Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-17 / 140. szám
2020. JÚNIUS 17., SZERDA Egyszerre érkeznek a foglalások és a lemondások Magyarokkal telnek meg a szálláshelyek Alaposan átírta a szállásadók naptárát a koronavírus-járvány, rengeteg vendég lemondta ugyanis a tervezett nyaralást. A korlátozások feloldása óta érkeznek már az új foglalások, de továbbra is akad olyan, aki inkább törli a vakációs programot. Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mediaworks.hu HEVES MEGYE Poroszló a Tisza-tó régiójának egyik turisztikai célpontja, pihenési, sportolási lehetőségekben és gasztronómiai élvezetekben is bővelkedik. Minden nyáron felpezsdül az élet a télen álmos kicsi faluban. A Tisza-tavi Ökocentrumban is a tavalyi rekord megdöntésére készültek még a járvány előtt, ám ez most aligha tűnik megvalósíthatónak. A falu más években tavasztól őszig zsong a turistáktól, télen viszont a legtöbb vendéglátó abból tartalékból él, amit nyáron termelt. Hasonló a helyzet a szállásadóknál is: sokaknak ebből futja például a januári rezsire is. A település központjában található Piros Ponty Panzióban foghíjas még a beosztás a főszezonra, de az utóbbi két hétben emelkedett a foglalások száma. Hét szoba áll a vendégek rendelkezésére, s többnyire már nincsenek szabad helyek a főszezon hétvégéin. Rengetegen szabadságon voltak a vírushelyzet alatt, emiatt a hétköznapok most kevésbé népszerűek. Sokat csörgött a telefon a korlátozások lazítása óta, és volt olyan is, akinek már nem tudtunk szabad szobát ajánlani. Ez kevés ahhoz képest, hogy általában telt házzal működünk nyaranta. Lemondásunk viszont kevés volt. Kedvelnek minket, sok a törzsvendég is, így inkább a dátum módosítását kérték, csak az állt el az utazási tervétől, aki nem talált más megoldást nálunk. Mivel jakuzzi és szauna is működik, így egész évben nyitva tartunk, s a hideg időben sem unatkoznak nálunk - árulta el dr. Árvai Judit tulajdonos. Az amatőr sportversenyek is vonzó eseményei a vidéki turizmusnak, hiszen egy-egy ilyen megmérettetés megtölti a helyi szállások nagy részét, az ilyen rendezvények zömét pedig később megtartják. A Mátrában is vegyes tapasztalatokkal futottak neki a júniusnak, habár a hegység környezetében nem csupán a melegebb évszakokban jelentős a turizmus. Gyöngyös számított az ország harmadik legnépszerűbb városának az első negyedévben a Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb adatai szerint. A várostól hét kilométerre, a történelmi borvidék szívében terül el az erdővel és szőlőültetvényekkel körülvett Csókás Birtok Borászat és Pálinkafőzde. - Minket is megviseltek a bevezetett korlátozások, minden környékbeli szállásadónak nagy kiesés volt ez. Nehéz jó munkaerőt találni, így igyekeztem úgy megoldani a helyzetet, hogy ne kelljen létszámot csökkenteni. Nálunk nyáron minden szempontból telt ház van, de a forgalom most csupán a fele a sokéves átlagnak. A külföldi vendégek teljesen elmaradnak, várhatóan csak a belföldi nyaralókra számíthatunk egy ideig. Az őszi szezon most még nem mutatkozik jelentősnek, augusztus után a következő időszak, amire sok előjegyzésünk van, az a szilveszter. Igaz, ez még változhat - bizakodott dr. Nagy Tibor tulajdonos. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan .frissülő, hiteles információk: IHEOL.hu A Tisza-tó festői látvánnyal és sportolási lehetőséggel várja a turistákat Fotó: Czímer Tamás Kaotikus a foglalási naptáruk Poroszló egyik csendes utcájában helyezkedik el a Pásztor Vendégház. Tulajdonosa szerint nagyjából 60-70 százaléka az átlagos forgalomnak a mostani. Mint mondja, a korlátozások ideje alatt teljes volt a csend, mindössze egy család érdeklődött nála. Június 20-át követően van jelentősebb mennyiségű foglalásunk, a hétvégék egy negyede már betelt, de a nyár első hónapjában egyébként sem jellemző a telt ház. Az utóbbi pár hétben ugyan sokan kerestek szállást, de közben még mindig sok a lemondás is, főként júliusra. A hónap eleje egyszer már betelt, ám most újra üresen tátong a naptárban. Az esős időjárás sem hozza meg most a nyaralók kedvét. Augusztusra viszont még megmaradtak a korábban egyeztetett vendégeink - osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Pásztor Mihály. Újra táboroznak a fafaragók ALDEBRŐ Az aldebrői fafaragó tábort immár ötödik alkalommal rendezi meg a helyi önkormányzat a Heves Megyei Népművészeti Egyesület (HMNE) összefogásával, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával. Az egyesület faragói ezúttal hidat építenek a múlt és a jövő közé - tudtuk meg Kiss Istvántól, a HMNE elnökétől. A híd összeköti a szkíta emlékparkot a szomszédos játszótérrel, melyet egy mély árok választ el egymástól. A híd így jelképesen és valóságban is összeköti a múltunk emlékeit megjelenítő szkíta emlékhelyet a jövendőt jelentő gyermekeink, unokáink világával. A tábor alatt elkészül a Mesterlegény nevű szobor is. Az alkotók június 12-én láttak munkához, a híd avatását pedig június 21-én, vasárnap, 12 óra 15 perckor tervezik a Sport úti emlékhelynél. Az ünnepségre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A közös alkotásban részt vevő művészek célja évről évre ugyanaz. Egy emberibb, élhetőbb környezet megteremtésére törekszenek, s a múlt értékeinek megőrzésére és átadására az utókornak. B. K. MEGYEI KÖRKÉP g Medárd Barta Katalin Katalin.barta@mediaworks.hu Ú gy hiányzott az eső a gazdálkodónak, mint szomjazó vándornak egy pohár víz. Medárd nem lett hűtlen híréhez, június nyolcadika óta ontja az égi áldást, néha kicsit túl is tolja. Az elmúlt napokban kaptunk belőle eleget. Ismétlődnek a felhőszakadások s a velük járó villámárvizek. Nem tisztünk megítélni, hogy ez jó vagy rossz. Azt viszont beláttuk végre, hogy meg kell tanulni együtt élni e természeti jelenséggel is. Nem ágálni, szitkozódni s utólag kárt menteni kell, hanem alkalmazkodni s felkészülni az érkezésére. A tavaly júniusi villámárvizek óriási károkat okoztak nagyon sok megyénkbeli településen. Mindenki szembesült azzal, hogy a vízelvezető rendszerekre áldozni kell, karbantartani azokat, ha nem akarjuk a jövőben még nagyobb pusztításnak kitenni ingatlanjainkat, kertjeinket. Az elmúlt években számos belterületi csapadékelvezető rendszer újult meg nagyon-nagyon sok pénzért, amelyhez pályázat útján jutottak az önkormányzatok. Néhány esetben horribilisnak tűnt az összeg, amelyet e célra áldoztak, ám a legfontosabb, hogy ezek az árkok, átereszek sok helyen épp most vizsgáznak. A napokban sok polgármestert hívtam fel, és kérdeztem meg, hogy úszták meg az idei első nagy zuhékat. Kevés kivétellel elégedetten nyugtázták, hogy működnek a kiépített létesítmények. Azt tartja a mondás, Medárd, ha sírni kezd, negyven napig nem hagyja abba. Legyen úgy, de jó, ha az embernek van némi menedéke. Meg kell tanulni együtt élni e természeti jelenséggel is Várja Olvasóit a Bródy könyvtár EGER A szükséges szabályok betartásával kedden újra megnyitott a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár központi könyvtára a volt helyőrségi művelődéi házban s a felnémeti és felsővárosi fiók is - tájékoztatott Kelemenné Csuhás Zsuzsa szolgáltatásiigazgató-helyettes. Elmondta, sokan érdeklődtek, mikor kölcsönözhetnek, ezért indították el a Bródy Pakk nevű szolgáltatást. - Készültünk az újranyitásra, s próbáltuk betartani az egészségügyi előírásokat az intézményben. Újra elérhetők a szolgáltatásaink, például a dokumentumok kölcsönzése, a helyben használat, olvasás, valamint engedélyezzük a számítógép-használatot is. A távolságtartás miatt azonban az olvasók csak minden második géphez tudnak majd leülni - mondta. A lejárt határidejű könyveket késedelmi díj nélkül hozhatják vissza. Elsősorban csoportoknak szóló programokat tartanak, főként külső helyszínen. Hétfőn reggel egy európai uniós pályázatból megvalósuló bútorbemutatót rendeznek az érsekkerti játszótéren. Hamarosan a buszuk is viszi majd a könyveket - Folytatódik a főként hátrányos helyzetű felnőtteket megszólító pályázati programunk. Figyelünk az egészségügyi előírásokra, s kérjük az olvasókat, hogy hozzanak magukkal maszkot. Fertőtlenítőt biztosítunk, emellett plexivel védjük a tájékoztatási pontokat, s ózongenerátorral tudjuk fertőtleníteni a visszahozott könyveket. Hamarosan pedig útnak indul a könyvtárbuszunk is, és a településekre is megkezdődött a kiszállítás - közölte. Sz. K. A kategóriagyőztes egri tételek különdíjban is részesülnek Megkezdődött a borverseny EGER Útjára indult tegnap a XXIV. Egri Borvidéki Borverseny. A megmérettetésre összesen negyven borászat jelentkezett 236 tétellel. Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal borokat és alkoholos italokat ellenőrző osztályának igazgatója a nyitónapon elmondta, a járványügyi helyzetben is fontosnak tartják, hogy megrendezzék a borvidék legfontosabb szakmai megmérettetését. Céljuk, hogy a bizottságok az előírt egészségügyi távolságot megtartva, magas színvonalon kóstolják a borokat, ezért három napon át naponta két bizottság működik, egy elnöki csúcsbizottság szakmai felügyeletével. Az aranyérmet nyert boroknak a következő országos versenyen indulásához az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa támogatásként biztosítja a nevezési díj felét. A kategóriagyőztes nevűk különdíjban részesülnek. A Nagy Aranyérmet elért kategóriagyőztes elnyeri a Champion címet, melyet az értékesítés során is használhat. A díjakat a borvidék soron következő eseményének megnyitóján adják át. M. H. Kóstol a csúcsbizottság, középen Mészáros KálmánFotó: Berán D.