Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

KLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! EMmm AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 230. szám ARA: 50 FILLÉR 1965. szeptember 30- csütörtök A magyar párt- és kormányk­üldöttség tiszteletére: Nagygyűlés Ulánbátorban Kádár János: Látogatásunk még szorosabbra fonja barátságunkat ULÁNBÁTOR Márkus Gyula, az MTI kü­löntudósító­ja jelenti: A Mongóliában tartózkodó magyar párt- és kormány­küldöttség Kádár János ve­zetésével, helyi idő szerint szerdán délelőtt látogatást tett az Ulánbátort bőr-, ci­pő és textilipari kombinát­ban. A 4500 munkást foglal­koztató, főként csehszlovák segítséggel kifejlesztett üzem­­be a magyar vendégeket töb­bek között elkísérte Sz. Luv­­szan, a Mongol Népi Forra­­­dalmi Párt Központi Bizott­sága politikai bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese és B. Dugar­­szűrén, miniszterelnök-he­lyettes. Kádár János és a kül­döttség tagjai megtekin­tették az egyes üzemré­szeket, elbeszélgettek a dolgozókkal és a műszaki vezetőkkel. Ezt követően a gyár egyik csarnokában nagygyűlést ren­deztek. A gyűlést Sz. Danga igazgató nyitotta meg, majd egy élmunkás és egy mérnök­nő köszöntötte delegációnk­­ vezetőjét, tagjait. Ezután Kádár János lépett a mikrofonhoz. — Küldöttségünk mongó­­liai látogatásának az a célja, hogy tovább erősítse és mélyít­se testvérpártjaink és or­szágaink kapcsolatait — hangoztatta a többi között — pártjaink, országaink és népeink egységesek és szoro­san együttműködnek. Ez ter­mészetes dolog, hiszen közös célunk: a szocialista társada­lom teljes felépítése és a bé­ke megvédése. — Az elmúlt három nap­ban Cedendal elvtárssal és országuk többi vezetőjével le­zajlott eszmecseréink, a dol­gozókkal való találkozásaink alapján határozottan elmond­hatom, hogy látogatásunk el­éri célját, még szorosabbra fonja barátságunkat. Küldöttségünk vezetőjét és tagjait a nagygyűlés részvevői forró ünneplés­ben részesítették. Kádár János búcsúzóul em­lékzászlót nyújtott át a gyár kollektívájának. Kora délután J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának­­ első titkára, a Minisztertanács­­ elnöke, küldöttségünk szállás­­­­helyén látogatást tett Kádár­­ Jánosnál. A látogatás során J. Cedenbal a maga, valamint­­ a Mongol Párt Központi Bi­zottsága és a kormány nevé­ben mély részvétét nyilvání­totta Rónai Sándor elhunyta­­ miatt; De Gaulle UTO reformtervei Szerdán több nyugatnémet lap párizsi jelentések alap­ján beszámol arról, hogy a francia kormány olyan ter­vet dolgozott ki a NATO meg­reformálására, amely „megkülönböztetést jelen­tene az NSZK-val szem­ben”. A jelentések szerint ugyanis Párizs azt javasolja, hogy a NATO az eddigi integrációs rendszert csak az NSZK terü­letén állomásozó szövetséges csapatok esetében tartsa fenn, egyébként pedig a NATO tagállamok kétoldalú szerződések alapján szabá­lyozzák egymás között a ka­tonai együttműködés kérdé­sét, s így az atomfegyverekkel kap­csolatos kérdéseket is. Von Hase államtitkár szer­dán délután sajtóértekezleten kijelentette: merő képtelen­ségnek tartja azokat a híre­ket, amelyek szerint a francia kormány ilyen terveket fon­­­­tolgatnifc. k­k­t , , Az SZKP Központi Bizottságának részvéttávirata Rónai Sándor elhunyta alkalmából Rónai Sándor elvtársnak, a Magyar Nép­köztársaság ki­magasló állami és társadalmi vezetőjének, az MSZMP Politi­kai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­­­­nácsa tagjának, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöké­­­­nek elhunyta alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága mély részvétét fejezi ki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és az elhunyt családjának. A szovjet kommunisták és a szovjet emberek sokáig em­­­­lékezni fognak Rónai Sándor elvtársra, mint a Szovjetunió­­ őszinte barátjára, aki nagyban hozzájárult a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság népei közötti testvéri barátság és sok­oldalú együttműködés fejlesztéséhez és megszilárdításához. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 4% SZMT elnökségi üléséről jelentjük ! Miért csökkent a munkások átlagbére? Ahol nem törődnek a munkaversennyel Mi okozta a balesetet ? Ki a felelős ? Tegnap elnökségi ülést tartott a Szakszervezetek He­ves megyei Tanácsa. A köz­­gazdasági bizottság jelentése megyénk ipari üzemeinek tervmutatóit elemezte. A szocialista ipar termelése a meghatározott ütemben ha­lad előre. A vasasüzemek 100,8 szá­zalékra teljesítették tel­jes termelési értéktervü­ket, mintegy 101 millió forinttal termeltek többet, mint az előző év azonos idő­szakában. Viszont az első fél évben nem teljesítette ter­melési tervét a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat 30. számú gyáregy­sége, a szénbányák közül a külfejtés. Örvendetes, hogy jelentős mértékben növekedett a ter­melékenység a Mátravidéki Fémművekben, az Egyesült Izzóban és a Hajtóműgyár­ban. A megengedettnél drá­gábban termelte a lignitet a Mátoralji Szénbányászati Tröszt, romlott az önköltsége a Mátravidéki Hőerőműnek és a KAEV 30. számú gyár­egységének. Az SZMT elnökségi ülé­sén a legnagyobb vitát az a megállapítás váltotta ki, hogy Heves megyében a mun­kabérekre kifizetett ös­­­szeg 1,5 százalékkal alatta maradt az 1964 eleső fél­évinek és csökkent a munkások átlagkeresete. Milyen körülmények és melyik vállalatnál okoztak átlagbér-csökkenést? Augusz­tusban és szeptemberben változott­ ei a helyzet? — hangzottak a kérdések. Meg­nyugtató és pontos választ nem tudtak adni. Ezért az el­nökség úgy határozott, hogy az október 22-i tanácsülésre részletesen megvizsgálják az átlagbéralakulást és megyénk iparának három negyedéves tervteljesíté­sét. De az SZMT elnöksége már most megállapította, hogy nem lehet egyetérteni azok­kal, akik a takarékossági in­tézkedéseket a munkások bérére összpontosítják. A lét­számcsökkentésből származó bérmegtakarítást sokkal bát­rabban kell felhasználni ösz­tönzésre. A versenymozgalom álta­lában javult, de még mindig inkább a mennyiségre és a minőségi mutatók növelésére irányul. A tanácskozás elma­rasztalta a Mátravidéki Fémműveket és a Hajtómű­gyárat, mert szeptember ele­jén még nem értékelték a versenymozgalom félévi ered­ményeit, a gazdasági és a mozgalmi vezetők is nagyon keveset tettek a verseny népszerűsítésére, propagálá­sára. Heves megyében az év el­ső nyolc hónapjában 1537 üzemi baleset történt, 97- tel több, mint az előző év azonos időszakában. Nőtt, 32 564-re szaporodott a balesetek miatt kiesett mun­kanapok száma. A szakszer­vezetek munkavédelmi bi­zottsága megállapította, hogy még mindig nem kielégítően foglalkoznak a fiatal és az új dolgozókkal. Oktatásuk sok­szor formális, gyakran bal­esetet okoz, hogy az új dol­gozók gyakorlatilag nem is­merik munkahelyüket és a rájuk leselkedő veszélyeket. Ezért felelősek a gazdasági vezetők, de a szakszervezeti bizottságok is. Az SZMT elnöksége felhív­ja a vállalatok vezetőit, hogy elemzőbb módon vizsgálják, hogy hol, melyik üzemben, melyik munkahelyen és mi okozott a múltban balesetet. Gondoskodjanak a munkavé­delmi szemlék megtartásáról, a jegyzőkönyvekben jelöljék meg, hogy kinek, milyen in­tézkedéseket kell tennie a ve­szélyek elhárítására és ellen­őrizzék is az utasítások vég­rehajtását K. L. Segít a repülőgép A mezőtárkányiak már ismerik és megszerették a növényvédő állomás repülőgépeit. Az Aranykalász Termelőszövetkezet vezetősége minden évben repülőgéppel végezteti el a 2060 holdnyi terület műtrágyázását. Négy nap alatt két gép gyorsan elvégzi a nitrogén, szu­perfoszfát, kálisó és más vegyi anyagok elszórását. Képünkön: megtöltik a repülőgépet az egy felszállásra való, öt mázsányi műtrágyával. Madarasi Pál, a növény­védő csoport brigádvezetője, Kiss Sándor és Kovács Tibor re­­­pülőgép-vezetőkkel megbeszéli a repüléssel kapcsolatos felad­atokat.­­ Levegőben a PZL—101-es repülőgép. (Kiss Béla képes riportja) Lemondott az EKH kormánya KAIRÓ (MTI): Ali Szabii, az EAK minisz­terelnöke szerdán benyújtotta Nasszer elnöknek kormánya lemondását. Az Al Ahram kairói lap szerint a kor­m­ány lemondása utat nyit azon politikai változások számára, ame­lyeket október elejével várnak. A lap szerint e változások Nasszer elnök ez év márciu­sában történt újraválasztása óta esedékesek. Újraválasztá­­­sa után Nasszer kijelentette, hogy a tervezett változások nem csupán személyi jelle­gűek lesznek. Az EAK elnö­ke ugyanis akkor kijelentette, hogy a politikai fejlődés új szakasza a forradalmi erők hatal­mának és hatékonyságáá­nak erősödését jelenti majd. Az új kormány kinevezéséig Ali Szabri kormánya intézi tovább az államügyeket.

Next