Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-09-21 / 75. szám

140 nem­ egy átmenni akaró egyén, kínos bizonytalanságban maradott! Azt sem hagyhatja a szónok érintetlen, miszerint tegnap egy nmlt. püspök ő Felségének a mélt. szónok által felhívott jun. 5-diki resolutioját úgy magyarázván, miszerint ez a viszonosság s lelkiismeret szabadságának elvét csak magára a vegyes házasságokra szorítja; — tagadja ezt a szónok, hogy ez igy lenne, mert abban általában vannak az elvek felállítva, mellyek viszhangra is találtak minden jó érzésű honfi kebelében, csupán ezen elveknek a vegyes há­zasságokra alkalmazása vala az, miben a törvényhozás nem találá megnyugvását. A­mi egyébiránt magát a szőnyegen levő tárgyat illeti, arra nézve az a szónok vélekedése, hogy azt csak fokonkint kell tárgyalni, azaz a főbb kérdéseken kell elébb átesni a magas FORBnek, s azután a formalitások­­ról szólani. íme — úgymond a mélt. szónok, az előttünk fekvő egy mélt. gróf által felhozott javaslat átolvasása után is ott találom abban nyíltan s határozottan az átmehetésre a fejdelmi engedelem szükségtelenségét, mert világosan ki van abban mondva, hogy ő­felsége nem vizsgálhatja azon okok valódiságát vagy vakmerőségét, mellyek valakit az átmeneteire bíznak, s nem mondhatja tehát e szerint soha, hogy valaki nem meggyőződéséből megy át; igy nem lehet következőleg soha eset, mellyben az átmeneteit megtagad­hassa, mi más szavakkal nem teszen egyebet, mint hogy az átmeneteinél a fejdelem engedelme nem feltételeztetik. S mint tegnap, ismételve nyilvánítom tehát ma is, hogy én az itt kifejezett elvet, melly pedig döntő e kérdésben, hálával fogadom, s a tek.­rekhez intézendő üzenetben nyilván kité­tetni kívánom, és ennek kimondása által a főakadályt, melly az átmenetei kérdésében köztünk és a t.­Rek között volt, megszüntetve látom. Látom azonban e javaslat másik ré­széből azt, hogy ha ez igy marad, az épen kiküszöbölt aka­dály helyébe egy más lényeges gördittetik, miután t. i. ab­ban az mondatik, hogy: „bárha nem vizsgálhatja a fejede­lem az átmenni akarók okait, de legfelsőbb felügyeleti jogá­nál fogva felügyelhet arra,­­ megtartatik-e az egyes át­meneteli eseteknél a törvényszabta formalitás, vagy sem?A­miből tovább az érintett szerkezet szerint az következnék, hogyha azokban hiba történt, ő­felségének joga támad az átmeneteit gátolhatni, miből ismét az következnék, hogy míg e béli határozatát ki nem mondja, addig általmenni nem sza­bad. Már ezt egy általánosságban el nem lehet fogadni. El­ismerem ugyanis azt, hogyha a törvény formákat szab az átmenni akaró elibe, ez azokat megtartani tartozik, s a fe­jedelem felügyeleti joga azt hozza magával, hogy kormánya felügyeljen e tekintetben is arra, hogy a törvény rendeleté­nek elégtétessék ; de e felügyeleti jogot oda kiterjeszteni nem lehet, hogy a törvényszabta formákhoz magát egyszer alkalmazott átmenni akaró egyén addig ne mehessen által, míg az meg nem lesz vizsgálva, hogy helyesen gyakoroltat­tak-e körülötte az illetők által az említett formaságok. Ha kell az átmeneteinél formalitásnak lenni, legyen az olly egyszerű, hogy abból rekesztessék ki a hibák elkövetésé­nek lehetősége. Ezt s ennyit igényel korlátok mellett is az átmenetel. S miután én — folytatá tovább — a vakmerő át­menetelek eltiltási jogát a fejdelemnek eddig sem tudtam so­ha úgy érteni, hogy ő bárkit is, ki átmenni akar, gátolhasson e béli szándékában, hanem úgy értem azt mindig, hogy ha tapasztalná az átmenni akarásnak ismételt vakmerő eseteit, tehessen czélszerű előleges lépéseket azoknak jövendővei lehető megakadályoztatása tekintetéből, s miután maga, egy mélt. gr. indítványa is azt tartja, hogy senkit nem lehet gá­tolni az átmenetben, és így előbb utóbb azt sem, a­ki netalán hibásan állá ki a formalitásokat; —sőt még az is átmehes­sen, ha ő Felségétől hat hét alatt ügyében határozat nem érkezend: épen nem látom által, hogy be nem várván a hat hetet, mindjárt át ne mehessen valaki, mihelyt a törvény­szabta formákat kiállotta. Ez megtörténvén, igenis tétessék jelentés, de a felügyeleti jog alkotmányilag bevett magyará­zata szerint. Hiszen, hány dolog van honunkban, hol a cse­lekvés törvényes voltát feltételező lényeg, a formalitás, é­s még­sem függesztetik fel a fejdelem e formák iránt kimon­dandó határozatától. Ha hát közelíteni akarunk a t­­Rvhez, akarja pedig ezt az indítványozó gr. is, mondjuk ki világo­san, hogy nincsen szükség az indultásra; de mondjuk ki azt is egyenesen, hogy az átmenetei a formák kiállása után, nyomban is végbe mehet, s a dolog csak tudomás végett terjesztessék fel ő­felségének. És csak akkor történt e tárgyban általunk lényeges előlépés, ha ez egyszer a több­ség által ki lesz mondva és nunciumunkban kijelentve. S ezért a méltó­szónok a javait formalitások egyes részleteibe nem is bocsátkozik, s mint eddig, a státusok üzenetét pár­tolja. — Egy másik­­ szónok azon módosításoknál fog­va, mellyeket egy méltóságos gróf indítványában kisebben tett­ csak egy nehézségét látta indítványa elfogadásának; e nehézség pedig az, hogy ő maga „intra dominium“ kívánja ez ügyet ő Felsége elibe vitetni. Alkotmányos kérdés forog itt fent véleményem szerint, s olly magyarázatát látom ismét a kir. felügyelési jognak melly mellett nem maradhat ép­ségében megyei rendszerünk. A theoria „de re interea in­­tegre servata“, melly eddig csak kivételkép és egyik fél pa­nasszá következtében létezett, ez esetben szabályá válna és megyei hatóságunk iránti bizodalm­atlanságunkat igy ön­magunk diplomatice elismervén , municipalitásunk rovására ünnepelné a hatalom centralisak­ójának ügye egy új győze­­delmét. Nem mintha tagadnám egy megyei reform nagy s múlhatatlan szükségét, nem mintha nem éreztem volna én is már igazságtalanságát azon határozatoknak, mellyekben a tömeg szenvedélye játszó fő szerepét, de tagadom, hogy polgári biztosítást nyújthasson olly rend, melly az alkotmá­nyos szabadság romján épül, tagadom, hogy ollyféle rend­nek, melly csak alkotmányos szabadságunk mellett létezhet fog még másképen biztos támasza maradni, mihelyest mi magunk municipiumunkat többé annak nem valljuk, és azt ál­lítom, hogy ámbár a közjólétnek gyümölcsét csak ott élvez­hetni, hol minden egyén szabadságának egy részét a jó rend oltárára teszi le, még is maga ellen hűtlen azon nemzet, melly rend utáni törekvésében nemzeti szabadsága tőkéjé-­ hez mert nyúlni. Méltóságtok fogják megítélni, valljon össze­köttetésben állnak-e ezen theoreticus nézetek némi practi­­cus elvekkel? ezen elvek históriai tapasztalásból meritteltek­­e , valljon e jelen kérdésben használhatók-e ezen tapaszta­lások? Én részemről úgy vagyok meggyőződve, hogy az említett nehézséget ignorálnom nem szabad, habár ki­tenném is magamat e tábla egy igen elmés tagja rosszalásának, és szavazok a t. KK. és RR. izenetjére, habár ezen tisztelt tag egy olly oknak tulajdonúja is voksomat, melly indokot e fáj­dalom­­ igen is kezd megvetni; én ellenben a nemes ambitiok közé számitok, mert igen jól mondá nem rég b. Wesselényi, hogy Troja falai tán még most is állnának, ha népszerűséggel birt volna Cassandra. — Utána egy magas tag igy nyilatkozott: Saját felfogásom szerint a mostani időkben valamint felfogá­somat én senkire, úgy tudom bizonyosan más a magáét másra fogni szintúgy nem akarja ; mindenki jót áll a maga nézeteiért, és így felfogásom szerint valódi indiseretio volna, hogyha a kérdésnek mostani stádiumában hosszasan be­szélnék ollyanokról mik nem egészen a dologhoz tartoz­nak. Mondhatom, az egészet hallgatással mellőzném, de némelly észrevételre, a mennyire lehet rövid válasszal tar­tozom. Nagy köszönettel fogadom ugyan­is egy m. bárónak felfogását, miszerint tegnapi kijelentésemet akként ma­gyarázta, hogy azért mivel most a legutolsó kir. válasz el nem fogadtatott, azt mondottam volna, hogy az Schwierig­­keitsmacherei lett volna. Épen a magas FÖRR-et szólítom fel, hogy ugyanezt alkalmazólag egyenesen a kir. leiratra mondottam-e? Itt van idején, hogy mind az kijöjön napvi­lágra, miről a sok ingerültség és talán lehet mondani a lehető legjobb szándék némi elferdítéseket, tesz. Mert méltóztassék a tisztelt bárónak elhinni, én soha nem leszek és nem va­gyok azon vélekedésben, hogy akármelly­e­ leiratnak, mielőtt az felolvastatik, vagy ha felolvastatik is, mindjárt egy Po­­stulaten-Landtag módja szerint alleluját énekeljünk, fáklya muzsikákkal vagy kivilágítással ünnepeljük, de nagy különb­ség marad még itt fen s e részben gyakran eltévesztjük a dolgot, s fájdalomk­épen ez legtöbb bajainknak oka. Min­denki legjobban tudja és sok el is mondta a mea culpát, mert vannak őszinte emberek, kik velem együtt, midőn hazafi­­ságról van a szó, elragadtatnak, de midőn kialusszák magu­kat, azt mondják: a magyar vér kissé — elragadott minket. A királyi leirat jött — mint alkotmányos ember agyanusítást veszem az alkotmányos élet alapjának, de azért ha valami­nek örülök, vagy valamiben rászalásra látok okot,még ezért vak nem leszek; de hogy esett, lehet-e tagadni, hogy épen némi előkelők a királyi leiratban, ha lehet mondani, gyűlöl­­ségből vagy csak valjuk meg egy kis nehézség vadászata miatt találtak benne sok rosszat, és semmi jót. Erre alkal­maztatom azt, hogy épen azon jó, mi benne van, nem méltá­­nyoltatok­, és nem dietalis tagok nagy többsége által, hanem bizonyos emberek által, kik maguknak tekintélyt tudnak ad­ni , és mindenre mi felülről jó, gyanúsításokat hintenek elő­ször is. Nem azt mondottam, hogy azért nem fogadtuk el a kir. leiratot, mintha ez Schwierigkeitsmachereiből történt vol­na — Isten mentsen ettől, hanem fohászaimat az égre bocsát­­ván,csak azt mondom, hogy nagy bajunk az, hogy sok em­ber sophismákban, szőrszál hasogatásban — ezek is nya­valyánk symptomai — és azon Schwierigkeitsmachereiban találja erejét, és hogy kis dolgok körül nagyokat látnak, és a népszerűségtől vonatják magokat. Nékem nem elvem bár­­melly királyi leiratot vakon ostromolni vagy elfogadni; de azt sem helyeselhetem hogy másokat előleges roszalás által praeoccupáljunk, s tegyük kezünket, keblünkre s­zaljuk meg, nincs-e köztünk sok, kinek elve , hogy gyanúsítsa azt mi fe­­lülről jó, mert ez népszerű. Egyébiránt távol vagyok a tűzbe olajt önteni akarni, s mondhatom, hogy valamint egy m. bá­ró igen józanon intett, hogy a puskaport ne pazaroljam, el­fogadom intését köszönettel, mert nincs is sok puskaporunk, drága is, néha nem is jó szagú, mint tudjuk. Egyébiránt hogy a puskaport elvbarátim ellen szoktam lövöldözni és paza­rolni, azt bizonyosan tenni nem fogom, és leginkább nem­ engem illet a puskapor pazarlása, mert meg kell vallanom gyengeségemet, a német közmondás szerint, hogy nem én voltam olly szerencsés, hogy azt feltaláltam volna. Mit egy gróf mondott, hogy én egy idő óta a népszerűséget egé­szen megvetni látszatom, azt jegyzem meg: igaz, hogy ez is a hiúság bizonyos neme, azért a grófnak köszönettel tartozom aziránt, mert magam is gyarló ember lévén, talán hibáztam, és épen talán ebben látszom hiúnak lenni, ha­nem valamint tegnap bátorkodtam mondani azt, hogy én soha senki által magamat megnyergeltetni, portéka gyanánt használtatni nem hagyom, és így minden tisztelettel legyen mondva, mint veterán katona még fejedelmem által sem, an­nyival kevésbé egy felhevült publicum által, és azt vélem, hogy olly stádiumban, a­hol a gróf méltóztatott ezen dolgot előhozni, sajnos példáját tapasztalta, hogy egy olly népsze­rű hazafi, mint a miilyen a gróf, kis volumát alig tudta előhozni a nélkül, hogy a felbőszült­ sokaságnak violeniiáját tüstént tapasztalni kénytelen ne lett volna. Mint alkotmányos em­ber igen is tudom azt méltányolni, hogy 1790-ben bagolyt festettek tarsolyokra! mi ezt tette : légy éber magyar és el ne aludjál, de más részről, ha látom, hogy a kormány épen ezen nagy kérdés körül, mellyel mindig fejtegetünk nemzetünk átalakulása kérdésében barátságosan és önkéntesen, maga jó előnkbe, hogy akkor is, midőn a kormány a lehető legjobb szándékát mutatja, hogy ezek se vétetnek annyiba, mint vétet­niük kellene, felfogásom szerint valamint a magos gróf a mi­nap mondá, hogy azt az ő veleje úgy látja, az enyim pedig igy látja; infallibilisnek magamat soha nem mondottam; ha­nem valamint itt mint régi disciplinában felnevelt katona em­ber nem átallom és nem átallottam a kormány ellen is mint becsületes ember ki­kelni, és minden alkotmányos s minden nem­zetelleni kicsapongások ellen, minden emberrel a ver­senyt kiállva kikelni, bár lássa ál azt a tömeg bár nem, de valamint ezt teszem és mint merű tenni fogom addig mig csak álni bitók megvallom, hogy népszerűségre és ollyanra melly végre mint látjuk, olly jeles embert, mint a miilyen De­ák Ferencz, úgy­szólván sárba gázolja , illy népszerűségre, megvallom, semmit sem adok. — Ugyancsak a módosítási javaslatra nézve egy m. tag igy nyilatkozok: Az indítvá­nyozó grófnak fáradozása annyira különböző fejeket egy kalap alá hozni, vélekedésem szerint azért nem sikerülhet mert két osztályt, m­ellynek egyike tiszta savanyu, a másik tiszta édes italt kíván, azon egy pohárból akarna kielégí­teni. De akármennyi mézet adjon hozzá, az egyik rész azt mindig savanyúnak, s akármennyi eczetet keverjen, a má­sik azt mindig édesnek fogja mondani, és ez oka, hogy min­den volum a sok clausulákkal körülírva , csak az elnökséget perplexitásba hozza. Ő felsége felügyelési jogát a szónok kétségbe hozni nem akarja, de magán ügyekben, melyek­hez a szabad átmeneteit számítja, csak akkor és ott szük­séges, hol perben kérdés támad, hol az nincs, oda eme köz­mondás illik: „wo kein Kläger, ist kein Richter“. A statusra nézve mindegy, egyénei bármelly templomot látogatnak, s igy kár ama költségeket szaporítai, mellyek Jsécsbe való kül­dözgetés s innen eredő sok firkálásból erednek. A papoknak jelenléte ellen ezen tárgyban nem lehetne ellenvetés, mert ezen tárgy leginkább őket illeti, s a­mint az előtte szóló püspök bölcsen előhozá, illy dologban a praxist meg kellene tekinteni; ez pedig azt mutatja, hogy a tárgyból előkerült sok akadály, ámbár a protestánsok előadásaiban többnyire nagyítás is van , csupán csak a papság befolyásából ered." De a praxis azt is mutatja, hogy ha a breve és törvény közt van a kérdés, ez utóbbi hátraszoríttatik, s így az ol­yanban sem­­mi garantiát sem találunk, ki két urnak szolgál. A­mit az időnyerésről hallott a mélt­­szónok egy gróf indítványában, az is csak theoretice áll, mert, ámbár az angancalis gyűlé­sek csak minden három hónapban tartatnak, mégis bizonyo­sak, holott az igen bizonytalan, hogy ezen három hónap alatt is a pap ki fogja-e adni a maga bizonyságlevelét. Azon sok­szor előhozott aggodalomra pedig a vallásosság iránt szinte praxisból felelhetni, mert mind az, ki csak Éjszakameriká­­ban volt s arról írt, elismeri, hogy a vallásosság ott magas fokon áll, bár szintén ott az átmenetnél semmi ceremónia nincsen, s szabadabb az, mint akárhol a világon. Ezért is a KK. és Rk. izenetét, mint egyszerűbbet, pártolja.­­ Az átmenet kérdésének (mint már a 72-ik sz.ban meg­írtuk) a sokszor említett módosítás szerinti elhatároztatása után, ugyancsak a f. h. 9-kei ülésben a vallásos üzenetnek IX-ik, vegyes ház­asságokról szóló pontja került megvitatás alá. Erre nézve az evang­­hitvallásuak egyik fő­hivatalnoka úgy nyilatkozott, miszerint a viszonosság és igazság azt kívánja, hogy minden felekezettel maga elvei szerint bánassék, s egyik vallás a másik fölött semmi fel­­sőbbséget ne követelhessen. Ha ezen ügyet illetőleg a pro­testáns félnek nem volna szabad más házasságra lépni — miután az cath. társától elválasztatott — akkor a prot. hit alárendeltetnék a cath. hitnek, mi a protestáns elvekkel, a viszonossággal s az igazsággal egyiránt ellenkezik; ennél­fogva pártolja a KK. és RRek izenetét. — A főtáblának egy másik grófi tagja ellenben igy nyilatkozók : A t. Rendek ezen indítványa összeütközik az 1791: 26. t. sz., mert ezen tör­vény azt mondja: „mixtis matrimoniis impedimenta ponere non licet“ ezen törvényjavaslatnál pedig nagyobb impedi­­mentumot nem látok. Azon catholica leányt, ki protestáns­hoz megy férjhez, tudván azt, hogy ha elválásra kerülne a dolog, hogy protestáns férje más feleséget vehet, ő pedig férjhez nem mehet, egyenesen az őrültek házába kell tenni, mert előre látja, hogy azon szempillanatban, mellyben fe­lesége lesz, kínozni fogja in infinitum, és ez a házassági csendet tökéletesen megrontja ; már pedig a protestánsnak tökéletes joga lesz, sőt alkalom fog nyittatni, magát feleségé­től megszabadítani, ha ez neki nem tetszik; s viszont, ha prot. leány férjhez megy catholikushoz, és neki egy másik jobban tetszik, ő mindent el fog követni, hogy ahhoz mehessen férj­hez, ki jobban tetszik, a cath. fél pedig házasságra nem léphet. Mi a viszonosságot illeti ez abban áll fen, hogy mind­kettőnek többé házasságra lépni nem szabad, mert ha ca­­tholikusnak megengedni nem lehet, hogy újra megháza­sodjék, s a protestáns félnek sem engedhetjük meg. Én megvallom a vegyes házasságokat épen nem pártolom, és ha csak azon szempontból indulnék ki, hogy a vegyes házassá­gokat akadályozni akarnám, a t. RB. javaslatát fogadnám el; ennélfogva ahhoz ragaszkodom, mit a m. Főrendek a múlt orsz.gyűlésen, kívántak t. i. maradjon az eddigi gyakorlat, és azon okból, hogy a prot. félnek szabad más házasságra lépni. — Hasonló elvek szerint fejté ki nézeteit egy nmlgu püspök is következő előadásában: A nm. Fő-Rendeknek e pontra nézve felhozott okait a múlt országgyűlésen olly fon­tosaknak találták a t. RR. és RR., hogy arról önkint letettek. Kétségkívül átlátták a t. RR., hogy ha az, a­mi e pont alatt kívántatik, teljesedésbe menne, ez a vegyes házasságoknak legnagyobb, legbizonyosabb akadálya lenne, mert alig fogna találkozni olly kath. apa vagy anya, ki leányát férjhez adja olly feltétel alatt, melly őt örökös aggodalomban tartaná , ha pedig ez aggodalom egykor teljesednék, a legboldogtalanabb állapotba helyezné. Véleményem és okaim e pontra nézve ugyanazok, mellyeket a múlt országgyűlésen volt szeren­csém előadni, t. i. e kívánat sérelmes a cath. félrenézve, sé­relmes általánosan a protestánsokra, s illyen az ítéletre s itélőszékekre nézve is. A­mi a cath. félt illeti, a házassági kötés öntermészeténél fogva contractus aequalis, mind a két félt egyenlően kötelező szerződés lévén , s szükségképen annak kelletvén lennie, ezen kívánat azt inaequalissá, kö­vetkezőleg a cath. félre nézve igazságtalanná tenné, melly, mivel ugyanazon szavakkal igért, esküdött örökös hűséget, s együttlakást prot. hitestársának, mint ez neki, férjétől el­­választatván, kénytelen lesz talán ínségben, nyomorúságban mind halálig siratni egy boldogtalan órában tett férjhezme­­netelét, midőn ellenben prot. férje talán egy bűnös vágy kö­vetkeztében megtöri esküdt ígéretét, s jul házasságra lép, cath. hitvesének annál nagyobb gyötrelmére, minthogy ez tőle ellaszitva talán ugyanazon helyben fogja be a teljes nap-

Next