Új Hevesi Napló, 2001 (11. évfolyam, 7-12. szám)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Hegyek, Terroristák
Új Hevesi Napló Hegyek. A szélben borongós-sötéten állnak eléd olykor, varázslatot sejtetőn. Utad hívja e varázslat. A mélyében - hiszed - titok ragyog. Máskor meg boldog-zölden fellobognak mind a hegyek és szétugrál a fű, s remény, szabadság int a messzeségnek: piros álmú, lengő virágderű. Hegyek között érzem magam ha síkon járok is, itt-ott nyárfák fénye nő, felhőfehérre csúcsuk rávetődik, s madárhang-létrán lépdel kék idő. Most rab vagyok, bús, legyőzött időben, de barátaim: komor, nagy hegyek vállukra vesznek, magasba emelnek, igaz csillagszívekhez közelebb. Igaz célhoz ily tett? Csak véres szégyen, s új szégyenhez és vérhez elvezet. Bomba robban testén, s ártatlanokból szintén szakít szívet, lábat, kezet. A bosszú jön a másikból. Ó, hánynak mit sem tanít múltbéli szenvedés! Ágyú a válasz. Itt-ott hull a bűnös, de ártatlanból szintén nem kevés! Mit törődik vele! Azt hiszi: gőgjét megéri majd, s üdvözli a világ, s ahelyett, hogy emelné tiszta égig, csak beszennyezi furcsa csillagát. Az igazság - mi oly ritkán kelendő, véres, könnyes. És egyszerű. Nagyon. Egyik: elvakult baromként tudatlan, másik „művelt” bár - és mégis barom. 33