Hevesvármegyei Hirlap, 1898. július-december (6. évfolyam, 88-155. szám)
1898-07-27 / 88. szám
2 __ ______ HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP nak számai finom műérzékkel, tapintatosan voltak összeválogatva. Sajnos, hogy intelligencziánk sok tagja távollétével tündökölt, de hát jobb erről hallgatni: a víz nem válik vérré ! A hangverseny kevéssel 8 óra után kezdődött. Zugó tapsviharral fogadtatva lépett a pódiumra a mi kedvelt művésznőnk. Alföldi Irén úrhölgy s Lányi Ernő zongora kísérete mellett remekül énekelt egy nagyszabású áriát Bizet: „Carmen“ cz. operájából. Tavaly hallottuk utoljára a kisasszonyt. Valóban kíváncsisággal vártuk, mi változást fedezünk fel énekében. A felfedezett változás csak kedvező a mi kedves művésznőnkre. Hangja talán még csengőbb, mint azelőtt s tisztaság tekintetében a színarannyal vetekedik. Hangterjedelme meglepően hatalmas. Énekében az élet tüze, a kedély elevensége egyesül. Az üde hangú művésznő művészetének minden báját, minden kincsét egybeolvasztotta s megmutatta a hatalmas áriában. Perfekt művészet volt ez a legszigorúbb kritika hangján szólva. Megragadó kifejező ereje, elegáns előadási modora fokozottabb mértékben nyilatkozott meg, mint midőn előbbi alkalmakkal hallottuk. A lebilincselő művészet önkénytelenül ama hő óhajra nyitotta ajkunkat, vajha nemsokára a magyar múzsa oltáránál láthatnék művésznőnket! A második szám Dobó Zoltánná úrnő és Lányi Ernő zongorajátéka volt. Beethoven: C- moll zongorahangversenyét adták elő. Dobó Zoltánná úrhölgyet, ki minden izében virtuózra valló játékával teljesen elbájolta a közönséget, örömmel üdvözöljük hangversenyeink szereplői között. Megmutatta, hogy igazi művésznő, hogy varázshangokat tud a zongora billentyűiből kicsalni. Könnyed, elegáns s minden izében precziz játék volt ez. Ami pedig Lányinkát illeti, az ő bravúros művészetéről oly sok dicséretet irtunk már, hogy szótárunkban méltó jelzőt játékára nehéz találni. Az ő mesteri zongorajátéka nem is szorul dicséretre. Ezután az előttünk már jól ismert hegedűvirtuóz, Lorenz Rudolf, a 60 ik gyalogezred zenekarának tehetséges fiatal tagja gyönyörködtette a publikumot korrekt hegedűjátékával. Vieuxtemps: „Polonaise“-t játszotta meglepő könnyedséggel s dicséretre méltó eredménnyel. A következő szám ismét Alföldi Irén kisasszonyé volt. Hildachtól „A lantos“-t énekelte viharos tetszést aratva, majd Schuberttől „A nyugtalanság“-ot adta elő. „A lantos“ cz. gyönyörű dalocskát, melyet magyar és Szabó Ignácz nyug. tanár fordított le, itt mutatjuk be olvasóinknak : Jó öreg hegedűs! Hej, itt meg ne állj, Mert hisz minden dalod, Szivemhez talál. Alig hallom, mindjárt Könybeli a szemem, És az emberek oly bárgyún Bámulnak ezen. Egykor járt egy erre, Ifjabb volt, mint te, Sok dallal, mit játszott, Szivem jön tele. S mert az alamizsnát Láttam — megveti, Keblemről a rózsát Oda adtam neki. Jó öreg hegedűs ! Majd ha messze jársz, És a nagy világban Tán reá találsz : Mondd meg neki, hogy rá Túl a bérczeken Egy leányka gondol Nappal s éjjelen. Rövid szünet után dr. Erlac Ji "Sándor lépett az emelvényre . Gárdonyi Géza: „Házassági ajánlat“ ez, monológjával szórakoztatta a közönséget. Az érdekesen megirt, temperamentumosan s az előadótól már megszokott ügyességgel, elevenséggel interpretált darab nagy tetszést keltett. A 6-ik szám ismét Dobó Zoltánná úrnőnek kiváló élvezetet nyújtó zongorajátéka volt. A Gonoud-L'szt: „Pauszt“ valezer szerfölött tetszett a közönségnek. Az est fénypontját Alföldi Irén kisasszony utolsó dalai alkották. Lányitól pár gyönyörű magyar dalt adott elő elevenséggel, érzéssel, tűzzel. El is ragadta a publikumot velük. Négyszer is meg kellett ismételnie. A zongorakiséretet a szerző szolgáltatta s természetes, hogy a közönség lelkes tapsai neki is szólottak. A hangversenyt Gounod egyik hangulatos triója fejezte be, melyet zongorán Dobó Zoltánná, harmóniumon Lányi Ernő, hegedűn Lorenz Rudolf játszottak kifogástalanul. A szép trió méltó interpretátorokra talált bennük. A hölgyszereplőket pompás virágcsokrokkal lepte meg a rendezőség. S végül a művészi hangversenyt átélvezett közönség őszinte óhajának adunk kifejezést, midőn folytatását kérjük a feledhetetlen estének. E. a KEVESVÁR MEGYEI HÍRLAP“ TÁRCZÁJA. Képek a holt szezonból. — A „Heves vármegyei Hirlap“ eredeti tárczája. — írta: Elek Béla. (Folytatás.) Erre a feleletre ugyan gyanúsan mosolygott apja, sejtette, hogy nem tanulási vágy, hanem más valami vonzza Gézát a porfelhők hazájába. Csak hadd menjen! Egy hét múlva úgyis otthagyja az aranykalászos rónaságot. Miért sorolnék fel az előkészület és utazás részleteit ? Miért ecsetelnék, hogy Karaynénak ibolyaszínű, Margarétának halvány zöld úti ruhája volt, — s hogy a szép aszonyka pénztárczájába nem kevesebb, mint nyolcz ropogós százast rejtett a figyelmes és szerető férj ? . . . Ezek prózai, nagyon prózai dolgok. Mi a poetikus részekre vagyunk kiváncsiak. * A „Balatonfüredi Tárogató“ fiasábjain gyakran jelentek meg egy idő óta a vonal alatt csengő versikék, melyek az „új Vénusz“ bájait dicsőítették. Az pedig tudvalevő dolog, hogy a fürdői közönség Karay Pistáné ő nagyságát tisztelte meg a hízelgő kifejezéssel. Hogy kinek lantján zendültek meg e gyönyörű szonettek, az a szerkesztőségi titkok közé tartozott, bár a fiatalemberekben azon alapos gyanú élt, hogy a „Romeo“ álnév alatt Keve Olivér rejtőzik, ki Karaynénak bevallott udvarlója volt. S a tapasztalt tények — bár a miniszteri tanácsosné többször hangoztatta ismerősei előtt, hogy leánya és Keve igen rokonszenveznek egymással — azt bizonyították, hogy Karayné szerfölött kitünteti bizalmával és kedvességével a fiatal ügyvédet. Oly szives volt vele szemben, hogy a rósz nyelvek gúnyosan „kis ügyvédi”nek nevezgették. De az ily mende mondák igazságára nem lehetne mérget venni. Annyit látott mindenki, hogy Keve Olivér a leghűségesebb kísérője Karaynénak, de a többit már csak a kegyelmet nem ismerő pletyka költötte. Múltak a napok. Margaréta sápadt arczán a balatoni üde levegő csakhamar rózsákat fakasztott. Igaza volt az orvosnak. A mosolygó fővárosi leánykát a fürdő legszebb tündérei közé számították, kinek kegyéért sokan rajongtak. Mikor reggelenként csinos góth-stilű nyaralójuknak ablakai kinyitottak, jelezve, hogy az angyalok megváltak már puha párnáiktól, a fürdő pillangói csoportosan tódultak a villácska köré, hogy Karayékat reggeli sétájukban kisérhessék. Az volt közöttük a legboldogabb, ki először csókolhatott kezet a szép asszonynak s először üdvözölhette Margarétát-A miniszteri tanácsosné ő nagyságának s leányának reggeli sétája valóságos diadalmenet volt. Ezt a bálványozást az istenitett clesárok is megirigyelhették volna. Elül Margaréta lépkedett nagy sereg fiatal embertől környezve, utánuuk mamája tisztes távolságban, melette mindig Keve volt látható. Vidám kaczagások, pajkos trécselések közepette bekalandozták Balatonfüred közeli csalitjait. A pár óráig tartó séta úgy tűnt fel a szerelmes ifjaknak, mintha néhány rövid percz alatt vége volna. Pedig gyakran delet harangoztak, mikor visszatértek a lombos berkekből, honnan oly sok édes emléket hoztak magukkal. Hisz az elfogult 1898. julius 27. HÍREK. Eter, julius 26. * Anna-bucsu. Az ájtatos hivők nagy számának jelenlétében ma folyt le az egri irgalmas apáczák templomában a hagyományos Anna-bucsu. Reggel ünnepi mise volt, utána körmenet, melyet Szele Gábor fölszentelt püspök nagy papi segédlet mellett vezetett. Délután ismét processiót tartottak. * Jótékonyság. Az egri „Maszkil eldől“ egyesület dr. Kárntz Gyula elnöklete alatt vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését. Az egyesület ezen gyűlésen megszavazta az elöljáróság által javaslatba hozott 500 frtot a „Chevra Kadischa“ által létesítendő menház javára. Ezen nemes tett dicséretre nem szorul. * Galamb-lövészet Vasárnap délután a felnémeti erdőben (Pirittyó-völgy) nagyszámú érdeklődők jelenlétében galamb-lövészetet tartottak. Városunkból, valamint a vidékről sokan vettek benne részt. A lövészet három részből állott: 1. Hat galambra lőttek. A versenyzők közül első lett Piacsek Géza (6 hibátlan lövés), második Remenyik István és harmadik Fridi Gyula. A 2. Gömb-lövészet volt, melyben első Holló Géza (10 hibátlan lövéssel), második Gröber Ferencz, harmadik Piacsek Géza voltak. Végül vigasz-versenyt tartottak, melyben Fridi Gyula és Gröber Béla egyenlő lövésszámmal lettek elsők. A lövészet után a lombos erdőben kedélyes lakomát rendeztek. * Őrmesterek bálja. A 60-ik gyalogezred őrmesterei az augusztusi százéves jubileum alkalmából a megyei laktanya vívótermében augusztus hó 13 ukán zárt körű bált rendeznek. A Bál, melyre a meghívók már szétküldettek, este 8 órakor kezdődik. * Jönnek a színészek? Néhány nap óta az a hír kering városunkban, hogy Leszkay András színtársulata csak szeptember elején (vagy talán akkor sem) jön Egerbe. A hír, bár a már kibocsátott időleges színházi jelentés tagadja s Leszkaynak a múltkor városunkban időzése ellene szól, mind jobban terjed. Mi a mily melegen fogadtuk azt, hogy Leszkay kitűnő társulata jön hozzánk, ép oly szerencsétlennek tartanák az időválasztást, ha szeptemberben kezdené meg előadásait. A gyakorta hűvös szeptemberi estéken nem hisszük, hogy vállalkoznék ,aszegény ördögöket néha-néha egy véletlen mosoly is boldoggá tette. De a mily űdítőleg hatott a pezsgő fürdői élet Margarétára, mamácskája annál többet panaszkodott betegségéről. Úgy látszott, nem volt pusztán affektálás gyötrő migrénje, mely néha órákon, napokon át kínozta, — mert Karaynénak arcza folyton halványabb lett. Leánya őszinte sajnálkozással rakta jó mamájának homlokára a hidegvizes borogatásokat,vigasztaló szavakkal igyekezett enyhíteni fájdalmát. Mily zokon eshetett a leánykának, hogy, amig ő a legnagyobb boldogságban tölti napjait, addig anyját a kínos főfájás gyötri. Oda ült mellé és vigasztalta. De Karayné nem hallgatta beszédét szívesen. A betegnek nyugalom, csend esik jól. Elküldötte. — Édes Margóm, — mondotta neki — ne aggódj te miattam ! Régóta kinéz már engem ez az átkozott migrén s bármit ajánljanak is az orvosok, megerősítik ama tapasztalatomat, hogy nincs ellene gyógyszer. Majd csak megszűnik . . . Eredj nyugodtan a korzóra s szórakozzál. Talán csak nem betegápolónak jöttél ide ? . . . A leányka szabadkozott eleinte, de oly szépen kérte mamája, hogy rendesen meghajolt előtte. Elment sétálni. Karayné mindig utána kiáltotta a távozónak : — Leánykám, ne jöjj haza hat óráig. Pihenni, aludni akarok . . . És a szép Margó hallgatott anyja szavára. Kiment a korzóra s ott udvarlói között csakhamar elfelejtette édesanyja baját. Gyorsan röpült az idő. Alig vette észre, máris hat óra lett. S mikor este felé a leányka sétájából hazatért, ma