Hevesvármegyei Hirlap, 1909. július-december (17. évfolyam, 52-104. szám)

1909-07-01 / 52. szám

2 katonás kiképzés tekintetében a mostoha gyermek szerepére lenne kárhoztatva. Félreértés elkerülése végett már itt megjegy­zem, hogy a katonás nevelésbe, a hivatásos és tartalékos tisztek és altisztek az említett minisz­teri rendelet alapján történő bevonását nemcsak helyesnek, hanem szükségesnek is tartom. Hiszen kik hivatottak inkább e magasztos cél elérésére, mint az érdemes tanárok és tanítók vállvetve a hivatásos tisztekkel? Ott kellene tehát kezdenünk a mozgalmat, hogy a leendő tanítókat kellene a katonás neve­léssel tüzetesen megismertetni, fejleszteni. Sajnos, a legtöbb néptanítónak (kik pedig e tekintetben a legfontosabb tényezők lehetnek) még csak fo­galma sincs e nagyfontosságú törekvésekről. Erre legalkalmasabb eszköznek mutatkoznék, elsősorban egy, a katonás neveléssel kimerítően foglalkozó olcsó füzetnek minél szélesebb körben való ter­jesztése, másrészt a katonai kiképzésre bevonuló tanítóknak kiképzés-idejök alatt ez irányban tör­ténő beható iskolázása, így válhatna a nevelés egyöntetűvé és eredményessé. Mielőtt a részletezésre mennék át, főbb vo­násokban vázolni akarom az elérendő célt és a hozzá szükséges eszközöket. A katonás nevelésnek fő célja, hogy egészsé­ges (erős), edzett, tettrekész, bátor és önfeláldo­zásra képes, gondolkozó egyént képezzen, akinek már a lövészetben is legyen lehetőség szerint némi ismerete. A legkevesebb pedig az, hogy legalább szeretettel lépjen a hadsereg kötelékébe. Elsősor­ban tehát egészségessé és edzetté kell nevelni fiainkat, szoktatnunk kell az időjárás viszontag­ságához, fáradalmak elviseléséhez. Bátor, tettre­kész, önérzetes ifjút kell nevelnünk, aki önfelál­dozásra is képes. Fejlesztenünk kell gondolkozó képességét, eszét; iparkodnunk kell, hogy őt lélek­jelenlétre, gyors elhatározásra szoktassuk. A tett keresztülvitelénél legyen következetes, de mindig engedelmes. E kiképzéssel egyidejűleg történjék a lövészet iránti szeretet fejlesztése és ha esz­köz áll rendelkezésre, katonai fegyverünk ismerte­tése és a lövés oktatása is főtárgya legyen gon­dolkodásunknak. (Folytatjuk.) Rendőrség államosítása. A vidéki városoknak állandó fejfájás a köz­rendészet ügye. Legtöbb helyen elviselhetetlen te­her a polgárságra és még sincs meg a kellő eredmény, nem tud lépést tartani a folyton-foly­­ ó „HEJE53ÍÍHWECVEI HIHL3P" TISRCÍJB. Akácnyilás után. — A „Hevesvármegyei Hírlap“ eredeti tárcája. — Szomorú sóhaj hél az akácfa lombján Mintha csak temetne . . . Menyasszonyi fátyla szerteszét zilálva Ott van lába előtt tépetten, leesve. De szép volt alatta, fülemüle ajka Dallal öt kereste . . . Fehér égi lekek oda, köré lengtek Egy-egy csókra minden holdvilágos este. A násznak zenéje felbúg még fülébe: De szép volt a nóta . . . Száz, ezer bogárka vette ajakára, Mikor a napisten homlokon csókolta. A szép szűzi párta holdas éjszakákba’ Már elveszett, óh jaj! Fülemüle dala, a rigónak szava Szerelemre híven már nem neki szólal. Néhány ifjú évem én is újra éltem Fehér fürtit látva. Az első csók méze az ajkamon égé, Míg menyasszony-fátyolt viselt az akácfa. Most borongva járok, ahol az akácok Lombja susog sírva . . . A lehullt virágon meghalt ifjúságom Kacagó világa megy vissza a sírba. Filius. HE­VES VÁRMEGYEI HÍRLAP. vást fokozódó, fejlődő városi élet igényeivel. Leg­több esetben nem egyéb hajdúskodásnál. Sokfélekép próbáltak ezen segíteni. Gyöngyös csendőrséget kapott. Mit ért vele ? Hirlapi felszó­lalás lett belőle, még­pedig oly heves, hogy a cikkíró a bíró elé került. S hogy fölmentették, bi­zonyítja : nem passzol bele a csendőrszurony a városi közrendbe. Korántse akarjuk ezzel a csend­őröket bántani. Szükséges ilyen ultima ratio, amelyik nem packázik. Tisztelet nékie. De ép azért nem jó a városokban, hol, hiába, a közrend­nek tapintatos szigort kell tanúsítani, amit persze a csendőr­ reglama nem ismer. Mégis egyik fel­vidéki város: Nagymihály, csendőrség szerzésben mesterkél legújabban. A vidéki városok közrendészetét egészséges alapon csak a rendőrség államosítása valósíthatja meg. Mert egy centralizált, állami rendőrszervezet ezt a célt olcsóbban és mégis sikeresebben fogja megoldani. Elesik az a sok visszásság, a­mi most divatos. Puszipajtáskodás révén nem rendőrtalen­tumok jutnak pozícióhoz, hanem akinek épen atya­­fisága, jó összeköttetése van. A rendőrlegénység abból a népből kerül ki, amelyik ép odavaló is, ki tán maga volt nemrég a bóstya leghíresebb verekedője. Hogy lehessen így annak a rendőr­ségnek tekintélye ? Államosítás esetén ez mind elesnék. Állami alkalmazottak lennének a rendőrség emberei, kiket ott lehetne alkalmazni, ahol ép legjobban beválnak. Állami fegyelmezettség, a bármikori áthelyezés olyan biztosíték lenne, mi mellett a közbiztonság mentén legjobb lábra állana. Ellenvetik sokszor az államrendőrségnek, hogy az áthelyezés könnyen megbénítaná műkö­dését, mert helyi ismeret kell a jó rendőrnek, mivel az idegenből jött nem rendelkeznék. Igaz. De csak parciális volna az áthelyezés. Egy-két ember új lenne, a többi azonban ismerné a helyi viszonyokat s ezektől az újonnan jött megismerne mindent. Mint minden oly államhivatalban, hol szükséges a lokális ismeret, itt se okozna bajt az áthelyezgetés, így minden érv amellett szól, hogy mielőbb államosítsák a rendőrséget. Nekünk is ezen kell lennünk. Mert igaz, hogy új rendőrkapitá­nyunk példaképe a rátermettségnek s a rendőr­ség államosítása esetén is érdekünk lenne őt po­zíciójában, hol már eddig is annyi érdeme van, megtartani, de hiába, a rendőrlegénység aránylag ma is kevés. E nélkül meg fejlett, ideális közbiz­tonság nem lehet. Ezen egyedül az államosítás segíthet, mi ha megvalósul, közbiztonságunk még 1909. julius 1. mintaszerűbb lesz és költségünk nsem volna több semmi esetre se a mainál, inkább talán kevesebb. Ezért várhatja Eger is közbiztonságának ki­fogástalan megszilárdulását a rendőrség államo­sításától. HÍREK. Eger,­­ ú..ás SO. í­r Tájékoztató. Julius 2. Növendékpapok fölvétele. , 3. Előadás az esperanto nyelvről. „ 3. Eger város közgyűlése. * 3—4. Siketnéma int. tanárok orsz. közgyűlése. .. 4. Az öreg honvédek majálisa. , 5. A közig. bizottság ülése. „ 5. Katonai utóállítás. „ 5. A hatvani főszolgabíró tárgyalási napja Keséden. » 5—6. Országos vásár Egerben. „ 7. A tiszafüredi főszbíró tárgyalási napja Sarudon. „ 14. A pétervásári főszolgabíró tárgyalási napja Mátra­mindszenten. „ 15. Katonai utóállítás. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Füzes­abonyban. A Siketnéma-intézeti Tanárok Országos Egye­sületének közgyűlése. Egri török rabság 1655-ben. — A­­ Hevesvármegyei Hírlap­ eredeti tárcája. — Közli: Babocsay Mihály. A XVII. század leghíresebb német regényé­nek, Grimmelshausen János Jakab Kristóf „Simpli­­cissimus“-ának, óriási sikere következtében számos utánzata keletkezett. Közülök nemcsak ránk, ma­gyarokra nézve legérdekesebb, de általános szem­pontokból tekintve is legkiválóbb, legértékesebb a Magyar Simplicissimus (Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus, vorstellend sei­nen wunderlichen Lebenslauf und sonderliche Begebenheiten gethaner Reisen. Nebenst wahrhaf­ter Beschreibung des vormals im Flor gestande­nen und öfters verunruhigten Ungerlands, sodann dieser Ungarischen Nation ihrer Sitten, Gebrauch, Gewohnheiten und führenden Kriege. Denckwür­­dig und lustig zu lesen. Herausgegeben vom ge­dachten Dacianischen Simplicissimo, 1683). Szer­zőjét nem ismerjük, csak annyit állapíthatunk meg felőle bizonyossággal, hogy sziléziai ember volt, aki Magyarországon hosszabb ideig tartóz­kodott, amint ezt a regényébe beleszúrt számos, persze alaposan elferdített magyar szó és kifeje­zés is bizonyítja. Ezt a művet újra kiadta Leipzig­­ben Leiz Kristóf 1854-ben, magyarfaló előszóval; nemrégiben pedig az eredeti után átdolgozva, vagyis a visszataszító, értelmetlen és a jelenkori felfogástól távoleső részletek kihagyásával. U­r­­banek R. (Der Ungarische Simplizissimus. Le­­bensschicksale eines Schlessers. Breslau, 1906.) Mig Grimmelshausen Simplicissimusa a harmincéves háborúnak adja megkapó, sokszor A magyar siketnéma-intézeti tanároknak kicsiny, de érdemes státusa Egerbe jön pénteken, hogy Dobó városának falai között tartsa meg évi rendes közgyűlését. Olyan tisztelettel üdvözöljük őket evvel az alkalommal, aminő tiszteletet ezek az önfeláldozó, emberbaráti munkások, szellemi harcosok megérdemelnek. Az emberiség legszerencsétlenebbjeit, a be­széd áldásától megfosztottakat nevelik ők em­berré, értelmes lén­nyé , szinte emberi erőt meghaladó munkával, csodás türelemmel, önfel­áldozó szeretettel. Már pedig az önfeláldozás tiszteletet, az emberbaráti szeretet hasonlókép szeretetet ébreszt. Fokozott a mi örömünk evvel az alkalommal azért, mert a mai kornak emez érdemes szellemi harcosai — megérkezésük után azonnal a régi kor fegyveres harcosainak vezérét tisztelik meg a Dobó István szobrához vonulnak, hogy kegye­­­lettel áldozzanak a törökverő egri hős szobra előtt. A mi nagy emberünk szobránál leteendő koszorú fényes bizonyítéka annak, hogy együtt éreznek velünk a múlt megbecsülésében. Jóleső érzéssel jegyezzük ezt fel abban a reményben, hogy Eger város közönsége meg­ragadja ezt az alkalmat és szeretetével, meg­jelenésével tüntet a siketnéma-int. tanárok mellett: üdvözli, fogadja őket oly lelkesedéssel, borzalmas képét, addig a Magyar Simplicissimus hazánknak a török hódoltság ideje alatt volt szo­morú, rettenetes állapotát rajzolja, beleillesztve saját könnyűvérű, kalandos életének hol vidám, hol fájdalmas, de mindig érdekes, lebilincselő ha­tású epizódjai közé. Jellemző Urbaneknek a fel­fogása arra nézve, hogy miért nevezi magát a sziléziai — ő szerinte kétségen kívül breslaui — ifjú magyarnak. „Míg — úgymond — nyugati Európában a kereszténység hívei marcangolták egymást, addig keleten a kereszténység az isz­lámmal viaskodott. A fanatikus mohamedán­ ra­jokkal szemben nyugat felé irányuló zsákmányoló útjaikon a leghathatósabb ellenállást a magyarok fejtették ki, akik hazájuk és vallásuk védelmében tanúsított energiájukkal kelet bástyáivá lettek. A török háborúk korszaka volt Magyarország hősi­­kora és a tizenötödik századtól kezdve e merész lovasnép fegyvertényei a legragyogóbb fényben tündökölnek. Nagyon természetes tehát, hogy az a sziléziai ember, akinek volt otthona, de nem volt politikailag hatalmas hazája s a­ki a török háborúkban személyesen is részt vett, a magyar dicsőség köntösébe burkolódzik s abban lép ol­vasói elé.“ Simplicissimusunk magyarországi korrajzá­ban, mely annyira gazdag érdekfeszítő részletek­ben, igen sok a történeti, nép- és földrajzi ferdí­tés, nem is szólva a politikai jellegű tévedések­ről. De ezeket most, amikor regényének azt a fejezetét akarjuk tüzetesebben ismertetni, mely a 250 esztendővel ezelőtt Egerben uralkodott török­világot ecseteli reális színekkel, talán hallgatás­sal is mellőzhetjük, sőt élete folyásáról is csak­­ annyit kell feljegyeznünk, amennyi épen szüksé­

Next