Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-30 / 125. szám

2 WEPOJBAO A Heves megyei tsz-ek 99 többtermeléséért” cí­­m­ű cikksorozat mind idősze­rűségét, mind tartalmát és lé­nyegét illetően igen jelentős segítséget ad a termelőszövet­kezetek gazdálkodásának elő­segítéséhez, javításához és nem utolsósorban a párt és állam­­igazgatási dolgozóknak is. A cikksorozat tükrözi a ve­­zető szervek, és nem utolsósor­ban a cikkírónak a szeretetét a tsz-ek megszilárdításának, gazdálkodásának és termelésé­nek ügyéért és felelősségét minden egyes tsz-tag anyagi helyzetének megjavításáért, a jövedelmük emelkedéséért, és végső soron a népgazdaság, a Szocializmus gyorsabb ütemű felépítéséért. A cikksorozatnak igen nagy jelentősége az, hogy végigve­zeti az olvasót a tsz-ek szer­vezési, termesztési és tenyész­tési problémáinak, valamint feladatoknak a megoldásán. Nemcsak arról szól a cikk, hogy mit és miért, hanem azt is megmutatja, hogy hogyan kell megoldani a feladatokat és megmondja azt is, hogy melyik állami gazdaságban, vagy termelőszövetkezetben van már élenjáró tapasztalat, és jó módszer a célkitűzések, illetve a feladatok gyors átvé­telére. Éppen ezért igen fontosnak tartom, hogy az eddig megje­lent párt- és tanácshatároza­tok mellett a vezető- és helyi­szervek dolgozói olvassák, ta­nulmányozzák s hasznosítsák is azokat. Teremtsék meg a fel­tételét a „hogyannak” az al­kalmazására. Ezt a cikksoro­zatot nem elegendő egyszer elolvasni, hanem minden fe­lelős és nem utolsósorban termelőszövetkezeti tagok, ve­zetők tegyék magukévá és gyorsítsák meg a saját terme­lőszövetkezetükben a javasolt módszerek alkalmazását. Véleményem szerint a cikk­sorozat igen sokoldalú és a mezőgazdasági termelés döntő problémáival és feladataival foglalkozik és ehhez sokat hoz­zátenni, vagy megvalósítása el­len vitába szállni céltalan és helytelen lenne. Éppen ezért megragadom az o­­kaimat én inkább mélyíteni, és elsősor­ban az itt-ott fellelhető hibák­kal szeretnék foglalkozni, ép­pen azért, hogy a cikksoro­zatban meghatár >zó felada­tok és javaslatok közelebb ke­rüljenek a megvalósításhoz, illetve, hogy a helytelen mód­szereken és hiányosságokon gyorsabban tudjunk változtat­ni. A cikksorozat többe­k kö­­zött foglalkozik a nö­vényvédelmi munkák időbeni és következetes végrehajtásá­val. Ez a kérdés igen nagy horderejű és úgy gondolom, ezzel érdemes egy kicsit töb­bet is foglalkozni. Az elmúlt években, és el­sősorban még a túlsúlyban levő egyéni gazdálkodás ide­jén végzett számítások alap­ján a megye mezőgazdaságát évente kb. 200 millió forint kár érte csak azért, mert az időszerű növényvédelmi mun­kákat a termelők és általában a lakosság egyáltalán nem, vagy időben nem végezték el. Jóllehet ez a kár a mezőgaz­daság szocialista átszervezésé­vel, és a termelőszövetkezetek gazdálkodásának megszilárdu­lásával évről évre fokozatosan csökken, illetve csökkenni fog. Ma már általánosságban nem jellemző, hogy termelőszövet­kezeteink elhanyagolják a nö­vényvédelmi munkák végre­hajtását, azonban voltak és vannak ma is olyan tsz-veze­­tők, akik költségesnek tartják a védekezési munkát, arra való hivatkozással, hogy egyé­ni gazdálkodó korukban sem foglalkoztak növényvédelem­mel, mégis jó volt. Erre csak egy példát kívánok megemlí­teni, ami az elmúlt gazdasági évben történt a tarnamiklósi Petőfi és Kossuth tsz-ekben. Mind a két tsz jelentős terüle­ten tervezett lucernamagfogást. A Petőfi Termelőszövetkezet következetesen végrehajtotta a lucernakártevők elleni vé­dekezési, illetve porozási mun­kákat és holdanként közel 2 mázsa lucernamag-termést ért el, ami közel félmillió forint jövedelmet biztosított a tag­ság részére. Ezzel szemben az azonos adottságokkal rendel­kező Kossuth Tsz-ben nem­­ végezték el a védekezési mun­kákat, mert a tsz vezetői, il­letve tagjai egyéni korukban azt megszokták, és ennek kö­­­­vetkezménye az lett, hogy eb­­­­ben a tsz-ben alig érte el a hol­­dankénti lucernamagtermés az­­ előbbinek a 20 százalékát. Ez­­ a hiányosság, illetve felületes­ség már nemcsak a tsz tagsá­­­­gát, hanem a népgazdaság ér­­­­dekeit is súlyosan sértették.­­ Úgy gondolom, hogy ez a termelőszövetkezet is okult az elmúlt év hibáiból — de okul­­­­nak más termelőszövetkezetek­­ is — és nem teszik kockára • jónak ígérkező termésüket és ■ a tervezett részesedésüket. A növényvédelmi munkák­kal kapcsolatban szólni kell ■ még a házikert, a háztáji te­­­rületek és a közterületek nö­vényvédelmi munkáinak idő­beni végrehajtásáról is. Egyes területeken már megszokottá vált, hogy nem fordítanak gondot a fent említett terüle­teken a különféle veszélyes növényi kártevők elleni véde­kezésre. Ezek a kicsinek ne­vezhető házikertek, parkok, utak, stb. gyümölcs- és dísz­fái valósággal melegágyaivá válnak a különböző kártevők­nek; elsősorban a kaliforniai pajzstetűnek, amerikai szövő­lepkének, nem utolsósorban a kertekben a burgonyabogár­nak, stb. és ezek, a védekezé­si munkák elhanyagolása kö­vetkeztében, veszélyeztetik a közös területek termelési biz­tonságát. Éppen ezért igen fontosnak tartom, hogy az ér­dekelt tulajdonosok és helyi vezetők felelősségének hang­­súlyozásával, ezt a munkát társadalmi üggyé téve, mara­déktalanul végre kell hajtani. Másrészt helyesnek tartanám, ha a helyi úttörő- és KISZ- szervezetek, iskolás gyerme­kek védnökséget tartanának a kártevők felderítésében és azoknak fizikai megsemmisí­tésében. Úgy gondolom, hogy a nö­vényvédelmi munkák időben való­ következetes végrehaj­tásával, a társadalmi erők mozgósításával, el tudnánk ér­ni, hogy ebben az évben, ha csak 50 százalékos eredményt is el tudnánk érni az elmúlt évekkel szemben, akkor a me­gye bruttó növénytermelési ér­tékét mintegy 10 százalékkal tudnánk ezzel a módszerrel fokozni. A másik ilyen fontos fél­­** adat a növénytermelés tekintetében a tőszámok foko­zása. Tamás elvtárs igen rész­letesen és konkrét példákkal és javaslatokkal foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kétségkívül a növénytermesztés termés­fokozó eszközének egyik leg­olcsóbb és leghatásosabb mód­szere a tőszámoknak a növe­lése. Azonban ezen a téren is sok helyen a múltból visszama­radt maradi nézetekkel talál­kozunk és még nem tudtunk, különösen a zöldségtermelés­ben, a paradicsomterületek tő­­számnövelésével kellő ered­ményt elérni. Az elmúlt év­ben szerzett tapasztalatok alapján ez évben a megyei pártbizottság irányelvként ha­tározta meg és megfelelő idő­ben javasolta a paradicsomter­meléssel foglalkozó termelő­­szövetkezetnek, hogy a ma­gas növésű paradicsomfajták­ból az elmúlt évi 6000-es tő­számmal szemben ebben az évben 12 000 tövet ültessenek, és a zömök, illetve törpenö­vésű fajtáknál pedig az elmúlt évi 6—7000 tőszámmal szem­ben ebben az évben 20—22 000 tövet ültessenek. Ez azonban a termelőszövetkezetek egy részénél nem talált megértés­re, így pl. az ecsédi, horti tsz-ek vezetői és szakemberei úgy vetették fel a kérdést, hogy miért ültessenek többet, hiszen ezzel a tőszámmal is elérik a 100, illetve 120, egyes esetekben a 150 mázsát is. Ez kétségkívül szép eredmény, de mi akadálya van annak — és úgy gondolom, a termelőszö­vetkezet tagsága sincs ellene a magasabb jövedelemnek, és népgazdasági szempontból is hasznos —, hogy egy-egy hol­don 2—300 mázsa paradicso­­mot is termeljünk? Hiszen ki­tűnő példák vannak előttünk akár a Szovjetuniót, Bulgári­át, vagy esetleg Olaszországot említsem, ahol a holdankénti terméseredmény eléri a 4—500 mázsát is. Úgy gondolom — mint ahogy erre tettünk is ja­vaslatot —, hogy egy-egy ter­melőszövetkezetben már eb­ben az évben, a kételkedők meggyőzése érdekében, egy­két holdon a javasolt tőszám­nak alkalmazása igazolni fogja javaslatunk helyességét. A zöldségtermelés fejlesz­tésének megyénk területén igen nagy lehetőségei vannak. Itt elsősorban gondolok a ko­rai hajtatásra, a korai szabad földi zöldségtermesztésre, és nem utolsósorban a késői sza­bad földi zöldségtermesztés fejlesztésére, illetve területük­nek növelésére. A korai primőr és meleg­­ágyi zöldségtermesztés tekin­tetében már vannak kezdeti eredményeink, hiszen a hat­vani Petőfi és a gyöngyösi Dimitrov tsz-ek már ismertté váltak a korai paprika, para­dicsom, retek, stb. termeszté­sében. De ezzel a lehetőséggel több tsz is élhet sokkal széle­sebb mértékben is. Itt bizo­nyos mértékig akadályt jelen­tett az előhajtató házaknak a hiánya, azonban ezen lehet, és feltétlen kell is változtat­ni, mert sok olyan szövetke­zetünk van, ahol kezdetben még házilagos építkezésekkel olcsó, és egyszerű kivitelezés­ben tudnak építeni előhajtató­­kat. Ezzel a módszerrel már ez év végén megyénk terüle­tén is szélesíteni tudjuk a la­kosság primőr­ zöldséggel való ellátását és nem utolsósorban fokozni a jövedelmezőséget. I­den nagy és jelentős eredményt ért el a nagyrédei Szőlőskert Tsz, a korai primőr uborka termelé­sével, mert a szabad földbe kiültetett palánták helyére a holland ágyakba igen sok elő­nevelt uborkapalántát ültetett ki. A hiba azonban az, hogy a holland ágyakat túl magasra építették és ennek következ­tében a kiültetett palánták mintegy 60—80, sőt 100 cm távolságra vannak az üvegfe­lülettől, ami nagyban hátrál­tatja a növények gyors fejlő­dését. A helyes az lett volna mind a szimpla, mind a dup­la (holland) ágyakban, hogy a hajtatásra kerülő növények kb. 15—20 cm távolságra ke­rüljenek az ablakfelülettől, mert így gyorsabb a felmele­gedés és a növények növeke­dése is. A késői szabadföldi zöld­ségfélék termesztése tekinte­tében igen csekély az előre­haladás,­ annak ellenére, hogy mind a belső ellátás, és mind az export tekintetében van le­hetőség több árunak az elhe­lyezésére. Éppen ezért nem érdektelen ezzel a kérdéssel foglalkozni termelőszövetke­zeteinknek, hiszen van még lehetőség, különösen a késői káposzta, kalalábé magvainak elvetésére. A késői káposzta­­félék magvai egyszerű módon, szabadföldi melegágyakba ke­rülnek elvetésre, és legkésőbb július végén kerülnek kiülte­tésre. Éppen ezért javasoljuk a termelőszövetkezeteknek, hogy ott, ahol a talajadottság és egyéb öntözési lehetőségek kihasználása ezt megengedi, vessenek minél több késői zöldségfélét. Ezt különösen ja­vasoljuk a rizstermelő szövet­kezeteknek, ahol a gátak szé­lére jelentős mennyiségű pa­lántát ültethetnek.­­­­M­ég egy kérdéssel kívá­­nok foglalkozni: a szarvasmarhatenyésztés fej­lesztésével, illetve a háztáji borjaknak a felvásárlásával. Tamás elvtárs ezzel a kérdés­sel igen behatóan foglalko­zott, és igen hasznos javasla­tokkal segítette ennek a cél­kitűzésnek megvalósítását. Azonban a háztáji borjúfelvá­sárlással kapcsolatban egy hiányosságot kívánok meg­említeni, amelynek megszün­tetése, a helytelen módszer al­kalmazása károsan befolyá­solná a jövőt illetően a te­nyésztésberti előrehaladásun­­kat. Egyes termelőszövetkezeti vezetők csak az érdeket látva, arra a megállapításra jutot­tak, hogy a tsz-tagok háztáji gazdaságból felkínált borja­kért nem fizetnek. Sőt, odáig mennek el, hogy azokkal a tsz-tagokkal szemben, akik más községben, más terme­lőszövetkezetekben tisztessé­ges áron adják, vagy el akar­ják adni borjaikat, nem enge­dik, sőt, javaslatot tesznek a községi tanácsnak, hogy ne adjanak ki járlatleveleket. Ez a módszer semmi esetre sem segíti elő a szarvasmarha­tenyésztés fejlesztését, hiszen zavarólag hat a további fe­deztetések végrehajtásánál, mert az adott községben, ter­melőszövetkezetben előreveti árnyékát annak, hogy az ille­tő termelőszövetkezeti tagok­nak — ha ezt a helytelen módszert fel nem számolják — a jövőben is hasonló tortú­rákon kell keresztülmenniük. Éppen ezért szükséges, hogy a helytelen módszereket alkal­mazó termelőszövetkezeti ve­zetők számolják fel az ilyen irányú nyerészkedő lehetősé­geiket és tisztességes áron vá­sárolják fel a tsz-tagok által felkínált borjakat. Ez a kérdésnek csak az egyik oldala. A másik is na­gyon fontos, hogy minden ter­melőszövetkezetben ne csak a tervezés idejében gondolja­nak és beszéljenek a háztáji állatállomány takarmánybiz­tosításáról, hanem már most is, a termelés során, és a be­takarítás alkalmával is gon­doskodjanak a közös állatál­lomány ellátása mellett a ház­táji állatállomány takarmány­­szükségletének az ellátásáról is. Nem fordulhat az elő, hogy illegális úton kerüljenek el­szállításra, vagy feketevágás­ra, kondícióromlás miatt a háztáji szarvasmarhák. V­égezetül szólni kívánok­­ a cikksorozat közvet­len, illetve közvetett bírála­táról is. Én a magam részé­ről, mint már a fentiekben is értékeltem, igen hasznosnak és szükségesnek vélem ennek a cikknek a megjelentét, a cikkben felvetett javaslatok és módszerek következetes megvalósítását. Nem értek egyet azokkal, akik úgy vetik fel a kérdést, hogy miért pont egy politikai vezető foglalko­zik részletes szakmai kérdé­sekkel, hiszen vannak szak­emberek, akiknek ez elsősor­ban feladatuk lenne. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy egyrészt a cikk írója is szakember, másrészt azok a szakemberek, akiknek minden készségük megvan arra, hogy nyilánosságra hozzák a véle­ményüket, és segítségükkel gyorsabbá tudjuk tenni a kér­dések tisztázását — azok hallgatnak. Megjegyzem, hogy véleményem szerint a politika az emberek sorsának irányí­tását jelenti, és ha minden vezető, legyen az megyei, já­rási, községi, vagy termelő­szövetkezeti vezető, vagy ép­pen brigádvezető, munkacsa­pat-vezető, úgy érezné, és úgy dolgozna, hogy a­­­ fizetésére bízott minden egyes dolgozó­nak a sorsáért felelős, és min­den termelőszövetkezeti tag úgy dolgozna, hogy csak egye­dül az ő munkájától függ a termelőszövetkezeti gazdálko­dás gyors megszilárdulása, és egy-egy tsz-tag jövedelmének emelkedése, akkor biztos va­gyok benne, hogy megyénk valamennyi termelőszövetke­zete igen gyorsan élenjáró nagyüzemi gazdasággá válna. Továbbá, ma már nem lehet a politikai és a gazdasági munkát kettéválasztani, mert legyen egy-egy ember politi­kai vagy gazdasági dolgozó, a munkáját egyaránt az elért eredményekkel mérik, és ma a népgazdaság fejlesztésének egyik döntő feltétele a terme­lés fokozása, az árutermelés növelése. És ezt csak úgy tud­juk elérni, ha minden egyes dolgozó a reá bízott területen feladatát ismeri és annak végrehajtásában operatívan is részt vesz a terméshozamok növelésénél. Vajda László, a megyei tanács VB mezőgaz­dasági osztályának vezetője. ---------H­ozzászólás------— titiaiiaiiiiitiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiid' Heves megyei tsz-ek többtermeléséért” című cikkhez a unaiianiHf iiiiiiiiiiiininiiiuiiiiiiiiiiiiainiiiiiainiiiiiiiiB(iaiiBiiBiiaiiaíniiiiiaiiiiiiiiiiiaii»!iiiniiaiiiiiiiiBiiiiiiiiBiiiinii — 19*1. asAJiiB 30., kedd A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának ülése Szerdán délelőtt 9 órai kez­dettel elnökségi ülést tart a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa. Megvitatják a munkásellátá­si bizottság jelentését a mun­kásszállások helyzetéről és a SZOT határozatának mikénti végrehajtását. A munkavédel­mi és a nőbizottság is jelen­tést terjeszt elő arról, hogy az üzemek "hogyan tettek eleget a nők és a fiatalkorúak foglal­koztatására vonatkozó törvé­nyeknek és rendeleteknek. Az SZMT elnöksége megvi­tatja a szakmaközi bizottsá­gok megalakításával kapcsola­tos munkatervet és az 1961— 62-es oktatási tervet. A KPVDSZ és az ÉDOSZ megyebizottsága tájékoztatást ad a felvásárlás helyzetéről. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnökségi ülésére kerülő napirendi pon­tok is arról tanúskodnak, hogy a szakszervezet folyamatosan ellenőrzi a dolgozók munkakö­rülményeinek és életszínvona­lának javítására hozott párt­­határozatok és kormányrendel­kezések végrehajtását. Vizsgá­latokat, széleskörű ellenőrzé­seket tartanak. A menet köz­ben elkövetett esetleges hi­bákra idejében felhívják az illetékesek figyelmét, vagy azonnal intézkedéseket tesznek a munka megjavítására. Eredményesen zárult a hevesi vadászati évad Heves megye apróvadas te­rületein megtörtént a „téli ara­tás” elszámolása a vadásztár­saságoknál. Az idei kilövési ér­ték nem kevesebb, mint 1 mil­lió 200 000 forint. Különösen eredményesen zárult a nyúlva­­dászat, amelyből 30 000 került puskavégre. Élő apróvadakból is gazdag zsákmányra tettek szert a vadászok: fogolyból 6000, élő nyúlból pedig több mint ezer került hálóba. Az élővadakat az apróvadállo­mány felfrissítésére, külföldön értékesítik a vadásztársaságok. (ka.) Nemzetközi Szendje Az út Éviemig December 2-án lesz hét éve, hogy a francia kormány szó­vivője Algírban sajtóértekez­letre hívta össze a helyi és kül­földi újságírókat. Bejelentette, hogy a francia kormánynak sikerült úrrá lennie az egy hó­nappal korábban kirobbantott lázadáson és az ország nagy részében a rend helyreállt. Csak úgy mellékesen közölte, hogy Krim Belkaszem, a fel­kelők egyik vezetője, a har­cokban elesett... 1961. május 20-án a francia kormány kül­döttei hosszas huzavona után bár, de mégis tárgyalóasztalhoz ültek Evianban, hogy megkezd­jék a tanácskozást Algéria függetlenségéről. A realitások utat törnek Hétéves kegyetlen gyarmati háború után a francia gyar­mattartók tehát végre a reali­tások elfogadására, a tárgya­lások megkezdésére kénysze­rültek. A véres gyarmati há­ború hét éve alatt több mint hatszázezren haltak meg. Mindez azonban aligha bírta volna a francia uralkodó osz­tályt politikájának változtatá­sára, ha egyre súlyosbodó hely­zete és az algériai arab lakos­ság egységes állásfoglalása erre nem kényszeríti. Franciaország algériai poli­tikája mind szélesebb körű tiltakozást váltott ki a nem­zetközi közvéleményben. Is­métlődő jelenséggé vált az ENSZ-ben is, hogy a francia kormány kétségbeesett kísérle­teket tett az algériai kérdés megtárgyalásának elodázására. A diplomáciai manőverek azonban egyre nehezebb aka­dályokba ütköztek. 1955-től 1959-ig minden évben Francia­­országot csupán NATO szövet­ségeseinek, elsősorban az Egye­sült Államoknak a gyarmati hatalmakat „diplomáciai nyo­mással” is támogató politikája j mentette meg attól, hogy el­ítéljék Algéria miatt. Az el­múlt esztendőben, a 15. köz­gyűlésen azonban már az Egye­sült Államok támogatása is kevésnek bizonyult, és a köz­gyűlés határozatot fogadott el, amely kimondja „az algériai nép jogát az önrendelkezésre és a függetlenségre". De Gaulle és az ultrák Az egyre kilátástalanabbá váló algériai háború az ural­kodó osztály soraiban is sú­lyos válságot robbantott ki. A francia nagytőke jelentős része — amelynek álláspontját De Gaulle képviseli — lassan kezd­te megérteni, hogy a gyarmati háború folytatása azzal a kö­vetkezménnyel járhat, hogy Franciaország nemcsak politi­kai befolyását veszíti el Algé­riában, de megszűnhet a fran­cia nagytőkések gazdasági uralma a Szahara fölött is. És ahogy az események menete mind drámaibb erővel bizonyí­totta az algériai háború kilá­tástalan voltát a franciák ré­szére, úgy kezdett kialakulni Párizsban az az elv, hogy mentsük, ami menthető. Ez az elgondolás azonban mind határozottabb ellenállás­ba ütközött a szélsőséges gyar­matosítók, elsősorban az algé­riai telepesek részéről, hiszen nem kétséges, hogy Algéria függetlenné válása megfosztja ezeket az élősdi elemeket attól a lehetőségtől, hogy a régi vi­szonyok konzerválásával gyar­matosító előjogokat élvezze­nek, hogy az arab őslakosság vérének kiszipolyozásával nö­veljék gazdaságukat. A tanácskozás mégis megindul A francia kormány rohamo­san súlyosbodó helyzete az anyaországban, az elégedetlen­ség növekedése és az egyre ha­tározottabb követelés az algé­riai béke megteremtésére, vé­gül mégis arra kényszerítette a kormányt, hogy leüljön a tárgyalóasztalhoz az Algériai Köztársaság ideiglenes kormá­nyával. Jóllehet az eviani tárgyalá­sok bizalmas jellegűek, az elő­zetes állásfoglalásokból azon­ban nyilvánvaló, hogy a meg­beszélések két leglényegesebb problémája: a Szahara hova­tartozásának kérdése, és az Al­gériában élő európai telepe­sek problémájának megoldása. Az Algériai Köztársaság ideig­lenes kormányának állásfogla­lása mindkét kérdésben vilá­gos: a Szahara Algéria elide­geníthetetlen része, amely sem­milyen körülmények között sem szakítható el. Az Algériá­ban élő európaiak helyzetét il­letően az ideiglenes kormány már többször kifejezte állás­pontját, hogy mindazok az európaiak, akik továbbra is Algériában kívánnak élni, tel­jes egyenlőséget élveznek majd, velük szemben semmi­féle megkülönböztetést nem alkalmaznak. Az algériaiak őszinte megegyezési készségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy javasol­ták, a Szahara problémáját egyelőre vegyék le a tárgyalá­sok napirendjéről, nehogy az e kérdésben mutatkozó ellen­tétek zsákutcába vezessék a tárgyalásokat. Most, a kezdet kezdetén, ne­héz lenne megjósolni, hogy ez a tanácskozás eredményes lesz-e vagy sem. Nem kétsé­ges azonban — és ezt az algé­riai háború eddigi története bi­zonyítja a legjobban­­, hogy a tanácskozások elodázása csak súlyosbíthatja a francia kor­mány helyzetét és még nehe­zebbé teheti az ""d"'l­­ einek fi­gyelembe vételével történő megegyezést.

Next