Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
6. szám - Dr. Simándy Béla: Az 1879. évi szegedi árvíz és árvízvédelmünk feladatai
240 Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. És azért nem épülhetett ki, mert 1879 előtt nem ismerték fel, hogy a közvetlenül veszélyeztetett „érdekeltségek" ereje és lehetőségei nem elegendők saját védelmük megszervezésére, és a védendő hatalmas értékek miatt az árvízvédekezés nálunk országos ügy kell hogy legyen. Helyeselhető, ha a történetkutatók a kor politikai- és társadalomtörténetének eseményeibe és irányzataiba helyezik bele a szegedi árvíz eseményeit is, és nem kerülik el figyelmüket azok az apró mozzanatok sem, amelyeknek köze volt, vagy köze lehetett az árvízkatasztrófához. Tény az, hogy Szeged évszázadok óta kénytelen volt harcolni a Tisza meg-megújuló áradásai ellen, és védtöltései a szükség megkívánta mértékben fokozatosan erősödtek. Az is tény, hogy a Tisza-szabályozás következtében beálló vízszintemelkedések új helyzetet teremtettek, és Szeged védelmi esélyeit egyre rontották. A Bach-korszak politikai és gazdasági viszonyai sem Szeged városának, sem az országnak nem hoztak semmi jót, és a sürgetően szükséges munkákat elodázták. Szerencsétlen intézkedés volt Szeged árvízvédelmét összekötni a tőle északra fekvő Pallavicini-féle nagybirtok árvízvédelmével a múlt század 50-es éveiben. Nem elsősorban azért, mintha a két „érdekeltség" nem lett volna a védekezésben egymásra utalva — hiszen a Szegedet elborító áradat gátszakadása is a Pallavicini-féle területen volt —, hanem azért, mert mindkét fél anyagi gyengesége sem az együttes, sem az önálló védelmi intézkedésekhez nem volt elegendő. Nem az volt a főkérdés, hogy vagy a nagybirtokot is védő és egyúttal (kényszerű adottságból) Szegedet is védő fővédelmi vonal legyen-e, vagy városi körtöltés, mert végül egyik sem lett, sem a kielégítő biztonság a fővédelmi vonalon, sem a körtöltés nem épült ki 1879-ig. A főkérdés és ennek megoldatlansága miatt az árvízkatasztrófa fő oka az volt, hogy azt az erős fővédelmi vonalat, azt az igen erős városi folyószabályozási- és partvédőművet, azt a városi körtöltést és azt a városi talaj feltöltést, amit kivétel nélkül és rangsorolás nélkül mind el kellett volna készíteni 1879 előtt, csak a bekövetkezett árvízkatasztrófa következményeként építették meg és csak akkor találták meg — de akkor már bámulatosan rövid idő alatt — hogy honnan, milyen hitelforrásból építsék meg azokat. A szegedi tanulságok egyúttal a Tisza-szabályozás befejezését és tökéletes befejezését is elősegítették, a vízügyi szolgálat helyét és szerepét is hosszú időre meghatározták. Szeged árvízvédelmi rendszere tehát kiépült, s mint az elmúlt száz év tapasztalatai, de különösen az 1970. évi elhárított árvízveszedelem eseményei bizonyították, sikeresen helytállott az 1879-inél lényegesen magasabb és hosszabban tartó igénybevételek ellen is. A szintén elkészült, s azóta többször erősített tiszai töltésrendszer is kiállotta a próbát, hiszen utoljára a legfelsőbb szakaszán 1948-ban volt gátszakadás, a Záhony alatti szakaszokon pedig 1919 óta nem. Azt jelenti-e ez, hogy tiszai árvízvédelmünk ezzel befejeződött? Erre a kérdésre egyértelmű nemmel kell válaszolnunk. Az árvízvédelmi művek sohasem válhatnak önműködő művekké, azokhoz mindig hozzátartozik a mérnök, a technikus, a munkás, a vízügyi dolgozó, aki fenntartja és szükség esetén fejleszti ezeket a műveket. Minden árvíz újabb meghibásodási helyeket teremthet, a védekezés során gyakran még a legerősebbnek látszó töltésszakaszon is csak a védekezési munkák segítségével lehet elkerülni a katasztrófát. Az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és a lakott területek fejlődése, a töltésekkel védett övezetek értékének emelkedése, a biztonság növelését is megkívánja. Ezért volt szükség Szeged új és még erősebb tiszai partfalrendszerének jelenlegi kiépítésére, de ezért volt szükség a 60-as évtized második felében felfedezett szegedi olajmező fokozottabb védelmére, az ottani töltések lényeges megerősítésére is. Ezért van szükség árvízvédelmünk színvonalának állandó fenntartására, és a közvélemény mindekori felvilágosítására, az évtizedes, vagy annál hosszabb árvízmentes „béke" időszakok alkalmával sem szabad megfeledkeznünk az árvizek lehetőségéről és arról a permanens veszélyről, hogy sohasem lehet olyan magas árvíz, amelynél még magasabb ne keletkezhessen, és sohasem lehet olyan tartós árvíz, amelynél még tartósabb ne keletkezhessen. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságra a Tisza és Szeged árvízvédelme szempontjából különleges felelősség hárul. Szeged előtt el kell folynia mindannak a víznek, amely a Tisza vízgyűjtőjében lefolyásnak indult. A tiszai árvízproblémák tehát az igazgatóság területén összegeződnek. Igazgatóságunk a történelmi példák nyomán, a mai időszak új követelményeinek megfelelően igyekszik feladatainak megfelelni.