Híd, 1985 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1985-03-01 / 3. szám - Könyvek - Szombathy Bálint: Bora Vojnovic újságfotós

412 HZD tünk. A többnyire egyszerű mondatok mindig csak apró gondolatokat közölnek, mindig eggyel többet, és így, lépésről lépésre haladva, mind jobban bevonják az olvasót az elbeszélő nyomasztó világába. A Menekü­lésben és a Látogatásban az író által gondosan megfigyelt hétköznap­jainkat látjuk viszont. Az első hibája, hogy a pozitív hős „igazságos"a szemszögétől, tehát egyoldalúan mutatja be az annak sorsát megnehezítő, többnyire „rossz” környezetét. A Látogatásban kikerüli ezt a buktatót, nem erőlteti olvasójára senki „igazságát”, csak elénk tárja az eseménye­ket, de túlnyomórészt a felszínt mutatja meg, csupán sejtetve, ami mö­götte rejlik. Kár, hogy ez az elbeszélés is, akárcsak a Menekülés, az ol­vasó könnyzacskóira ható, érzelgős epizóddal zárul. A kötet többi darabjában régi témáit elveníti fel. A háborúról, a moz­galmi múltról, az újjáépítésről új történeteket mesélhet ugyan az író, aki mindezt megélte, de többet — régi szemszögből, hagyományos írói esz­közökkel — aligha mondhat. Négy évtized távlatából, annak minden tapasztalatával nem túl nehéz „higgadt bölcsességgel visszatekinteni a múltra”. A Jegenyék alkonyában vagy a Hűtlen földben az igazságos ember egykori meghurcoltatásainak irodalomból, filmről ismert variációit látjuk viszont. Most már könnyű meglátni azt is, hogy hol volt, hol nem volt — negyven éve igazság. A Meghívásban az író felhagy a hagyományos elbeszélésmóddal, de el­bizonytalanodik. A hivatalnok álmának leírásában a számok megeleve­­nítése túlságosan erőltetett, irányított, a történethez és a valósághoz vi­szonyítva valószerűtlen, álomként viszont túlságosan valószerű. A szerző korábbi novelláskötetének, a Hideg neonfénynek témáihoz, írói eszközeihez viszonyítva nem jelent előrelépést ez a kötet. Saffer régebbi novellái sokkal többet mondtak az olvasónak, mint a Politúros száela könyvben levők. LADÁNYI István BORA VOJNOVIC ÚJSÁGFOTÓS Fotó: Bora Vojnovic. Forum, Könyvkiadó, Újvidék 1984 Nemegyszer magyarázta, hogy az újságfotó nem művészeti ideálokat követ, nem az esztétikai vonások adják többletértékét. Máig is ehhez a formulációhoz tartja magát és váltig büszke rá, hogy újságfotós. Most megjelent gyűjteményes kötete ilyképp manifesztumként is felfogható, egy hitvallás összegezéseként, illetve alátámasztásaként. A zsurnalisztikai fotózás létalapját az információkészség, a képi tiszta­ság és közvetlenség képezi, ennél fogva nem tűri az absztrakt elemeket, az elvont képi utalásokat, egyszóval: a kísérletezést. Az újságfotós mun­kájának innovatív momentumai nem a nyelvi experimentálásban, a kom-

Next