Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

Három előadás Heves megyéből a nemzetközi orvosi konferencián Egy egri és egy amerikai orvos tudományos kapcsolata Nemzetközi tudományos or­vosi konferenciát tartottak a Magyar Tudományos Akadé­mián szeptember 23 és 25 kö­zött A részvevők , több száz részvevő a vi­lág minden tájáról sereglett össze Csehszlovákiából, az NDK-ból, Lengyelországból, a Német Szövetségi Közt.-ból, Bulgáriából, Ausztriából, Spa­nyolországból, a Szovjetunió­ból, Jugoszláviából, Japánból •— szemészek, orr-, fül­­gégé­szek, ideggyógyászok. A magyar orvosokat szép számmal képviselték a részve­vők. Budapesten kívül a vidé­ki városokból is: Pécsről, Deb­recenből, Szegedről, Miskolc­ról, Kecskemétről, Szombat­helyről, Sátoraljaújhelyről, valamint Egerből és Hatvan­ból, akik előadásokat is tartot­tak — meghívottak és önként jelentkezők. Egert dr. Varga Béla, az or­vostudományok kandidátusa, szemészfőorvos, Hatvant dr. Egres Jenő szemészfőorvos és dr. Szabó Elemér orr-, fül-, gégész főorvos képviselte — mint előadók. Részt vett a konferencián Egerből dr. Fü­­löp Béla orr-, fül-, gégész fő­orvos és Gyöngyösről dr. Szarvasy Gábor szemész főor­vos is.­­ Az előadások A háromnapos kongresszust több mint másfél éves készü­lődés előzte meg. A témakö­rök közül a konferencia kö­zéppontjában az agy-, szem­­daganatok, közös szemészeti, ideggyógyászati, fülészeti problémák álltak. Határterü­letek — vagyis a szemüreg­nek és környékének diagnosz­tikák gyógyítási és műtéti problémái. A százhatvan előadás több nyelven hangzott el. A rész­vevők a saját anyanyelvükön hallhatták az előadókat. A hatvani orvosok, dr. Eg­res Jenő és dr. Szabó Elemér közös munkája, amely el­hangzott az előadások között az orr-melléküregek és a szemüregek közös megbetege­déseitől, újszerű megállapítá­sokat is tartalmazott. Dr. Varga Béla kandidátus, egri szemészfőorvos két elő­adást tartott. Elsőnek a világon 1955-ben dr. Varga Béla először a világon új műtéttel próbálkozott, a ferde szem­lencse levételével, hogy a lá­tászavar szemüveggel korri­gálható legyen. A szemlencse­ficammal született emberek rossz látását ugyanis a szem­üveggel csak akkor lehet ja­vítani, ha a ferde szemlencsét már eltávolították. Dr. Varga Béla Heves megyéből közölte eddig a legtöbb ilyenfajta szem­megbetegedést és kimu­tatta, hogy az recesszíven is (nem uralkodó módon, hanem lappangóan, egyes nemzedé­keken nem, másokon elural­kodik a betegség) öröklődik, főleg a rokonházasságok köré­ben. Tizenöt évvel ezelőtt kez­dett kutatásaival foglalkozni és 1963-ban lett kandidátus. Egyik előadását két hasonló betegség —­ a Morfan syndro­­ma (szemészeti vonatkozása a szemlencseficam) és a Homo­­cistineuria szemészeti vonat­kozásainak összefüggéseiről és megkülönböztetéséről tartotta, vagyis előző kutatásainak to­vábbfejlesztéséről. Másik előadását az agyda­ganatok összetévesztésére ala­pot adó gyermekkori szemé­szeti elváltozásoknak szentel­te. Kapcsolat Amerikával Dr. Varga Béla három év óta tudományos levelezést folytat három amerikai sze­mész professzorral. Közülük az egyik McKusick profes­­­szor, a Johns Hopkins kór­házban, Baltimoreban dolgo­zik, aki összegyűjti és feldol­gozza a kutatási eredménye­ket. Levélben kereste meg 1962-ben dr. Vargát és azóta együttműködnek. (Külföldi szakcikkek közleményei alap­ján fedezték fel egymást.) A már előbb említett Mor­fan syndroma szemészeti vo­natkozását, a szemlencsefica­mot, először Észak-Írország­­ban és Amerikában észlelték. Dr. Varga ezt a megbetege­dést Heves megyében mutatta ki — sajnos — eddig a leg­nagyobb számban. Ez a betegség örökletes fej­lődési rendellenesség és a tu­domány vállvetve — egy ame­rikai és egy magyar tudós együttműködve küzd ellene. (B. Gy.) 4 '3ÜEMM Í3t­ 5. szeptember 30., csütörtök Meddig tart még ? Szinte már a nevetség tár­gyává vált egy újítás, s az azt követő huzavona a hatvani vasútállomás dolgozói között: Nyilas Illés 1962. május 25-én adta be újítását az ál­lomás újítási felelősének. Nem váltotta meg vele a vi­lágot, ötlete még csak szen­zációnak sem mondható, hi­szen mindössze egy fékbiz­tonsági kengyelről van szó, amelyet a KX kocsira készí­tett. Az ötlet tetszett a hatvani szakembereknek s a dátum bekerült az újítási naplóba, a papír pedig elment Pestre a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium újítási előadó­jához. Ismétlem: a papír 1962. május 25-én indult el Pestre. Telt, múlt az idő, elment egy év, aztán még egy, sőt még egy, s Nyilas ülés még ma sem tudja mi lett az újí­tásából. No, persze eseménytelenül nem teltek el az évek, mert közben megkötötték a szerző­dést a kísérletre, s mit ad is­ten: a kísérlet sikerült. Az újító már-már kezdte el­feledni a három kemény esz­tendőt, amikor ismét levelet kapott Pestről, amelyben tu­domására hozták: igaz ugyan, hogy a kísérlet húsz darab kocsin bevált, de még 50 ko­csin próbálják ki. S ha akkor sem lesz semmi baj vele, elfo­gadják az újítást... Különö­sebb kommentárt nem szük­séges az ügyhöz fűzni, így mindössze csak arra lennénk kiváncsiak a hatvani vasút­állomás dolgozóival együtt: Meddig tart még ez a huza­vona? A LAKTANYAŐR Neve: Kiss János. Munkahelye: Hatvani Fűtőház vontatási laktanya. Beosztása: laktanyaőr... 53 éves, galambszürke haj, párhuzamosan futó rán­cok, pattogó beszéd, lassú, óvatos járás. A vonalról ke­rült a laktanyába, még 1948-ban ... — „Lerobbant” a lábam, ezért lettem őr... — ör? — Magam sem tudom miért hívják így. Biztosan az a vasutasnyelv... Hatvani. A vasútnál mentek el az évek, akárcsak az egészsége. A lépcsőket már nem szereti, pedig maga sem tudja, hányszor megy fel naponta az emeletre. Igaz, közben meg-megpihen, de időre mindig odaér... — Muszáj. Itt a laktanyában fordások pihennek. Látja, már megint az a vasutasnyelv... Fordás ... vagyis kalauzok. Salgótarjánból, Pestről, Szolnokról, meg az ország különböző részeiből. Itt, Hatvanban, van a váltás, idejönnek pihenni. Van, amelyik éjfél után egykor, háromkor, ötkor. Mindegyiknek helyet adok, s feljegyzem, mikor kell költeni. Nem nehéz munka, csak fárasztó. Lelkiismeret kell hozzá. Nem tudnám megbocsátani magamnak, ha egyszer elszundítanék. Akkor a források is elaludnának. Eddig még nem fordult elő egyszer sem ... Sokféle emberrel találkozott már. Sajnálja őket. Olyan édesen alszanak... De hát csak fel kell köl­teni ... Még néhány év­es búcsút mond az őrködésnek. Pi­henni fog, aludni. Olyan mélyen és édesen, mint a for­dások... (k. j.) Új díszítőelemek az Eger Hotelban Műanyagba ágyazott rézfigurák Az Eger Hotel hallja új képzőművészeti alkotással gazdagodott. Alkotásokat is írhatnánk így , többes számban, hiszen huszonnégy különálló figura díszíti a hallt két részre — közvetlenül a bejárati portáspult előtti, és a kényelmes fotelokkal ellá­tott eszpresszó-hali részre — osztó falakat. Mégis egy al­kotás ez, a két tucat — az egy-egy téglalap alakú mű­anyagba ágyazott rézfigura, amelynek nagyságát az áttört fal közeinek terjedelme hatá­rozta meg. Az egyenként több mint 1,5 négyzetméteres műanyagfelületbe ágyazott figurák kitűnően illeszkednek a miliőbe, Bolba Henrik festőművész két évig készítette ezeket a teljesen újszerű képzőművé­szeti alkotásokat. Mondhat­nánk azt is, hogy közelebb állnak az iparművészet kife­jezésmódjához ezek a stilizált figurák, melyek színes — kék, sárga, narancssárga, pi­ros, lila, fekete — a fénysu­garak által átvilágított mű­anyag háttérből rézcsillogás­sal válnak ki. Díszítőelemek, de nem hivalkodók, ízlésesen szinte a „háttérbe” húzódva szolgálják a modern építőmű­vészetet — nem öncélúak. Szervesen illeszkednek az át­tört falba, ezek a talán leg­inkább az ötvös műfajhoz tar­tozó „fali képek”. (berkovits) —­Azt hiszem, minden a leg­nagyobb rendben van — mond­­ta a látogató­, Pokrovszkij szá­zados. Roscsin úgy kacagott, hogy m­ég a könnyei is kibuggyan­tak__ 1­émafilm-bemutató Miután a szereplőket már ismerik az olvasók, engedjék meg, hogy most én, e doku­­mentumtörténet krónikása is színrelépjek. ,Munkanapom” az Államvédelmi Bizottságnál ma egy film megtekintésével kezdődött. A kis vásznon egy utca képe tűnt fel. Mindjárt ráismertem, a Második Tversz­­kaja-Jemszkaja utcára. A fel­vevőgép lencséje a házak közül kiválasztott egyet, mely sem­miben sem különbözött a töb­bitől. Közelített az épület hom­lokzatához, majd megállt a lépcsőházi ajtók egyikénél. És mintha csak rendezői utasítás­ra várt volna, egyszer csak felbukkant az ajtóban Proho­rov. Jobbra nézett, balra, elő­re, majd hátra. Kijött az ajtón és elindult a Gorkij utca felé, leállított egy taxit. Beült. Nem is a sofőr mellé, hanem a hátsó ülésre. Visszanézett, nem követik-e? A taxi elme­rült a forgalom áradatában, a lencse azonban nem vesztette szem elől, pillantásának látha­tatlan szálán követte. — Komszomol tér. Prohorov a Kazanyi pályaudvarra érkez­­zik. Ideges. Nem mindjárt megy a rejtekhelyhez, a kis fiókhoz, hanem vár egy kicsit, közben óvatosan körülnézeget. Belenéz a felvevőgép lencséjé­be, mintha a szemünkbe néz­ne. — ördögbe is, hogyan vették fel ezt? — suttogtam Roscsin fülébe. — Majdnem úgy, ahogy TJru­­szevszkij operatőr csinálja a Moszfilmnél — suttogja a vá­laszt Roscsin. — De nem, viccen kívül. Ho­vá rejtették a kamerát? — Ha mindez egy páyaud­­varon történik, véleménye sze­rint hová kell rejteni a kame­rát, egy szénakazalba, vagy talán egy üvegbe? — kérdezte nem kis gúnnyal Roscsin. — Egy bőröndbe. Vagy va­lami kosárba — találgatom. — Brávó — mosolyog Ros­csin —, nagy koponya maga—­­Csak úgy mellékesen mon­dom, hogy ez az egész beszél­getés egy Sherlock Holmes— dr. Watson párbeszédre emlé­keztetett. Egyébként fogalmam sincs róla, hogy miért válasz­tott segédjéül egy vesébelátó férfiú, mint Sherlock Holmes, ilyen tökkelütött figurát, mint dr. Watson.) Prohorov már ott áll a 242. sz. fióknál. Kisfiú lép mellé és leplezetlen kíváncsisággal nézi, hogyan állítja be Ana­­tolij a záron a 2122-es rejt­­számot. — Csak nem munkatársunk ez a kisfiú is? — suttogom Roscsinnak. Meg akarom bos­­­szulni magam a szénakazalért és az üvegért. — De, a miénk — suttogta Roscsin gúnyos hangon. — Pronyin őrnagy, törpének ál­cázva. Ezt így írja meg! Hogy minden olyan legyen, mint egy igazi detektívregényben... Prohorov kinyitja a safe-et Megint körülnéz. Láthatóan minden idegesíti: a nézegető kisfiú, a padlót törlő takarító­nő és a padon ülő utasok. De azok figyelemre se mél­tatják. Prohorov ezúttal is le­velet tesz a fiókba, de most már nem csokoládésdobozban, hanem egy Anyegin-kötetbe. (Később, mikor kezemben tartottam ezt a kötetet, mér­hetetlen düh fogott el a csirke­fogó iránt. Nemcsak minket adott el, még Puskint is be­szennyezte.) Az államvédelmi szolgálat emberei egyik lencséről a má­sik lencsére „teszik át” Proho­­rovot. Már ki is jött a térre, bement a gyalogalagútba. A Jaroszlavszki pályaudvarnál kiment a peronra, odalépett egy vonathoz. Megállt, benyúlt a hátsó zsebébe, elővette a je­gyét és átnyújtotta a kalauz­nak. Mohón szívta a cigarettá­ját. Beszállt a kocsiba. A ka­lauz felemelte a jelzőzászlót. Vége-A teremben kigyulladt a fény. — Hova utazott ez az átko­zott? — kérdeztem Roscsintól. — Behívót kapott a kerületi katonai parancsnokságtól — világosított fel Roscsin. — Ezért utazott Jaroszlavbba. Maga is csomagoljon: pár nap­ra Rigába kell utaznunk ... Prohorov behívása egyálta­lán nem zavarta meg a kémel­­hárítók tervét, bizonyos fokig még meg is könnyítette. A soron következő operatív tanácskozáson Voronov java­solta, hogy összegezzék az ed­digi eredményeket:­­ Prohorov olyan állami és katonai titkokat gyűjtött ös­­­sze, amelyeket el akart adni egy külföldi kémszolgálatnak, s e cél érdekében minden tőle telhetőt meg is tett — mondta. — Indítványozom tehát, hogy ügyét tekintsük mostantól bűn­ügynek és a nyomozók kezd­jék el működésüket Azt az időt, amit Prohorov Jarosz­­lavlban tölt el, használjuk ki a tanúkkal való foglalkozás­ra... Úgy határoztak, hogy Bocsa­­roval, a pappal, Prohorov baltikumi barátjával kezdjük. Roscsin és én elutaztunk Rigá­ba. ...A kövér, pirosarcú pap élénk, okos szemekkel pillant ránk. Természetesen, készség­gel elmond mindent ha akar­juk, hivatalos nyilatkozatot is hajlandó tenni. Levelek? Igen, voltak levelek, mindent leír amit csak tud. Kezei nyugtala­nul simogatják az asztalterítőt. Teljes részletességgel mindent elmond. Mikor a nyomozó kér­déseket tesz fel, bólogat, min­denképpen azt a látszatot akar­ja kelteni, hogy abszolút őszin­te. Valójában nincs is titkolni­­valója, ő csak arra kell, hogy mindent alátámasszon. És alá is támasztja Néhány nap múlva már Orszkban jártunk. — Kuznyecov nehezebb dió — mondta Roscsin. — Nála meg kell találni a leveleket, mert Prohorov levelei eléggé meggyőzőek. Szükségünk van az ügyész házkutatási paran­csára, a kihallgatás itt nem elegendő. ...Kuznyecov minden taga­dott, semmiről sem hallott, semmit sem tud. — Én lágerlakó voltam — mondta —, és nem akarok oda visszakerülni... Igen, nagyon félek... Ismerem magukat.. — Miért beszél a lágerről? — kérdezte Nahimov. — Most nem a lágerről van szó és nem a félelemről. Inkább az életé­ről, értse meg. Van háza, munkája, amit szeret, felesé­ge, kislánya. Miért gondolja, hogy azért jöttünk, hogy magát leültessük? Kinek jó ez? Értse meg a mi szempontjainkat is. Ha maga becsületes ember, akkor közös az érdekünk. Három órát tartott a fárasztó és bonyolult kihallgatás. Kuz­nyecov hallgatott. Aztán nagy nehezen megszó­lalt: — Rendben. Bízom maguk­ban. Először életemben. Tu­dom, hogy ostoba dolog, de bí­zom. Kérek papírt, mindent leírok. A házkutatás során Prohorov egyik levelét a kislány hajas­babájának ruhácskájába rejtve találták meg. Katyenka ezt a babáját szereti leginkább, mert be tudja hunyni a szemét... Moszkvában a legszomorúbb Sabolin kihallgatása volt. Ide­gességében, ziláltságában, fé­lelmében teljesen meghason­­lott. Egész idő alatt mosoly­gott, de úgy, mint aki minden pillanatban elbőgi magát. (Folytatjuk.) 9. Cikkünk nyomán Lesz üzemi ebéd Szeptember 24-i lapszá­munkban Mégis üzemi ebéd nélkül marad 500 eg­ri dolgozó!? címmel sürget­tük az Egri Városi Tanács épületében levő konyha megszüntetésével kapcso­latban felmerült problémák megnyugtató megoldását. Cikünkben annak a meg­győződésünknek adtunk ki­fejezést, hogy nem marad­hat fél ezer dolgozó üzemi ebéd nélkül és javasoltuk „Az illetékesek hívják ös­­­sze a vendéglátóiparban érdekelt vezetőket és ke­ressenek és találjanak is megnyugtató megoldást”. Az értekezlet összehívá­sára csaknem a huszon­negyedik órában került sor. Tegnap tanácskoztak a ven­déglátóipar vezetői a me­gyei tanács kereskedelmi osztályán, ahol ha végleges megoldás nem is született átmenetileg mégis lesz üze­mi ebéd. Az Egri Vendéglátóipari Vállalat igazgatója vállalta a megoldást. Azok a dolgo­zók, akik eddig a városi ta­nács éttermében levő kony­hából hordták ki az ebé­det, október 4-től a Bisztró konyháján kapnak ebédet kihordásos alapon. Azok, akik a városi tanács étter­mében fogyasztották el az üzemi ebédet, a Vadász­kürt Étteremben és a Széchenyi Étteremben je­lentkezhetnek üzemi ebé­dért. Amíg a Széchenyi Étte­rem átalakítási munkálatai folynak (még bizonytalan a munkakezdés), arra az idő­re az Egri Vendéglátóipari Vállalat a Sörkertben biz­­­tosít ebédet. Dymphna Cusack, Norman Freehill .. 1 inliillrnnncopnl ntiTAfl könyvtár nevében Féke­­te Péterné virággal és apró ajándékkal köszöntötte Dymphna Cusackot. A mindvégig hangulatos, érdekes, itt-ott igen szellemes beszélgetésen számos kérdés hangzott el és a vendégek udvariasan, jókedéllyel vála­­szolgattak a nagyrészt nőol­vasók kérdéseire. Az írónő elmondotta, hogy üdülni és gyógyulni jött Egerbe, mert az egri strand­fürdő gyógyvizét ajánlották barátai. A legtöbb szó természete­­sen a Magyarországon is megjelent Hőhullám Berlin­ben és a Ketten a halál ellen című regényével kapcsolata­ban hangzott el. Az írónő férje, Norman Freehill ismertette azokat a körülményeket, amelyek a művek keletkezésében Dymona Cusacknál közreját­szottak: minden hősét élmé­­­nyeiből formálta meg. A Hőhullám Berlinben alakjairól úgy szerzett köz­vetlen tapasztalatokat és él­ményeket, hogy a második világháború folyamán sok menekültet fogadtak Auszt­­­ráliában. A regény témája és­ az élénk színekkel megrajzolt politikai háttér ma is idősze­rű és égető problémákból szö­vődik össze. Az írónő lelkesen hangoz­­olvasóiról és jóleső érzéssel a sikernek levelekben megnyil­vánuló értékmérőjéről. Jel­lemzésül azonban említette azt is, hogy egy angol náci levélben fenyegette meg a Hőhullám harcos politikai ál­lásfoglalása miatt. Az írónő lelkesen hangoz­tatta azt a véleményét, hogy a legegyszerűbb emberek is lehetnek regények, drámák hősei. Az élet mindennapi hő­seit szeretni kell és miattuk kell apellálni az emberi lelki­ismerethez. Ez igen fontos írói feladat. Az írónő őszinte és megha­tott szavakkal búcsúzott Eger­től, és az egriektől, az­zal az ígérettel, mielőtt végleg hazautazna Európából, még Egerbe szeretne vissza­jönni.­­ (farkas) , Az egri megyei könyvtár olvasótermében került sor kedden este a neves ausztrál írónő, Dymphna Cusack, fér­je, Norman Freehill és az egri könyvbarátok-olvasók talál­kozására.­Az olvasók és a

Next