Hevesvármegyei Hirlap, 1900. július-december (8. évfolyam, 78-156. szám)
1900-07-01 / 78. szám
r 51 ■ t kv. Eger, 1900. julius 1, vasárnap. 78. Nyolczadik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve . Egy évre __ __ __ __ __ 12 korona Fél évre.... .... .... ............ .... 6 „ Negyed évre..................„ .... ... 3 „ Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. . *** Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési dijak és hirdetések küldendők : Egri nyomda-részv.-társaság. Kéziratokat nem adunk vissza. Az „egyenrangú Bármit mondjanak is, nagy jelenet volt az a csütörtöki s történelmi fontosságú az a pár percz, a meddig a trónörökös deklarácziója tartott. Nehéz lehetett különösen annak, a ki különben egész életét a köznek fogja szentelni, magának Ferencz Ferdinánd főherczegnek. Mert nagy dolog ez az egész tény és óriási lelkierőre mutat. Kizárni a férjet megillető jogokból, tiszteletből, tekintélyből az élettársat, akit a magyar ember olyan szépen s találóan nevez „feleség“-nek — nem mindennapi dolog. Előre kimondani azt, hogy az esetleg születendő gyermekek nem lesznek olyan rangúak, mint az apa, de még csak olyanok sem, mint az apa rokonai: rettenetes dolog. Hogy az apa mellett ne lehessenek ott a feleség, a gyermekek, az egész család akkor, amidőn a férj a maga részét veszi ki a kötelességből, a jogból, a tiszteletből, az szinte elképzelhetetlen. De ez a nagyság átka! Ferencz Ferdinánd, aki arra hivatott, hogy népek millióinak legyen ura, de szolgája is egyszersmind, nagyon ritkán lehet majd a saját magáé. Az a szűk családi kör lesz az ő öröme, boldogsága, vigasztalója, támasza akkor, ha majd az uralkodói nehéz gondoktól pár órára, vagy napra menekülhet. De nyilvánosan már máskép fog állani a dolog. Fájdalmas és szomorú is egyszersmind az, hogy éppen attól vonják meg a családi élet teljesen zavartalan örömét, akinek egész élete úgyis csupa önfeláldozás. Nemcsak saját magát kell feláldoznia a rideg „házi“ törvénynek, hanem még utódait is, feleségét is. Bizony szomorú jelenség ez nagyon , de hiába — mondják — törvényben gyökerezik, az uralkodó család házi törvényeit mi is elfogadtuk. Ez áll, de az is áll, hogy a magyar jog a morganatikus házasságot egyáltalán nem ismeri és igy föltétlenül királynénak fogja tartani a király feleségét minden magyar ember, mert lojalitása mindenesetre van olyan nagy, hogy hódoló tisztelettel környezze azt a nőt, aki uralkodója boldogságának egyik legelső tényezője. A szív, az érzelem úgyszólván számításba sem jönnek az uralkodóházakban. A mi más halandó életében rózsa, az ő náluk tüske; a mi nálunk, közönséges halandóknál fény és öröm, az ő náluk ború és bánat. S mindez miért ? Tisztán a család hatalmi érdekeiért. Ez kétségkívül igen fontos és történelmi szempontból is számottevő indítóok, de az most már a kérdés, hogy vajjon csökkenne-e a Habsburg- Lotharingiai ház fénye, csorbulna-e hatalma akkor, ha az ilyen házasságokat nem tekintené morganatikusnak ? Bizonyára nem. A Habsburg-ház a legtekintélyesebb egész Európában. Hatalma vetekedik bármely más uralkodó-ház hatalmával. Régisége, fénye, érdemei bátran kiállják a versenyt akármelyik uralkodó-házzal. Ezt a nagy, erős várat tehát nem gyengítené meg egy nem egyenrangú házasság. Sőt— a história a tanúbizonyság! — minden valószínűség szerint erősítené a természet törvényeinél fogva. A dolog érzelmi és jogi oldalán kívül ugyanis van még egy harmadik szempont is: a vérvegyűlés törvénye. A kath. egyház és utána a világi törvényhozás belátta azt, hogy közeli rokonok egymással kötött házasságát rendszerint megsínylik a gyermekek. Azért tiltotta meg a házasságot az olyanok között, akiket már amúgy is vérségi kötelék kapcsol össze. És ezen természeti, vallási és állami törvény alól lépten-nyomon ki kell venni az uralkodóházat, melynek tagjai csak „egyenrangú“ vagy pedig morganatikus házasságot köthetnek. Egyenrangú házasságkötésre pedig — hacsak a saját családjukból nem házasodnak — vajmi csekély az alkalom. A Szász-Koburg-Gothai és a Savoyai, a trónjavesztett Bourbon-család és még egypár kisebb jelentőségű és szereplésű ház az, amelyre a Habsburg- Lotaringiai ház szoritkozhatik. A Hohenzollernek, a Braunschweig-Lüneburgiak, a Holstein-Glückeburgiak protestánsok, a Romanovok görögkeletiek stb. A trónörökös pedig nem egy könnyen változtathat vallást s a menyasszonyok sem igen szoktak. Ilyenformán pedig nem marad más hátra, mint rokonnal kötni házasságot. Pedig milyen szépen tanúskodik ez ellen az elv ellen a II. József csodálatraméltó talentuma, fenkölt gondolkozása és egész világtörténelmi nagysága. Ő volt az első, akinek ereibe idegen vér került, a Lotharingiaiak vére. Hogy nagy tervei nem sikerültek, az megint más lapra tartozik. Az ilyen eseteket a priori kizárják az u. n. „házi“ törvények, amelyek csak „egyenrangú“ házasságot ismernek el. De legyen bárhogyan is, a magyar nemzet minden egyes tagja királynénak fogja tekinteni Chotek Zsófia grófnőt, még a Ferencz Ferdinánd deklarácziója s annak törvénybe iktatása ellenére is. Ezzel tartozunk annak az erős, nagy léleknek, a ki egykor királyunk leend, tartozunk a régtől hires magyar loyalitásnak, de legelső sorban a nem egyenrangú menyasszonynak. * A jegyzői képesítés. A községi és körjegyzők képesítéséről szóló törvényjavaslat pár nap alatt szentesítés alá kerül, úgyhogy a kész törvény lehetőleg még ez évben életbe lép. Amint halljuk, már az életbeléptetési rendelet elkészítésén is nagyban fáradozik a belügyminiszter úr. Az eddigi terv szerint tíz helyen állítanak fel az országban ily közigazgatási tanfolyamot, és pedig: 1. Budapesten,2. Kolozsvárott, 3. Nagy- Becskereken, 4. Nagyváradon, 5. Kassán, 6. Pécsett, 7. Szegeden, 8. Szombathelyen, 9. Pozsonyban és 10. Debreczenben. A mi városkánkat, amelyet a benne létező nagyszámú s a közigazgatási tanfolyam vezetésére hivatott, képzett és tudós férfiak kiválóan alkalmasakká tennének ily tanfolyam felállítására, mint mindig, úgy most is mellőzik. Lapunkban már szót emeltünk egy ízben, hogy a város vezetőinek szorgálni kell a dolgot. Ha idején kopogtattunk, talán kaptunk volna is egy ily közigazgatási iskolát, sőt tán még most a 12-ik órában sem volna teljesen remény nélküli a fáradozás. Azonban nálunk ólomlábon jár minden. Még el sem indultunk oda, ahonnan már más szerencsésen vissza is tért. Az a Pató Pál politika pedig már nem először forrt a torkunkra. De azért mi még most sem tanultunk a magunk kárán. Azt hisszük, hogy mivel iskoláról van szó, hát azzal okvetlenül meg kell kínálnia a kormánynak érseki városunkat, főleg mióta Lukács Lászlónak nevezik szeretett képviselőnket. Csak akkor ámulunk azután el, mikor észrevesszük, hogy nem nagyon imponál a világnak sem az érsekkel való büszkélkedésünk, sem finánczminiszter képviselői voltunk, legkevésbbé pedig az a kemény egri önérzetünk, amellyel városkánkat a szellemi műveltség oly kiváló emporiumának képzeljük, hogy bennünket mellőzni nem is lehet, nem is szabad. Pedig mellőznek ám, sőt észre sem vesznek, hogy mi is élünk és vagyunk. Egy apró városka, a maga igénytelen házacskáival, görbe utczáival, pislogó őseivel, Szaharára való homoktengerével, villámmoihatatlan stífuszt gerjesztő rossz vizével nagyon, de nagyon kis punktum a világ szemében, még akkor is, ha a főutczáján érsek lakik, képviselője pénzügyminiszter és telis-tele van diplomás okos emberrel.