Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-03 / 256. szám

2004. NOVEMBER 3., SZERDA Csillagokkal takarózva A színes falevelek között egy kupac szemét. Az utcánkban az egyik társasháznál naponta sze­met szúr az arra járóknak, hogy besötétedés után a lámpák sá­padt fényében mindig valami kukába való limlom jelenik meg. Reggelre aztán, mikor vilá­gos lesz, valaki igen gondosan eltakarítja a söpredéket, hogy nyom se maradjon a helyén. Mi­re beáll a sötét, újra megjelenik a piszok. Valaki notóriusan sze­métládának nézi ezt a helyet? Reggel, amikor a szokottól va­lamivel korábban siettem a kifi­gyelt ház előtt, az első emeleti er­kély alatt beépítetlenül hagyott nyitott sarokban még ott hevert egy halomnyi gazdátlan­­ság. Ki lehet a tettes? Körülnéztem. Sen­ki. Közelebb lépve megmozdult előttem a halom... Talán féreg költözhetett ide. Miféle? Hohó, ez nem állat, ember! - nyilallt belém a felismerés. A jól álcázott hantból felkiáltójelként gyolc­­csal körbetekert kézfej meredt a magasba. Kitapintva egy tarka kendőfélét, félrevontam az illető arcáról a halotti maszkot idéző alkalmatosságot. A fagyot hozó éjszakán nincs mese. Az avar körül naponta feltámad, vastag ruhákba bugyolálva, mint egy egzotikus múmia, lassan tápász­­kodik felfelé egy nő. Korántsem idős, kifejezetten szép, szomorú arcú asszonyka. Vállán hosszú, sima, leeresztett haj. Szótlanul, lesütött tekintettel állt. Sarkon fordulva, égő arccal elmenekül­tem. Később, amikor összeszed­tem magam, visszamentem, hogy szót értsek vele. Jól hallotta, hogy beszélek hoz­zá, mégsem akart tudomásul venni. Bizalmatlan. Egyik kezé­ben szatyrok, a másikban egy nagyobb üres papírdoboz. A fek­helye. Húzta magával. Rejtek­helyre vonszolta. A bokrok közt dugta el éjszakai motyóját. Fa­gyos éjjeleken aki csillagokkal takarózik, annak veszélyes lefe­küdni. Az otthontalan asszony kidobott banános dobozba kupo­rodott. Egymásra vett gúnyákba burkolózva, ülve készült aludni, mikor a feleségem meleg vacso­rát vitt neki. Nehezen állt vele is szóba. „Van nekem” — hárította el csendesen az ételt, amit nyil­ván nem megalázásnak szán­tunk. Nincs kenyere, otthona. Ál­lástalan. Egy nagyon szegény a hárommillióból. Egy kiszolgálta­tott ember önérzete mennyivel magasztosabb, amikor a szem­mel látható nincstelenségében azt hajtogatja: van nekem. Köz­ben mások a közszereplők sorá­ból mennyi mindent kitalálnak, csakhogy eltitkolják vagyonukat. A lakás nélküli szerencsétlen hölgy több találkozás ellenére zárkózott. Annyi derült ki, a Szvorényi utcából küldték el. Mi lehet az, amiben még bízik? Várja régóta, hogy megkapja a pénzét. Addig nappalra marad a kukázás, rossz időben mele­gedni a váróterem. Éjszakára meg itt a félig védett utcai zug. Ez a menedékként magának választott búvóhely egy most fel­újított nagy házhoz tartozik. A rendszerváltoztatás második év­tizedében lehet, hogy úgy gon­dolhatta, hogy annyi neki is jár, hogy a frissen tatarozott erkély alatt egy csőlakásban húzza meg magát. Hacsak be nem falazzák holnap ezt a nyitott részt is, mint a többi tömbháznál tették. Simon Imre lemaradtak a szülők... Egy igen felejthetetlen ünnep­ségen vettünk részt a Nagyfügedi Általános Iskola di­ákjai és tanárai által szervezett ünnepségen, melyet október 23-a alkalmából rendeztek. Egy igényesen megszerkesztett, lát­ványos előadást láthattunk. A gyerekek átélték, átérezték a nap jelentőségét. Köszönet érte Kisné Varjú Mária tanárnőnek, aki már nem először örvendez­tetett meg színvonalasan össze­állított műsorával. Köszönet Kabainé Katona Edit tanárnő­nek a technikai munkáért, vala­mint az iskola valamennyi ta­nulójának, mert bebizonyítot­ták, ők is tudnak maradandót alkotni. A polgármesteri hivatal minden dolgozója részt vett a megemlékezésen, ott voltunk a nyugdíjasklubból páran, de saj­nos 2-3 szülőnél több nem volt kíváncsi a gyerekek produkció­jára. Sajnálhatják, mert értékes percekről maradtak le. Pedig nagyon jó érzés együtt ünnepel­ni gyerekeknek, unokáknak és a nagyszülőknek. Kívánok ne­kik jó erőt, egészséget ehhez a nehéz, de igen szép munkához. Bernáth Illésné Nagyfüged PF. 2­3 Együttérző szó Köszönetemet és hálámat feje­zem ki a Mátraházai Állami Gyógyintézet Dl. pulmonológiai osztály orvosainak és nővérei­nek az emberközeli gyógyító­munkájukért és a kíméletesen közölt igazmondásukért. Min­dent elkövettek azért, hogy na­gyon súlyosan beteg férjem szenvedését enyhítsék. Külön köszönöm dr. Szabó Gyöngyi fő­orvosnőnek, hogy a sok munká­ja mellett időt szakított arra, hogy kíméletesen közölje velem férjem állapotát. Hálámat feje­zem ki az osztály dolgozóinak az odaadó munkájukért, ked­vességükért. A betegnek és hozzátartozójának nagyon jól­esik az együttérző szó, mert az csökkenti a kiszolgáltatottság és a fájdalom érzését. Köszönet azért, hogy lehetővé tették szá­momra azt, hogy mellette lehet­tem utolsó óráiban is. Szabó Gyuláné Pál, Bajcsy u. Vérzivataros napok Kömlőn Kortörténeti dokumentum, me­lyet az alábbiakban ismertetek: Neufeld József kömlői lakos, amatőr fotós és helytörténész kutatási eredménye. Az emlé­keztető feljegyzést néhai Müller Jenő kömlő plébános írta, aki 1931 -49-ig volt a község nagy­tiszteletű papja. A szemtanú hi­telességével ír 1944 novemberé­nek vérzivataros napjairól, a felszabadításról, az újjáépítés­ről, s az új élet kezdetéről. „A II. világháború hullámai ide 1944. november 12-én értek el, amikor az orosz hadsereg heves csata után bevonult. Kömlő kétszer cserélt gazdát. Az ostrom, mely Tiszanána fe­lől jött, egy hétig tartott. Ami­kor a repülőgépek egyre sűrűb­ben száguldoztak felettünk, es­ténként a világító rakéta­­füzérektől min­den oldalról fé­nyes volt az ég alja. Jöttek az erdélyi mene­kültek, a svá­bok kocsi­kon, az ifjú­ságot Nyu­gat felé me­neteltették. Tele volt a falu fogattal, trénekkel, átvonu­ló német katonákkal. Éreztük, hogy mi is bekerül­tünk a hadiövezetbe. Mindenki ásott, rejtett, csomagolt és me­nekült. Elment a jegyző, az or­vos, a tanító. Néhány jómódú család is eltávozott. Jómagam, miután a becsapódásokat a földszinten már kibírni nem le­hetett, a magtár pincéjében hú­zódtam meg. A plébánia épüle­te tárva-nyitva, magára maradt. A németekkel lévő magyarok fáradtan és kedvetlenül végez­ték kötelességüket. A pincében az utcabeli néppel 24-en vol­tunk. Imádkozva a halálra ké­szültünk, mert a jelekből és a harci zajból látszott, hogy Kömlőn nem marad kő kövön. Amikor egyheti barlanglakás után kihallgattak bennünket, szörnyű kép fogadott. A temp­lom teteje csak félig volt meg. A torony­­ a harangokkal — félig szétlőve. A templom oldala ke­let felől annyi akna- és ágyúta­lálatot kapott, hogy meg sem le­hetett számolni. Az oltárszek­rény feltöretett, a szent ostya szétszórva hevert szanaszét, az egyházi ruhák a sekrestyében, sárosan a földre terítve. A temp­lom koporsójában ló rabolt. Az orosz halottakat a templom mö­gött temették el tömegsírban. A több száz (1003 fő) koporsó he­lyett a templomi és a szobasző­nyegemmel ta­kar­­ták le a ha­lottakat. Az 57 kömlői halottat, akik mind civilek voltak, a te­metőben közös sírban temettük el. A templom kitisztítása után két hét múlva lehetett misézni. Tele volt a templom síró néppel. Ha a katonaságnak kellett vala­mi, a jómódú gazdák a szom­szédba irányították a rekviráló­­kat. A nők közül voltak, akik ünneplőbe öltöztek és úgy ka­cérkodtak a katonákkal, akiktől húst, bort és szép ruhát kaptak. Néhány emberből kiveszett minden erkölcsi érzés, és a féle­lem­ elmúltával az önzés, a kap­zsiság érzékisége ült orgiát. Az újrakezdésnél legelőször a templomot kellett a pusztulás­tól megmenteni. Ezért a hajó te­tőzetét újrafedtük. A templom hibáit újrafalazták. Mindezt a hívek gyűjtés útján adták ös­sze. A gyűjtésben és a munká­latok vezetésében különösen segítségemre volt Kis B. Ferenc III. rendi vezető testvér. Meg kell említenem a katolikus ifjú­ság szorgalmas áldozatkészsé­gét, valamint a mesterek - Fügedi István, Losonczi János egri és Madarász Gyula - se­gítségét. A földreform kö­vetkeztében a püspökség bir­ . j .­ir­tokát­­ iß­ szétosz­­tották a s­a­r­u­d­i, újlőrincfalvi, kömlői és tiszanánai nincste­leneknek. Az épületeket lebon­tották, az élő fák egy részét is kivágták. A kömlői lelkészi ja­vadalomból elvettek 24 holdat, a temploméból 6 holdat, a taní­tói földből ugyanennyit, a ha­­rangozóéból 3 holdat. Mindezek után és még sok más egyéb körülmény miatt 1949. május 30-án a plébániáról önként lemondtam, Isten áldá­sát kérve a falu minden lakójára, akik segítettek munkámban.” Az emlékeztető feljegyzést szöveghű átírásban adom közre. M. Szabó Lajos Heves, Tavasz u. 11 Idősen is aktívan A Csányi Idősek Otthonában október 14-én emlékeztünk az idősek napjára. A köszöntők után az atkári Naplemente nyugdíjasklub hölgykoszorúja szórakoztatott bennünket. A sok szép nóta közül kiemelést érdemel Forgácsné Ilona éne­ke, melyben az operett is he­lyet kapott. Valamennyi pro­dukciót lakóink nagy tapssal jutalmazták. Ezen a délutánon új lakótársat is köszönthet­tünk, Herbai Kálmánnét Halmajugráról. Az idősek hónapja alkalmá­ból folytatódnak a programok cirkuszlátogatással, teadél­utánnal és Ki mit tud?-dal. Egy­ben megragadom az alkalmat, hogy a közelgő szociális munka napja alkalmából köszöntsem Pádár Sándornét és munkatár­sait, valamint Tari Sándornét és munkatársait a vámosgyör­­ki idősek otthonában. Juhász Árpád Búcsúzunk Tőled! Nem tudok a sírodnál halotti búcsúbeszédet mondani. Most is a könnyeimmel küszködöm. Nagy Gábor alpolgármester! Búcsúzik Tőled a falud, Egerszalók. Mindig is közösségi ember voltál. Huszonnégy éven át képviselted választóid, lakos­ságunk érdekeit. Hat éve az al­polgármesteri feladatokat is ak­tívan, lelkiismeretesen elvégez­ted. A tiszteletdíjadat soha nem vetted fel. Természetes volt szá­modra, hogy azzal is támogat­tad azokat, akiknek szükségük volt rá, akiket szerettél. Az óvo­dát, iskolát, asszonykórust, a futballistákat, alapítványt és ci­vil szervezeteket. Minden siker­nek, mindenki sikerének tudtál örülni. Minden rendezvényünk szervezésében számíthattunk rád. A szüreti felvonulás, a falu­nap nem múlhatott el mosoly­gós, jókedvű személyed nélkül. De ha kellett, Ember voltál a gá­ton is! Az árvízi védekezések és a helyreállítások során is nagy szükség volt rád, szakmai tudá­sodra, emberségedre. Köszönjük Neked! Ne félj, Gábor! Te olyan em­ber voltál, aki tovább élsz ben­nünk, barátaidban, a hivatal dolgozóiban, képviselő­társaid­ban, Egerszalók község lakossá­gában. Búcsúzunk Tőled! Tőgyi Gábor polgármester Visszaélnek a választók bizalmával...Tisztességes megélhetést! Bokros Lajos véleményét olvas­va, igazat adok neki. Minek a több mint 30 féle adókedvez­mény, ha azt pont a rászorultak nem vehetik igénybe? Van több mint 2,8 millió kisnyugdíjas, aki 50 ezer Ft alatti nyugdíjból ten­geti mindennapi életét. Van több mint 1,5 millió minimálbéres, aki semmiféle kedvezményt nem vehet igénybe, mert a fize­tésük adómentes. Ők az igazi rá­szorultak, és pont nekik nem jut a kedvezményből. Mikor érjük meg azt, hogy ne a jobb­­módúakat támogassák? Netán ők, mint gróf Széchenyi István, felajánlanák fölösleges vagyo­nuk egy részét az ország szegé­nyeinek? Hiszen nem mindenki­nek adatott meg, hogy „jó idő­ben, jó helyen” legyen. A sztrájkoló egészségügyiek­nek üzenem, hogy jogos a sztrájkjuk, hiszen ki ne akarna több fizetést. De ne felejtsék el, hogy ők már kaptak 50%-os bér­emelést! A többiek még nem! Pe­dig az ő fizetésük még kevesebb. Nem az EU-átlag egyharmada, hanem egyhatoda. Ami az MNB és a Monetáris Tanács pénzügy­­politikáját illeti: mélységesen csalódtam Járai Zsigmondban és munkatársaiban. Bíztam abban, hogy Járai felülemelkedik a párt­­politikai csatározásokon, és fel­nő ahhoz a kitüntetett bizalom­hoz, hogy az országot és a ma­gyar népet szolgálhatja. A gaz­dasági elemzők adatai alapján a népgazdaságnak okozott kár évenként több száz milliárd fo­rint. Az egyszerű kisember tel­jes vagyonával felel a rábízott ér­tékekért És ők? Ők nem? Polt Péter esete hasonló. Ma­gánemberként lehet valaki jobb­oldali, baloldali, vagy elkötelezett pártkatona. E tisztség betöltése után azonban az ország érdeke felülkerekedik a pártérdekeken. Aki erre nem képes, nem alkal­mas a kitüntetett tisztségek be­töltésére. Neki kellett volna pél­dát mutatni tisztességből, igazsá­gosságból, elfogulatlanságból. Ha Zalatnay Sarolta esetében jo­gos a büntetés, jogos lenne a töb­bi sok száz milliós, ill. milliárdos ügyek szereplőinek megbünteté­se is. (Pl. bankbotrányok, olajsző­kítők, gazdasági bűnözők stb.) Az 1000 milliárdos hiányról, amit az Állami Számvevőszék megállapított, már nem is beszé­lek. Ezért ki vállal teljes vagyoná­val felelősséget? Majd a 10 millió lakos kifizeti! Hogyan lehetséges az, hogy a kisemberek piti kis ügyei a bíró­ság elé kerülnek, míg az „elit” ügyeit nem engedik még a füg­getlen bíróság elé sem? Ez az egyenlőség? Ami a politikát illeti, már lá­tok némi változást. Az SZDSZ és az MSZP már eljutott odáig, hogy ha kell, tagjai bocsánatot kérjenek, hogy ha szükséges, a renitens tagok lemondjanak tisztségeikről. Ha a Fidesz tagjai is ugyanazokat a szabályokat al­kalmaznák saját magukra is, mint az ellenfélre, akkor lesz olyan demokrácia, amire mindig is vágytunk. Mivel mindig is optimista vol­tam, életem alkonyán is bízom abban, hogy megérem még azt, hogy a vezető tisztségeket betöltő „elit” megtiszteltetésnek veszi azt a kitüntetett bizalmat, amit tőlünk, a 10 millió állampolgártól kapott, és jó munkájával, tisztes­ségével azon lesz, hogy egy élhe­tő, jobb életet biztosító országot teremtsen mindannyiunknak. K.-né, Hatvan (név és cím a szerzőben) Október 15-én került megrende­zésre az idősek világnapja a Mátra Művelődési Központban. Ezen ünnepségre szeretettel hív­ta a városunkban működő vala­mennyi nyugdíjas közösség tag­ságát a vezetőség, hogy együtt ünnepeljük meg e szép napot. A rossz idő ellenére szép számban össze is jöttünk. A megnyitót Baranyiné Szil­ágyi Erzsébet, az MMK igazgató­ja tartotta. Méltatta az idős em­berek tiszteletét, szeretetét, s megbecsülését, majd Sebestyén János, a Heves Megyei Közgyű­lés művelődési bizottságának el­nöke folytatta a köszöntést. Ki­tért arra, hogy ez a korosztály nem eltartott, hiszen megdolgo­zott a nyugdíjáért. Sőt a II. világ­háború után, valamint 1956 után - vagyis kétszer - felépítet­te, talpra állította az országot. Felnevelte az új nemzedéket. Ezért joggal elvárja a tisztessé­ges megélhetés biztosítását. A köszöntés után oklevelet adott át az MMK igazgatójának, Baranyinénak, s Magyar Kálmánnénak, a Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Is­kola igazgatójának. Mindketten sokat tesznek az idős embere­kért. A virágcsokrot pedig Ko­vács László klubvezető adta át. Kértük, hogy továbbra is segít­sék az idős embereket, úgy, ahogy eddig tették. Az ünnepség a losonci Kár­mán József Színház művészei­nek előadásával folytatódott, „Régi idők mozija” betétdalaival szórakoztattak bennünket. Fel­idézték fiatalságunkat, amit már lassan elfeledünk. Köszönjük a szervezőknek, segítőknek ezt a szép délutánt. Kovács László Gyöngyösi Nyugd. Egyesület elnöke

Next