Híd, 1955 (19. évfolyam, Műkedvelő Színpad, a Híd melléklete 1. szám)
Műkedvelő Színpad, 1955-01-01 / 1. szám
és bizony, nagyon álmos vagyok. (Feláll): Hiszen azt hiszem, nics tovább szüksége reám... BILEVICS: Nincs ... de mégis különös ... BEREGOV: Micsoda? BILEVICS: Bánki más kért, könyörgött volna, hogy változtassam meg elhatározásomat... és Ön... a legjobb barátom ... BEREGOV (ásít): Parancsolja, hogy könyörögjek? BILEVICS: Nem, nem! Az én elhatározáson szilárd! Nézzen rám: így néz ki egy ember, akit valamiről le lehet beszélni? BEREGOV: Nem! Kár is volna, a fáradságért. BILEVICS: Örökké hálás leszek önnek. Ön megkönnyíti nekem a dolgot. BEREGOV (fel és alá jár, egy kép előtt megáll): Csinos kis kép. Valódi Kuizsi? BILEVICS: Igen. Nagyon szeretem ezt a képet. BEREGOV (leakasztja a szögről): Ezt magammal viszem! BILEVICS (megrökönyödve): Hogyan?... Hogy érti ezt? BEREGOV: Hiszen önnek nincsenek örökösei, ha jól tudom? BILEVICS: Örököseim? Nincsenek. BEREGOV: Hát akkor magammal viszem, ugyebár? BILEVICS: Tessék. Hiszen úgysincs már szükségem rá. BEREGOV (fel-alá járva): Hát azért mondom . . . Ezt az íróasztal-felszerelést is magammal viszem, ilyenre már nagyon régen spórolok. Márvány? BILEVICS (sóhajt): Márvány. BEREGOV (gyanakvóan): Nana! Valódi? BILEVICS: Valódi. BEREGOV: Nagyon helyes. (Az íróasztalon levő szivardobozt kinyitva): Á, egészen megfelelő szivarok. Maga könnyelmű ember volt, Bilevics... Megengedi, ugyebár? Ha nem haragszik, mindjárt elviszem az egész dobozt. Három darabot itthagyok önnek, ez azt hiszem, elég lesz éjszakára. BILEVICS (egészen megzavarodva): Igen. Elég lesz. BEREGOV: Nagyon kedves. A cigarettatárcát is elviszem magammal, ha megengedi. .. Nagyszerű, még a monogram is maradhat a régi, a kezdőbetűink megegyeznek. Bilevics-Beregov... Mind a kettő ... BILEVICS: Bocsásson meg, de ez a tárca nagyon kedves emlékem. BEREGOV: Na és? A koporsóba úgyse teszik maga mellé. BILEVICS: Igaza van. (Habozva): De végre is, aranyból van és nagyon értékes ... BEREGOV (egy pillanatra rámered): Ünügy? (Más hágón): Mondja csak, kérem, hol akarja maga tulajdonképpen a mérget bevenni? Az ágyban vagy az asztalnál? BILEVICS (idegesen): Micsoda kérdései vannak! Én azt hiszem, magának egészen mindegy. BEREGOV: Na igen, csak úgy kérdeztem. De tudja maga egyáltalán, hogyan kell azt bevenni? BILEVICS: Miit? BEREGOV: Mit? mérget? BILEVICS: Nem tudom. Egy bizonyos használati utasítás szerint kell bevenni? BEREGOV: Ez csak természetes. Másképp kárbavész a méreg is, meg a fáradság is. Először egy poharat kétharmad részben megtölt vízzel. Ebbe beleönti a mérget, használat előtt jól felrázza és egy hajtásra kuisza. (Jókedvűen a vállára üt.) Elvágódik és ön már hulla... (Nevet): BILEVICS (ironikusan) Köszönöm. BEREGOV: Kérem. Igazán nincs mit. BILEVICS (idegesen): Nem beszélnénk inkább valami másról? BEREGOV: Miért? Kellemetlen önnek ez a téma? Azt hittem, miután már egyszer elhatározta magát... nekem elvégre teljesen mindegy, hogy miről beszélünk. (Járkál fel-alá, fütyül, hirtelen Bilevicshez megy és benyúl a belsőzsebébe): Pardon, megengedi? ... BILEVICS (rémülten): Mit csinál? BEREGOV: Csak látni alkarom, hogy mennyi pénz van önnél?! BILEVICS: Ön egy fantasztikus ember. Miért alkarja látni, hogy mennyi pénzem van? BEREGOV: A tárcát tudniillik elviszem magammal. Hát mégis csak ülik tudnom, hogy mennyi van benne ... BILEVICS (egyre idegesebben): El akarja vinni a tárcámat? BEREGOV: Ön ideges. Ezt nem értem. Miért ne vinném mindjárt magammal a pénzt is? Önnek, azt hiszem, már nem igen lesz rá szüksége. (Számol a tárcában): Nézzük csak, mennyi van benne? Tizenötezer rubel. Na, na, ez is több, mit semmi. Pardon, a gyűrűt ha szabadna .. . (Lehúzza az ujjáról). A hullaházban a boncolásnál úgyis lelopná valaki az ujjáról. Akkor mégis скак jobb, ha én viszem el, aki elvégre is az Ön barátja voltam. 84