Heves Megyei Nap, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-06 / 105. szám

4 HEV­ES MEGYEI NAF Interneten követhető a választás­ ­ Az Interneten bárki figyelem­mel kísérheti a vasárnapi or­szággyűlési képviselő-választás részeredményeit, ezért első saj­tótájékoztatóját legkorábban es­te kilenc óra után tartja az Or­szágos Választási Iroda (OVI), az akkor még nem hivatalos, tá­jékoztató jellegű eredmények­ről - mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda szer­vezési helyettes vezetője. A szavazás másnapján, dél­előtt 11 órára a magyar mellett négy idegen nyelven elkészül az OVI előzetes eredményeket tartalmazó gyorsjelentése, amit kézhez kapnak a hazánkban tartózkodó nemzetközi megfi­gyelők és a sajtó képviselői. A magyarországi esemény iránt élénk nemzetközi érdeklődés tapasztalható. Csaknem 200 külföldi újságírót és mintegy 200 megfigyelőt is várnak, köz­tük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kép­viselőit is. Az ország mintegy 11 ezer szavazókörében reggel 6 órától este 7 óráig fogadják a voksol­ni kívánókat, de a törvény azt is megengedi, hogy indokolt esetben egy órával hamarabb nyissanak. Közvélemény-kutatók ezút­tal is tartanak úgynevezett exit poll felméréseket, amelyek so­rán a szavazókörből kilépőket megkérdezve igyekeznek elő­revetíteni a választások várható végeredményét. Az így készült közvélemény-kutatás adatait csak a szavazás lezárulta, este 7 óra után hozhatják nyilvános­ságra. A május 10-ei választás hi­vatalos eredményét - a kézi jegyzőkönyvi összesítés után - előreláthatólag május 13-án ál­lapítja meg és jelenti be az Or­szágos Választási Bizottság. Ajándék híd a lengyeleknek A múlt évi lengyelországi ár­víz okozta károk helyreállítá­sának részeként Magyarország adományként közúti hidat épít Tarnów vajdaságban. Az erről szóló kormányközi szer­ződést Lotz Károly közlekedé­si, hírközlési és vízügyi mi­niszter és Grzegorz Lubczyk, Lengyelország magyarországi nagykövete írta alá kedden Budapesten. A magyar kormány tavaly nyáron humanitárius megfon­tolásból anyagi segítséget ajánlott fel a csehországi, a lengyelországi és a szlovákiai árvízkárosultaknak. Varsó je­lezte, hogy elfogadja a magyar segítséget. A segítségnyújtás konkrét formája a 38 méter hosszú, több mint 130 millió forint ér­tékű híd, amely Tarnów vajda­ságban, Trzciana községben épül meg. A kivitelezésre a Hídépítő Rt. nyerte el a megbízást. A tár­saság a munka felgyorsítása ér­dekében lengyel alvállalkozót bízott meg az alapozási munká­latokkal. Az alépítmények már­cius végére elkészültek, s a szer­ződés mostani aláírásával meg­teremtődtek a feltételek a felépítény kivitelezéséhez. BELPOLITIKA Megnyílt az IFABO ’98 Várhatóan a jövő heti kor­mányülés elé kerül az ország középtávú távközlési és infor­matikai stratégiája, jelentette be kedden Lotz Károly közle­kedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Kőbányai Vásárvá­rosban, az IFABO ’98 Nemzet­közi Számítástechnikai, Kom­munikációs és Irodaszer Szak­vásár megnyitóján. A hírközlés és az informatika nemzetgazdasági jelentőségét felismerve dolgozták ki a szak­emberek a 2005-ig terjedő időszakra a tárca hírközlési politikáját, amelyet megvizs­gál a kormány, közölte a mi­niszter. A nemzetközi fejlődési trendekre alapozva rögzítették az ország modernizációs prog­ramjára épülő informatikai te­endők sorozatát, tette hozzá. Az Európai Unió szerint is hazánk egyik sikerágazata a távközlés és az informatika, mondotta Lotz Károly. Az elmúlt három évben ha­zánkban megkétszereződött a telefonvonalak sűrűsége, az előfizetők száma 100 lakosra vetítve már eléri a 31-et. A te­lefonhálózat 70 százaléka digi­tális és automatizált. A mobil telefont jelenleg Magyarországon mintegy 700 ezren használják, legalábbis ennyi előfizetőt tartanak nyil­ván. A háztartások 40 százalé­kában, mintegy 1,5 millió la­kásba jut el a kábeltelevíziós szolgáltatás. Az internetes végpontok száma kétévenként megkétsze­reződik Magyarországon. Je­lenleg 80 ezer host működik, ezek mindegyike átlagosan ti­zenhárom számítógép kiszol­gálására alkalmas. A miniszter felhívta a hazai informatikusok figyelmét arra, hogy a jövő év­ben várhatóan nemzetközi chartát dolgoznak ki. A cél az, hogy rögzítsék a globális infor­mációs infrastruktúra szabá­lyozási rendszerét. Az IFABO ’98-on 30 ország több mint ezer kiállítója van jelen, ami ugyancsak jelzi, hogy az informatika, a távköz­lés, valamint a média kapcso­lata igen szoros, és meghatáro­zó a gazdaság szempontjából, mondta Lotz Károly. Támogatás, kicsiknek A kis- és közepes agrárvállal­kozások támogatása érdeké­ben az Agrárvállalkozási Hitel­­garancia Alapítvány (AVHA) és a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány (MVA) a közelmúltban együttműködési megállapodást írt alá. Az AHVA a MVA meglévő programjai támogatása érdeké­ben speciális hitelgarancia konstrukcióval segíti a kis- és középvállalkozások fejlődését, és egy 800 millió forintos kü­lön keretet nyit meg e vállalko­zások számára, közölte az FM. A megállapodás értelmé­ben az AVHA csatlakozik az MVA-nak a megyei vállalko­zói központokon keresztül már kialakított oktatási, képzési és projektfejlesztési programjá­hoz, valamint intézményrend­szeréhez. Az AVHA, amely a helyi vállalkozói központokkal kü­lön is szerződik, a központok által előminősített hitelügyle­tekhez kapcsolódó garancia­­kérelmeket három napon be­lül elbírálja, és pozitív döntés esetén kibocsátja a garanciale­velet. Szakmai segítséget nyújt továbbá programban közre­működő szakértők számára. A helyi központok a hitel­­szerződés futamideje alatt a hi­telt és garanciát kért vállalko­zók tevékenységét figyelem­mel kísérik, a projekt sikeres megvalósítását tanácsadással segítik. Számvetés a Magyar Honvédség elmúlt négy évéről A Magyar Honvédség átalakításának is köszönhető, hogy a Ma­gyar Köztársaság meghívást kapott a NATO-ba, és az amerikai szenátus jóváhagyta azt - hangsúlyozta Keleti György újságírók előtt kedden Budapesten. A honvédelmi miniszter el­mondta: az átalakítás során a honvédség olyan katonai szer­vezetté vált, amely megfelel a NATO-ban kiépített katonai struktúra követelményeinek. Beszámolt arról, hogy az előző négy évben a honvédség létszámát 94 ezerről 61 ezer 500-ra csökkentették. Átalakí­tották a vezetési struktúrát, a minisztérium szervezetét, kor­szerűsítve és hatékonyabbá té­ve a gazdasági-pénzügyi-költ­­ségvetési feladatok végrehajtá­sát és ellenőrzését, valamint a NATO-integrációval összefüg­gő feladatok végrehajtását. Lét­rejöttek a honvédség új, a NA­TO struktúrájához illeszkedő felső szintű irányító, illetve ve­zető szervei, továbbá a közép­irányító szervek. Növekedett a hivatásos állo­mány illetménye: a tisztek 1994-ben bruttó 50600 forintot kaptak, 1998-ban pedig már több mint 112 ezret. A tiszthe­lyettesek 32 ezer forint helyett 1998-ban bruttó 60 ezer forin­tos fizetésben részesülnek. A miniszter beszámolt a költségvetés helyzetéről is: kor­mányváltáskor még 12 milliárd forintnyi fedezethiánya volt a tárcának, amit 1998 elejére si­került megszüntetni. A haditechnikai beszerzé­sekre 41,5 milliárd forintot for­dítottak az elmúlt négy év so­rán. Előkészítik a légtérszuv­erenitási hadműveleti központ berendezéseinek telepítését és hadrendbe állítását. Napiren­den van a lokátortender kiírá­sa. Keleti György hangsúlyozta: a Magyar Köztársaság bizton­ságának érdeke, hogy fejlőd­jön a honvédelem. Megint üzletember az áldozat Hétfőn este Budapesten több lövéssel megöltek egy ukrán üzletembert. A rendőrség tájékoztatása szerint kevéssel este tíz óra előtt a XII. kerület Thomán István utca 8. számú ház előtt álló személygépkocsijában, egy Volkswagen Passatban is­meretlen tettes négy fejlövés­sel végzett a 28 éves ukrán állampolgárral. A rendőrséget a lakók riasztották, miután tompa puffanásokat hallottak az éjszakában. A helyszíni szemle során a fegyverszakértők megállapí­tották: a férfi életét kioltó fegyverhez 9 milliméteres Parabellum típusú lőszert hasz­náltak. Az áldozat körülbelül há­rom éve élt családjával Ma­gyarországon, lakása Thomán utcai házban volt.­­ Egy multinacionális, üdítőitalt gyártó cég termékeinek az ér­tékesítését szervezte, üzleti te­vékenysége a FÁK országaira terjedt ki. Késik a hadkötelezettség eltörlése Miközben a NATO-népszava­­zást előkészítő kampány so­rán a csatlakozáspártiak egyik érve éppen a sorozás eltörlése volt, a referendum óta a je­lentősebb politikai erők el­hallgatják ezt a kérdést - hangzott el a Hadkötelezettsé­get Ellenzők Ligájának (HEL) keddi budapesti sajtótájékoz­tatóján. A sorozással feltöltött had­sereg fenntartása mellett érve­lők általában nem a honvé­delmi, hanem a nevelési funk­ciót hangoztatják, miközben mind a hivatásos katonák, mind a társadalom többsége elutasítja ezt az intézményt. Bizonyíték erre az is, hogy - a tömörülés adatai szerint - ma a sorköteles fiatalok alig 38 százaléka tölti le szolgálati idejét. értő Ugyanakkor számos szak­kitart amellett, hogy hosszabb távon jóval keveseb­be kerülne egy hivatásos had­sereg kiépítése - hangsúlyozta Farkas Henrik ügyvezető, hozzátéve: világméretű trend a sorozás eltörlése. 1998. MÁJUS 6. SZERDA A nagy ugrás K. ZS. Kedden délelőtt a budapesti Margit hídról, a szigeti bejáró környékén, a Dunába esett egy férfi, akit a tűzoltók és a vízi rendőrök kimentettek a folyó­ból, majd a mentők bordatö­réssel kórházba szállítottak. A 44 éves férfi elmondta, hogy a híd korlátján ült, amikor meg­szédült, és a Parlament felőli oldalon beleesett a vízbe. A Szabadság hídon szinte ugyanebben az időben két órán át állt a forgalom, mert egy hajléktalan mászott a magas­ba, s fontolgatta a leugrást. Őt is kórházba vitték. Mi pedig, amíg mások ug­ranak és esnek, arra a nagy ugrásra gondolunk, ami majd vasárnap vár ránk. Csak meg ne szédüljünk valahogy. Rugalmasan A munkanélküliség megelőzése, a folyamatos továbbképzés érde­kében 23 vállalat, intézmény in­dít különféle, a munkáltatók által keresett szakmákban a munka­időhöz igazodó rugalmas képzé­seket - mutatta be a program céljait Kiss Péter munkaügyi mi­niszter tegnap Budapesten. A program 16 ezer felnőtt képzését, átképzését valósítja meg kötetlen távoktatási mód­szerek felhasználásával. A mi­niszter elmondta: a képzések in­dításához pályázat alapján a cé­gek, intézmények 223 millió fo­rintot nyertek el a rugalmas szakképzést támogató közalapít­ványtól. Az alapítvány Munkaerőpiaci Alap Szakképzé­­­si Alap részéből átutalt egymilli­­árd forinttal gazdálkodhat. Együtt Hét fejezetben rögzíti a tűzoltó­ság és a rendőrség jövőbeni együttműködését az a megálla­podás, amelyet Forgács László rendőr vezérőrnagy, országos főkapitány és Bleszity János tűz­oltó vezérőrnagy, országos pa­rancsnok kedden írt alá Buda­pesten. A két szervezet között az együttműködés már régebbi keletű, de a rendőrségre, illetve a tűzoltóságra vonatkozó törvé­nyek elfogadásával újra kell szerződni - közölték a megálla­podás aláírói. Autópályadíj néhány felvonásban Az ELMKA Rt.-nek csökken­tenie kell az M1-es autópálya teljes szakaszára vonatkozó, 1996-os áron számított 900 fo­rint összegű díjat 350 forint­tal, a Fővárosi Bíróság ked­den kihirdetett jogerős ítélete szerint. Megváltoztatta ugyanakkor az első fokon eljáró II., III. kerületi bíróság ítéletét a má­sodfokú bíróság a részszaka­szok tekintetében. Nem kilo­méterarányos, hanem teljes díjat kell fizetniük a 42 kilo­méteres autópálya részszaka­szait használóknak. A Főváro­si Bíróság indoklása szerint a teljes szakasz is rövid, ezért aránytalanul nagy többletkölt­­­ségekkel jár, s nem kifizetődő felhajtókhoz fizetőkapuk építése. Nem kötelezte a Fővárosi Bíróság az Első Magyar Kon­cessziós Autópálya Rt.-t az M1-es autópálya díjának csök­kentésére - tudatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága ked­den. A közlemény rámutat ar­ra, hogy a május 5-én kihirde­tett jogerős ítélet kizárólag dr. Kovács Kázmér és az Elmka Rt. közötti jogvitát rendezi. Ennek értelmében 350 fo­rintot visszakap a felperes. Az ítélet precedensértékű, hiszen ezek után minden au­tós pereskedhet az aránytala­nul magasnak ítélt útdíj miatt. Meglepőnek nevezte a Fő­városi Bíróság jogerős dönté­sét az Elmka-perben a szak­minisztérium illetékes helyet­tes államtitkára. Kovács Fe­renc közlekedési helyettes ál­lamtitkár emlékeztetett arra, hogy öt nappal ezelőtt az M5- össel kapcsolatban ugyan­ilyen tartalmú perben egy másik bíróság ellentétes ítéle­tet hozott. Hangsúlyozta: bár részlete­sen nem ismeri a mostani bí­rósági döntés indoklását, de az egyértelmű, hogy egyedi döntésről van szó, azaz Ko­vács Kázmér felperesnek vis­­szajár 350 forint. Ebből önma­gában nem következik az, hogy az Elmká­nak kötelező­en csökkentenie kellene a dí­ját. Az sem mondható, hogy mindenki forduljon bíróság­hoz, és mindenki visszakaphat a pénzéből, mert a már emlí­tett másik bíróság ellentétes álláspontot alakított ki - mu­tatott rá a helyettes államtit­kár. Kovács Ferenc utalt arra, hogy a KHVM korábban már tárgyalt az Elmka helyzetéről. A mostani döntéstől függetle­nül az Elmka csődközelben van. A minisztériumnak az a véleménye, hogy az érvény­ben lévő koncessziós szerző­déstől nem lehet eltekinteni. Az összes érintett bevonásá­val megoldást kell találni a csőd elkerülésére. Ez akár díj­­csökkentést is jelenthetne. Az államnak az Elmka tőkeeme­lésében is részt kell vennie 1,5 milliárd forint mértékben - tette hozzá.

Next