Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-04 / 102. szám

EGY PERCBEN Céljuk az irány megmutatása ERK Nagy segítséget jelent a falu­ban a Mikka Mokka Gyerekház mű­ködése. Jól ismert lehetőségről van szó, hiszen már nyolc éve várják itt folyamatosan a kisgyermekes édes­anyákat. A szülők olyan iránymutatá­sokat kapnak, amelyeknek minden­napi életünkben is nagy hasznát ve­szik. A közel ezer lélekszámú faluban sok hátrányos helyzetű roma család él, nekik próbálnak segíteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatár­sai. A kicsi gyerekek fejlesztésén túl azonban szerteágazó tevékenysége­ket végeznek az intézményben. ► 4 Emlékezés a volt érsekre EGER Szmrecsányi Lajos egykori egri érsek tiszteletére rendeztek konferenciát csütörtökön a megye­­székhelyen, az Érseki Palotában. Az esemény apropóját az adta, hogy a vészterhes időkben tevékenykedő főpásztor hetvenöt esztendeje távo­zott az élők sorából. Az egész napos rendezvényt dr. Ternyák Csaba je­lenlegi főpásztor nyitotta meg. ► 3 Bedő nélkül a döntőért EGER A címvédő Szolnok hatgólos győzelmet aratott a ZF-Eger vendé­geként a férfivízilabda OB I. elődön­tőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban. A min­dent eldöntő harmadik összecsa­pásra szombaton a Tisza-parti vá­rosban kerül sor, ahol az eltiltott Be­dő Krisztiánra nem számíthat Dab­­rowski Norbert vezetőedző. ► 16 Jó reggelt! Csillagok háborúja sorozat rajongói minden év május 4-én ünneplik a nemzetkö­zi Star Wars-napot. Egy angol szó­játék a dátum eredete. A filmek visszatérő mondata „Az erő legyen veled!” eredetileg, angol nyelven így hangzik: „May the force be with you!”, amit könnyen „May the fourth be with you!"-nak (Május ne­gyedike legyen veled!) lehet érteni. A szójáték a Csillagok háborúja IV: Egy új remény 1977-es bemutatója után két évvel lett ismert. E nap csupán az ünnepi időszak kezdete, ugyanis a Star Wars saga mind a hat élőszereplős filmjét májusban mutatták be. Szintén ebben a hó­napban, 1944. május 14-én szüle­tett George Lucas is. Sz. K. A Van hely, ahol már sorba kell állnunk egy gombóc fagyiért Lila káposztás a sláger HEVES MEGYE Továbbra is megvannak a slágerfagylaltok, amelyek örök kedven­cek, de egyre többen kíváncsiak a különleges ízekre, mint a kissé sós pisztáciá­ra, a mangóra vagy a sajttorta ízű fagyira. Akik merészek, lila káposztás torma­krémes, popcornos nyalánkságot is kóstolhatnak idén. Megyénkben rengeteg hűsítő fogy, sok a visszatérő, törzsvásárló fagyizó is. A csoki, a vanília örök ked­venc, de egyre többen nyitottak az új ízekre Illusztráció ► 3 Fotó: Czímer Tamás Ingyenes pénzügyi tanácsadás MAGYARORSZÁG Hazánkban minden megyeszékhelyen az elkövetkező időszakban megnyitják kapuikat a jegy­banki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák - közölte csütörtökön a Ma­gyar Nemzeti Bank. Az ed­dig 13 megyeszékhelyen je­len lévő irodahálózat a követ­kező napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül. ► 7 Hátráltatta az idei vetést a sok belvíz MAGYARORSZÁG Kedvezőt­lenül hatott a tavaszi mező­­gazdasági munkák végzésé­re a tél végi és kora tavaszi időjárás. A túlnedvesedett talaj és a sok belvíz miatt a tavaszi munkák kezdése ké­sőbbre tolódott. A szokatla­nul hideg márciusi időjárás hatására a talajhőmérséklet nem érte el a vetéshez szük­séges értéket. ► 7 Szakmai nap a tavaszi kihajtás alkalmából A hevesi gulya munkája igen felelősségteljes TARNASZENTMIKLÓS Ha min­den zoológiai tudásomat latba vetem, akkor se jövök rá segítség nélkül, mi összefüg­gés fedezhető fel a szalakóták védelme és a szarvasmarha­tartás közt - ám választ ígért meghívójában a Bükki Nem­zeti Park Igazgatósága, mi­kor Szent György-napi kihaj­tására invitált. A régi hagyo­mányt eltetető rendezvény évek óta találkozási pont a természetvédők és a terüle­ten gazdálkodók számára; a gulya ünnepélyes kihajtása előtt szakmai előadások, ter­melői vásár, azon belül a vi­lág legfinomabb házi virslije várta a résztvevőket, majd a bátrabbak ostorcserdítés­­ben, bálagurításban mér­ték össze rátermettségüket. Mindeközben nagyon össze­tett, izgalmas természetvé­delmi munka képe tárulko­zott fel. ► 6 Gulyások és Turbó, a jól képzett juhászkutya felügyelte a kihajtást Fotó: Lőrincz Rebeka Nem tudni, épül-e a csokigyár HATVAN Elhunyt Bassam Ghraoui, a Ghraoui Csoko­ládé Manufaktúra vezetője. Az üzletember egészségi állapota az elmúlt időszak­ban megromlott, s ez össze­függésben állhat azzal, hogy az ipari parkba tervezett csokoládégyár építése késik. Horváth Richárd polgármes­ter közölte: a sajnálatos ese­mény ismeretében egyelőre nem tudható, miként alakul a beruházás jövője. ► 2 Szabadnapos tűzoltó fojtotta el a lángokat EGER Kigyulladt egy kisbusz motortere a Kistályai úton szerdán délután - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense csütörtökön. A lángokat egy szabadnapos tűzoltó oltotta el, aki épp a helyszínen volt. Az egri hivatásos tűzoltóknak csak a felhevült járművet kellett visszahűteni. A tűz miatt senki nem sérült meg. HMH SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 29 28 Ma túlnyomóan napos idő várható, a Dunántúlon sokfelé, keleten elszórtan várható zápor, zivatar. A maximális hőmérséklet 29 fok lesz. ► 13 Boldog névnapot Mónika és "#• Flórián nevű " olvasóinknak!

Next