Hevesmegyei Népújság, 1953. január (1-9. szám)

1953-01-01 / 1. szám

. ! I . 1953 Jastuír f. HEVESMEGYEI NIPUJSXG Nem takarékoskodnak az anyaggal Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárban A Gyöngyösi Váltógyár dol­gozói is számvetést készítenek. Egy évi munka kerül a mérleg­re, megvizsgálják — visszate­kintve az elmúlt 12 hónapra — mi az oka annak, hogy bár de­cember havi tervüket teljesítet­ték — 18 százalékos adósság­gal indulnak az új tervévnek. Ez a 18 százalékos adósság nem kis dolog. A Váltógyár úgyszól­ván egyedül látja el az ország fejlődő vasút­hálózatának vál­­tószük­ségletét, de ezentúl jelen­tős mennyiséget exportál kül­földre is. Gerő elvtárs beszéde nyomán s­ok minden világossá vált. Az objektív nehézségeken túl, dön­tően hozzájárult a lemaradás­­­hoz a munkafegyelem lazasága, a munkaszervezés, a takarékos­ság hiányosságai, s nem utol­sósorban az is, hogy a Váltó­gyárban nem folyt megfelelő politikai munka. Az év első 10 hónapjában *11.312, egyedül júniusban 1704 munkaóra ment, veszendőbe az igazolatlan műszak mulasztá­sok miatt. Mit jelentenek ezek az órák? A 48-as kitérő meg­munkálásának ideje, a befutás­tól a kész áruig, — 718 óra. Durván számolva is 15 kitérőt 180 tonna anyagot hagytak el­­­veszni csak az év első 10 hó­napjában a gyár dolgozói. ^ — csak ez négy százalékot jelen­tett volna az évi terv teljesíté­sében. A dolgozók egy része felelőt­lenül, hanyagul bánik a szer­számokkal. Egy vidra kés, me­lyet­­ külföldről hozunk be 262 ■ forint, havonta 5—600-at hasz­nálnak el, holott nagyobb gon­dossággal a fele is elegendő lenne. Csak ez havonta közel 100.000 forint veszteséget jelent egész népgazdasá­gunk számára. Nem különb a helyzet a görbe­kések terén sem. Két gép dol­gozik ezzel, — egy kés élet­tartama 20 műszak — mégis egy hónap alatt 80—90 görbe­kést használnak el — jelentős pénzbeli és anyagveszteséget okoznak ezzel is dolgozó né­piünk államának. Felmerül a kérdés mi az oka a késtörések nagy százaléká­nak? Nem kis mértékben az, hogy a dolgozók nem cserélik a kést, s az életlen kés bere­zeg, könnyen törik. Ez az oka annak, hogy Tóth János egyetlen műszak alatt 16 görbe kést tört el,­­ több mint 1000 forintos kárt okozott a gyárnak, egész dolgozó népünknek. Farkas József október 15-én hét fészekmarót égetett el, hol­ott egynek-egynek két műszak az élettartama. Egy fészekmaró ára 180 forint. A hanyagok, szívesen taka­róznak azzal, hogy nem jók a kések, emiatt van a nagy tö­rés. Ezzel szeretnék igazolni azt is, hogy december 29-én délig már 2000 forint értékű kés, nagyrészben drága vídia hevert eltörve az­­ anyagraktár­ban. Az igazság azonban nem így fest! Tóth János, aki 16 görbe kést tört el egyetlen mű­szak alatt, ugyanazzal a szer­­szá­mmmal, úgy amazon a gépen dolgozik mint Bretcz Károly, aki egy lap­kás késsel három-négy mű­szakot termel. A munkafegyelem lazasá­gáért, az anyagpazarlásért fe­lelőség terheli a műszaki ve­zetőket is. A dolgozók na­gy része még most tanulja szak­máját. Mégis eltűrnék, hogy maguk köszörüljék a késeket, nem létesítettek központi szer­­számelező műhelyt. A kés­törések nem kis hányada arra is visszavezethető, hogy a gé­peken nincs automata, így a technológiailag előírt két fogas előtolást kézzel kell végezniük­­.A kézzel végzett előtolás gyak­ran a késtöréshez vezet. Ko­moly hiányosságok tapasztalha­tók a gépkihasználás terén is. A 43 és 44-es marógépek — melyek több mint 2 és fél­millió forintba kerültek az államnak, majd minden har­madik műszak alatt állnak. A munkában tapasztalható hiányosságok hű tükörképei a népnevelő munka gyengeségé­nek. Csak egyetlen példát: Las­sú I­stván a­z elmúlt hónapban 197 százalékot ért el, s egyik legjobb dolgozója a gyárnak. Mégis kelleténél sokkal na­gyobb előtolással dolgozik, s míg a munkadarab a gép alatt van, nyugodtan üldögél, ahe­lyett, hogy a következőt készí­tené a megmunkálás alá. Egy műszak alatt közel két óra megy veszendőbe az új munka­darab előkészítésénél. Lassú Istvánnak nem magyarázta meg egyetlen művezető, előmunkás, vagy népnevelő sem, hogy 197 helyett 230 százalékot teljesíthetne, 54 forint he­lyett 62 forintot kereshetne a munkaidő jó kihasználá­sával. Az utóbbi időben javulás ta­pasztalható a munkafegyelem területén. December első 15 nap­jában — bár ez sem kevés — 13 kimaradó volt. A jövő évi tervre való felkészülés megkö­veteli, hogy tovább javítsanak a munkafegyelmen, felszámol­ják a takarékosság, a műszaki hiányosságokat. Találkozhatunk már helyes­ kezdeményezések­kel: a pártszervezet leváltotta a gyengén dolgozó népnevelő­ket, felfrissítette a pártcsoport­­bizalmiak hálózatát, értékelő­­bizottsá­g létrehozásával beve­zetik a napi teljesítmény­érté­kelést. A hulladékon vágók fel­­használására fűrészgép érkezik, létrehozzák a központi szer­számélesítő műhelyt,­­ s nem utolsósorban, ismertették már a dolgozókkal a jövő évi tervfel­adatokat. Ez azonban magában még nem elég. Fel­tétlenül szüksé­ges, hogy az agitáció tartalmá­ban is gyökeres változás áll­jon be. Ne általánosságban beszél­jenek a népnevelők, hanem agi­táljanak úgy, mint Bretcz Ká­roly gyanús, aki azt mondta el­ a munkafegyelem lazítóinak, hogy egyetlen műszak alatt 24 sínszéket lehet elkészíteni, 20 tonna anyagot lehet feldolgozni, — amelyre feltétlenül számít népgazdasá­gunk. Meg kell javítani az ellen­őrzést is, — tűrhetetlen, hogy a műveze­tők, előm­unkások, béfszámra ne ellenőrizzék a munkát és eltűr­jék hogy egy dolgozó egyetlen nap 16 kést tegyen tönkre. (ey­r ó) Évvégi mérleg Szecskó Ferencéknél A kályhában egyenletesen ro­pog a tűz. Szecskó Ferenc na­gyot szippant cigarettájából, majd gyűlöletes hangon, szinte egy szusszanással sorolja fel­, mi­lyen keserves eletű volt a múlt­ban. — Kilencéves voltam, amikor elszakadtam az iskolától, a szü­lői háztól. Tanulásra nem is gondolhattam, hiszen apám ne­héz munkával még a kenyérre­valót sem tudta megkeresni. Testvéreimmel munka után néz­tünk, és én csordásnak szegőd­tem, 12 évig fillérekért őriztem a kulákok jószágait. Később el­szegődtem summásnak, mert gondoltam hátha jobb lesz, de „egyik kutya, másik eb”. Szecskó János feszülten fi­gyeli bátyja minden szavát, majd amikor elhallgat, ő is az igazát erősíti. — Bizony, nehéz, gondterhes életünk volt. Amikor az uradal­mi földön dolgoztunk gyakran megjelent hátunk mögött az is­pán, s ha néhány percre kiegye­nesedtünk állati hangon kiálto­zott: „ne lustálkodj, te borjú”. Ha szólni mertünk börtönnel, elbocsátással fenyegettek. Az idősebbik Szecskó közben a termelőcsoportra, a biztos jö­vőre gondol és mosolyogva hoz­záteszi: — Ez az idő már végérvénye­sen ie'árt. A termelőszövetkezet­ben megtaláltuk számításunkat, s mindannyiunknak nyugodt, biztos megélhetésünk van. Nem kell félni az ispánoktól, a­­ munkanélküliségtől, örökre el­űztük magunktól, a rettegéstől, a nyomorúságtól való félelmet. Alig néhány taggal, 1948 őszén alakult a felnémeti Petőfi termelőcsoport.­­Szecskó Ferenc ekkor még nem tudta, hogy mit jelent a közös gazdálkodás. Két hold földön, egy tehénen kívül nem vol egyebe — ezzel gaz­dálkodott. A kis föld megműve­lése nehéz volt, mégsem termett annyi rajta, hogy elég lett volna az újig, február végére már üres volt a kamra. Látta azonban, hogy a termelő­­csoport tagjai, milyen boldog életet élnek. F.stenkint sokszor mondta feleségének, hogy ő is belép közéjük, de nehezen jutott elhatározásra, végül 1949 őszén döntött. Azóta három esztendő té­t el, c, ha visszagondol az el­­múlt időkre már magam is alig hiszi, hogy annyit fejlődött a csoport. — Néh­ány sovon kívül nem volt egyebünk — mondja —, de a jobb jövőbe vetett hit meg­kétszerezte erőnket. Becsületesen dolgoztunk, s már az első év­ben olyan jövedelmet vittem haza, amire még gondolni sem mertem volna — pénzben átszá­mítva, meghaladta a 20 ezer fo­rintot. ■ — Amikor hazajöttem a ka­tonaságtól, ne... akartam hinni Ferinek — erősíti Szecskó Já­nos. De amikor megmutatta a­z éléskamráját, meg a három gyö­nyörű hízót, nagyon megle­pődtem. Rövid pár napon béli­g én is ezt az utat választottam. — Azóta évről évre szép ered­ményeket értünk el — büszkél­kedik Szecskó Ferenc. — Az idén a szárazság ellenére is, olyan termésünk volt, hogy cso­dájára jártak az egyénileg dol­gozó parasztok. A búza 12, a burgonya 100 mázsát termett holdanként. Dolgoztunk is egész éven át derekasan, a csoport tagjai nem húzták ki magukat a mimikából. A brigádok, a mun­kacsapatok kialakításával elér­tük, hogy minden munkát határ­időre elvégezzünk. A falu még aludt, amikor a szekereink már a határban jártak s amikor fel­jött a l­ap már jókora frissen kapott kukor­c­a , vagy burgo­nyaföld állt mögöttünk. Szecskó Ferenc egész évben becsülettel kivette a részét a közös munkából, háromszáznégy munkaegységet szerzett. — Meg is mutatom szomszé­daimnak, ismerőseimnek, hogy mit kaptam, hiszen sokan kelep­kednek. Antal marsi József egyéni gazda is csak akkor hit­te el, amikor kinyitottam előt­te a kamra meg a padlás ajta­ját'és megmutattam a 1­0 mázsa búzát, a 12 mázsa burgonyát, meg a 12 mázsa almát. .Az ered­ményem jó agitációs érvnek bi­zonyult, mert azóta már ő is velünk építi boldog jövőjét. — Én sem panaszkodhatok! — vágja közben Szecskó János. — Beteg voltam mégis 224 munkaegységet szereztem, há­­ro­mszor kellett megfordulni a szekérrel még haza tudtam szál­lítani a kapott­­ terményt, — a pénzbeni részesedésem is meg­haladja az ötezer forintot. — Már én azt is kiszámítot­tam — kapcsolódik­­ a beszélge­téshez az idősebbik Szecskóné, — hogy a szabadpiacon értéke­sített terményből több mint 5000 forint jött a házhoz, de hátra van még a nyolc mázsa alma — ez is közel 7 ezer forintot je­lent. — Nem is okoz nekünk gon­dot a vásárlás — egészíti ki fe­leségét Szecskó Ferenc —, a lányom most megy férjhez, gyö­nyörű bútor vásároltam neki, a kisebbik lányomnak kerékpárt, magamnak három öltön­y ruhát vettem, de már félretettem a hí­zóra is a pénzt, mert készen ve­szek az idén. — Én magam hizlaltam­ — mondja Szecskó János —, hiszen a háztáji földön megtermett a hizlaláshoz szükséges kukorica, de van elegendő szemestakar­mány a­­ kisma acoknak, meg a baromfiaknak is — jövőre már két sertést hizlalok majd. A két Szecskó becsülettel ki­vette részét a munkáiból. Az el­ért eredményekkel azonban nem elégszenek meg. Azon törik a fejüket, hogyan gazdagíthatnék még j­obban a szövetkezetet, s hogyan szaporíthatnák a mun­kaegységeket a jövő esztendő­ben. Ennek döntő alapja, ha be­vonták a családtagokat is a munkáiba, s a két Szecskóné már elhatározta a jövő eszten­dőben ők s a csoportban dol­goznak. (End­rész Sándor). Lelkes felajánlásokkal készülnek az ünnepi taggyűlésre az egri Dohánygyár dolgozói A Dohánygyár kommunistáit lelkes izgalom hatja át. Szom­baton, ünnepélyes taggyűlésen veszik kezükbe új párttagsági könyvüket, a Lenin, Sztálin pártját követő MDP-tagköny­­vet. A dolgozók váll állásokkal ké­szülnek a nagy nap megünnep­lésére. Urbanovits Anna szta­­ha­novi­sí­a, aki december 29-én 1953 július 24-i tervén dolgo­zik, az alábbiakat mondta: „Büszke örömmel veszem tudo­másul, hogy szombaton új párt­tagsági könyvet kapunk. E nap tisztelés­ére ígéretet teszek, hogy kommunista öntudattal harcolok a munkapad mellett jövő évi tervünk teljesítéséért, s min­denben követem továbbra is pártunkat.” Kocsis József­né­ 154 száza­lékos átlagteljesítményét emeli tovább, Bótai Ferencné kocsá­­nyozónő ígéri: „Nagyobb len­dülettel dolgozom, hogy méltó legyek az új tagsági könyvhöz. Minőségi pontomat 96-ról 97-re növelem.” A kocsányozógépnél dolgozó két kommunista ígére­tet tett. azzal is meghálálják a tagsági könyvet, hogy átad­ják munkamódszerüket. Simon E­milné ifi dolgozónak. A szí­va­­­k a csomagol­óosztál­yok dol­gozói valamennyien vállalást tettek. Szanyi Jánosné párttag minőségi munkában versenyre hívta Sándor Margit fia­tal dol­gozót. Nem maradnak ki a lelkes megmozdulásból a pártonkívü­­l­iek sem. ..Együtt akarunk ün­nepelni a párttagokkal” — mondják. Szakál Ilona párton­­kívü­li vál­lalta, hogy a minőség­­ben elért 97 pontját 97,5-re emeli, a decemberben elért 130 százalékát januárban is meg­tartja, a jövőben politikailag is fejleszti magát. Számos felajánlás hangzott el az oktatási színvonal emelése érdekében. „Még jobban, még alaposabban tanulmányozom a XIX. kongresszus anyagát,­­­ mint iskola bizalmi, több segítsé­get adok az iskola hallgatóinak” — vállalta többek között Alaxai Gyulámé. Szombaton valamennyi dol­gozó ünnepi műszakot tart. Mu­­csi Sándorné vállalta, hogy az eredményeket óránként értékeli a­­ legjobb eredményt elérőket hanglemezzel köszönti. Műszak után pedi­g az ünneplőbe öltö­zött párttagok a kultúrteremben ünnepi taggyűlésen vesznek részt. A termet feliratok, jel­szavak, Lenin, Sztálin és Rákosi elv­társaik arcképei díszítik. A díszelnökségben az üzem leg­jobb sztahanovistái, dolgozói, a pártmunka legaktívabb harcosai ülnek. Itt fogal helyet majd­­ Irhán­its A­rumi, Belkényi Sándorné, aki már jövő évi ter­vén dolgozik, s a jó munka mellett, mint pártcsoport bizalmi is példamutatóan végzi munká­ját. A díszelnökségb­en ül Se­bestyéri András­né is, aki Sztálin elvtárs születésmnapján kapta meg a sztahanovista oklevelet és még számos élenjáró dol­­gozó. A taggyűlés megnyitása előtt az üzem énekkara ü­dvöz­li a párttagoka­t, majd ai „Párt­­könyv" című verset szavalja Gail Ivánné. A titkári beszá­moló után ünnepélyesen nyújt­ják át az új párttagsági köny­vet az üzem kőim­u­tun­istáinak, hogy ennek birtokában még jobban, még nagyobb erővel, kommun­i­sta­ pél­d­a­m­u­tatással küzdjenek pártunk politikájának megvalósításáért.. 3 Petőfi népünk legnagyobb költője 130 esztendővel ezelőtt szüle­tett nemzetünk legnagyobb köl­tője: Petőfi Sándor. Versei, nagyszerű tettei kitörülhetetlen hagyományt jelentenek a magyar nép irodalmában, egész gondol­kozásában. Politikai, közéleti te­vékenysége páratlan egységben, összhangban áll minden tevé­kenységével magánéletével. Ha legbensőbb érzéseiről írt, feltét-Háború volt mindig éltem Legszebb gondolatja, Háború, hol vérét a szív Szabadságért ontja! Egy szentség van a világon Melyért fegyverünkkel Sírunkat megásni méltó, Melyért vérzenünk kell; Ez a szentség a szabadság! örültek valónak XIimi azok, kik más egyéb ért­ék­et áldoznának. Petőfi következetes forradal­­misága, lángoló hűsége a nép ügyéhez, útmutató számunkra mai nagy harcunk, a békéért ví­vott harc ügyében is. A Szovjet­unió vezette béketábor nagy családja, a világ békeszerető dolgoz­óinak tartós, alkotó bé­két, szabadságot akarnak. De nem mindenáron való békét akarunk. Mi sem vethetjük fegy­vereinket a tenger fenekére­ épülő munkánkat, új társadat­lanul eljutott hasonlataiban a szabadság, a forradalom szent eszméihez. Forradalmár volt, aki a népet tekintette a politika leg­­fontosabb tényezőjének, és a nép boldogulását az élet legfőbb cél­jának. Felrázta nemzetét gyújtó dalaival, de felverte a korabeli irodalom csendes, sütkérező íróit, harcba hívó kürtszavával: Békét, békét a világnak, De ne zsarnokkényt ól, Békét csupán a szabadság Fölszentelt kezéből. Majd ha így lesz a világon Általános béke, Vessük akkor fegyverünket Tenger fenekére. De míg így nincs, addig fegyvert, Fegyvert mindhalálig! Tartson bár a háború az Ítélet napjáig, mánk nagy eredményért meg kell védelmeznünk, ha az impe­rialisták pusztulásba, új háború borzalmaiba akarják dönteni az­ emberiséget. Népi demokráciáink olyan ren­­­det valósít­ott meg,­­amelyb­ől a magyarság legjobbjai csak ál­modhattak. Petőfi száz év mes­­­szeségéből arra tanít benőnket, hogy kivívott szabadságunkat — hai kell, életünk árán is — meg­véd­elmezz­ük, LEVELEZŐINK Most az 1953-a­s év elején, ha visszapillantunk az elmúlt esz­tendőre, megállapíthatjuk, hogy a hevesvezekényi Béke­termelő szövetkezet ért el eredményeket. Ezt bizonyítja a közös vagyon gyarapodása, a tagok magas jö­vedelme is. Barma István egye­dül dolgozott a szövetkezetben és 500 munkaegységet szerzett, — csak búzából 25 mázsát vitt haza. De sorolhatjuk tovább Lévay János, Fenyves István, Lovász István, akik derekasan kivették részüket a közös mun­kából, valamennyien közel 500 munkaegységet teljesítettek. Az elmúlt év példája azt bizo­nyítja, ho­gy eredményeinket még tovább fokozhattuk volna, ha jó munkafegyelemmel, az agrotech­nika széleskörű alkalmazásával harcolunk a­ bő termésért. A fel­adatunk most az, hogy az elmúlt esztendő tapasztalatait felhasz­nálva készüljünk fel az­ új esz­tend­őre. Az elmúlt évben egyik döntő hiányosság volt a laza­ munkafegyelem,­­ egyik-másik brigádvezető a saját maga ké­­nye-kedve szerint írogatta be a munkaegységeket. E­zek meg­szüntetését kell elsősorban szor­galma­zni. Jó munkaszervezéssel a brigádok, a munkacsapatok kialakításával, valamint a­ terü­letek egyénekre oszlásával kell síkraszállni a magasabb ter­mésért. Az elmúlt esztendőben kis­mértékben alkalmaztuk a fejlett termelési eljárásokat, ami első­sorban annak tulajdonítható, hogy a tsz vezetősége nem har­ i •colt keményen a lusta tagokkal szemben, akik kézzel-lábbal til­takoztak ez ellen. Nem ma­gyarázták meg, hogy a kérészet. soros vetés, a négyzetes ültetés ha több munkát is igényeli gaz­dagabban gyümölcsözik. Fokozottabban kell harcol n­ t­nik az ál­latte­ny­ész­tésben is az élenjáró termelési eljárások al­kalmazásáért. Széles körben kkell bevezetni a tőgy masszázst, a háromszori fejőst, de nem bad elfelejteni a juhok, a serté­sek kétévenkénti háromszori ér­lelését sem. újévi m­ubká­nkihoz lendüle­­tet adtak Sztálin elvtárs szavai, amelyet a New York Times diplomáciai munkatársának nyi­latkozott. Hálásan üdvözöljük Sztálin elvtárs válaszát, amely­ben újabb fényes bizonyítékát adta, hogy továbbra is a béke ügyéért harcol a szovjet nép. Mai a hevesvezekényi Béke­szö­vetkezet tagjai is békében­ aka­runk élni, építeni boldog jövőn­ket. Együttérzésünket azzal fe­jezzük­­ ki, hogy még fokozottab­ban harcolunk a meglévő hiá­nyosságok megszüntetéséért; magas termelési eredményekkel teszünk hitet 1953-ban is a béke szent ügye mellett. Tóth László Sztálin elvtárs nyilatkozata új erőt ad munkánkhoz írjak: Tagsági könyvemmel is harcolok a békéért D­olgoz­ó t­ár­sa­im b­i­zal­m­ábó­l én is részt vehettem a budapesti békekongreszuson. Sok szó esett ott arról, mit kell még tennünk, hogy fenntartsuk a békét, hogy­ nyu­godt­an építhessük ötéves ter­vünket. Megértettem, hogy ne­kem, aki a közelmúlt­ban kaptam meg tagsági könyvemet, fokozot­tabban kell he­lytállnom. Erre intenek Sztálin e­lvtárs legutób­bi szavai is, mely azt bizonyít­ja, hogy a szovjet nép állhata­tosan kitart a béke mellett. Úgy érzem, hogy a párthoz, a­ Szov­jetunióhoz való hűségemmel, tagsági könyvem megbecsülésé­vel, jó munkámmal harcolhatok legeredményesebbem: a békéért. Erre kötelez engem legnagyobb kincsem, párttagsági könyvem is. .Évi tervemet november 7-én befejeztem, s most már márciusi tervemen dolgozom. Ígérem, hogy méltó leszek sztahanovista kitüntetésemre, méltó leszek szí­vemhez nőtt tagköny­vemhez, s mindent elkövetek, hogy a Váltó­­gyár dolgozói becsülettel helyt­álljanak az 53-as tervév sikeré­­ért folytatott harcban. Baráz Jánosné: Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyár.

Next