Híd, 2005 (69. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Debreczeni Attila: "Egy nádad házba szorult cosmopolita" (Csokonai halálának 200. évfordulójára) (tanulmány)
szószékre és gesztikulálva, hangos szavalással adta elő rendkívüli hosszúságú művét. Bocsánatkérésre kényszerült. De mindez még nem volt elég, megbetegedett, tüdőgyulladásban feküdt élet és halál között, s minthogy nem tudott eleget tenni társasági kötelezettségeinek a több napos tér alkalmával, kikezdték jó hírnevét az alattomos pletykák. Ez azonban még mind semmi ahhoz képest, amit számára költeményének kalózkiadása jelentett. A kéziratot ugyanis orvosa elkérte tőle, s azt meghúzva és helyenként átírva kiadták, egybekötve Rhédey saját verselményével. Az éppen lábadozó költő számára ez azt jelentette, hogy a nagyszabású költemény hiteles kiadásának lehetősége elveszett, s a világ elé egy megcsonkított változattal lépett. A legmélyebb sértettség indulatával fordult a grófhoz, aki számára némi pénzbeli támogatást juttatott. „Sajnálva kelletett ekkoráig észrevennem, hogy Nagyságod előtt kevesebbé ismértethettem meg természetemnek azt az egyik oldalát, amelyből kifejthette s elhihette volna Nagyságod, amit most mint nemes érzésű valóságos Nagyember előtt, én rejtek magánosságomban magamnak és a tudományoknak élő kicsiny, de szabad emberke, megmondani bátorkodom. Tudniillik, hogy »Nagyságodnak egy személyes vagy tisztje által írásban vagy élő szóval erántam kijelentett kegyes reflexióját 100 Rftnál többre becsültem volna!« [...] Alázatosan köszönöm mégis Nagyságodnak, mint versifikátor és mint a halotti pompára dolgozott egyéb kézmívesek, de köszönetem mellett, mint poéta, bátorkodom teljes tisztelettel instálni Nagyságodat, méltóztasson nékem a megboldogult Méltóságos Asszonynak kedves jószágai közül egyet, de amelynek mindenét inkább nézvén, mint gazdag és drága voltát, emlékezetül megküldeni. [...] Ebből a nyilatkozásomból (amelyet csupán egy oly nemes gondolkodású Méltósággal, mint amilyennek Nagyságodat elmérjük, lehet és illik közlenem) méltóztassa Nagyságod közelebbről esmerni azt a debreceni embert, akit önnön polgártársai nem esmernek; aki sok dolgot nem a fő és alpebel szemeivel néz; akinek fő kívánsága csak az, hogy csendességét meg ne háborítsák; aki Sanssouci lakást képzel a nádlepte fedél alatt.” (Levél Rhédey Lajosnak, [Debrecen, 1804. szeptember 8.]) Rhédey gróf legelőször idézett október végi levele erre az önérzetes megnyilatkozásra válaszol, a kioktatás ennek szól. Az igazán érdekes számunkra most nem az, hogy kinek milyen mértékben lehetett igaza (a maguk szempontjából egyébként mindkettőjük álláspontja tökéletesen érthető és hiteles). Inkább arra figyeljünk, hogy Csokonai, aki a temetés alkalmával a nyilvános szerep-