaradó kétszáz diák a pótfelvételi után jutott be. Másoddiplomás kép­zést egyébként tizenhárom sza­kon indítanak szeptemberben kizárólag költségtérítéssel, hét szakra jelentkezettek azonban csupán előfelvételükről kaptak értesítést, mivel nem volt ele­gendő jelentkező szakjukra. Az érettségivel rendelkezők­nek az idén csupán levelező és esti tagozaton van lehetőségük bekapcsolódni a költségtéríté­ses főiskolai képzésbe. A két­százharminchat felvett diák tíz szakon kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Az esti, illetve levelező képzésért átlagosan öt­venezer forintot kell fizetniük a hallgatóknak, ám jövőre en­nél borsosabb áron nappali tagozaton is indítanak ilyen jellegű szakokat, így német, angol, amerikanisztika, test­nevelés, vizuális kommuniká­ció és művelődésszervező sza­kon átlagosan havi tizenhá­­rom-tizenhétezer forintos költségtérítéssel számolva lesz lehetőség az ebben való rész­vételre. A hét végén hozta nyilvános­ságra a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium azon dönté­sét, hogy a másoddiplomás, il­letve szakirányú pedagógus-to­vábbképzésben a jelentkezési határidőt szeptember tizenötö­dikéig meghosszabítja. Közfel­háborodást váltott ki ugyanis, hogy az erre a célra idén elő­ször elkülönített 3,4 milliárd fo­rintra az iskolák csak májusban pályázhattak, az eredményt júni­usban kapták meg, s a július 19-én közzétett augusztus 4-i jelentkezési határidőt a nyári szünet miatt a pedagógusok nem tudták tartani, így sokan kimaradtak volna ebből a lehetőségből. A most meghos­­­szabbított határidő tehát azoknak nyújt lehetőséget a jelentkezésre, akik nyári szabadságuk alatt nem értesültek a pontos határidőkről, őket hétfőtől már várják az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola tanulmányi osztályán, ahol hozzájuthatnak mind az A, mind a B jelű jelentkezési la­pokhoz. HELYSZÍNELÉS AZ ÉJSZAKÁBAN Halálra gázolta, majd cserbenhagyta Az eddigi vizsgálat alapján több mint százhúsz kilométeres sebességgel száguldott tegnap éjfél tájban az a gépkocsi, amely Egerben, a Koháry utca és a Szalóki út kereszteződésében halálra gázolta a zeb­rán szabályosan áthaladó K. CS.-né 61 éves egri lakost, akire mintegy ötven métere találtak rá a gyalogos­átkelőhelytől. A gázolás után az autós áldozatát cserbenhagyva továbbhajtott. A rendőrség nagy erők­kel keresi a tettest és a gépkocsit. FOTÓ: SZÁNTÓ GYÖRGY

Next