Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-02 / 77. szám

i Ebben az évben is megrendezik az Évad az évadban-t az egri színházban A Gárdonyi Géza Színház idén is megrendezi az Évad az évadban programsorozatát, ezúttal április 18. és 22. között. A társulat ötödik éve tart ilyenfajta összegzést: az évad végén egy hét alatt vala­mennyi idei bemutatóját eljáts­­­sza. A fesztivál tavaly is nagy si­kert aratott, hiszen a néző néhány nap alatt megnézheti az eddig nem látott előadásokat. Alkalmat ad arra is, hogy a közönség javas­latokat tegyen az évad legjobb szí­nészére és előadására, melynek alapján kiosztják a hagyományos Napsugár-díjakat. ■ Magas állami elismerést kapott Menkó Terézia Március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján az Országház­ban tartott díjátadó ünnepségen Sólyom László államfő Bánfffy Miklós-díjjal tüntette ki Menkó Teréziát, az egri Gárdonyi Géza Színház örökös tagját, volt ügy­vezető igazgatóját a kultúra és a közművelődés érdekében hos­­­szabb időn át kiemelkedő mun­kájáért. Gratulálunk! ■ Menkó Terézia Dómján Edit emlékére Egyedül címmel Egyedül címmel Dómján Edit emlé­kére készít összeállítást a társulat tagja, Saárossy Kinga. A zenés monodrámát Blaskó Balázs rende­zi, a dalokat Aldobolyi Nagy György írja. A próbák már elkezdődtek, a bemutató május közepén lesz. ■ Nyolcvannapos utazáson verne­mű Újra kell tanulnunk „gyerekfejjel” gondolkodni Molnár Keresztyén Gabri­ella mesél egy gyerekelő­adás rendezésének izgal­máról a 80 nap alatt a Föld körül című produk­ció próbáinak kapcsán. Jónás Péter - Akartál gyerekkorodban vi­lággá menni? - Nem. Nem volt szomorú gyerekkorom, nem kellett se­hova menekülnöm! (Nevet.) De ha a kalandvágyra gondolsz, persze. Amit egy kisvárosban fel lehet fedezni, azt egy gye­rek felfedezi. Az egri gyerekek is biztos bebújnak minden pin­cébe, vársarokba. De egyébként a mi előadá­sunkban nem is csak az utazás áll majd az előtérben. Inkább az, hogy egy váratlan, szokatlan, új helyzet hogyan változtatja meg az embereket. Négy különböző figurát összesodor az utazás a mi történetünkben, és a nem mindennapi szituációk csapattá kovácsolják őket. - Mi izgat téged a legjobban ebben a történetben? - Az emberi oldala. Egy „automatának” lát­szó pedáns ember, a főszereplőnk, Mr. Fogg egyszer csak ész­reveszi, hogy nem csak „gép­ként” lehet élni. Hogyan talál egy nagyon elszigetelt, vonala­san gondolkodó ember baráto­kat, társat, emberi viszonyokat. Hogyan lesz számára a világ kö­rüli út egy belső, lelki utazás is - ez az izgalmas. - Milyen gyerekelő­adást rendezni? - Ez számomra külön kihívás, ez az első ilyen produkcióm. Ráadá­sul nekem „színházhiányos” gyerekkorom volt, tehát sze­mélyes emlékem sincsen, hogy hogyan néz egy gyerek színhá­zat. A munkára készülve beül­tem sok gyerekelőadásra és fi­gyeltem a nézőket, és rájöttem, milyen sokat lehet tanulni a gyerekektől. Sokkal élőbb a fantáziájuk, egy­szerű tárgyak lát­tán rengeteg min­denre tudnak sza­badon asszociálni. A felnőttek elfelejtenek így „gyerekfejjel” gondolkodni, pe­dig egy színházi embernek csak így kellene működnie, hisz a színház is egy nagy játék. Most ezt mi kicsit újra tanuljuk. Hogyan lehet egyetlen desz­kaplató egyszerre hajó és vonat, vagy egy szék egy lengő kocs­maajtó. Rá is vagyunk utalva er­re a játékos fantáziára, hiszen egy Föld körüli utazást egy helyben, a színpad tíz négyzet­­méteres terében kell hitelesen eljátszanunk. Nem is akartam abba a csap­dába belemenni, hogy bonyolult díszletekkel, nagy apparátussal felkeltsük a különböző helyszí­nek illúzióját, pálmafákkal, dzsungellel, indiánokkal. Ehe­lyett mi elmesélünk és elját­szunk egy történetet, és a gyere­kek fantáziájára bízzuk, hogy mindig képzeljék és higgyék el, hogy éppen hol vagyunk. Az őszinte, felszabadult játék le­gyen a lényeg, és ne a látványos illúziókeltés. Ebben sokat fog ne­künk segíteni, hogy a történetet végigkíséri egy rockzenekar tur­néja - a zenekar tagjai rengeteg kis szerepet fognak eljátszani, és számaikkal, a zenékkel segítik az egyszerű, de a képzelőerőt megmozgató történetmesélést. ■ Az őszinte, fel­szabadult játék legyen a lényeg Rácz János és Mészáros Sára a Verne Gyula regénye alapján készült darab egyik próbáján A Gárdonyi Géza Színház műsora ÁPRILIS ,* III . ■­­ * Nagyszínpad 3.kedd 19.00 Tangó Csokonai V. Mihály-bérlet 12. csütörtök 15.00 80 nap alatt a Föld körül bemutató előadás Vörösmarty Mihály-bérlet, Raiffeisen szezonbérlet 17. kedd 19.00 Luxemburg grófja Blaha lujza-beriet 18. szerda 19.00 A tél meséje Katona József-bérlet 19. csütörtök 19.00 A tél meséje Bródy Sándor-bérlet 20. péntek 13.00 80 nap alatt a Föld körül Arany János-bérlet 16.00 80 nap alatt a Föld körül Molnár Ferenc-bérlet ÖSSZEÁLLÍTOTTA: PILISY CSENGE. JONAS PETER ÉS EGRES­BEN A FOTÓKAT GÁL GÁBOR KÉSZÍTETTE 80 nap alatt a Föld körül 80 nap alatt a Föld körül AZ OLDAL LAPUNK KIADÓJA ÉS A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ EGYÜTTMŰKÖDÉSE ALAPJÁN JELENT MEG. A Vidéki Színházak Találkozóján két előadással az egri teátrum Idén április 15. és május 4. kö­zött mutatkoznak be a vidéki tár­sulatok Budapesten, a rendez­vénysorozatot a Thália Színház már nyolcadik alkalommal ren­dezi meg. Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház is fellép a Vidéki Színházak Találkozóján: április 15-én, va­sárnap 19.30 órától a Thália Új stúdiójában látható Dömötör András rendezésében Martin McDonagh: A párnaember, ápri­lis 16-án, hétfőn 19 órától pedig az Új színházban Shakespeare: A tél meséje című színműve, me­lyet Máté Gábor vitt színpadra. A programsorozatot az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a mű­faji sokszínűség jellemzi. A kö­zönség kedvére válogathat, hi­szen dráma, bohózat, zenés játék és thriller is található a kínálat­ban négy helyszínen, hat játszó­helyen: a Thália Színházban, a Nemzeti Színházban, az Új Szín­házban és a Petőfi Csarnokban. A találkozó elsődleges célja, hogy Budapest színházszerető közön­sége olyan produkciókat, előadá­sokat láthasson, melyeket a fővá­rostól való távolság miatt csak ko­moly anyagi és időráfordítás árán lenne módja megismerni. ■ Kaszás Gergő a Párnaember című stúdiódarab főszerepében Görög László a Shakespeare­műben, Leontés király szerepében Költői, nagyon kötött forma táncművészet Barta Dóra a­ Shaffer-mű koreográfusa - A rendező, Pálfi Zoltán kért fel a munkára, és a bizalmába foga­dott. Az ő prózai elképzeléseit egé­szítem ki a tánccal - magyarázza frissen kitüntetett érdemes művé­szünk Barta Dóra, aki koreográ­fusként dolgozik Peter Shaffer da­rabjában. - Nagyon nehéz feladat, számomra új, mert az Egri Feszti­vál Balett táncosai ezúttal mint lo­vak jelennek meg a színpadon. Költői, de nagyon kötött forma. El kell vonatkoztatni, de meg kell ra­gadni azokat a jegyeket, amelyek erre a nemes állatra jellemzőek. Már voltam lovastanyán tanulmá­nyozni, hogyan bólogatnak, üget­nek, hogyan mozdulnak a lovak. Nagyon inspirált.­­ Az is izgalmas feladat, hogy színészekkel együtt kell dolgoz­ni. Másra képesek, másak az adottságaik, vigyázni kell, hogy ne kérjek olyan mozdulatokat, amiket a táncosoktól. Fontos, hogy hiteles legyen. Ezért a ko­reográfiám inkább mozgásszín­házra épül - meséli a művész. - A darabot nagyon megszeret­tem. Egy szuszra olvastam végig a szövegkönyvet. Magával raga­dott a világa. Bízom benne, így lesz ezzel a közönség is! Nagyon sok kérdést és választ vet fel a darab, igazán felkavaró. Főszerepekben: Tu­nyogi Péter és Bányai Miklós. Díszlet-jelmez tervező: Fekete Györgyi. Bemu­tató: április 13-án. ■ Pilisy Cs. Urr Annamária és Bányai Miklós az Equus egyik jelenetét próbálja Barta Dóra koreográfus

Next