Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-04 / 103. szám
* 2 lehetőség Testvérmegyei kapcsolatokról tárgyalt a napokban Szabó Róbert Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével a Csíkszeredai megyeházán. A Heves Megyei Közgyűlés elnöke ismertette, hogy szűkebb hazánk több ilyen kapcsolatot ápol, így Svédországban, Franciaországban, Lengyelországban, de szeretne nyitni a székelyföldi megyék felé is. Kovászna több mint tíz éve testvérmegyéje Hevesnek, és Hargitával is szeretnének együttműködni. Szabó Róbert elmondta, tanulmányozzák a Hargita Megye Tanácsa által javasolt együttműködési pontokat, azokat véleményezik. A kapcsolatban hangsúlyos szerepet kapna a területfejlesztés, a kultúra és a turizmus. A hevesi küldöttség azt javasolta, az idén ősszel Hevesben rendezendő Székelyföld Gyöngyszemei rendezvény keretében írják alá az együttműködési szerződést. Borboly Csaba Eger és Székelyföld eddigi történelmi, kulturális kapcsolatairól beszélt. A megbeszélésen az is elhangzott: Tőgyi Gábor, Egerszalók polgármestere szeretne testvértelepülési kapcsolatot kialakítani egy Hargita megyei helységgel. ■ P. A. Versenyben az Erste díjáért a meseprogram döntő Az ERSTE Alapítvány 2012. szeptemberében negyedszer hirdette meg a Társadalmi Integrációs Díjat a közép- és délkelet-európai régióban, illetve Ausztriában működő civil szervezeteknek. A felhívásra összesen 1988 pályázat érkezett, közülük 501 Magyarországról. Hazánkból 33 non-profit szervezet már biztosan döntős, közöttük két Heves megyei is. A börtönviselteket segítő egri Nyitott Kapuk Egyesület Mese a sebekre című projektje, s a Társaság a Szabadságjogokért gyöngyöspatai krízisintervenciója kapott esélyt, hogy bekerüljön a támogatottak közé. ■ T. B. MEGYEI KÖRKÉP Csak az időpont változott, a koncepció nem: egyéves csúszással, 2014. augusztus 31-ére, de az eredeti program szerint újul meg az egri érseki palota. Kühne Gábor * Bár az eredetileg tervezett átadási határidő 2013. tavasza volt, az örökségvédelmi engedélyeztetési folyamat, a közbeszerzési eljárás elhúzódása, a műemlékek esetében gyakran előforduló előre nem látható körülmények, s a megújuló energiára alapozott környezetbarát fűtési rendszerhez szükséges próbafúrások miatt egyéves csúszást kénytelen elszenvedni az egri érseki palota felújítása. Lényeges azonban - húzta alá a közel 1,1 milliárd forintos beruházást felügyelő dr. Virág Zsolt projektmenedzser, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója -, hogy a program nem csorbult, azaz: minden eleme elkészül. A Széchenyi utcán sétálók azt is láthatják, hogy az év eleje óta gőzerővel folynak a munkák. A generálkivitelező január 4-én átvette a munkaterületet, azóta ütemterv szerint haladnak, az új átadási határidő 2014. augusztus 31. - tette hozzá dr. Virág Zsolt. Mint a beruházás kezdetekor megírtuk, az immár jövő nyárra tervezett átadással nem csak egy külsőleg-belsőleg felújított épületegyüttessel lesz gazdagabb Eger, a „belbecs” is különlegesnek ígérkezik. S hogy mire is számíthatnak az érseki palota látogatói? A földszinten a főbejárati rész az eredeti fakockákhoz hasonlatos burkolatot kap. Akkoriban itt várakoztak a lovak, a hintók is, így kisebb zajt csaptak, s a patkók sem koptak, mint a kövön. Mellette kávézó és cukrászda lesz terasszal, illetve a vizesblokkot és az ajándékboltot is itt alakítják ki. Szintén a földszinten kap még helyet a múzeum-pedagógiai foglalkoztató, ahol a barokk kort feldolgozó órákat tartanak a gyerekeknek, az érseki vinotéka, a barokk kori hűtőszekrény, azaz a jégverem, a turisztikai információs pont és egy filmvetítő terem. Itt egy végtelenített, Eger és Heves megye kulturális, természeti örökségét bemutató film pereg majd. Az első emeleten is vetítenek egy filmet, ez dokumentarista és játékfilmes elemeket használva mutatja be az érsekség ezeréves történetét, ami a látogatókat segít ráhangolni a kiállításra. Ez a Bepillantás a püspökök lakosztályába címet kapja: öt termen át kalauzolja végig a vendégeket a tárlat az egykori püspökök képtárán, könyvtárán, dolgozószobáján, ruhatárán és kincstárán át. Ide installációkat is terveznek, amelyek azt az érzést erősítik, hogy a püspök épp csak pár percre hagyta el a helyet, de bármely pillanatban visszatérhet. Egy másik tárlat is lesz ezen az emeleten Magyar szentek, boldogok és legendák címmel, ahol a 68 magyar szentté és boldoggá avatott személyt mutatják be. A második emeleten rendezik be az eredeti bútorzattal a főpapi enteriőrt, a szalont, a dolgozó- és hálószobát. Helyreállítják a rózsamintás díszítőfestést is. Lesz itt időszakos kiállítóterem is, ahová- érseki segítséggel - külföldi egyházművészeti múzeumokból is érkeznek kiállítási tárgyak. A palota egyik termében találtak egy minden bizonnyal a XVIII. században készült biliárdasztalt, amely már az 1815-ös inventáriumban, a leltárban is szerepelt. Ez az audenciára várók szórakoztatását szolgálta. A cél, hogy ha végigsétál a látogató a kiállításon, élményszerű, átfogó képet kapjon arról, milyen is volt egy barokk kori főpap mindennapi élete. A tárlatba kerülő több száz műtárgy restaurálása is rövidesen megkezdődik. A körút fénypontja az eredeti szépségében fennmaradt kápolna lesz. Ide az oratóriumból lehet letekinteni. Amint az már látható, az élőkért is megújul. A terveknek és az engedélyeknek megfelelően eltávolították az elmúlt évtizedekben beültetett tájidegen növényeket. A védett, értéket képviselő fákat megőriztük, azokat belefoglaltuk az új díszkert koncepciójába, amit a beruházás elkészültével ingyenesen látogathatóvá teszünk az egriek és a turisták számára. Szent Erzsébet ■ Tervezi, hogy ellátogat a felújított érseki palotába? Szavazzon hírportálunkon ■ ma 16 óráig: HEOL.hu Jr A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. szobra is a kert dísze marad, ami a mai kort idéző újdonság lesz itt, az a wifi - hangsúlyozta dr. Virág Zsolt. Az érsekség tervei között szerepel, hogy az unió 2014-2020 közötti pénzügyi ciklusában is pályázik a turisztikai vonzerő fejlesztését szolgáló forrásokra. Siker esetén folytatódhat a palotaberuházás, a felső kert és az épület többi részének homlokzata is megújulhat. ■ Már az idén testvérmegye szeretne lenni Heves és HargitaBarokk kori hűtő és biliárdasztal érseki palota Külcsín és belbecs: különleges látványossággal gazdagodik Eger jövőre A felújítási munkálatok január óta javában zajlanak, az ígéretek szerint jövő év augusztusának végére készen lesz az érseki palota Igazi kincsesbánya rejtőzik a falak mögött A palota különlegessége továbbá még az is, hogy nagyon sok minden megmenekült benne: eredeti rézzárakat, barokk kályhákat, 250 éves barokk bútorokat rejt az épület. Specialitása, hogy amíg a magyar kastélyok 99,9 százalékát kifosztották a II. világháború alatt, illetve azt követően, itt részben a korabeli berendezést is be tudják majd mutatni. A bútorok egy részét egyébként 1950-ben, az államosítást követően egyszerűen behordták a kápolnába, majd befalazták a bejáratát. A kápolna az érsekségé maradt, míg a főszárny a hajdani borkombináté, az Egerviné lett. Több régi érték ebben a szárnyban is megmaradt, például a kályhák. Ringó csípő és karcsú derék gála Az egri Tribelly szervezte az érdekes hastánctalálkozót Lebegő selyemkendők, fátylak, flitteres szoknyák, csípőn himbálódzó ékszerek. Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Tribelly Hastánc Gálát az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban. Az eseményen a város és környékének csoportjain túl teljesen új és már ismertséget szerzett hastánciskolák mutatták be produkciójukat. Összesen tizennyolc műsorszámot láthatott a közönség, a hat egri csoporton kívül Szentistvánról, Adácsról, Gyöngyösről és Budapestről érkeztek a fellépők. A rendezvény koncepciója idén a stílusváltozatokon és a más táncstílusok felhasz nálásán alapult. ■ SZ. E: Szeráji hangulat: A hastáncgála már hagyomány Egerben. « < Kidőlt fák, meglazult állvány a vihar nyomában természet Megyénket is elérte a szélvihar a péntekre virradó éjszakán. Szerencsére komolyabb, személyi sérüléssel is járó kárt a természeti csapás sehol sem okozott - tájékoztatta a Hírlapot Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Gyöngyösön egy állványzatot kellett megerősíteniük a tűzoltóknak, három helyszínre is fakidőlés miatt vonultak. Ez utóbbiak egyikénél, a Szarvaskő Egercsehi között lévő útszakaszon, teljes szélességében elzárta az utat egy kettétört fa. Ezen kívül Egerben és Szilvásváradon akadt még dolguk a szakembereknek. ■ S. B. S. í % 2013. MÁJUS 4. SZOMBAT A maga nemében egyedülálló rezidencia az egykori egri érsekek hagyatékában fennmaradt egyebek között olyan tárgyak, mint tintatartó, boritatás, papírvágó kés, borotvakészlet, viaszolvasztó tégely, valamint pecsétgyűrű, de előkerült Samassa bíboros XIX. század második feléből való utazó misekészlete is - ezeket szintén kiállítják az enteriőrben. Ugyancsak az érseki palota különlegessége lesz, amikor elkészül a felújítás, hogy Kelet-Közép-Európa egyetlen főpapi rezidenciája, amelynek egy része a mai napig egyház-igazgatási funkciót tölt be, másik részét pedig - a felújítást követően - megnyitják a nagyközönség előtt, így az érseki gyűjteményt az eredeti helyszínen lehet majd látogatni. Három arany, egy bronz a gyakorlások tarsolyában modern tánc Tovább gyarapították az egri az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola Alapfokú Művészeti Iskolájának (AMI) táncos lányai az intézmény éremgyűjteményét nemrég. Három arany- és egy bronzéremmel tértek haza a gyakorlóiskola AMI-s ifjú tehetségei a Magyar Látványtánc Sportszövetségnek a Debrecenben megrendezett területi versenyéről. Többször is a dobogóra állhattak, hiszen első helyezést ért el az Aréna című csoportos tánc a kortárs, felnőtt csoportkategóriában, és ugyancsak első helyezett lett az Ikrek című produkció kortárs junior duett kategóriában. Ráadásul a Selyem fantázianevet viselő koreográfiát is a legjobbnak ítélte a zsűri a modern szóló kategóriában. A Fehér holló a felnőtt összevont művész látványtánc kategóriában lett bronzérmes. A siker kovácsai: Jacsó Anna, Molnár Zsófia, Szabó Gabriella, Maruzs Nikoletta, Hajnal Zsanett, Rácz Dóra, Fazekas Árnika, Pécsi Boglárka, Boros Eszter, Halmos Hanna, Molnár Csenge, Kozák Anna, Tóth Gyöngyi, Várhelyi Orsolya és Turchányi Zsófia voltak. Táncaik koregoráfiáját Rubi Anna készítette, a lányok felkészítéséről Gulyik Judit táncpedagógus gondoskodott. ■ G. R. < 1