Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-01 / 50. szám
1HLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ARA: 80 FILLLER XXVIII. évfolyam, 50. szám 1977. március 1., kedd Puja Frigyes megkezdte tárgyalásait Londonban Púja Frigyes külügyminiszter, aki vasárnap délután érkezett háromnapos hivatalos látogatásra Londonba, hétfőn délelőtt megkezdte tárgyalásait dr. David Owen angol külügyminiszterrel a Foreign Office-ban. Az eszmecsere középpontjában az enyhülés, a leszerelés, a kelet-nyugati kapcsolatok kérdései álltak. Különös hangsúlyt kapott a helsinki biztonsági konferencia eddigi eredményeinek felmérésére hivatott belgrádi értekezlet előkészítésének témaköre. A találkozón részt vett a brit külügyminisztérium több vezet munkatársa is. A megbeszélés tárgyszerű, nyílt légkörben folyt le. A két külügyminiszter számos megvitatott kérdésben egymáshoz közel álló véleményt fejtett ki. Délben a brit kormány ebédet adott Pója Frigyes tiszteletére. A magyar külügyminiszter házigazdája itt Lord Goronwy-Roberts külügyi államminiszter volt. Délután Puja Frigyes, ellátogatott az alsóházba és találkozott John Daviesszel, az ellenzék külügyi szóvivőjével. A hétfői program operalátogatással zárult. Dr. David Owen és felesége a világhírű Covent Garden operaház Othello-előadásán látta vendégül Pója Frigyest. (MTI) Púja Frigyes dr. David Owen angol külügyminiszterrel a Foreign Office-ban. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Havasi Ferenc Rómában Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn hivatalos látogatásra Rómába érkezett A Ciampinói repülőtéren az olasz kormány részéről Antonio Bisagna, az állami vállalatok minisztere fogadta, akinek meghívására a látogatás sorra kerül. Jelen volt Palotás Rezső római magyar és Mario Franzi budapesti olasz nagykövet, Havasi Ferenc, és Nagy János külügyminiszter-helyettes és Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes a látogatás során találkozik az olasz kormány több tagjával. Antonio Bisabbián kívül Ossola külkereskedelmi, Marcora földművelésügyi, valamint Forlani külügyminiszterrel és fogadja őket Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. Találkozni fognak olasz állami és magán nagyvállalatok vezetőivel is. A látogatás fő célja a magyar—olasz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok előmozdítása KISZ delegáció Bukarestben Hétfőn reggel magyar ifjúsági delegáció érkezett Bukarestbe dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ- kbelső titkárának vezetésével. A küldöttség a Román Kommunista Ifjúsági Szövetség (UTC) Központi Bizottsága meghívásának tesz eleget Az UTC KB székházában hétfőn délelőtt megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a delegációk között (MTI) t A népesedéspolitikai határozatok végrehajtásáról tárgyalt a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfői ülésén a többi között a népesedéspolitikai párt- és kormányhatározatok végrehajtásáról tárgyalt. Megállapította, hogy a határozatok megjelenése óta jelentősen nőtt a gyermekneveléshez nyújtott pénzbeni társadalmi támogatás, fokozott segítőkészség övezi a terhes anyákat a munkahelyeken, nagyobb figyelmet fordítanak a gyermekgondozási szabadságon levő anyákra. A lakások elosztásánál a hitelek odaítélésénél előnyben részesülnek a nagycsaládosok. A fővárosban 1974 közepe óta a három- és több gyermekes családok közül kétezren kaptak bér- vagy szövetkezeti lakást. A sokféle tényező hatására 1974. óta évi átlagban körülbelül 35 ezerrel több gyermek született hazánkban, mint a korábbi esztendőkben. Tavaly azonban már némileg kisebb volt a szaporulat, főként azért, mert csökkent a szülőképes korú nők száma. A népesedéspolitikai határozatok után tapasztalt növekvő népszaporulat ellenére nem nőtt a családonkénti átlagos gyermekszám, mivel a három- és több gyermekes családok aránya lényegében nem emelkedett, nem nőtt a harmadik gyermek felnevelését vállaló családok száma és aránya. A gyermekintézmények, s elsősorban az óvodák befogadóképessége jelentősen emelkedett A következő évek legfőbb gondja az általános iskolai napközik hálózatának bővítése, s az itteni ellátás színvonalának emelése. Jelenleg átlagosan az általános iskolásoknak 31 százalékát tudják elhelyezni a napközikben, számolni kell azonban azzal, hogy két-három év múlva ennél jóval több gyermek elhelyezéséről kell gondoskodni. A terhes és kisgyermekes anyák munkahelyi védelme sokat javult Egész sor helyen „gólyaüzemet”, „kismamaműszakot” szerveznek részükre, s egyre több vállalat biztosít számukra megfelelőbb beosztást, műszakkezdést A gyermekgondozási segélyt jelenleg 280 ezren veszik igénybe, s örvendetes, hogy kapcsolatuk többnyire nem szakad meg munkahelyükkel. Tájékoztatják őket a munkahely eredményeirőlgondjairól, s ahol erre anyagi lehetőség van, évente segélyt is kapnak. A gyesen levők részére mind több vállalat szervez kihelyezett általános iskolai és szakmai oktatást, de a tapasztalatok szerint kevés sikerrel. Bár a vállalatok egy része a tanulás idejére a kisgyermekek felügyeletét is biztosítja, kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Nem vált be az a kísérlet sem, hogy a gyermekgondozási szabadságon levők bedolgozói munkát vállaljanak. Ezt a munkát többnyire fárasztónak tartották. A szakszervezetek a lehetőségek szerint az üdülőket is jobban hozzáférhetővé akarja tenni a kisgyermekesek számára. 1974 óta három évről két évre szállították le a beutalható gyerekek alsó korhatárát, s kísérletképpen 1975-től négy üdülőben bevezették a „kismamás-kisbabás” üdültetést, ahova hat hónapot betöltött gyermekeikkel mehetnek a szülők. Ugyancsak 1975-ben vezették be azt a kedvezményt, hogy a harmadik és az ezen felüli gyermekek után üdülési díjat a családoknak nem kell fizetniük. Nagycsaládosok részére korszerű üdülőtelepeket építettek. Tavaly 1483 háromvagy több gyermekes dolgozó részesült SZOT-üdültetésben. * A gyermekek ellátásának helyzetét vizsgálva az elnökség megállapította, hogy előrehaladás történt, de sok még a jogos panasz is. Bébiétel az ország 540 boltjában kapható, ezeknek az ára kedvező, mert a költségek 27—50 százalékát az állam fizeti. Az idős emberek körében is kedvelt olcsó hazai és bolgár bébiételek azonban viszonylag hamar elfogynak, és sokszor csak a drágább olasz és svéd bébiételek kapha .. Az iskolatej-akció kibővül , s bár az ipar és a kereskedelem több tejet is tudna szállítani, az ellátás iskolái megszerveznének nehézségei miatt az akcióban a tanulóknak még csak körülbelül 20 százaléka vesz részt. A csecsemő- és gyermekruházati, gyermekellátási cikkek választéka bővült ugyan, de itt is vannak hiányok. Időnként továbbra is nehezen lehet kapni gyermekmérleget, papírpelenkát, szintetikus tipegőt, gyakran hiánycikk a gyermekágy, a járóka, az etetőszék. Sok még a panasz a gyermekcipők minőségére és egyes méretek hiányára is. A SZOT elnöksége további napirendi pontként tárgyalta a szakszervezeti jogsegélyszolgálat eddigi eredményeiről, tapasztalatairól szóló jelentést, a dolgozók nevelésével kapcsolatos szakszervezeti feladatokra vonatkozó határozattervezetet, továbbá a szakszervezeti munka tömegtájékoztatási nyilvánosságának továbbfejlesztéséről szóló előterjesztést. Az elnökség rámutatott, hogy a szakszervezeti munkáról szóló tömegtájékoztatásnak a szakszervezeti demokratizmus fejlődésével együtt minden szinten bővülnie kell. A szakszervezeti tagság joggal várja el, hogy a szakszervezeti vezető testületek tevékenységéről, állásfoglalásairól és terveiről folyamatos és közérthető tájékoztatást kapjon. A tájékoztatás a szakszervezeti testületek és tisztségviselők számára nemcsak lehetőség, hanem egyben kötelesség is. (MTI) Mi van a tervezőasztalon ? A Mátraalji Szénbányák tervezőirodájában készülnek a Thorez Bánya építészeti, gépészeti, valamint bányászati tervei. Az itt dolgozó tervezők és rajzolók feladata nem kevesebb, mint a szénbányák és a hozzá tartozó társüzemek tervszolgáltatásait biztosítani. A korszerűen felszerelt tervezőműhelyekben mintegy kilencvenen dolgoznak, hat csoportban. Munkájuk könnyítésére nemrég kezdték alkalmazni az EMG 766 típusú, programozható számoló- és a Prepamat lyukszalagíró -olvasó, adatfeldolgozáshoz használatos gépet. Munka közben a tervezőirodában: Csuka Zoltánné rajzoló és Sándor Károly tervező Sokszorosításhoz készítik elő az alulemezt: Kurják Istvánná és Kocsis Imréné Az automata számoló- és lyukszalaggépen Birnbaum Klára dolgozik (Fotó: Szántó György 1