Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
WLAG FWOLBTAMSAl pce/iu/sag AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXI. évfolyam, 76. szám ARA 80 FILLER 1970. április 1., szerda Kállai Janos kitüntetése Kedden délelőtt a Parlamentben Lossonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke átnyújtotta Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. (MTI fotó : Vigoszvszki Ferenc felvétele.) Iraki vendégek Heves megyében Kétnapos látogatásra Heves megyébe érkezett hétfőn az Iraki Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttsége: Karim Ahmed Ben Daud, a politikai bizottság tagja és Ara Khadhador Weskanian, a központi bizottság tagja. A vendégeket dr. Tamás László, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára fogadta. Hétfőn Eger város nevezetességeivel ismerkedtek, kedden délelőtt pedig a dohánygyárban tettek látogatást. Ezután Hazai Bélának, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága titkárának kíséretében az atkári termelőszövetkezetbe látogattak el, ahol megtekintették a gazdaságot, majd visszautaztak a fővárosba. Országosan megkezdődött a tavaszi vetés A keddi jelentések arról tanúskodnak, hogy a tavaszi vetés két-négy hetes késéssel március utolsó napján országosan megkezdődött. A mezőgazdaságnak kedvezett a húsvéti időjárás. Napsütésből ugyan több is elkelt volna, de jól jött a szeles, száraz idő, amely sok helyen felszárította a földeket. A kiszikkadt talajra a legtöbb helyen már rámehetnek a traktorok és a mezőgazdasági gémek. A belvízhelyzetre is jótékonyan hatott a friss március végi szél: „az égi szivattyú” legalább annyi vizet szippantott fel, mint a gépek. Az első tavaszi határszemlék szerint az őszi vetésű növények megfelelően teleltek, a fagyok nem okoztak különösebb kárt. Egyelőre azonban még nem lehet felmérni, hogy a belvíz miatt milyen mértékű lesz a kipusztulás a 2,3 millió holdas Felszabadulási Jubileumi Emlékérmeket adtak át az Országházban A Népköztársaság Elnöki Tanácsa felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet adományozott azoknak, akik az elmúlt negyedszázadban kimagasló tevékenységet fejtettek ki a függetlenségért, a szabadságért és a szocializmusért vívott küzdelemben. Kedden délelőtt 11 órakor az elnöki tanács Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetést adott át Aczél György, dr. Ajtai Miklós, Apró Antal, dr. Beckl Sándor, Benke Valéria, dr. Bíró József, Biszku Béla, dr. Bodnár Ferenc, Brutyó János, Bugár Jánosné, dr. Burgert Róbert, Czánege Lajos, Csáki István, Csergő János, Cservenka Ferencné, Csémi Károly, dr. Dabronaki Gyula, Egri Gyula, Erdei Lászlóné, Fehér Lajos, Fock Jenő, Fodor Gyula, Földes László, Friss István, Galambos József, Gáspár Sándor, Gosztonyi János, Győri Imre, Havas Ferenc, dr. Háy László, dr. Horváth András, Ilku Pál, Jakab Sándor, Karakas László, Kádár János, Kállai Gyula, Keres Emil, Kiss Árpád, Kiss Károly, Kisházi Ödön, Klaukó Mátyás, Komócsin Zoltán, dr. Korom Mihály, Losonczi Pál, Martin János, Méhes Lajos, Molnár Ernő, Nemes Dezső, Nemeslaki Tivadar, Németh Károly, Nógrádi Sándor, Nyers Rezső, Oláh György, dr. Orbán László, Óvári Miklós, Palkó Sándor, Papp Árpád, Pataki László, Páldi Imre, Péter János, Pothornik József, Púja Frigyes, Pallai Árpád, Révész Géza, Sarlós István, Sándor József, Sebes Sándor, dr. Sík Endre, Somogyi Miklós, Somoskői Gábor, dr. Szekér Gyula, dr. Szénása Géza, Szipka József, Szirmai Jenő, Szurdi István, dr. Tapolczai Jenő, Tausz János, dr. Tímár Mátyás, Tömpe István, Varga Gyula, Veres József elvtársaknak, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottsági tagoknak és az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága elnökének. (MTI) . Útra kész az Apolló 13. A terv szerint április 10- én indult útjára az Egyesült Államok újabb holdexpedíciója az Apolló 13. űrhajó. Az űrhajó parancsnoka az űrkutatási program egyik veteránja, a 42 éves James Lovell lesz. Vele együtt a holdkompon egy újonc, a 36 éves Fred Haise száll majd le a Hold felszínére, a Hold körül keringő űrkabin pilótája a 34 éves Thomas Mattingly, ugyancsak újonc űrteljes teat Az Apolló 13. útja tíznapos lesz. Április 11-én, magyar idő szerint az éjszakai órákban kerül sor a rajtra. A kutatási program nagyjából hasonló az előző két holdexpedíció terveihez. Az útról nyolc tv-közvetítést terveznek, ezek közül több a holdsétákat mutatja majd be. A két űrhajós legalább nyolc órát tölt majd a holdkomp kabinján kívül. Egészében véve több mint ötven órát kívánnak eltöltendni égitest felszínén. Lottó tárgynyereménysorsolás (2. oldalon) Postánkból (5. oldalon) Idegenben győzött a Zalka SE (7. oldalon) Csökken a belvízveszély (8. oldalon) Felszabadulásunk évfordulóján Ma nyílik a Heves megye 25 éve című kiállítás Ünnepi megemlékezések, tűzijáték Felavatják a felszabadulási emlékoszlopot A felszabadulásunk negyedszázados jubileumát ünneplő nagyszabású Heves megyei eseménysorozat ma délután folytatódik Egerben a Heves megye 25 éve című kiállítás ünnepélyes megnyitásával. A megnyitóra — amelyen részt vesznek az ünnepségsorozatra érkező külföldi vendégek is — délután két órakor kerül sor a Gárdonyi Géza Színház aulájában. A reprezentatív kiállítás egyébként három helyen — a színházban, a Fegyveres Erők Klubjában és a megyei Művelődési Központban — kapott helyet A színház aulájában a megye kulturális, egészségügyi és sportéletének fejlődését a Fegyveres Erők Klubjában ipari, építőipari, kereskedelmi, idegenforgalmi, közlekedési és távközlési eredményeinket a Megyei Művelődési Központban pedig megyénk mezőgazdaságának és élelmiszeriparának fejlődését tanulmányozhatják a látogatók. A reprezentatív kiállítás-komplexum május 3-ig tart nyitva. Az évfordulóról megemlékező ünnepségeket a városokban, illetve a járási székhelyen *— összevont pártbizottsági és tanácsi jubileumi üléseken — április másodikán rendezik meg. Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban 2-án délután öt órakor kezdődik a városi és a járási pártbizottság, illetve a városi és a járási tanács közös jubileumi ünnepsége, amelyet ünnepi műsor követ A gyöngyösi városi ünnepséget 18 órakor a művelődési házban, a járási ünnepséget pedig délelőtt 10 órakor a Fegyveres Erők Klubjában rendezik meg. A füzesabonyi járási pártbizottság és a tanács ünnepi ülése délelőtt 10 órakor kezdődik a járási tanács dísztermében. A hevesi járás ünnepi rendezvényének színhelye 2-án délelőtt 9 órakor a járási művelődési központ nagyterme lesz. Ugyancsak délelőtt 9 órakor kezdődik a hatvani városi rendezvény is, a városi tanács nagytermében. Az egri koszorúzási ünnepségeket április harmadikán rendezik meg, melyek során 16 órakor a népkerti szobornál, 17 órakor az állami temetőben pihenő szovjet hősök sírjánál, 18 órakor pedig a felszabadulási emlékműnél róják le kegyeletüket a megye, a város és a járás párt-, állami és tömegszervezeteinek képviselői, a város üzemeinek, vállalatainak és intézményeinek dolgozói. Harmadikén este nyolc órakor nagyszabású tűzijátékot rendeznek Egerben. A tűzijáték az utóbbi idők egyik legszínpompásabb fényjátékának ígérkezik; a budapesti gellérthegyi tűzijáték „kicsinyített mása” lesz. A 17 percig tartó tűzijáték alatt mintegy 90 különböző színű — kék, sárga, fehér, piros, zöld — robbanófejet repítenek a levegőbe a balatonfűzfői Nitrokémiai Gyár pirotechnikusai. A műsor tűzijátékszignállal kezdődik, majd vegyes színű virágcsokrok jelennek meg az eger Ezeket egy üstökös hatású színkompozíció váltja fel, miközben a vár faláról lefelé hömpölygő AAAAAAAAA/.* • » AAAAAAAAAAAA „vízesést” is látnak majd a nézők. A „vízesést” piros, fehér és zöld színképek váltják fel. A tűzijáték fináléjaként a hősökre emlékezve, a felszabadulási emlékművet bengáli fénykoszorúval világítják meg. A nagyszabású és színpompás tűzijáték iránt városszerte nagy az érdeklődés. Április negyedikén délelőtt 11 órakor az úttörők ünnepélyes tiszteletadására kerül sor az egri felszabadulási emlékműnél: ekkor emlékeznek Nemesmedves község felszabadulására, amellyel 25 évvel ezelőtt egész Magyarország felszabadult. A forradalmi ifjúsági napok megyei programja országos jelentőségű eseménnyel zárul negyedikén. Délután fél ötkor érkezik a gyöngyösi felszabadulási emlékműhöz a megye KISZ- szervezeteinek és úttörőcsapatainak szalagjával a hálóstaféta, majd 19 órakor a Kékestetőn kigyullad a hagyományos hálatűz. Az itt megrendezendő ifjúsági nagygyűlésen avatják fel az impozáns felszabadulási emlékoszlopot. TfL A TAVASZBAN... TAVASZ A TÉLBEN (Fotó: Kiss S £&