Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-22 / 144. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 12., kedd Éveken keresztül csönd volt körülötte. Liz Taylor ezután 49 évesen színpadra lépett. Hollywood hajdani szupersztárja az összerogyásig próbált és játszott, és meghódította a világ színházi metropolisát. Csak a maszkmesternek volt valamivel több tennivalója. Kicsivel több kék szemhéjfesték a vörös erekkel átszőtt szem köré, egy árnyalattal több bronzszínű rúzs a sápadt arcra, kicsivel több púder, mely elfedi a homlok izzadtságcseppjeit. 40 fokos lázzal ment éjszaka Elizabeth Taylor a New York-i „Xenon” diszkóba. Bár a „Kis rókák” című darab broadway-i debütálásának premierestjén szívesebben feküdt volna ágyba. De Elizabeth Taylor nem lenne Elizabeth Taylor, ha hallgatott volna az orvosának a tanácsára. Két fontos oka volt annak, hogy az egészségével játszott: a „Xenon”-ban háromszáz meghívott vendég várta. Közöttük Shirley MacLaine, Rock Hudson, Lisa Minelli és Joan Fontaine. Liz Taylor még soha nem csapta be barátait. És hallani akarta a tetszésnyilvánítást. A tetszésnyilvánítást, ami csak neki járt ki. Neki, Liz Taylornak, a színpadi színésznőnek, első színpadi szerepében. Megkapta. Másnap reggel azonban meg is érkezett a számla. Szaggató köhögéssel kelt fel a színésznő, gyógyszereket vett be, és este elment az előadásra. Egy hétig kínozta magát előadásról előadásra. Azután ájultan esett össze öltözőjében. Először fordult elő, hogy Liz Taylor önként telefonált kórházba. Rendelt egy szobát a Lennox- Hill Klinikán, a 77. utcában. Szerencse és szerencsétlenség A köhögés és hozzá a szúró fájdalom megrepedt bordájában pánikot válthatott ki belőle. „Iszonyúan félek a kórháztól”, — írja memoárjában Liz Taylor. „Az a borzalmas antiszeptikus szag, a nővérek gumi cipőtalpának halk, csusszanó hangja.” Ez alkalommal legyőzte irtózását. Félelme erősebb volt. A halálfélelem. Húsz évvel ezelőtt Liz Taylornak már volt problémája a légzésével. Akkoriban éppen Londonban forgatta a „Butterfield 8” című filmet, és nem törődött a köhögésével. Csak amikor már nagyon magasra szökött a láza, szerződtetett egy ápolónőt, és szállodai szobájának ágyába feküdt. Egyik éjszaka leállt a légzése. Mire a nővér megtalálta, már kékült. Túl késő volt, még a leggyorsabb orvos számára is. De amilyen a véletlen, egy pár szobával odébb egy orvos- Elizabeth Taylor: A Broadway ¥ ■ül királynője tanhallgató ünnepelte az esküvőjét. A vendégek egyike a város legismertebb altatóorvosa volt. A portás szólt neki. Liz Taylort az utolsó másodpercben mentették meg. A „Butterfield 8” című filmért, amit később leforgatott, Oscar-díjat kapott. Ma is ilyen szorosan kapcsolódik össze számára a szerencse és a szerencsétlenség. „Azt hiszem, az életben egy csomó fordulópont van”, — mondja Liz Taylor, — „mint egy színdarabban. Nálam mindig akkor történtek a változások, amikor rosszul mentek a dolgaim.” Az angol származású színésznőnek még az első gyermekkori emléke is fájdalmas. „Körülbelül egyéves voltam”, — emlékezik —, „még másztam, amikor az elektromos kandallót vizsgálgattam, és meg akartam fogni a szép, piros lángokat. Majdnem elvesztettem az egyik ujjamat.” Boldogság — boldogtalanság Liz Taylor nem felejtette el élete mélypontjait. Talán ezért használja ki a csúcspontokat az utolsó cseppig. És ezért ismét magas árat fizet. Gyenge egészségét például saját magának köszönheti, mert gyermekkorában túl gyorsan növekedett. Tizenkét éves korában meg akarta szerezni a „National Velvet” című film főszerepét. Hollywoodban a MGM producere úgy vélte, hogy túl kicsi még ehhez. „Jelentkezz újra, ha már megnőttél”, — mondta. És Liz ezt szó szerint vette. Mindennap megevett két hamburgert, két tükörtojást, egy tál omlettet és pirított burgonyát. Emellett tornázott és minden reggel kilovagolt. Három hónap múlva valóban 7,62 centiméterrel nagyobb volt, és megkapta a szerepet. Testét soha nem kímélte. De ennek az oka nem a vak karriervágy volt. „Mindig jó színésznő akartam lenni”, — mondja a világ leghíresebb szemű asszonya, „és kevésbé sztár. Mert a sztárnak nincs magánélete”. Most is, New Yorkban, 49 évesen, élete első színpadi szerepében is előadóként akart bizonyítani. „A színházban nem lehet megismételni a beállítást. Teljesen becsületesnek kell lennem. A közönséghez, a rendezőhöz és magamhoz”. Sikerült neki. Javasolták az áhított színpadi díjra, a „Tony”-ra. Azóta esténként a Broadwayn ünnepelik Lizt. És mindenkinek elmondja, aki hallani akarja, mit tanult a mostani esetből: „A boldogság magában foglalja a boldogtalanságot is. Most más szemmel látom a világot.” Az Akadémia palotája Fővárosunk egyik meghatározó építészeti ékessége a Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti épülete. Az a ház, amely a Lánchíd tövében, a budai Várral szemben a hazai tudományosság valóságos váraként komorlik. Bizonyára kevesen tudják, hogy „a tudományok és a szép művészségek minden nemeiben a magyar nyelv kiműveltetésére” alapított intézményt most százhúsz éve — tehát históriai mércével mérve nem is oly rég —, 1862 áprilisában kezdték építeni, mégpedig seregnyi huzavona és többszöri nekirugaszkodás után. Történelmi tanulmányainkból az még csak-csak felrémlik, hogy a „Magyar Tudós Társaságot” 1825-ben a pozsonyi rendi országgyűlésen gróf Széchenyi István alapította, fölajánlva támogatásául birtokainak egyévi jövedelmét. Ám az nyilván már kevésbé közismert, hogy mi minden történt addig, amíg elkezdődhetett a szellemi fundamentum letétele utáni valóságos alapozás. Legelőbb — így kívánta a regula — törvény született, amely az 1825—1827. évi XI-es jelzetet kapta, és amely ugyan mi mást, mint az adakozók névsorát tartalmazta. A lista élén József nádor neve állott, s csak ő utána vetették papírra Széchenyi nevét, aki végtére is az Akadémia életre hívója volt. . . Lista tehát már volt, és Sándor Istvánnak, meg a Teleki családnak köszönhetően hamarosan egy több tízezres könyvtár is felhalmozódott — csak éppen olyan zug nem volt, ahol végre kedvük szerint kutathattak, tanakodhattak volna a legjelesebb elmék. Furcsa, de így van: az 1831 februárjában megtartott első akadémiai nagygyűlésnek a társaság első elnöke, Teleki József a saját otthonában nyittatott termet. Aztán a pesti vármegyeháza fogadta be a „gyüldézőket,” majd a Duna-parti, úgynevezett Derra-ház, ezután pedig a mai Petőfi Sándor utca 3. szám alatti Trattner Károlyiház lett az ideiglenes otthon. 1843-at írtak, amikor elkészült a Nemzeti Múzeum. Sokan úgy vélték, hogy a terjedelmes épületben majd az akadémikusok gyülekezete is végső otthonra talál, de ebből sem lett semmi. Még a közgyűlések megtartására sem toborzódhattak oda. Csak hosszú évek után, 1858- tól kezdve nyílt meg alkalmanként számukra a Pollack Mihály tervezte épület nagyterme. Éppen Kubinyi Ágoston, a múzeum akkori igazgatója javasolta, hogy a mai Bródy Sándor utcában építsenek föl egy hasonlóképpen nagy székházat, ahonnan — így az alapeszme — egy összekötő árkádsor alatt ballaghatnának ide-oda a mindenféle „doctorok.” A tetszetős elképzelés megint csak képzelmény maradt. A saját otthon létrehozásának ideája azonban tovább élt, és amikor a híres pesti üzletember, a görög származású Sina Simon nem kevesebb, mint 80 000 pengőforintot ajánlott fel a nemes célra, kezdett olybá tűnni, hogy az építkezésből mégis lesz valami. Dessewffy Emil, a testület soros elnöke vette a bátorságot, hogy országos gyűjtést kezdeményezzen. Hamarosan háromezer aláíróív — így nevezték e listákat — járt kézről kézre a megyékben. Szinte tömegmozgalommá terebélyesedett az adakozás. Mindenki fizetett, aki csak tudott: a kismesterek éppen úgy, mint a kincsekben dúskáló nagyurak. Egészen rövid idő alatt több mint félmillió forint gyűlt össze! Pest városának elöljárósága sem akart szégyent vallani, ezért hát fölajánlotta azt a 180 000 forintra becsült telket, ahol ma az MTA székháza áll. Volt tehát pénz, került telek, most már csak alkalmatos tervek kellettek. Egész sor híresebbnél híresebb építész nyújtotta be, majd kapta vissza elképzeléseit. Közöttük Henszlmann Imre, akit ma a magyar művészettörténeti kutatás úttörőjeként tartunk nyilván, meg Ybl Miklós, akinek tehetségét az Operaháztól kezdve sok palota dicséri. Végül is egy berlini építész, Stüler Frigyes (1800— 1865) reneszánsz jellegű, egyben pedig klasszicizáló tervét fogadták el, aki — dicséretére legyen mondva — Henszlmannak a belső terekre vonatkozó ideáit is figyelembe véve rajzolta meg az utolsó kartonokat. A kivitelezés felügyeletét Yblre bízták.) Mint föntebb szó volt róla, az első kapavágásra most 120 éve került sor, de a nagy esemény kiváltotta diadalmámor hamarosan lelohadt, mert kiderült, hogy nem lesz elég a pénz. Akárcsak ma, ha vékonyabb a buksza, akkor is úgy segítettek magukon az illetékesek, hogy olcsóbb anyagokat használtak, s ahol lehetett, egyszerűsítettek. 1865-re ugyan küllemét tekintve már készen állt a kétségkívül nemes egyszerűségű tudósi ház, de a belső munkák nem voltak befejezve. Ahhoz, hogy ott is rend legyen, Ferenc Józsefnek és családjának — többek között Miksa mexikói császárnak — az anyagi hozzájárulása kellett. 1865. december 7-én került sor az avatásra. A nyitóbeszédet a beteg Dessewffy Emilt helyettesítő másodelnök, Eötvös József mondta. Szomorú, de így van: a kényszerű fukarkodás hamar megbosszulta magát: már 1869-ben tűz pusztította el a favázas tetőt. Sokat kellett tehát még javítgatni, pótolgatni, amíg olyan lett ez a zömök, erőt sugárzó építmény, ahogyan ma büszkék lehetünk rá, gyönyörködhetünk benne... A. L. Az Akadémia épületének homlokzata egy régi érmén A magyar tudományosság Duna-parti székháza S. Heti umor ét elején Mielőtt a fiatal könyvelő kimegy az irodából, egy cédulát tűz az ajtóra, hogy lássák, mennyire elfoglalt: „Tizenkét perc múlva visszajövök". Amikor visszatér, a saját mondata alatt ezt olvassa: „Minek?" ★ — És tulajdonképpen miért lopta el ezeket az ócska ruhákat? — Tudja hogy van, bíró úr, azt hittem, újak! ★ A kibic órákon át ül a kártyázók mellett a kávéházban, anélkül, hogy valamit fogyasztana, bár a pincér többször megkérdezi tőle, mit rendel. Végül így szól a pincérhez: — Kérem, foglalja le ezt a széket nekem, rögtön visszajövök, csak hazaugrom egy kávéra! ★ — Chrystik, miért jársz az iskolába fésületlenül? — Mert nincs fésűm, tanár úr kérem. — És miért nem mondod a szüleidnek, hogy vegyenek neked fésűt? — Mert akkor meg kellene fésülködnöm! ★ — Hisz a túlvilági életben? — Néha ... Amikor egészséges vagyok, nem hiszek, amikor beteg vagyok, hiszek. Sziporkák Az emberiség akkor takarékoskodott legjobban a fával, amikor még a fán élt. ★ A mi korunkban csak egyetlen kapcsolat működik zavartalanul: az ok és az okozat közti. ★ A légvárak paradoxona: megépítésük igen könnyű,, lerombolásuk azonban nagyon nehéz. ★ Az illető acélember: közelségére még a mágnestű is reagál. ★ Jó embernek tartotta magát, semmit sem tudott megtagadni önmagától. ★ Némelyik ember azért nem veszi kezébe sorsának az irányítását, mert attól fél..., hogy bepiszkítja a kezét. i EGRI ^Centrum Áruház Június 23-tól 30-ig Zsolnaynapok! 9 AMFORA-OVÉRT