Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-03 / 256. szám
2004. NOVEMBER 3., SZERDA Csillagokkal takarózva A színes falevelek között egy kupac szemét. Az utcánkban az egyik társasháznál naponta szemet szúr az arra járóknak, hogy besötétedés után a lámpák sápadt fényében mindig valami kukába való limlom jelenik meg. Reggelre aztán, mikor világos lesz, valaki igen gondosan eltakarítja a söpredéket, hogy nyom se maradjon a helyén. Mire beáll a sötét, újra megjelenik a piszok. Valaki notóriusan szemétládának nézi ezt a helyet? Reggel, amikor a szokottól valamivel korábban siettem a kifigyelt ház előtt, az első emeleti erkély alatt beépítetlenül hagyott nyitott sarokban még ott hevert egy halomnyi gazdátlanság. Ki lehet a tettes? Körülnéztem. Senki. Közelebb lépve megmozdult előttem a halom... Talán féreg költözhetett ide. Miféle? Hohó, ez nem állat, ember! - nyilallt belém a felismerés. A jól álcázott hantból felkiáltójelként gyolccsal körbetekert kézfej meredt a magasba. Kitapintva egy tarka kendőfélét, félrevontam az illető arcáról a halotti maszkot idéző alkalmatosságot. A fagyot hozó éjszakán nincs mese. Az avar körül naponta feltámad, vastag ruhákba bugyolálva, mint egy egzotikus múmia, lassan tápászkodik felfelé egy nő. Korántsem idős, kifejezetten szép, szomorú arcú asszonyka. Vállán hosszú, sima, leeresztett haj. Szótlanul, lesütött tekintettel állt. Sarkon fordulva, égő arccal elmenekültem. Később, amikor összeszedtem magam, visszamentem, hogy szót értsek vele. Jól hallotta, hogy beszélek hozzá, mégsem akart tudomásul venni. Bizalmatlan. Egyik kezében szatyrok, a másikban egy nagyobb üres papírdoboz. A fekhelye. Húzta magával. Rejtekhelyre vonszolta. A bokrok közt dugta el éjszakai motyóját. Fagyos éjjeleken aki csillagokkal takarózik, annak veszélyes lefeküdni. Az otthontalan asszony kidobott banános dobozba kuporodott. Egymásra vett gúnyákba burkolózva, ülve készült aludni, mikor a feleségem meleg vacsorát vitt neki. Nehezen állt vele is szóba. „Van nekem” — hárította el csendesen az ételt, amit nyilván nem megalázásnak szántunk. Nincs kenyere, otthona. Állástalan. Egy nagyon szegény a hárommillióból. Egy kiszolgáltatott ember önérzete mennyivel magasztosabb, amikor a szemmel látható nincstelenségében azt hajtogatja: van nekem. Közben mások a közszereplők sorából mennyi mindent kitalálnak, csakhogy eltitkolják vagyonukat. A lakás nélküli szerencsétlen hölgy több találkozás ellenére zárkózott. Annyi derült ki, a Szvorényi utcából küldték el. Mi lehet az, amiben még bízik? Várja régóta, hogy megkapja a pénzét. Addig nappalra marad a kukázás, rossz időben melegedni a váróterem. Éjszakára meg itt a félig védett utcai zug. Ez a menedékként magának választott búvóhely egy most felújított nagy házhoz tartozik. A rendszerváltoztatás második évtizedében lehet, hogy úgy gondolhatta, hogy annyi neki is jár, hogy a frissen tatarozott erkély alatt egy csőlakásban húzza meg magát. Hacsak be nem falazzák holnap ezt a nyitott részt is, mint a többi tömbháznál tették. Simon Imre lemaradtak a szülők... Egy igen felejthetetlen ünnepségen vettünk részt a Nagyfügedi Általános Iskola diákjai és tanárai által szervezett ünnepségen, melyet október 23-a alkalmából rendeztek. Egy igényesen megszerkesztett, látványos előadást láthattunk. A gyerekek átélték, átérezték a nap jelentőségét. Köszönet érte Kisné Varjú Mária tanárnőnek, aki már nem először örvendeztetett meg színvonalasan összeállított műsorával. Köszönet Kabainé Katona Edit tanárnőnek a technikai munkáért, valamint az iskola valamennyi tanulójának, mert bebizonyították, ők is tudnak maradandót alkotni. A polgármesteri hivatal minden dolgozója részt vett a megemlékezésen, ott voltunk a nyugdíjasklubból páran, de sajnos 2-3 szülőnél több nem volt kíváncsi a gyerekek produkciójára. Sajnálhatják, mert értékes percekről maradtak le. Pedig nagyon jó érzés együtt ünnepelni gyerekeknek, unokáknak és a nagyszülőknek. Kívánok nekik jó erőt, egészséget ehhez a nehéz, de igen szép munkához. Bernáth Illésné Nagyfüged PF. 23 Együttérző szó Köszönetemet és hálámat fejezem ki a Mátraházai Állami Gyógyintézet Dl. pulmonológiai osztály orvosainak és nővéreinek az emberközeli gyógyítómunkájukért és a kíméletesen közölt igazmondásukért. Mindent elkövettek azért, hogy nagyon súlyosan beteg férjem szenvedését enyhítsék. Külön köszönöm dr. Szabó Gyöngyi főorvosnőnek, hogy a sok munkája mellett időt szakított arra, hogy kíméletesen közölje velem férjem állapotát. Hálámat fejezem ki az osztály dolgozóinak az odaadó munkájukért, kedvességükért. A betegnek és hozzátartozójának nagyon jólesik az együttérző szó, mert az csökkenti a kiszolgáltatottság és a fájdalom érzését. Köszönet azért, hogy lehetővé tették számomra azt, hogy mellette lehettem utolsó óráiban is. Szabó Gyuláné Pál, Bajcsy u. Vérzivataros napok Kömlőn Kortörténeti dokumentum, melyet az alábbiakban ismertetek: Neufeld József kömlői lakos, amatőr fotós és helytörténész kutatási eredménye. Az emlékeztető feljegyzést néhai Müller Jenő kömlő plébános írta, aki 1931 -49-ig volt a község nagytiszteletű papja. A szemtanú hitelességével ír 1944 novemberének vérzivataros napjairól, a felszabadításról, az újjáépítésről, s az új élet kezdetéről. „A II. világháború hullámai ide 1944. november 12-én értek el, amikor az orosz hadsereg heves csata után bevonult. Kömlő kétszer cserélt gazdát. Az ostrom, mely Tiszanána felől jött, egy hétig tartott. Amikor a repülőgépek egyre sűrűbben száguldoztak felettünk, esténként a világító rakétafüzérektől minden oldalról fényes volt az ég alja. Jöttek az erdélyi menekültek, a svábok kocsikon, az ifjúságot Nyugat felé meneteltették. Tele volt a falu fogattal, trénekkel, átvonuló német katonákkal. Éreztük, hogy mi is bekerültünk a hadiövezetbe. Mindenki ásott, rejtett, csomagolt és menekült. Elment a jegyző, az orvos, a tanító. Néhány jómódú család is eltávozott. Jómagam, miután a becsapódásokat a földszinten már kibírni nem lehetett, a magtár pincéjében húzódtam meg. A plébánia épülete tárva-nyitva, magára maradt. A németekkel lévő magyarok fáradtan és kedvetlenül végezték kötelességüket. A pincében az utcabeli néppel 24-en voltunk. Imádkozva a halálra készültünk, mert a jelekből és a harci zajból látszott, hogy Kömlőn nem marad kő kövön. Amikor egyheti barlanglakás után kihallgattak bennünket, szörnyű kép fogadott. A templom teteje csak félig volt meg. A torony a harangokkal — félig szétlőve. A templom oldala kelet felől annyi akna- és ágyútalálatot kapott, hogy meg sem lehetett számolni. Az oltárszekrény feltöretett, a szent ostya szétszórva hevert szanaszét, az egyházi ruhák a sekrestyében, sárosan a földre terítve. A templom koporsójában ló rabolt. Az orosz halottakat a templom mögött temették el tömegsírban. A több száz (1003 fő) koporsó helyett a templomi és a szobaszőnyegemmel takarták le a halottakat. Az 57 kömlői halottat, akik mind civilek voltak, a temetőben közös sírban temettük el. A templom kitisztítása után két hét múlva lehetett misézni. Tele volt a templom síró néppel. Ha a katonaságnak kellett valami, a jómódú gazdák a szomszédba irányították a rekvirálókat. A nők közül voltak, akik ünneplőbe öltöztek és úgy kacérkodtak a katonákkal, akiktől húst, bort és szép ruhát kaptak. Néhány emberből kiveszett minden erkölcsi érzés, és a félelem elmúltával az önzés, a kapzsiság érzékisége ült orgiát. Az újrakezdésnél legelőször a templomot kellett a pusztulástól megmenteni. Ezért a hajó tetőzetét újrafedtük. A templom hibáit újrafalazták. Mindezt a hívek gyűjtés útján adták össze. A gyűjtésben és a munkálatok vezetésében különösen segítségemre volt Kis B. Ferenc III. rendi vezető testvér. Meg kell említenem a katolikus ifjúság szorgalmas áldozatkészségét, valamint a mesterek - Fügedi István, Losonczi János egri és Madarász Gyula - segítségét. A földreform következtében a püspökség bir . j .irtokát iß szétosztották a sarudi, újlőrincfalvi, kömlői és tiszanánai nincsteleneknek. Az épületeket lebontották, az élő fák egy részét is kivágták. A kömlői lelkészi javadalomból elvettek 24 holdat, a temploméból 6 holdat, a tanítói földből ugyanennyit, a harangozóéból 3 holdat. Mindezek után és még sok más egyéb körülmény miatt 1949. május 30-án a plébániáról önként lemondtam, Isten áldását kérve a falu minden lakójára, akik segítettek munkámban.” Az emlékeztető feljegyzést szöveghű átírásban adom közre. M. Szabó Lajos Heves, Tavasz u. 11 Idősen is aktívan A Csányi Idősek Otthonában október 14-én emlékeztünk az idősek napjára. A köszöntők után az atkári Naplemente nyugdíjasklub hölgykoszorúja szórakoztatott bennünket. A sok szép nóta közül kiemelést érdemel Forgácsné Ilona éneke, melyben az operett is helyet kapott. Valamennyi produkciót lakóink nagy tapssal jutalmazták. Ezen a délutánon új lakótársat is köszönthettünk, Herbai Kálmánnét Halmajugráról. Az idősek hónapja alkalmából folytatódnak a programok cirkuszlátogatással, teadélutánnal és Ki mit tud?-dal. Egyben megragadom az alkalmat, hogy a közelgő szociális munka napja alkalmából köszöntsem Pádár Sándornét és munkatársait, valamint Tari Sándornét és munkatársait a vámosgyörki idősek otthonában. Juhász Árpád Búcsúzunk Tőled! Nem tudok a sírodnál halotti búcsúbeszédet mondani. Most is a könnyeimmel küszködöm. Nagy Gábor alpolgármester! Búcsúzik Tőled a falud, Egerszalók. Mindig is közösségi ember voltál. Huszonnégy éven át képviselted választóid, lakosságunk érdekeit. Hat éve az alpolgármesteri feladatokat is aktívan, lelkiismeretesen elvégezted. A tiszteletdíjadat soha nem vetted fel. Természetes volt számodra, hogy azzal is támogattad azokat, akiknek szükségük volt rá, akiket szerettél. Az óvodát, iskolát, asszonykórust, a futballistákat, alapítványt és civil szervezeteket. Minden sikernek, mindenki sikerének tudtál örülni. Minden rendezvényünk szervezésében számíthattunk rád. A szüreti felvonulás, a falunap nem múlhatott el mosolygós, jókedvű személyed nélkül. De ha kellett, Ember voltál a gáton is! Az árvízi védekezések és a helyreállítások során is nagy szükség volt rád, szakmai tudásodra, emberségedre. Köszönjük Neked! Ne félj, Gábor! Te olyan ember voltál, aki tovább élsz bennünk, barátaidban, a hivatal dolgozóiban, képviselőtársaidban, Egerszalók község lakosságában. Búcsúzunk Tőled! Tőgyi Gábor polgármester Visszaélnek a választók bizalmával...Tisztességes megélhetést! Bokros Lajos véleményét olvasva, igazat adok neki. Minek a több mint 30 féle adókedvezmény, ha azt pont a rászorultak nem vehetik igénybe? Van több mint 2,8 millió kisnyugdíjas, aki 50 ezer Ft alatti nyugdíjból tengeti mindennapi életét. Van több mint 1,5 millió minimálbéres, aki semmiféle kedvezményt nem vehet igénybe, mert a fizetésük adómentes. Ők az igazi rászorultak, és pont nekik nem jut a kedvezményből. Mikor érjük meg azt, hogy ne a jobbmódúakat támogassák? Netán ők, mint gróf Széchenyi István, felajánlanák fölösleges vagyonuk egy részét az ország szegényeinek? Hiszen nem mindenkinek adatott meg, hogy „jó időben, jó helyen” legyen. A sztrájkoló egészségügyieknek üzenem, hogy jogos a sztrájkjuk, hiszen ki ne akarna több fizetést. De ne felejtsék el, hogy ők már kaptak 50%-os béremelést! A többiek még nem! Pedig az ő fizetésük még kevesebb. Nem az EU-átlag egyharmada, hanem egyhatoda. Ami az MNB és a Monetáris Tanács pénzügypolitikáját illeti: mélységesen csalódtam Járai Zsigmondban és munkatársaiban. Bíztam abban, hogy Járai felülemelkedik a pártpolitikai csatározásokon, és felnő ahhoz a kitüntetett bizalomhoz, hogy az országot és a magyar népet szolgálhatja. A gazdasági elemzők adatai alapján a népgazdaságnak okozott kár évenként több száz milliárd forint. Az egyszerű kisember teljes vagyonával felel a rábízott értékekért És ők? Ők nem? Polt Péter esete hasonló. Magánemberként lehet valaki jobboldali, baloldali, vagy elkötelezett pártkatona. E tisztség betöltése után azonban az ország érdeke felülkerekedik a pártérdekeken. Aki erre nem képes, nem alkalmas a kitüntetett tisztségek betöltésére. Neki kellett volna példát mutatni tisztességből, igazságosságból, elfogulatlanságból. Ha Zalatnay Sarolta esetében jogos a büntetés, jogos lenne a többi sok száz milliós, ill. milliárdos ügyek szereplőinek megbüntetése is. (Pl. bankbotrányok, olajszőkítők, gazdasági bűnözők stb.) Az 1000 milliárdos hiányról, amit az Állami Számvevőszék megállapított, már nem is beszélek. Ezért ki vállal teljes vagyonával felelősséget? Majd a 10 millió lakos kifizeti! Hogyan lehetséges az, hogy a kisemberek piti kis ügyei a bíróság elé kerülnek, míg az „elit” ügyeit nem engedik még a független bíróság elé sem? Ez az egyenlőség? Ami a politikát illeti, már látok némi változást. Az SZDSZ és az MSZP már eljutott odáig, hogy ha kell, tagjai bocsánatot kérjenek, hogy ha szükséges, a renitens tagok lemondjanak tisztségeikről. Ha a Fidesz tagjai is ugyanazokat a szabályokat alkalmaznák saját magukra is, mint az ellenfélre, akkor lesz olyan demokrácia, amire mindig is vágytunk. Mivel mindig is optimista voltam, életem alkonyán is bízom abban, hogy megérem még azt, hogy a vezető tisztségeket betöltő „elit” megtiszteltetésnek veszi azt a kitüntetett bizalmat, amit tőlünk, a 10 millió állampolgártól kapott, és jó munkájával, tisztességével azon lesz, hogy egy élhető, jobb életet biztosító országot teremtsen mindannyiunknak. K.-né, Hatvan (név és cím a szerzőben) Október 15-én került megrendezésre az idősek világnapja a Mátra Művelődési Központban. Ezen ünnepségre szeretettel hívta a városunkban működő valamennyi nyugdíjas közösség tagságát a vezetőség, hogy együtt ünnepeljük meg e szép napot. A rossz idő ellenére szép számban össze is jöttünk. A megnyitót Baranyiné Szilágyi Erzsébet, az MMK igazgatója tartotta. Méltatta az idős emberek tiszteletét, szeretetét, s megbecsülését, majd Sebestyén János, a Heves Megyei Közgyűlés művelődési bizottságának elnöke folytatta a köszöntést. Kitért arra, hogy ez a korosztály nem eltartott, hiszen megdolgozott a nyugdíjáért. Sőt a II. világháború után, valamint 1956 után - vagyis kétszer - felépítette, talpra állította az országot. Felnevelte az új nemzedéket. Ezért joggal elvárja a tisztességes megélhetés biztosítását. A köszöntés után oklevelet adott át az MMK igazgatójának, Baranyinénak, s Magyar Kálmánnénak, a Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatójának. Mindketten sokat tesznek az idős emberekért. A virágcsokrot pedig Kovács László klubvezető adta át. Kértük, hogy továbbra is segítsék az idős embereket, úgy, ahogy eddig tették. Az ünnepség a losonci Kármán József Színház művészeinek előadásával folytatódott, „Régi idők mozija” betétdalaival szórakoztattak bennünket. Felidézték fiatalságunkat, amit már lassan elfeledünk. Köszönjük a szervezőknek, segítőknek ezt a szép délutánt. Kovács László Gyöngyösi Nyugd. Egyesület elnöke