Hévíz, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Knézy Judit: Csokonai és a csökölyiek határpere (esszé)
KNÉZY JUDIT Csokonai és a csökölyiek határpere Csököly népművészetéről, jellegzetes faépítkezéséről, lentermeléséről és szőtteseiről, festői népviseletéről, fehér gyászáról híres község Belső-Somogyban. A helytörténetírók már a múlt század közepétől felfigyeltek e helység népének kereskedő érzékére, alkotó tehetségére. De ennél már jóval korábban Csokonai Vitéz Mihály is megemlékezett - a maga módján versben - ennek a falunak lakóiról, elhíresedett dolgairól, de nem a csodálat hangján, hanem gunyorosan. Csokonai somogyi tartózkodásának csökölyi vonatkozásairól többek között Takáts Gyula tanulmányokat is írt (pl. a Képek és versek útjain című kötetében), amelyekben számos részletet pontosított elődei írásaiból (pl. Gaál László visszaemlékezései Varga Balázs közzétételében). Részletesen foglalkozott a költő hedrehelyi, bajomi és csökölyi vendégeskedésének történetével. Feltételezte, hogy a Dorottyát Hedrehelyen kezdte el írni. Ő figyelt fel a Somogyi kázus című vers néprajzi és részben költészeti értékére. Erről és néhány hasonló alkalmi versről Takáts Gyula megállapította: „Ezekben az olvasó a barokk cikornyás ege helyet egyszerre szilárd talajt érez a lába alatt. Somogy földjét, népét, a hedrehelyi és csökölyi parasztokat, jókedvű kálvinista papokat és a nyugodt vidék - múzsának szentelt kisded - kastélyainak életét... Nyelvük a somogyi népnyelv, formájuk friss, hangsúlyos verselés és célja csattanós sikerre beállított. Míg a nemeseknek írt alalmi versekben tömjén, márvány, mirrha, oltár és harsona gomolygása áradt, maga is az idő rostáján kirázandónak tartotta ezeket”. Az 1960- as évek elején még állt az a református paplak, ahol Csokonai vendégeskedett. Z. Soós István rajzban örökítette meg. Csokonai a Hedrehelyre igyekvő Szokolay Dániellel indult el Komáromból. 1798 májusában valószínűleg Szántódnál lépett a somogyi partra. Hol gyalogosan, hol kocsira felkéredzkedve, végül a fazekasok (Vas megyeiek vagy sümegiek?) szekerén jutott el Nagybajomba, majd Csökölybe. Itt a nagy utat járt és közben súlyosan megbetegedett költőt, egykori iskolatársa Kiss Bálint káplán, apósa Nagy Gergely és háznépe látta vendégül és ápolta három héten át. Ekkoriban a református püspöki határozat átrendelte Kiss Bálintot Hedrehelyre. Csokonai vele költözött át az új parókiára. Hedrehelyen vidám napokat töltöttek el hármasban Kiss Bálinttal, s a nem régen odaérkezett Szokolay Dániel iskolamesterrel, közös barátjukkal. Közben a költő hosszabb időt töltött Nagybajomban a Sárközy-kúriában, és alkalmi versekkel igyekezett elnyerni az ottani nemes urak jóindulatát, anyagi támogatását. Meg-megunta olykor a mesterkéltebb környezetet, vissza-visszatért Hedrehelyre és Csökölybe. Kiss Bálint nem maradt sokáig Hedrehelyen. A csökölyiek ugyanis nem nyugodtak bele kedves papjuk elvesztésébe, szerették - mint Gaál László visszaemlékezéseiben írta - erős termetéért, szép hangjáért, hatásos beszédeiért. Templomukat bezárták azzal, hogy abba sem az új pap, sem közülük senki be nem mehet addig, míg vissza nem kapják prédikátorukat. Végül is felettesei kénytelenek voltak Kiss Bálintot Csökölybe visszaengedni, ahol kedvelt hívei körében maradt haláláig. Ezt a lázadás határát súroló esetet írta meg Csokonai a Somogyi kázus című versében tréfásan, csipkelődő hangon, de titkolt elismeréssel. Valódi falucsúfoló ez. A költészet magas rangjára ugyan nem emelte témáját, inkább az alkalmi versek népies, jóízű, a valóság talaján álló darabja ez. Mintha a hoppon maradt hedvehelyiek mondanának el minden rosszat, nevetségeset az ellenfélről, a nagysüvegű, bocskort viselő csekölyiekről, ahol „lenpogácsán híznak, pozdorján rágódik anya és lánya,” akinek még jó búzája, jó bora sem terem, rozskenyeret esznek, erdejük sincs, akik csapatostul megverekedtek papjukért, s a viadal során jól elagyabugyálták őket. Végül mégis ők nyernek a jó borral, jó búzával és nagy sertésnyájakkal megáldott hedvehelyiekkel szemben, mert visszakapták papjukat.