Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-27 / 176. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. július 27., szerda TÁBOR..TÁBOR... '83 Szúrós barackos simogató Balcsi Panaszos a reggel. Kócosak a fák, álmosak a barackok, akár az egymás vállára boruló lányok, akik, mint már egy hete minden nap, ezen a kedden is a Siófoki Állami Gazdaság buszán zötykölődnek fél hét körül a gyümölcsösbe. Aztán, amikor már majdnem megérkezünk, az egyik bajszos kísérő előrekiált a sofőrnek: — Ott állj meg, Józsi, ahol senki más nem szed! Nehogy nekem a Heves megyeiek másokkal keveredjenek! Legjobbak a hevesiek A buszban kitör a nevetés, leküzdi az álmosságot. A lányok pár perc múlva már vödrökkel, létrákkal a kezeikben indulnak fürgén „színalni”, azaz csak a legszebbjét válogatni. S a bajszos így csak nekem mondja: — Tudja, csinosak is a hevesiek, de itt nem ez a fontos, hanem, hogy mind közül ők tudnak a legjobban dolgozni.. . Hogy milyen sokat érnek ebben a balatonszéplaki építőtáborban a mieink, még jó párszor van alkalmam hallani. Lencse Vince, a gyümölcstermesztési főágazat vezetője, mellesleg évek óta a KISZ-összekötő, számokkal is bizonyít: — Ebben a turnusban 272 gyerek van. Nézze a munkalapjukat! Míg a meggyesben voltak, megszedték a 35 kilót, az ősziben ki van a két és fél mázsa fejenként, az árusok 10 ezer forint körül hozzák a pénzt. Egyszóval a csapatok közül eddig csak egyetlenegy és az is csak egyszer nem teljesítette a normát. A többiek mind jóval fölül! — Na, de mennyire kifáradunk addig. .. ! — A sóhaj egyöntetű, a négyes brigád tagjaié, akikkel már műszak végeztével kucorgunk vagy nyolcan az egyébként négyágyas apró szobában. Az egri közgazdasági szakközépiskolából érkeztek ők, szinte valamennyien először próbálják az építői életet. — Amikor a KISZ-es szervező meghirdette a lehetőséget, két helyet említett. Békéscsabát, vagy Széplakot — magyarázza Hossó Éva. — Nekünk mindegy volt még akkor, csak az számított, hogy egy jót nyaraljunk közösen. Végül ezt a tábort kaptuk.. Szerencsére, hisz itt a Balcsi... Először igazán .. .A Balaton, a csodálatosan szép víz, amely délutánonként hullámaival lesimogatja a lányokról, fiúkról a fáradtságot. Elfeledteti, hogy a kánikulában milyen kellemetlen az őszibarack pillérnek szúrása, hogy mennyire nehezek a teli ládák, hogy a gyümölcscsomagolóban milyen unalmas a barackról darabonként méretet venni, és színére fordítva, élével 45 fokos szögben, „elvágólag” ládába helyezni. De nem könnyebb a rakodóknak és a strandon, utcákon árulóknak sem, hat órán keresztül talpon lenni! Ha egy cica elkódorog... -------------------------1------------------I------ A hevesi Szabó Tünde és a tarnazsadányi Kerek Kati az egri kereskedelmi szakközépiskola diákjai, mégis ez utóbbi munkát nagyon élvezik. — Tulajdonképpen ez az első igazi szakmai gyakorlatunk. Most tanulhatjuk meg igazán, milyen is a vevőkkel bánni. Hogyan lehet elviselni mosolyogva a háklisakat, a türelmetleneket, a reklamálókat. Rengetegen megfordulnak a standunknál, hisz itt csak 10 forint a szép barack kilója, míg például a szemközti maszek reggel 32 forintért próbált árulni. Most, öt óra felé már 14- ért is van nála. Tessék csak megnézni! Nincs idő. Egy ilyen táborban rettenetes gyorsasággal peregnek az események. Ami nem is csoda, hisz a Balcsinál, az este fél hétig tartó kimenő alatt, minden pillanatot jól ki kell használni. A füzesabonyiak például már az esti bemutatkozó műsorra készülődnek. Lesz benne ének, pantomim és megint csak pantomim... Egyébként minden napnak megvan a maga programja. Budavári Ágnes kultúrfelelős nem győzi sorolni. Volt már politikai kaszinó, diszkó, s turmix, a Sheriff vetítése és egy színház is... A legnagyobb sikere eddig talán annak a vetélkedőnek volt, amelyre a környék macskáit kellett begyűjteni. Az egyik cica nem talált haza. A reklamáló anyókának, aki egerészőjét siratta, Bartha Katalin, a táborvezető, hazulról hozatott két doromboló állatot... Aztán persze meg lett az eredeti... Ahogy meséli, dőlünk a nevetéstől. — És még mennyi mindennel kell egy ekkora tábor irányítójának foglalkozni! — folytatja. — Eleinte például rossz volt a kaja, aztán gyakran nincs víz. Lajtos kocsit kellett kérni. Néhány ágy összeroskadt, utána meg a csótányok jöttek... Na, meg éjjelenként az ide „látogató” falubéli legényeket kell kifelé hajkurászni! Petya és Zsuzsi... Háromnegyed hét. Esti eligazítás, tábortanácsülés következik, mely egy kicsit hosszabbra nyúlik a szokottnál, mivel most érkeztek látogatók: Sós Tamás, a KISZ megyei titkára, de jöttek a hatvani KISZ-bizottságról és a kereskedelmi szakközépiskolából is. Majd nagytábori gyűlés. A kitörő zivatar elmossa a sorakozót. A napi eredményekről, problémákról a beszámolót, a holnapi munkarendet, már az ebédlőben hallgatják a diákok. Az élenjárók fölsikítanak, amikor dicsérik őket, a lemaradók csendben megesküsznek, hogy ezentúl tízszer jobban fognak hajtani. Fél kilenc. Kezdődik a mai napi vetélkedő. A Targoviste megyebéli 30 bolgár fiú és lány vendég — a legszorgalmasabbak egyébként — értetlenkednek az első feladat hallatán. Pedig fordítják nekik, mert hiába gyakorolják lelkesen a legfontosabb magyar szavakat, azért a pár nap a nyelvtanuláshoz ugye kevés. Szóval az első feladat: — Tessék a környékről minél több egyenruhást, postást, rendőrt, vasutast, mentőst, tűzoltót keríteni... Fél tizenegy. Takarodó. Persze beletelik még jó néhány órába, mire a szobatársak, a barátok és barátnők megbeszélnek, fölidéznek minden aznapra jutó kellemes élményt. Azt is, hogy Zsuzsit sikerült kibékíteni a fiújával. Hogy milyen vicces: a bolgárok közt Petyának hívnak egy lányt, meg, hogy a szomszéd táborból klassz srácok jöttek át focizni, s hogy milyen jó lesz, ha sikerül a Jézus Krisztus szupersztárt megnézni. .. Úgy, hogy nincs is abban semmi furcsa, ha másnap hatkor panaszos a reggel... kicsit álmosan hajolnak a kócos lányfejek a baracfák ágai közé. Nálunk csak egy tízes Végre kimenőre Eligazításon A kócos és a barack AMIT HEVES ADHATOTT A rugalmas normától a Kékesig Megyénkben idén két helyütt került sor építőtábor szervezésére. A Gyöngyös— domoszlói Állami Gazdaságot felkeresvén ezúttal elsősorban arra voltunk kíváncsiak, vajon a fogadók miként ítélik meg a vállalkozást. Kaszás György kerületvezető idestova negyedik esztendeje foglalkozik a Dukesz Artúrról elnevezett tábor lakóinak gondjaival. Korábban a gazdaság KISZ-titkáraként törődött velük, idén pedig mint irányítójuk, összekötőjük. Ott volt a kezdeteknél is, a téma alapos ismerője tehát. A két legfontosabb szempont nyilvánvalóan az, hogy a gazdaság is jól járjon és a fiatalok is maximálisan meg legyenek elégedve. Az elmúlt évek tapasztalata nálunk az, hogy ha a turnusok zártával veszteséges is a pénzügyi mérlegünk, végül is a munka elvégeztetett s ez később jelentősen megtérül. Nem mindegy persze, hogy milyen feladatokkal látjuk el őket. Figyelembe kell venni életkori sajátosságaikat — inkább a mennyiségre törekszenek, mint a minőségre — s azt is, mennyire járatlanok a mezőgazdasági munkákban. Bizony előfordult egyszer, hogy a szőlőben több kárt okoztak, mint hasznot... Összességében azonban meg vagyunk elégedve az építősökkel, így azon gondolkodunk, jövőre az eddigi három csoport helyett négyet kérünk. Valószínűleg ismét a Bács-Kiskun megyeiekkel kötünk szerződést, mert velük nagyon jól kijövünk. — Azért, hogy a domoszlóiak eleget nyerjenek az ügyön, nyilván sokat is kell adniuk! — Nem tartják be a szerződést! — csap az asztalra a jelenlegi turnus vezetője Mindszenti László. Aztán derűs arccal megmagyarázza: — Sokkal többet adnak az elvárhatónál. Én csak tudom, évek óta vezetek tábort, szinte felsorolni is nehéz hol mindenhol fordultam már meg állandó stábommal. — Hol kezdjük? — Kamaszoknál nem mindegy, milyen a koszt. Nos, a Fáy tanyán, ahol lakunk, nemcsak kitűnően főznek, de rengeteget is adnak. Akinek végképp nem lenne elég a háromszori repeta, a négyszeri étkezés, az egész nap nassolhat a kitett zsíros kenyérből... Szállásunk egyébként teljesen összkomfortos, hatalmas sportudvarral. A gazdaság minden segítséget megad szabadidős programjainkhoz, ami azért is nagy dolog, mert négy kilométerre vagyunk Horthoz, tizennégy kilométerre Gyöngyöshöz, ki-ki járni így csak ritkán van lehetőségük a srácoknak. Fizetnek strandot, diszkót, fölvittek a Kékesre kirándulni — mondjam-e, milyen élményt jelent ez a mi alföldi gyerekeinknek, akik dombot sem igen látnak. — Busszal szállítanak nemcsak a munkahelyre és vissza, de akár moziba is ... — És a fizetség, a munka? A táborvezetőség tagjai egymás szavába vágva mondják: első ízben találkoznak olyasmivel, hogy rugalmas a norma. Ha az eredtileg véltnél például gazosabb a szőlő, pluszpénzt adnak a kapálásra. A kényesebb csonkolásra volt betanulási idő, nehogy hátrányt szenvedjenek a fiatalok. — Hagyják keresni a gyerekeket. Így nem csoda, ők maguk fogalmazták meg: mindezért szívesen nyújtják a legjobbat. De szólaljanak meg maguk a fiúk, lányok. Kunszabó Rita, Kecskemétről nem csak feketeségével, talpraesettségével is kitűnik „a dobozolóban”. — Másodszor jelentkeztem táborba. Az igazság az, hogy tavaly Alsótekeresen könnyebb dolgunk volt, mert csak egyféle feladatot kaptunk. A gyümölcsszedésbe hamar beletanultunk. Most viszont az eddig eltelt tíz nap alatt szőlőt kötöztünk, kacsoltunk, paprikát, káposztát kapáltunk, jelenleg kartont ragasztunk ... Mindebbe külön bele kell jönni. Igaz, a változatosság sem rossz, de ekkora hajtás mellett egyféle melóban többet tudnánk teljesíteni. Persze építőbe nem a pénz miatt jön az ember, hisz másutt biztos jobban lehet keresni. Nos, hogy építőbe tényleg miért is megy az ember, arról Buknicz Csabának a Fályi tanya egyik hangadójának, a büntetés fekvőtámaszok hatszázszoros büszke birtokosának (az ablakon éjfél körül ki- és bemászkálás főhősének ez a tömör véleménye: — Én már érettségizett szakmunkás vagyok. Most végeztem a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában. Nem maszekolni — idejöttem. A „show” miatt... Úgy látszik ebben az állami gazdaságban, ahol megkövetelik ugyan a jó munkát, de meg is becsülik a „srácokat”, ehhez minden feltétel adott. Irta és fényképezte: Németi Zsuzsa