Hidrológiai tájékoztató, 1984

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vágás István: "A Tisza hidrológiájának múltja és jövője" (Gondolatok az MHT Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztálya 1983. április 25-i ülése napirendjéhez)

ki — akár csak ideiglenesen is — a nyárigátakkal a mai hullámtérből, annál magasabb vízállásokra számítha­tunk a töltésezés óta megszokottá vált vízállásokhoz ké­pest a nyárigátmagasságok tartományában. A folyó megrövidítése, az elfajult kanyarulatok át­vágása véleményünk szerint szükségszerű volt egyrészt a szűkebb töltéskörök eléréséhez (hiszen számos holt folyóág a töltéseken kívülre került!), másrészt a me­derállandóság követelményei is emellett szóltak. A helyi esések megnövekedésével a vízfolyás sebessége is ked­vezőbb lett az átvágásoknál. Tévesnek ítélhetjük azon­ban azt a szakmai körökben is elfogadott véleményt, hogy a folyó megrövidülése az árhullámok levonulását is meggyorsította. Az árhullámoknak ugyanis sokkal hatékonyabb gyorsítója a hullámtér kialakítása, a víz­kiterülés radikális megszűkítése volt. De, a duzzasztások miatt ez a hatás is csak korlátozottan érvényesülhet. Az alapvető természeti adottságokat, a kis esést és a mellékfolyók meglétét megváltoztatni (kis mértékben) csak az átvágásos vízszínelés-növeléssel lehetett, azt is csak helyileg, hiszen sem a Körös, sem a Maros tor­kolatát, sem pedig a Duna befogadó szelvényét nem süllyeszthették lejjebb, így az említett folyók vissza­duzzasztásai a szabályozás után is változatlanul mér­tékadóak maradhattak. 3. A természetes vízszínduzzasztások és -süllyesztések meghatározó szerepe a főfolyó és a mellékfolyók vízjárásában A Tisza vízrendszerének folyói még akkor is duz­zasztott, vagy süllyesztett vízszínűek, ha a vízmozgás történetesen hosszú időn keresztül permanens volna. Ennek az az oka, hogy a duzzasztás- vagy süllyesztés­mentes, vagyis a permanens, hely szerint és idő szerint is állandó sebességű vízmozgáshoz az is kellene, hogy a főfolyó adott vízhozamához a betorkolló mellékfolyónak olyan meghatározott vízhozamát társítsuk, amely a mái­közös folyószakaszból sem duzzasztást, sem süllyesztést nem továbbít sem a főfolyóra, sem a mellékfolyóra. Ha talán sikerülne ezt a kívánt állapotot az egyik mel­lékfolyó torkolatánál valahogy előidézni, vagy a termé­szetben tapasztalni, aligha volna biztosítékunk arra, hogy ezt a következő mellékfolyónál, méginkább a tel­jes vízrendszerben előállíthassuk, vagy hogy tartósít­hassuk. A kis esések miatt a duzzasztás, vagy süllyesztés ha­tásai a Tiszán dm rendűek, a mellékfolyókon 2—3 m rendűek. A mesterséges és a természetes duzzasztások jelen­tőségét nem szabad összetévesztenünk, habár számítási szempontból a kettő között nincs különbség. Több al­kalmas módszert kidolgoztak már a duzzasztási görbék meghatározására, amelyek közül a gyakorlatban a leg­inkább alkalmazhatónak dr. Salamin Pál 1948-ban ki­dolgozott eljárását tartjuk. Zseb-számítógép használatá­val az eljárás eredményessége erősen fokozható. A ti­szai hidrológiai kérdések megoldásához azonban ki kel­lett dolgoznunk a reciprok-eljárást is, amelyből a kész duzzasztási görbe nyomán visszafelé számíthatjuk az okozó, vagy bármely más vonatkoztatási szelvényben egyrészt a vízhozamot, másrészt az ehhez tartozó duz­zasztás- vagy süllyesztés-mentes vízállást. Jelen összeállítás szerzője a Tisza szabályozási idő­szaka óta bekövetkezett összes árvizére vonatkozóan el­vég­ezte azokat a számításokat, amelyek megmutatták, hogy a duzzasztás vagy a süllyesztés milyen mértékben torzította a vízállásokat. A számítások eredménye a Hidrológiai Közlöny 1981. évi 9. számában található. Mártfai László szegedi vízügyi munkatárs a Maros fo­lyó árvízi körülményeinek vizsgálatában mutatta be, hogy a makói vízmércén tapasztalt vízállások milyen mértékben állottak a Tisza hatása alatt. A duzzasztás valóban elsősorban az árvízi helyzeteket vezérli, de fontos a szerepe a vízállástartósságok, statisztikák, a vízhozamok helyes értékeinek megállapításában, tovább­menően: a vízkészletgazdálkodásban. Meglepő, hogy a vízrajzi szolgálat, mihelyt duzzasz­tással találkozik, a vízmérce adatainak további értéke­lésével felhagy, s hidrológiai vizsgálatait megszünteti. A természetes duzzasztások szerepét és jelentőségét egyébiránt eddig még nem is ismerte fel. Holott, akár a mesterséges, akár a természetes duzzasztásokkal be­folyásolt folyószakaszokon megvolna a mód számítások útján rekonstruálni a zavarmentes állapotokra vonat­kozó jellegűadatokat. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság — az ADÓVÍZIG bajai számítóközpontjának szívességéből — elkezdte és két tiszai mellékfolyóra nézve el is végezte a természetes duzzasztások reduk­ciós számításait. Az árvizek idejét jellemző eddigi számításaink arra mutattak, hogy a mellékfolyók vízállásait a főfolyó duzzasztása olyan mértékben — gyakran több méterrel is — eltorzíthatja, hogy az ezekre alapozható előrejel­zések félrevezethetik az árvízvédelem vezetést. De a főfolyón is említésre méltóak lehetnek a duzzasztás vagy süllyesztés okozta torzítások. A szolnoki, vagy a csong­rádi vízmércén­él a vízszínsüllyesztés eddig mindig al­kalmasan bekövetkező hatásai nélkül az LNV néhány dm-rel is magasabb lehetne, mint jelenleg. Számos eddigi vizsgálat elegendőnek tartotta, ha a duzzasztás, vagy süllyesztés okságilag fel nem tárt ha­tásait a vízszínelés-változások vizsgálata útján értékeli, és a duzzasztási vízszínvonalak meghatározása helyett megelégedett egy-egy vízszínesés-meghatározással. Víz­színesét mérni nehéz és ritka adatot találni. A jellemző vízállás-adatokból viszont még régi időkre vonatko­zóan is meghatározható mind a duzzasztási vízszínvo­nal, mind pedig a redukciós értékek. 4. A természetes vízszínduzzasztások és -süllyesztések árhullám-meghatározó szerepe a Tisza vízrendszerében A hidrológia kutatóinak nagy része eddig nem tudott túljutni a magányos árhullámok elemzésén, amelyek ideális körülmények között, mellékfolyóktól elzártnak képzelt folyómederben, kötött­ vízhozam-állás kapcsolat­ban vonulhatnak le. Ha a valóság — mint pl. a Duna magyar szakaszán — eléggé megközelíti az ideális hely­zetet, a kapott eredmények is alkalmazhatók. A Tisza egyénisége azonban ezúttal sem tűri a tőle idegen ese­tek és módszerek alkalmazását. A magányos­­ árhullámok tanulmányozása még egy további veszéllyel is jár, minthogy az ilyen árhullá­moknál az elméletek is azt mutatják, hogy a közép­sebesség, vagy valamelyik jellegzetes sebességi érték és az árhullám-tetőzés levonulási sebessége között ke­vés különbség van, nagyságrendi eltérés pedig nem fordul elő, sok szakember hajlamos azt hinni, hogy az árhullám levonulásának sebességi viszonyai is leírhatók lényegében a Chézy-képletnek megfelelő feltételek szerint. Amikor a tiszai mederrövidítésektől az árhul­lám-levonulás gyorsulását várták el egyesek, való­színűleg akkor is a két jelenség azonosíthatóságából indulhattak ki hallgatólag. A téves szemlélet további lehetőségét rejti magában az a tény, hogy az előbb említett ideális árhullám­levonulás, mivel a vízfolyás felső szakaszán keletke­zett vízhozamtöbblet okozta, felülről lefelé hatol, a víz áramlásával egyetemben. Első látásra viszont nehéz el­képzelnünk azt, hogy lehetnek alulról-felfelé haladó árhullámok is. Hiszen akkor az ismert phaedrusi mesé­ben nem a báránynak volna igaza, hanem a farkas­nak, amely azt a látszólag képtelen vádat szegezte a báránnyal szembe, hogy az alulról felfelé hatóan za­varja meg a vízmozgást. A vízszínduzzasztás hatásai­t idézze elő azokat akár valamelyik duzzasztómű mesterségesen, akár a Duna, vagy a tiszai mellékfolyók egyike, vagy másika — alul­ról­ felfelé terjednek, mégpedig igen gyorsan: a hullám sebességével (a f­é­m összefüggés szerint). Világos, hogy ha a permanens vízfogást megduzzasztjuk, a duz­zasztási folyamat időszakában a folyó mellett azt lát­juk, hogy a víz árad, ha pedig süllyesztést állítunk elő benne, ennek folyamatában úgy tapasztaljuk, hogy a víz apad. A folyó mentén, a vízmérce mellett nem lát­szik az, hogy most a vízállás amiatt változik, mert fe­lülről vízhozamtöbblet előidézte árhullám jön le, vagy mert valamelyik mellékfolyó árhullámot hozott és a 43

Next