Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1843-09-21 / 75. szám
140 nem egy átmenni akaró egyén, kínos bizonytalanságban maradott! Azt sem hagyhatja a szónok érintetlen, miszerint tegnap egy nmlt. püspök ő Felségének a mélt. szónok által felhívott jun. 5-diki resolutioját úgy magyarázván, miszerint ez a viszonosság s lelkiismeret szabadságának elvét csak magára a vegyes házasságokra szorítja; — tagadja ezt a szónok, hogy ez igy lenne, mert abban általában vannak az elvek felállítva, mellyek viszhangra is találtak minden jó érzésű honfi kebelében, csupán ezen elveknek a vegyes házasságokra alkalmazása vala az, miben a törvényhozás nem találá megnyugvását. Ami egyébiránt magát a szőnyegen levő tárgyat illeti, arra nézve az a szónok vélekedése, hogy azt csak fokonkint kell tárgyalni, azaz a főbb kérdéseken kell elébb átesni a magas FORBnek, s azután a formalitásokról szólani. íme — úgymond a mélt. szónok, az előttünk fekvő egy mélt. gróf által felhozott javaslat átolvasása után is ott találom abban nyíltan s határozottan az átmehetésre a fejdelmi engedelem szükségtelenségét, mert világosan ki van abban mondva, hogy őfelsége nem vizsgálhatja azon okok valódiságát vagy vakmerőségét, mellyek valakit az átmeneteire bíznak, s nem mondhatja tehát e szerint soha, hogy valaki nem meggyőződéséből megy át; igy nem lehet következőleg soha eset, mellyben az átmeneteit megtagadhassa, mi más szavakkal nem teszen egyebet, mint hogy az átmeneteinél a fejdelem engedelme nem feltételeztetik. S mint tegnap, ismételve nyilvánítom tehát ma is, hogy én az itt kifejezett elvet, melly pedig döntő e kérdésben, hálával fogadom, s a tek.rekhez intézendő üzenetben nyilván kitétetni kívánom, és ennek kimondása által a főakadályt, melly az átmenetei kérdésében köztünk és a t.Rek között volt, megszüntetve látom. Látom azonban e javaslat másik részéből azt, hogy ha ez igy marad, az épen kiküszöbölt akadály helyébe egy más lényeges gördittetik, miután t. i. abban az mondatik, hogy: „bárha nem vizsgálhatja a fejedelem az átmenni akarók okait, de legfelsőbb felügyeleti jogánál fogva felügyelhet arra, megtartatik-e az egyes átmeneteli eseteknél a törvényszabta formalitás, vagy sem?Amiből tovább az érintett szerkezet szerint az következnék, hogyha azokban hiba történt, őfelségének joga támad az átmeneteit gátolhatni, miből ismét az következnék, hogy míg e béli határozatát ki nem mondja, addig általmenni nem szabad. Már ezt egy általánosságban el nem lehet fogadni. Elismerem ugyanis azt, hogyha a törvény formákat szab az átmenni akaró elibe, ez azokat megtartani tartozik, s a fejedelem felügyeleti joga azt hozza magával, hogy kormánya felügyeljen e tekintetben is arra, hogy a törvény rendeletének elégtétessék ; de e felügyeleti jogot oda kiterjeszteni nem lehet, hogy a törvényszabta formákhoz magát egyszer alkalmazott átmenni akaró egyén addig ne mehessen által, míg az meg nem lesz vizsgálva, hogy helyesen gyakoroltattak-e körülötte az illetők által az említett formaságok. Ha kell az átmeneteinél formalitásnak lenni, legyen az olly egyszerű, hogy abból rekesztessék ki a hibák elkövetésének lehetősége. Ezt s ennyit igényel korlátok mellett is az átmenetel. S miután én — folytatá tovább — a vakmerő átmenetelek eltiltási jogát a fejdelemnek eddig sem tudtam soha úgy érteni, hogy ő bárkit is, ki átmenni akar, gátolhasson e béli szándékában, hanem úgy értem azt mindig, hogy ha tapasztalná az átmenni akarásnak ismételt vakmerő eseteit, tehessen czélszerű előleges lépéseket azoknak jövendővei lehető megakadályoztatása tekintetéből, s miután maga, egy mélt. gr. indítványa is azt tartja, hogy senkit nem lehet gátolni az átmenetben, és így előbb utóbb azt sem, aki netalán hibásan állá ki a formalitásokat; —sőt még az is átmehessen, ha ő Felségétől hat hét alatt ügyében határozat nem érkezend: épen nem látom által, hogy be nem várván a hat hetet, mindjárt át ne mehessen valaki, mihelyt a törvényszabta formákat kiállotta. Ez megtörténvén, igenis tétessék jelentés, de a felügyeleti jog alkotmányilag bevett magyarázata szerint. Hiszen, hány dolog van honunkban, hol a cselekvés törvényes voltát feltételező lényeg, a formalitás, és mégsem függesztetik fel a fejdelem e formák iránt kimondandó határozatától. Ha hát közelíteni akarunk a tRvhez, akarja pedig ezt az indítványozó gr. is, mondjuk ki világosan, hogy nincsen szükség az indultásra; de mondjuk ki azt is egyenesen, hogy az átmenetei a formák kiállása után, nyomban is végbe mehet, s a dolog csak tudomás végett terjesztessék fel őfelségének. És csak akkor történt e tárgyban általunk lényeges előlépés, ha ez egyszer a többség által ki lesz mondva és nunciumunkban kijelentve. S ezért a méltószónok a javait formalitások egyes részleteibe nem is bocsátkozik, s mint eddig, a státusok üzenetét pártolja. — Egy másik szónok azon módosításoknál fogva, mellyeket egy méltóságos gróf indítványában kisebben tett csak egy nehézségét látta indítványa elfogadásának; e nehézség pedig az, hogy ő maga „intra dominium“ kívánja ez ügyet ő Felsége elibe vitetni. Alkotmányos kérdés forog itt fent véleményem szerint, s olly magyarázatát látom ismét a kir. felügyelési jognak melly mellett nem maradhat épségében megyei rendszerünk. A theoria „de re interea integre servata“, melly eddig csak kivételkép és egyik fél panasszá következtében létezett, ez esetben szabályá válna és megyei hatóságunk iránti bizodalmatlanságunkat igy önmagunk diplomatice elismervén , municipalitásunk rovására ünnepelné a hatalom centralisakójának ügye egy új győzedelmét. Nem mintha tagadnám egy megyei reform nagy s múlhatatlan szükségét, nem mintha nem éreztem volna én is már igazságtalanságát azon határozatoknak, mellyekben a tömeg szenvedélye játszó fő szerepét, de tagadom, hogy polgári biztosítást nyújthasson olly rend, melly az alkotmányos szabadság romján épül, tagadom, hogy ollyféle rendnek, melly csak alkotmányos szabadságunk mellett létezhet fog még másképen biztos támasza maradni, mihelyest mi magunk municipiumunkat többé annak nem valljuk, és azt állítom, hogy ámbár a közjólétnek gyümölcsét csak ott élvezhetni, hol minden egyén szabadságának egy részét a jó rend oltárára teszi le, még is maga ellen hűtlen azon nemzet, melly rend utáni törekvésében nemzeti szabadsága tőkéjé- hez mert nyúlni. Méltóságtok fogják megítélni, valljon összeköttetésben állnak-e ezen theoreticus nézetek némi practicus elvekkel? ezen elvek históriai tapasztalásból merittelteke , valljon e jelen kérdésben használhatók-e ezen tapasztalások? Én részemről úgy vagyok meggyőződve, hogy az említett nehézséget ignorálnom nem szabad, habár kitenném is magamat e tábla egy igen elmés tagja rosszalásának, és szavazok a t. KK. és RR. izenetjére, habár ezen tisztelt tag egy olly oknak tulajdonúja is voksomat, melly indokot e fájdalom igen is kezd megvetni; én ellenben a nemes ambitiok közé számitok, mert igen jól mondá nem rég b. Wesselényi, hogy Troja falai tán még most is állnának, ha népszerűséggel birt volna Cassandra. — Utána egy magas tag igy nyilatkozott: Saját felfogásom szerint a mostani időkben valamint felfogásomat én senkire, úgy tudom bizonyosan más a magáét másra fogni szintúgy nem akarja ; mindenki jót áll a maga nézeteiért, és így felfogásom szerint valódi indiseretio volna, hogyha a kérdésnek mostani stádiumában hosszasan beszélnék ollyanokról mik nem egészen a dologhoz tartoznak. Mondhatom, az egészet hallgatással mellőzném, de némelly észrevételre, a mennyire lehet rövid válasszal tartozom. Nagy köszönettel fogadom ugyanis egy m. bárónak felfogását, miszerint tegnapi kijelentésemet akként magyarázta, hogy azért mivel most a legutolsó kir. válasz el nem fogadtatott, azt mondottam volna, hogy az Schwierigkeitsmacherei lett volna. Épen a magas FÖRR-et szólítom fel, hogy ugyanezt alkalmazólag egyenesen a kir. leiratra mondottam-e? Itt van idején, hogy mind az kijöjön napvilágra, miről a sok ingerültség és talán lehet mondani a lehető legjobb szándék némi elferdítéseket, tesz. Mert méltóztassék a tisztelt bárónak elhinni, én soha nem leszek és nem vagyok azon vélekedésben, hogy akármellye leiratnak, mielőtt az felolvastatik, vagy ha felolvastatik is, mindjárt egy Postulaten-Landtag módja szerint alleluját énekeljünk, fáklya muzsikákkal vagy kivilágítással ünnepeljük, de nagy különbség marad még itt fen s e részben gyakran eltévesztjük a dolgot, s fájdalomképen ez legtöbb bajainknak oka. Mindenki legjobban tudja és sok el is mondta a mea culpát, mert vannak őszinte emberek, kik velem együtt, midőn hazafiságról van a szó, elragadtatnak, de midőn kialusszák magukat, azt mondják: a magyar vér kissé — elragadott minket. A királyi leirat jött — mint alkotmányos ember agyanusítást veszem az alkotmányos élet alapjának, de azért ha valaminek örülök, vagy valamiben rászalásra látok okot,még ezért vak nem leszek; de hogy esett, lehet-e tagadni, hogy épen némi előkelők a királyi leiratban, ha lehet mondani, gyűlölségből vagy csak valjuk meg egy kis nehézség vadászata miatt találtak benne sok rosszat, és semmi jót. Erre alkalmaztatom azt, hogy épen azon jó, mi benne van, nem méltányoltatok, és nem dietalis tagok nagy többsége által, hanem bizonyos emberek által, kik maguknak tekintélyt tudnak adni , és mindenre mi felülről jó, gyanúsításokat hintenek először is. Nem azt mondottam, hogy azért nem fogadtuk el a kir. leiratot, mintha ez Schwierigkeitsmachereiből történt volna — Isten mentsen ettől, hanem fohászaimat az égre bocsátván,csak azt mondom, hogy nagy bajunk az, hogy sok ember sophismákban, szőrszál hasogatásban — ezek is nyavalyánk symptomai — és azon Schwierigkeitsmachereiban találja erejét, és hogy kis dolgok körül nagyokat látnak, és a népszerűségtől vonatják magokat. Nékem nem elvem bármelly királyi leiratot vakon ostromolni vagy elfogadni; de azt sem helyeselhetem hogy másokat előleges roszalás által praeoccupáljunk, s tegyük kezünket, keblünkre szaljuk meg, nincs-e köztünk sok, kinek elve , hogy gyanúsítsa azt mi felülről jó, mert ez népszerű. Egyébiránt távol vagyok a tűzbe olajt önteni akarni, s mondhatom, hogy valamint egy m. báró igen józanon intett, hogy a puskaport ne pazaroljam, elfogadom intését köszönettel, mert nincs is sok puskaporunk, drága is, néha nem is jó szagú, mint tudjuk. Egyébiránt hogy a puskaport elvbarátim ellen szoktam lövöldözni és pazarolni, azt bizonyosan tenni nem fogom, és leginkább nem engem illet a puskapor pazarlása, mert meg kell vallanom gyengeségemet, a német közmondás szerint, hogy nem én voltam olly szerencsés, hogy azt feltaláltam volna. Mit egy gróf mondott, hogy én egy idő óta a népszerűséget egészen megvetni látszatom, azt jegyzem meg: igaz, hogy ez is a hiúság bizonyos neme, azért a grófnak köszönettel tartozom aziránt, mert magam is gyarló ember lévén, talán hibáztam, és épen talán ebben látszom hiúnak lenni, hanem valamint tegnap bátorkodtam mondani azt, hogy én soha senki által magamat megnyergeltetni, portéka gyanánt használtatni nem hagyom, és így minden tisztelettel legyen mondva, mint veterán katona még fejedelmem által sem, annyival kevésbé egy felhevült publicum által, és azt vélem, hogy olly stádiumban, ahol a gróf méltóztatott ezen dolgot előhozni, sajnos példáját tapasztalta, hogy egy olly népszerű hazafi, mint a miilyen a gróf, kis volumát alig tudta előhozni a nélkül, hogy a felbőszült sokaságnak violeniiáját tüstént tapasztalni kénytelen ne lett volna. Mint alkotmányos ember igen is tudom azt méltányolni, hogy 1790-ben bagolyt festettek tarsolyokra! mi ezt tette : légy éber magyar és el ne aludjál, de más részről, ha látom, hogy a kormány épen ezen nagy kérdés körül, mellyel mindig fejtegetünk nemzetünk átalakulása kérdésében barátságosan és önkéntesen, maga jó előnkbe, hogy akkor is, midőn a kormány a lehető legjobb szándékát mutatja, hogy ezek se vétetnek annyiba, mint vétetniük kellene, felfogásom szerint valamint a magos gróf a minap mondá, hogy azt az ő veleje úgy látja, az enyim pedig igy látja; infallibilisnek magamat soha nem mondottam; hanem valamint itt mint régi disciplinában felnevelt katona ember nem átallom és nem átallottam a kormány ellen is mint becsületes ember kikelni, és minden alkotmányos s minden nemzetelleni kicsapongások ellen, minden emberrel a versenyt kiállva kikelni, bár lássa ál azt a tömeg bár nem, de valamint ezt teszem és mint merű tenni fogom addig mig csak álni bitók megvallom, hogy népszerűségre és ollyanra melly végre mint látjuk, olly jeles embert, mint a miilyen Deák Ferencz, úgyszólván sárba gázolja , illy népszerűségre, megvallom, semmit sem adok. — Ugyancsak a módosítási javaslatra nézve egy m. tag igy nyilatkozok: Az indítványozó grófnak fáradozása annyira különböző fejeket egy kalap alá hozni, vélekedésem szerint azért nem sikerülhet mert két osztályt, mellynek egyike tiszta savanyu, a másik tiszta édes italt kíván, azon egy pohárból akarna kielégíteni. De akármennyi mézet adjon hozzá, az egyik rész azt mindig savanyúnak, s akármennyi eczetet keverjen, a másik azt mindig édesnek fogja mondani, és ez oka, hogy minden volum a sok clausulákkal körülírva , csak az elnökséget perplexitásba hozza. Ő felsége felügyelési jogát a szónok kétségbe hozni nem akarja, de magán ügyekben, melyekhez a szabad átmeneteit számítja, csak akkor és ott szükséges, hol perben kérdés támad, hol az nincs, oda eme közmondás illik: „wo kein Kläger, ist kein Richter“. A statusra nézve mindegy, egyénei bármelly templomot látogatnak, s igy kár ama költségeket szaporítai, mellyek Jsécsbe való küldözgetés s innen eredő sok firkálásból erednek. A papoknak jelenléte ellen ezen tárgyban nem lehetne ellenvetés, mert ezen tárgy leginkább őket illeti, s amint az előtte szóló püspök bölcsen előhozá, illy dologban a praxist meg kellene tekinteni; ez pedig azt mutatja, hogy a tárgyból előkerült sok akadály, ámbár a protestánsok előadásaiban többnyire nagyítás is van , csupán csak a papság befolyásából ered." De a praxis azt is mutatja, hogy ha a breve és törvény közt van a kérdés, ez utóbbi hátraszoríttatik, s így az olyanban semmi garantiát sem találunk, ki két urnak szolgál. Amit az időnyerésről hallott a méltszónok egy gróf indítványában, az is csak theoretice áll, mert, ámbár az angancalis gyűlések csak minden három hónapban tartatnak, mégis bizonyosak, holott az igen bizonytalan, hogy ezen három hónap alatt is a pap ki fogja-e adni a maga bizonyságlevelét. Azon sokszor előhozott aggodalomra pedig a vallásosság iránt szinte praxisból felelhetni, mert mind az, ki csak Éjszakamerikában volt s arról írt, elismeri, hogy a vallásosság ott magas fokon áll, bár szintén ott az átmenetnél semmi ceremónia nincsen, s szabadabb az, mint akárhol a világon. Ezért is a KK. és Rk. izenetét, mint egyszerűbbet, pártolja. Az átmenet kérdésének (mint már a 72-ik sz.ban megírtuk) a sokszor említett módosítás szerinti elhatároztatása után, ugyancsak a f. h. 9-kei ülésben a vallásos üzenetnek IX-ik, vegyes házasságokról szóló pontja került megvitatás alá. Erre nézve az evanghitvallásuak egyik főhivatalnoka úgy nyilatkozott, miszerint a viszonosság és igazság azt kívánja, hogy minden felekezettel maga elvei szerint bánassék, s egyik vallás a másik fölött semmi felsőbbséget ne követelhessen. Ha ezen ügyet illetőleg a protestáns félnek nem volna szabad más házasságra lépni — miután az cath. társától elválasztatott — akkor a prot. hit alárendeltetnék a cath. hitnek, mi a protestáns elvekkel, a viszonossággal s az igazsággal egyiránt ellenkezik; ennélfogva pártolja a KK. és RRek izenetét. — A főtáblának egy másik grófi tagja ellenben igy nyilatkozók : A t. Rendek ezen indítványa összeütközik az 1791: 26. t. sz., mert ezen törvény azt mondja: „mixtis matrimoniis impedimenta ponere non licet“ ezen törvényjavaslatnál pedig nagyobb impedimentumot nem látok. Azon catholica leányt, ki protestánshoz megy férjhez, tudván azt, hogy ha elválásra kerülne a dolog, hogy protestáns férje más feleséget vehet, ő pedig férjhez nem mehet, egyenesen az őrültek házába kell tenni, mert előre látja, hogy azon szempillanatban, mellyben felesége lesz, kínozni fogja in infinitum, és ez a házassági csendet tökéletesen megrontja ; már pedig a protestánsnak tökéletes joga lesz, sőt alkalom fog nyittatni, magát feleségétől megszabadítani, ha ez neki nem tetszik; s viszont, ha prot. leány férjhez megy catholikushoz, és neki egy másik jobban tetszik, ő mindent el fog követni, hogy ahhoz mehessen férjhez, ki jobban tetszik, a cath. fél pedig házasságra nem léphet. Mi a viszonosságot illeti ez abban áll fen, hogy mindkettőnek többé házasságra lépni nem szabad, mert ha catholikusnak megengedni nem lehet, hogy újra megházasodjék, s a protestáns félnek sem engedhetjük meg. Én megvallom a vegyes házasságokat épen nem pártolom, és ha csak azon szempontból indulnék ki, hogy a vegyes házasságokat akadályozni akarnám, a t. RB. javaslatát fogadnám el; ennélfogva ahhoz ragaszkodom, mit a m. Főrendek a múlt orsz.gyűlésen, kívántak t. i. maradjon az eddigi gyakorlat, és azon okból, hogy a prot. félnek szabad más házasságra lépni. — Hasonló elvek szerint fejté ki nézeteit egy nmlgu püspök is következő előadásában: A nm. Fő-Rendeknek e pontra nézve felhozott okait a múlt országgyűlésen olly fontosaknak találták a t. RR. és RR., hogy arról önkint letettek. Kétségkívül átlátták a t. RR., hogy ha az, ami e pont alatt kívántatik, teljesedésbe menne, ez a vegyes házasságoknak legnagyobb, legbizonyosabb akadálya lenne, mert alig fogna találkozni olly kath. apa vagy anya, ki leányát férjhez adja olly feltétel alatt, melly őt örökös aggodalomban tartaná , ha pedig ez aggodalom egykor teljesednék, a legboldogtalanabb állapotba helyezné. Véleményem és okaim e pontra nézve ugyanazok, mellyeket a múlt országgyűlésen volt szerencsém előadni, t. i. e kívánat sérelmes a cath. félrenézve, sérelmes általánosan a protestánsokra, s illyen az ítéletre s itélőszékekre nézve is. Ami a cath. félt illeti, a házassági kötés öntermészeténél fogva contractus aequalis, mind a két félt egyenlően kötelező szerződés lévén , s szükségképen annak kelletvén lennie, ezen kívánat azt inaequalissá, következőleg a cath. félre nézve igazságtalanná tenné, melly, mivel ugyanazon szavakkal igért, esküdött örökös hűséget, s együttlakást prot. hitestársának, mint ez neki, férjétől elválasztatván, kénytelen lesz talán ínségben, nyomorúságban mind halálig siratni egy boldogtalan órában tett férjhezmenetelét, midőn ellenben prot. férje talán egy bűnös vágy következtében megtöri esküdt ígéretét, s jul házasságra lép, cath. hitvesének annál nagyobb gyötrelmére, minthogy ez tőle ellaszitva talán ugyanazon helyben fogja be a teljes nap-