Heves Megyei Hírlap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-15 / 214. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Színesebb lett a menzájuk MÁTRABALLA A Tesco Ön vá­laszt, mi segítünk! program­jában a helyi iskola Színes Menza pályázata második helyezést ért el, s 200 ezer forintot kapott. Az összegből az étkezőbe új berendezése­ket vásárolnak. A hét végén szülői összefogással kifes­tették a menzát, hogy a meg­szépült falak közé kerüljenek az új bútorok. Az anyagot az önkormányzat biztosította - közölte Pádárné Gyuricza Henriett polgármester. B. K. Tárlat a létező szocializmusról PÉTERVÁSÁRA Kiállítás nyílt a helyi művelődési házban tegnap. A tematikus tárlat a múltba repíti vissza a város és környéke lakóit. A prog­ram a Heves Megyei Levéltár szervezésében valósult meg. Olyan, a gyűjteményükben található fotókat és doku­mentumokat mutatnak meg, melyek a város épített örök­ségét tárják a látogató elé az 1980-as évektől. A létező szocializmus életvilágai című tárlat október 5-ig tekinthető meg a ház nyitvatartási ide­jében - tudtuk meg Eged Ist­ván polgármestertől. B. K. A jövőről beszélgettek EGER - Az MSZP Európa Par­lamenti (EP) képviselője, dr. Újhelyi István kedden Jáno­si Zoltánnal beszélgetett, aki az ellenzéki előválasztás egyik jelöltje az egri válasz­tókörzetben. Az EP-képvise­­lő elmondta, örömmel látja, az ellenzéki pártok aktívan részt vesznek az előválasztá­son, amelyen szombattól le­het szavazni. Kiemelte, kife­jezetten szeretne Jánosi Zol­tánnal dolgozni a jövőben. Arról is beszélt, hogy ag­gasztja az európai uniós for­rások sorsa és folyósításá­nak kérdése is. Sz. M. L. * iMn>vM»] •" I EI&l I liblm il r7a?T3iM Az úttest felmarása új szakaszt jelent Egy hónapja kezdődött meg a 24-es főút 2,5 milliárd fo­rintos állami útfelújításának első, Gyöngyös belvárosi üteme. A szegélykövek cse­réje és az autóbuszöblök ki­alakítása után hétfőn meg­kezdődött az úttest felma­rása. Szabó István Istvan2.szabo@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Hétfőn a Mátrai úton elkezdődött az aszfalt marása. A kezdéssel megvár­ták a reggeli forgalmi csúcs­­időszak elmúltát, a húszméte­res géplánc csak utána állt ne­ki a munkának. Horváth Lász­ló országgyűlési képviselő tá­jékoztatása szerint a szerdáig tervezett úgynevezett profil­marás másfél napig tart. Pon­tosan a Spar áruháztól a 3-as főútig, majd utána ugyanen­­­nyi ideig visszafelé haladnak. Mint mondta, a három napon ezerháromszáz tonna aszfal­tot szednek fel több mint ti­zennyolcezer négyzetméter felületen. Ezzel egy időben a csomópontoknál megerősítik az úgynevezett felállási pon­tokat. Ezek a közlekedési lám­pák előtt szakaszok, ahol az aszfalt a fokozott igénybevé­tel miatt fel szokott gyúródni. Ezeken a helyeken mélyebb marás és speciális kötőanyag biztosítja az időtállóságot. Az első hónapban elvégzett munka összegzéséül a képvi­selő elmondta, hogy a kivitele­ző 3300 méter hosszon 13 200 új szegélykövet épített be, és ötszáz köbméter betont hasz­nált fel. Jelenleg hat buszmeg­álló építése zajlik, de indul a hetedik is az autóbusz-pálya­udvarnál, ehhez megérkezett a Volánbusz Zrt. engedélye. Már korábban megírtuk, hogy a meglévő gyalogátke­lőhelyek közül a Mérges és az Erzsébet királyné úti jel­zőlámpát kap. A Török Ignác útnál pedig a Borpalota fe­lől is lesz ilyen zebra. A hon­atya elmondta, a héten dönt a vakok és gyengénlátók he­lyi szervezete, hogy mely he­lyeken kérnek távirányításos átkelési lehetőséget. Kiemelte azt is, hogy a 24-es út belváro­si felújítása jóval többet jelent, mint pusztán burkolatcsere. A főút belvárosi részének felújítása több a puszta burkolatcserénél­­ A kormányzati forrás mértéke lehetőséget ad arra, hogy számos nehézkes forgal­mi helyzetet észszerűsítsünk. Ezt a célt szolgálják az új, lámpás kereszteződések, az akadálymentes gyalogátke­lők, parkolóhelyek, járda­­szakaszok felújítása, ahogy a buszöblök megerősítése is. Fontos kérdéskör a buszpá­lyaudvar közlekedési rendje is. A buszok ugyanis jelenleg mindkét irányból behajthat­nak oda, de a Mátra felől ér­kezők, balra kanyarodásuk­kal, olykor megakasztják a forgalmat. A lámpás­ csomó­pontok létrehozásával egy di­namikus zöldhullám kialakí­tása is célunk, ezt nehezíte­nék a kanyarodási lehetőség­re várakozó autóbuszok - kö­zölte a honatya. - Egyeztettünk a Közleke­déstudományi Intézet, a Vo­lánbusz, a Magyar Közút és a tervezők részvételével a leg­optimálisabb lehetőségekről, hogy a legjobb megoldás szü­lethessen. A felújítás miatt ér­vényes ideiglenes buszforgal­mi rend tapasztalatait is be­építik döntésükbe a szakem­berek. Erre példa, hogy az Eg­ri úti csomópontnál már so­ron kívül áthangolták a köz­lekedési lámpákat, a buszok minél gyorsabb áthaladása érdekében - összegezte az or­szággyűlési képviselő. Az aszfalt felmarása után új burkolatot kap a forgalmas szakasz Fotó: Czímer Tamás Huszonhatodik alkalommal ünnepelnek a civil szervezetek A közösségről szól majd a nap EGER Hétvégén megrendezik a XXVI. Eger Civil Ünnepét az Érsekkertben, a részletek­ről számoltak be tegnap egy sajtótájékoztatón. Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, Eger a kor, illetve a történelme mellett az erős civil életéről is híres. - Száz aktív szervezet mű­ködik a városban, amelyek vé­leményt formálnak, részt vesz­­nek az önkormányzat munká­jában. Örülünk, hogy ismét lesz ez az ünnep. Ugyanúgy, ahogy tavaly, idén is hatszáz­ezer forinttal tudjuk támogat­ni az eseményt, reméljük, jö­vőre már többet fordíthatunk rá - tette hozzá. A fő esemé­nye szeptember 18-án lesz, s gerincét a kultúra, egészség és sport hármasa adja. Badacsonyi Bohus Gabri­ella, az Egri Civil Kerekasz­tal soros elnöke kiemelte, az idei ünnep mottója az „újra együtt” gondolata. Hozzáfűz­te, harminchárom sátorban várják az érdeklődőket. Gál Sándor, az Eger Civil Ünnep koordinátora elmondta, kö­zel négyszáz önkéntes dol­gozik majd szombaton. Far­­kasné Juhász Margit szerve­ző arról szólt, hogy a nyitófel­vonulás fél 10-kor indul a Do­bó térről. M. H. Mindig hasznos programmal készülnek Archív fotó: Huszár M. 2021. SZEPTEMBER 15., SZERDA Kitüntetés a romák segítőinek HALMAJUGRA A napokban a te­lepülésen adták át a Szebb Jö­vőért díjakat. A gyöngyösi Együtt, Szebb Jövőért Roma- Magyar Egyesület azoknak ítéli oda minden évben a ki­tüntetést, akik legtöbbet tesz­nek az esélyegyenlőségért és a roma társadalom felemelkedé­séért. Lakatos Zsolt elnök la­punknak elmondta, az elisme­rést akkor hozták létre, ami­kor rendszeresek voltak a ro­mák elleni támadások. - Békésen demonstrálja egyesületünk a nemtetszését a rasszista megnyilvánulá­sokkal szemben. Ha nem így tennénk, nem lennénk külön­bek, mint akik előítéletesek velünk szemben. Egy ország csak akkor lehet sikeres, ha a kormánya minden erejével népének létbiztonságát tartja szem előtt, a társadalmon be­lül a szeretet, béke kiteljesíté­sét tűzi ki célul. Az általunk díjazott személyek a kultúra, az oktatás, a gazdaság, a mű­vészet és az egészségügy te­rületén kiemelkedő plusz­munkájukkal járulnak hozzá a romák felzárkóztatásához - emelte ki Lakatos Zsolt. Békésen elutasít­ják a megkülön­böztetést Idén a díjat dr. Leövey Gá­bor, a gyöngyös Bugát Pál Kór­ház főorvosa, dr. Franczia Ta­más, Halmajugra körzeti or­vosa, Kökény Attila előadó­­művész, Derda Lajos, a Mát­rai Erőmű Központi Karban­tartó Kft. ügyvezetője és Da­­nyi Sándor, a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkor­mányzat elnöke kapta. A dí­jazottak közt volt dr. Tanár­­ki-Fülöp István, a megyei kor­mányhivatal Gyöngyös járási hivatalvezetője, Nékám Nel­li gyöngyösi településüzemel­tetési menedzser és Márkus Molnár Éva Mária, a Verpeléti Roma-Magyar Egyesület tag­­ ja. Lepres Dávid, a Tradíció és Jövő Alapítvány titkára is e dí­jat vehette át. Az ünnepségen részt vett Süli János tárca nél­küli miniszter, Langerné Vic­tor Katalin társadalmi felzár­kóztatásért felelős helyettes államtitkár és dr. Lakatos Ro­zália halmajugrai polgármes­ter is. Sz. Sz. I. Az izgalmas filmeké a főszerep EGER Ezen a hétvégén rende­zik meg az I. Belvárosi Film­pikniket Egerben. Pénteken és szombaton négy helyszínen - Dobó téren, Széchenyi utcán, Végvári Vitézek terén és az Uránia Moziban - kilenc fil­met láthatnak az érdeklődők. Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezető igazgató­ja az erről tartott tegnapi saj­tótájékoztatón elmondta, igye­keztek olyan filmkínálattal előállni, mely minden korosz­tályt megszólít, és műfajilag is színes a paletta. - Levetítjük a Mamma Mia, a Bohém Rapszódia, a Jumaji, a Joker, a Vissza a jövőbe, az Üvegtigris, az Egri Csillagok és A cápa című filmeket - tette hozzá. Szólt arról is az ügyveze­tő, hogy a szabadtéri esemé­nyek ingyenesek, míg az Urá­nia moziban a vetítés, illetve a közönségtalálkozó kedvezmé­nyes árú lesz. A tájékoztatón elhang­zott, az önkormányzat támo­gatja az ehhez hasonló in­novatív kezdeményezéseket. Az idei nyári szezon az utóbbi évek legjobbika volt Egerben. Az város igyekezett szinte minden programot felkarolni, így van ez a közelgő filmpik­nikkel is. M. H.

Next