Hevesvármegyei Hirlap, 1908. január-június (16. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-02 / 1. szám
2 HE via VÁRMEGYEI hirlap Az állami telep íés és parcellázásról. — Törvényjavaslat. — Báró Thoroczkay Viktor országgyűlési képviselő — tudvalevőleg — törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőháznak, mely által a nép számára parcelláztatni akarja a nagybirtokot, ideértve a hitbizományokat is. A negyvennyolc szakaszból álló javaslat méltányos törlesztési árt szab a földet vásárlók számára és különös tekintettel van azokra a parasztcsaládokra, amelyeknek kettőnél több gyermekük van. Thoroczkay Viktor báró tehát ez intézkedés által nem csupán a szociális kérdés megoldásán fáradozik, hanem az úgynevezett „egyke“ ellen is fel akarja venni a harcot. A javaslatot — amely állami üggyé és nem hasznothajtó magánvállalkozássá akarja tenni a parcellázást — a következő érdekes indokolás kíséri: Az elmúlt századokban a telepítések azon célból eszközöltettek, hogy a háborúktól kipusztult egyes vidékek újra benépesíttessenek. Most a telepítést más ok teszi szükségessé, t. i. a túltömött népesség arányos megosztása, gazdasági és nemzeti szempontból. A telepítés, mint a nemzet expansiv erejének megnyilvánulása, hivatva van levezető csatornául szolgálni avégből, hogy az értékes, de azon helyen megélni már nem tudó emberanyag intenzívebb gazdasági munkakör biztosításával, a haza és nemzet részére megtartassák. A telepítés parcellázás nélkül s viszont a parcellázás telepítés nélkül alig képzelhető el. E két intézmény karöltve jár s együttesen vannak hivatva a hozzájuk fűzött nagy célt elérni, amely cél érdekében a nemzet nagy anyagi áldozattól se riadhat vissza. Elvégre avval a kérdéssel egyszer már tisztába kell jönnünk, hogy a telepítést nem lehet és nem szabad pénzügyi szempontból elbírálnunk, mert a telepítés, mint nemzeti érdek, eleve kizárja azt, hogy lukratív pénzügyi műveletnek tekintessék. Sajnos, az eddigi telepítési kísérleteknél a pénzügyi szempont helyeztetett előtérbe, ami aztán érzékenyen meg is bosszulta magát. Evvel a téves felfogással egyszer és mindenkorra szakítanunk kell, ha azt akarjuk, hogy a telepítés sikerrel és nemzeti szempontból előnnyel járjon. Az a pénzügyi áldozat, melyet az állam a telepítésre fordít, bőven megtérül a nemzet megerősödése és összeforradása által. A telepítésre gazdasági szempontból is fontos, hogy a kötött és nem kötött nagybirtok felszabadítása és felaprózásával lehetővé tétessék egy oly intenzív gazdálkodás, melyben az egyén egész munkásságát, ügyességét és szorgalmát egész éven át gyümölcsöztesse és érvényre juttathassa. Az 1848. évi átalakulás megsemmisítette az elavult s az újkor és uj eszmekor keretében többé már be nem illeszthető intézményeket. A jogegyenlőség elvénél fogva demokratikus alapra fektette társadalmi és politikai életünket. Ezen közfalak összeomlásával a nemzet megnyitotta a jog és érvényesülés forrásait a polgári elem előtt, de ugyanakkor oly kötelességeket rótt vállaira, melyek azelőtt a kiváltságos osztályt terhelték. 1848. előtt a kiváltságos osztály alkotta a nemzet gerincét, mint az ország fentartó eleme, de ma már a jogok általánosításával s különösen a középbirtokos osztály meggyengülésével, a polgári elemek nagy rétege az, ami alkotja a nemzet gerincét, természetesen úgy az ő vállain nyugszik az ország fentartásának súlyos feladata is. Hogy azonban ez az osztály feladatának meg is felelhessen, módot kell nyújtanunk arra, hogy idehaza megélhessen; módot kell nyújtanunk arra, hogy a haza földének — bár kis mértékben — ő is tulajdonosa lehessen s ezáltal is görcsösen ragaszkodjék ahhoz a röghöz, a melyen élnie és halnia kell. Míg az állam által ez ideig kísérletezésképen gyakorolt telepítés nem vált be, hisz ennek az a látszata volt, mintha nem is a nép érdekében, mint inkább egynéhány tönkrement földbirtokos érdekében történt, addig a magánosok által eszközölt telepítés, illetőleg üzleti parcellázás nemzeti veszedelemmé nőtte ki magát. Lehetetlen a kímélet hangján beszélnünk akkor, midőn ezen — kevés kivétellel — lelketlen uzsorások nagymérvű zsarolásairól kell megemlékeznünk. Elszorul a szívünk, midőn látjuk, hogy mikép vetette magát ez a kalózhad a szegény földéhes, jóhiszemű népre, melyet miután kifosztott mindenéből, kegyelemből vándorbotot és koldustarisznyát akasztott nyakába. Annak a 2—300 százalékos haszonra keresztülvitt parcellázásnak igazi romboló hatását még csak ezután fogjuk észlelni, mikor a szegény kiszipolyozott nép az elviselhetetlen terheket tovább fizetni öröklött vagyonának felemésztésével se bírja. Ezer és ezer család, kifosztva mindenéből, nyúl majd a vándorbothoz azok közül, kik a bankok, vagy magánosok által eszközölt üzletszerű parcellázás boldogságában részt vettek. Az állam és a társadalom közönnyel nézte és nézi ezen lelketlen üzérek romboló munkáját, kik még arra se voltak és nincsenek tekintettel, hogy a magyar földet a magyarnak megtartsák, hanem kapzsi és önző céloktól vezetve, segédkezet nyújtanak a magyarság deposszidálására, melyet a nemzetiségi pénzintézetek, különösen az erdélyi részekben, már amúgy is céltudatosan, nagy sikerrel végeztek. Ezt a romboló munkát, ezt a kalózkodást az állam nem tűrheti tovább anélkül, hogy saját létérdekeit fel ne áldozza. Midőn tehát az oly szükséges állami telepítés eszközeiről gondoskodunk, egyúttal lehetetlenné kell tennünk az oly káros, magánosok által eszközölt telepítést és parcellázást. A törvényjavaslat el van készülve arra az ellenszenvre, mely valószínűen támadni fog bizonyos oldalról, a kötött és nem kötött birtokoknak telepítési célokra való törvényes kisajátíthatása miatt. Ezzel a kérdéssel, bármennyire fájó is egyeseknek, le kell egyszer számolnunk. Le kell pedig vele számolnunk addig, amíg békés állapot keretén belül ezt megtehetjük, és ne várjuk be a viszonyok odafejlődését, hogy a kényszer behatása alatt kellessen megfelelő compensatio nélkül megadni azt, amit most békésen, jószántunkból, megfelelő compensatio és törvényes kereten belül megadhatunk. Míg határainkon túl égő falvak, romhalmazok és vérben fetrengő holttestek hirdetik a kizsarolt, elkínzott és földéhes nép erőszakos fellépését, addig nálunk még békésen munkát kér a nép s bizonyos idegességgel már kenyeret követel a proletár. A proletár követelése hidegen hagy, mert nélkülözi a törvényes és erkölcsi alapot; de annál inkább cselekvés terére szólít a nép jogos kérése, melyet megszívlelnünk emberi és hazafias kötelességünk ; önálló ipar, uj gazdasági és birtokpolitika az, mely a kis existenciáknak állandó munkát és megélhetést képes biztosítani. Az önálló ipar megteremtése közjogi akadályokkal küzd; az uj gazdasági politikának azonban mi se állja útját, hacsak nem a mi rövidlátásunk és a velünk született nemtörődömség. A nagy- és különösen a kötött birtok a jelenlegi nehéz munkás viszonyok közt már többé nem az a biztosan jövedelmező objektum, mint ezelőtt volt. Állami, politikai és szociális viszonyaink ugyszólva megkívánják a kötött birtokok szabaddá tételét. Elvégre az a tőke, mely a kötött és nem kötött nagybirtokban fekszik, szabaddá téve más lukrativ irányban befektetve, több és kényelmesebb jövedelmet képes biztosítani tulajdonosának, mint most. Biztosan kamatozó állami és egyéb megbízható papírjaink többnyire külföldiek kezei közt vannak, ami részben gátolja pénzügyi függetlenségünket és megerősödésünket. Gyáriparunk vállalkozás hiányában nem tud gyermekbetegségéből kilábolni és kibontakozni. Sőt kereskedelmünk is, kellő tőke és vállalkozási szellem hiányában, csak sántikál. Mért fél ezektől a hazai nagy tőke? Pedig, ha külföldi példákon okulna, egy percig se késne közgazdasági életünknek új irányt intonálni. A törvényjavaslat az erdőbirtokra nem terjeszti ki a kisajátítási jogot. Nem terjeszti ki pedig azért, mert módot kíván nyújtani a nagy tőkének, különösen a kötött vagyonnak, hogy a sík és termékeny földbirtokát erdőbirtokkal cserélje fel. Hazánkat, mint zöld koszorú, erdőség veszi körül, mely oktalan kezelés folytán részben hasznot nem hajtó állapotban van. Itt van hivatása a kötött vagyonnak elhelyezkedni, mert csak nagy erdőbirtok tud okszerű és jövedelmező gazdálkodást produkálni. Kötött és nem kötött nagy birtokaink jobbára ép a fai magyarság által lakott termékeny területeken feküsznek. Ez oka annak, hogy ilyen vidékeken a faj magyarság nem szaporodik, nem erősödik, sőt ezáltal gátolva van a terjeszkedésben és birtokszerzésben is. Ez oka az oly nagyon elharapódzott egy gyermekrendszernek és részben a nagyfokú kivándorlásnak. Pedig a helyes birtokpolitika földhöz rögzítené a magyarságot, jólétét és szaporodását biztosítaná a családnak. Megnövelné egyidejűleg az ország adózási és védképességét is. A magyar kis- és törpe birtokososztály van hivatva arra, hogy ellensúlyozza és helyes irányba terelje a kozmopolita érzelmű és nagyrészt idegenből származó nemzetközi munkások, sajnos, még mindig a kellő magyar faji és nemzeti érzést nélkülöző törekvését is; mert a magyar paraszt tud tűrni, szenvedni, elviseli, bár zúgolódással, a méltatlanságot, sőt ha túl van feszítve a húr , kitörni is kész; de nem szűnik meg soha magyarnak és jó hazafinak maradni. 1908. január 2. A cigánykérdés. Közigazgatásunk rendezése körül alig van tárgy, amellyel oly sok idő óta oly buzgalommal és mégis olyan minden eredmény nélkül foglalatoskodtak volna az illetékes faktorok, mint a cigánykérdés megoldásával. De nemcsak nálunk van ez így, így van ez európaszerte. Mindenütt hajótörést szenvedett minden eddigi törekvés, hogy ebből a dologtalanságból, lopásból és holmeskedésből élő népfajból szorgalmas, munkás polgárok neveltessenek. És ez onnan van, mert erre a — bár dologtalan, de mindenesetre vidám és vidámságot keltő — népfajta minden tunyasága mellett sem tudott igazán neheztelni a társadalom s inkább elnézte apró cstvprő tolvajlásait, hogysem a humanizmus elveivel ellentétes rendszabályokhoz fordult volna a cigánysággal szemben. És így nem is volna semmi baj, ha a cigány megmaradt volna a maga bohémkedése, apró-cseprő bűnei mellett. Azonban a korszellem még a cigányság feje felett sem vonul el észrevétlenül. A cigány is halad a korral, igaz, nem a jóban, hanem a rosszban, és ez már komoly baj. Amióta a forgópisztoly általános portéka lett, azóta e népfaj is viseli e fegyvert s alkalomadtán él is vele a közbiztonság rovására. Annak a sok kiderítetlen gyilkosságnak, annak a minden emberi jóérzést nélkülöző kegyetlenséggel véghezvitt emberölésnek, amely az ország bűnügyi lajstromában a múlt években oly nagy számmal szerepel, annak úgyszólván kivétel nélkül a kóbor cigányok voltak a tettesei. A dánosi gyilkosság borzalmas fejezetei is a kóbor cigányok állatias kegyetlenségéről tesznek tanúságot. Valóban elérkezett a 12-ik óra, hogy az államhatalom a legerélyesebb módon vessen véget ezen rablásból és gyilkosságból élő vademberek kegyetlenkedéseinek. Meg kell oldania a cigánykérdést az államhatalomnak rövidesen. Ha lehet, hát a humanizmus elveinek a szem előtt tartásával, de ha nem lehet, könyörtelenül keresztül kell gázolni azoknak összes emberi jogain, akik nemcsak nem tisztelik, de legnagyobb mérvben veszélyeztetik az állam adófizető polgárainak emberi jogait, vagyon- és életbiztonságát. Addig is, amíg a kérdés végleges megoldást nyer, el kell tiltani a cigányt a szabad költözködéstől, meg kell fosztani a kocsijától, lovától. Vasúton is csak akkor legyen szabad utaznia, ha erre illetékes közigazgatási hatósága esetrőlesetre külön engedélyt ad, vagy ha hatóság idézésének tesz eleget. Az a cigány, aki ily engedély nélkül járásának területén kívül találtatik, minden felebbezésre és igazolásra való tekintet nélkül 3 havi elzárásra büntetendő. A cigány mindenféle házaló kereskedéstől s kéregetéstől is, szintén 3 hónapi elzárás terhe mellett, tiltassék el. A cigány tiltassék el mindenféle lőfegyver viselésétől, a lőpornak magánál, vagy lakásán való tartásától. Aki cigánynak bármilyen lőfegyvert, vagy a lövéshez szükséges eszközt ad, vagy elad, azzal a cigánnyal együtt, aki azt tőle megvette, vagy elfogadta, s akinél a lőszer vagy fegyver megtaláltatik, egyenlően 4 hónapi elzárásra büntettessék. A sátorokban való tartózkodás ugyanily büntetés mellett eltiltandó a cigánynak, i"“’ Ha ezen parciális intézkedések mellett a kir. bíróságok is a helyzet magaslatára emelkednek, s a cigányokkal szemben a büntető törvénykönyvet szigorúbban alkalmazzák, s ha nem ragaszkodnak továbbra is a „teljes“ bizonyítás eszközeihez, hanem a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvénél fogva szigorúan elítélik a cigányt, kinek bűnösségéről lelkükben meg vannak győződve, akkor annyira, amennyire tűrhető lesz a helyzet addig is, amíg a kérdésnek várva várt megoldása elérkezik. De ha az államhatalom sokáig késedelmeskedik, akkor félő, hogy a dánosi eset nem egyszer fog megismétlődni — a végleges rendezésig. Z.