Hevesvármegyei Hirlap, 1905. július-december (13. évfolyam, 53-105. szám)

1905-07-02 / 53. szám

Eger, 1905. július 2. vasárnap. 53. szám Tizenharmadik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre _________ _ ____ 12 korona fél évre................................... ............ 6 . Negyed évre.........................­ ........... 3 „ .-=■ [UNK] [UNK]= Egyes szám Ars 10 fillér, m—■ [UNK] Megjelenik minden csütörtökön és vasárnap. —» »►— HIRDETÉSEK 5 fillér □ czentiméter térfoglalat szerint. NYILTTEREK 15 fillér □ czentiméter térfoglalat szerint Szerkesztfiaég és hová a lap szellemi részét illető köztemé valamint az előfizetési díjak és hirdetések köt­­.........—rr— dendők:­­ ■ ■—....j—mi­„ Egri Nyomda -Rész­vény­társas­ág. Kéziratokat nem adunk vissza. A személyi hitel. Ez a fogalom az, a­melyet manap­ság a legnagyobb mértékben kihasznál­nak az emberek. Vásárolnak derűre­­borúra, akár van reményük ahhoz, hogy fizethetnek, akár nincs. Alapjában persze fontos tényező a személyi hitel, mert ha ez nem lenne, úgyszólván megszűnnék a kereskede­lem. Hiszen ha csak Magyarország ke­reskedelmét tekintjük is, be kell lát­nunk, hogy azóta lendült fel, a­mióta Széchenyi István gróf erre vonat­kozóan kiadta a jelszót. Addig úgy­szólván saját zsírjába fulladt a ma­gyar nép. Csak akkor vásárolt, ha kész­pénzzel fizethetett. Egyrészt azért, mert szégyeniette, ha adóssága volt, másrészt azért, mert nem is igen akadt iparos, vagy kereskedő, a­ki hitelezett volna. Nem hogy „szakállra“ nem adtak, de még tényleges vagyon mellett se mer­tek koczkáztatni semmit. Abban az időben szilárd alapokon nyugodhatott a kereskedelem, de bizony gyarló is volt. Később azonban kezdték belátni a kereskedők, hogy jobb a sűrű krajczár, mint a ritka garas. És hova­tovább érvényesülni kezdett az a rek­lám elv: nagy forgalom, csekély haszon. Ez persze alapjában szintén nem lenne baj, mert a kereskedelemnek élet­eleme a forgalom, mely egyenes arány­ban áll az ipar és kereskedelem értéké­vel. Ma már az a hit, hogy valamely helynek nincs forgalma, egyenlő jelen­tésű azzal, hogy nincs kereskedelme. A vidéki ember szinte csodálkozva látja, hogy például Budapestnek egy­­egy utczájában több bolt, üzlet van, mint egyik-másik jelentősebb vidéki városban. És mégis mind megél. Mu­tatja az, hogy az üzletek száma soha nem fogy, hanem ellenkezően­­ min­dig emelkedik. És ennek a boldogulás­nak javarészt a forgalom az oka. De csak javarészt! A nagyvárosi üzletek megélhetését a roppant forga­lom mellett az is biztosítja, hogy kevés a személyi hitel, kicsiny a koczkázat. A­hol annyi ember lakik együtt, nem ismerhetnek mindenkit, tehát nem hi­telezhetnek­­ annyit, mint a kisebb vá­rosokban. A vidéki utasok meg épen mind készpénzért vásárolnak, mert más­kép semmit se vehetnének. Egész más színezetű azonban a do­log az ilyen vidéki városban, mint pél­dául Eger is. Itt minden közepes ál­lású ember megvárja azt, hogy a ke­reskedők szó nélkül nyissanak számára hitelt. A kis hivatalnok kisebbre, ma­gasabb rangú, a jobb fizetésű nagyobb hitelre tart számot. Nem csak egy fajta üzletben, hanem mindenfélében. Akár­hány olyan család van, a­ki egy hétig se tudna tengődni, ha mindenütt fel­mondanák neki a hitelt. Ez azután már beteges állapot, roppant ingatag anyagi alap, melyet csak a kereskedők és iparosok jóindu­lata tart fenn. Igaz ugyan, hogy ha csak az vá­sárolna, vagy az csinálna megrendelést, a­ki készpénzzel fizethet, szomorú álla­potba jutna úgy a kereskedelem, mint az ipar. Viszont azonban tisztán csak hitelből élni és a ma felvett fizetést szétosztva, holnap már ismét a hitelhez nyúlni: nyomorúságos állapot, mely semmi szilárd biztosítékot nem nyújt a holnapra. Ebben az esetben mindig csak a ma ér valamit. Tévedne azonban, a­ki azt hinné, hogy úgy a vevőre és megrendelőre, mint a kereskedőre és iparosra nézve ez a legrosszabb eshetőség. [Még rosszabb is van! Az tudniillik, mikor vesznek, vagy megrendelnek a jövő minden biz­tosítéka nélkül. Azt tartják, hogy adósságot csinálni úri tempó. De úri tempó az is, ha az adós­ságot soha meg nem fizetik, vagy legalább csak nagy unszolásra és hos­­­szas várakozás után egyenlítik ki. Szomorú, de — kereskedőink és iparosaink a megmondhatói, hogy — valóm ilyen i 1 van a legtöbb. Az ilyen ember í­g­y sem törődik azzal, hogy miképen fizeti m­­eg tartozását. Sőt czi­­nikusan hangoztatja, hogy a mivel ő tarto­zik, az ,,biztos adósság.“ (Értsd: soha se fizeti meg.) Szegény hitelező, várhat hónapokig, sőt évekig is. Felszólíthatja az érdemes adóst akár tízszer is, nem is hallgat rá. Ha pedig beperli, kész a neheztelés, a harag. Ebben az esetben még a kereskedő, az iparos a nevelet­len, faragatlan, nem való üzletember­nek stb. Pedig az ilyen adósságcsinálók meggondolhatnák, hogy a kereskedő, meg az iparos az üzleti haszonból él. A néhány százaléknyi nyereségből tartja fenn magát, családját, fizeti al­kalmazottait, a boltbért, az adót, viseli a közterheket stb. Meggondolhatnák, hogy neki is vannak kötelezettségei, a­melyeket pedig a lejárat napján ki kell egyenlítenie, mert az üzleti váltók­kal nem lehet tréfálni. Ha nem fizet pontosan, megrendül iránta a bizalom, nem nyitnak hitelt számára. Mindent készpénzen kell vennie, de viszont a személyi (aláírás nélkül való) hitelt fenn kell tartania. Mit csináljon azután ilyen esetben? Csődöt kell mondania és becsukhatja a boltot, így kerül a művelt lelkű, finomabb kereskedő abba a helyzetbe, hogy ha nem hitelez, az öli meg, ha hitelez, az teszi tönkre. Az adósok könnyelműsége ilyen módon nemcsak a személyi hitelt rontja le, vagy legalább ingatja meg, hanem bukás szélére sodorja legelőke­lőbb kereskedőinket, iparosainkat és végre árt a nemzeti ügynek is, a­melynek a kereskedelem egyik lénye­ges kifejezője, sőt fontos tényezője. Hagyjunk fel tehát a meggondolat­lan és könnyelmű, sőt rosszakaratú adósság­csinálással! Ne ingassuk meg a személyi hitelbe vetett bizalmat! Fi­zessük a jót jóval, ne pedig hálátlan­sággal. Ellenkező esetben eljárásunk nemcsak embertelen, hanem még nem­zetietlen is. Annak pedig mindenki csak kárát látja. Még az adós is! —X Főispánunk lemondása. Ismeretes, hogy Kállay Zoltán dr., Hevesvármegye főispánja a vár­megye legutóbb tartott állandó választmány­i ülésén Szederkényi Nándor indítványával kap­csolatosan kijelentette, hogy meg van győződve arról, hogy Heves vármegye tisztikarában a főis­pántól kezdve az utolsó díjnokig, nem akad ember, a­ki nemzetellenes törvénytelen rendeletet végrehajtana. Mint illetékes helyről értesülünk, vármegyénk főispánja ezen álláspontját junius hó 27-én a belügyminiszter előtt is kifejtette. A belügyminiszternél történt megjelenése alkalmával ugyanis Kállay Zoltán dr. főispán állásáról való lemondását írásban benyújtotta és kijelentette, hogy törvénytelen rendeletet végrehajtani nem fog és hogyha hozzá ilyen rendelet érkeznék, úgy ő a megye élére állva, a vármegyével együtt maga fogja a hazafias ellenállást szervezni. Mint értesülünk, a főispán ezen kijelentése után a miniszterelnök és a belügyminiszter annak előre­­bocsájtásával, hogy törvényellenes intézkedést tenni nem szándékoznak, — felkérték őt, hogy a hivatalos állásával járó teendőket a legközelebb bekövetkezendő intézkedésig tovább vezesse. Babocsay Sándor, Heves vármegye egyesült ellenzékének ügyvezető elnöke, június hó 30-án megjelent Heves vármegye főispánja, dr. Kállay Zoltánnál s előadta. Tegnap a vármegyei bizott­ság több tagja, a vármegye minden járásából s Eger város területéről egy értekezletre Egerben összejött; az értekezlet elnöke én voltam; az ér­tekezlet elhatározta s utasított engem, hogy a főispán urat kérjem fel, szíveskedjék a vármegye bizottsági tagjait rövid idő alatt rendkívüli köz­gyűlésre összehívni. Ezen rendkívüli közgyűlésen tárgyalni kívánjuk az uj kormány már leérkezett bemutatkozó iratát, Pestvármegye, esetleg sa többi

Next