Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-06-25 / 50. szám

13­50. szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tu­dósitások, honi és kü­lföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak, dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel; — a Századunk terjedelmesb politicai s ro­kon tudománya értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak főképen. I­RNO Junius 25. 1843. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütör­tökön. Előfizetés máj. 15től dec. 3 kig postán 7 IV. 48 kr. p., helyben boríték nélkül 7 fr., borítékkal 7 fr. 24 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgal­mas barátok átellenesen a 245 sz. ház 1ső emeleté­ben, beszen Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes bekü­ldetése kéretik. Ez év második felére az előfizetést elfogadjuk. Lapjaink ára a megszaporodott tartalom miatt ezentúl félévre postán 6 for. 48 kr., helyben borítékkal 6 for. 12 kr., boríték nélkül 6 for. pengőben. Azon t. ez. előfizető uraknak, kik lapjaink országgyűlési folyamát teljesen kívánják, máj. 15. — jul. 1-i nehány példánnyal 1 pengő for­. ráfizetése mellett még szolgálhatunk. A szerkeszt­ő s r­ok Tartalom: Magyarország és Erdély. Kinevezés; Országgyűlési közlés; helybeli újdonságok; Fehér, Liptó, Somogy, Nyítra és Temes megyei tudósítások; Vegyes közlések: Pyrker László emlékpénze. Nagybritannia. A lapok tanácsai a repeal­­ü­gyben; ismét egy 300 ezernyi gyűlés Kilkennyben. Fran­­cziaország. Abdel-El-Kader hír szerint meghalt. Spanyol­ra i­szág. Zurbanot katonasága elhagyja. A forradalom terjed. Tö­rökország. Nagyúri fermán a szerbiai választás iránt. Hir­detések: Magyarország és Erdély. A nm. m. k. udv. Kamara vallemarei k. sóhivatalnál megürült ellenőri hivatalra Meyer Károly mitrovíczi sómázsa­­mestert, a barcsi sómázsamesterire pedig Lakenbacher Fe­­rencz eszéki sóhivatali írnokot alkalmazd. Or­­szággyűlési közlés. A f. h. 21 ikei hetedik országos ülését a KK. és RR. táblájának, elnök ö­nmaga azon előadással tette folyamat­ba, hogy tegnap kifejezte már abbeli óhajtását, miszerint a turopolyaiak részérül előadott sérelem mindaddig ne ho­zatott volna országgyűlés ebbe, míg a panasz az illető tör­vényhatóságnak s utóbb ö­rölségének orvoslás végett föl nem terjesztetett­; nemkülönben, hogy ha már ide hozatott, neki mint a KK. és RR. elnökének nyujtatott volna be; végre hogy a KK. és RR. e fölötti tanácskozásaikat ké­sőbbre halasztották volna, elállván egyszersmind annak előleges fölterjesztésétül; miután azonban a többség igy kivánja, ám legyen, csupán a felírásjavaslatban előfor­duló ném­elly kifejezésekre kivánja észrevételeit megtenni. Említés létezik mozgalmakról s aggodalmat gerjesztő ked­vetlen eredményekről, mellyek sietős és nyomos orvos­lást kívánnak. Ezek, úgymond, csak annyiban ismervék, a mennyiben hírlapok s egyéb nyomtatványok által létezések fölhozatott s irányzatuk fejtegettetett. Mondják némellyek, hogy az reactio, még pedig nyelvünk elleni reactio volna; ő legalább nem tudja, mi adhatott erre okot, s kijelenti, nyel­vünk ügyében semmi ok nem adatott rá elnyomási vagy erőszakos eszközök által, mert nyomatást csak törvény út­ján szenvedhettek volna, már pedig törvényeink távol van­nak ettől, magánosoknak mérséklettali buzgósága pedig itt nem jöhet tekintetbe; törvény erőszakot soha nem kivánt; egész irányzat csupán oda terjed, hogy nemzeti nyelvünk, diplomaticai méltóságra emeltetése után elfoglalja azon helyet, mellyen korábbi időkben a latin nyelv állott, mellyet ő, mint szabadságainknak, jelesen az aurea bullának is nyelvét, tisztel, azonban most már úgy tekint mint egy ér­demteljes öreg férfiút, kinek a természet rendes folyása szerint el kell ugyan hunynia, kire azonban mindenkor ked­vesen emlékezünk. Miután tehát ennek helyébe saját nem­zeti nyelvünk lépett, minden kényszerítés melleztével­enkim oda kell iparkodniok a horvátoknak, hogy azt kapcsolatos­­sági s közlekedési szempontból is sajátjokká tegyék. Kény­szerítő törvényt azonban nem lehet alkotni s erőszakolás­­nak helye nincs. Kimondja tehát abbeli meggyőződését — mit ha bizton s minden körülményben nem tehetne, készebb volna helyét elhagyni — hogy a törvényhozó testnek egy része által tegnap kimondott határozat nem egészen czél­­hoz vezető, s óhajta, hogy az ne történt volna, mivel kön­nyen kényszerítési módnak vétethetik , pedig ki a maga nem­zetiségét szereti, az a másét is tudja becsülni. Talán ama reactiot még valami régi emlékezés is táplálja valami remi­­niscentia a hum­usokról és avarusokról stb. Ez legfeljebb gyengeség volna, mert a nemzeteknek is vannak gyenge­ségeik, s valóban nem egyéb az egymás iránti féltékenyke­dés; hagyjuk meg minden nemzetnek a maga haladási ösvényét, hadd versenyezzenek tudományokban és mester­ségekben ; az idő majd kifejtendi, mellyiké lesz az elsőség; a törvényhozás ez iránt akadályzólag nem intézkedhetik. — Fönakadását nyilvánította továbbá elnök ő­nmaga azon kife­jezésen, miszerint Turopolya követe az ellenfelet ismert ve­szedelmes hatalmú fractionak mondja, s ki ezt kimondja, nagy kötelességet vállal magára. Ő, úgymond, nagy ellen­sége a gyanusitgatásnak, s pedig mennyi gyanusitgatáson kelle nekünk magyaroknak is átmennünk, s milly nehezen esett az nekünk, hogy minden ok nélkül jutottunk gyanúba ; a m­entnyire tehát itt gyanúsítás színe forogna fön, — mert hogy apodiclice kimondhatnék a „veszedelmes“ szót, hosz­­szas tapogatás és napfénynél világosabb próbák kivántat­­nának — a kifejezést változtatni, s miután az ügyet külön­ben sem hiszi ide tartozónak, ha tárgyalásra elfogadtatnék is, maga idejére a sérelmek sorába kivánja halasztatni. Olly korszerűek ugyanis a kir. előadások, hogy mind a köz­öröm , mellyel itt s az egész országban fogadtattak, mind azon köszönő s hálaföliratok, mellyek külön megyék által ő Felségéhez intéztettek, indutóokul szolgálhatnak arra, mi­szerint azoknak tárgyalásába minél hamarább belebocsát­kozzunk, s magunkat illy kisebbszerü tárgyakkal, részle­tességekkel, mellyeknek semmi előlegességök, föltartóz­­tatni ne engedjük. Használjuk az időt, legyen síikere­s gyümölcse munkálkodásainknak Kezdjük meg tehát az ál­talános örömet ébresztett s a nemzeti jólétnek emelkedé­sére czélzó kir. előadásokkal, azután menjünk illy partiali­­tásokra, minő a kérdéses sérelem. Nem mintha itt panasz­kodni nem lehetne, de sajnálná, ha illynemű tárgyakba bo­­csátkozás miatt — m­ellyeket ő itt magok helyén nem lát — az országgyűlés nem lenne olly eredménydús, minőnek a kir. előadások irányzata szerint reményb­etni. — Az első szónok csudálkozását fejezte ki, hogy az elnök ő nmaga, kinek erre annyi módja van, az ilir mozgalmakról behatóbb s hitelesb tudomással nem bir; fejtegeté azoknak okát, közel és távol; mondá, mikép lehet vala azoknak elejét venni, s mikép azok most már csakugyan veszélyesek, nem annyira pedig ránk, mint az ausztriai monarchiára nézve, mert nemzetek és nemzetek közötti súrlódás olly biroda­lomban, mellynek országai s tartományrészei annyi külön nemzetekből állanak, soha nem lehet üdvös. Ez nem gya­­núsítgatás, hanem a kormány figyelmeztetése. Igaz, hogy mi is sokat voltunk gyanúsítva, még­pedig méltatlanul, de reciprocitás elvénél fogva legalább annyira kellene igazságosnak lenni, hogy az mi nálunk alapos gyanút gerjeszt, gerjesszen máshol is, s a­mi iránt nálunk szük­ségesnek tartatik az intézkedés, tartassák annak máshol is, de minden esetre engedtessék meg nekünk nemzetisé­günk kifejlődése. Az elnöki beszédnek azon részében, hol a kir. előadásokba bocsátkozás főleg azon okból ajánl­­tatik, hogy országgyűlésünk eredménydús legyen, szinte gyanúsítást vélt látni a szónok, mintha — úgymond — raj­tunk múlnék eredménydússá tétele, s már előre ránk fordít­ni a tudat nem­ igazságos. A kérdéses mozgalmaknak, va­lamint azoknak, mellyek még származhatnak, elejét lehetett volna venni s most nem időznénk illy tárgyakkal, s köteles­sége kimondani, hogy ha a jelen országgyűlés eredményte­len lesz , az nem a törvényhozó testnek tulajdonítható. — Ezekre válaszul adá az elnök, mikép szavai máskép adattak vissza mint mondva valának, s mikép­p a vudat senkire rá nem fordította , hanem csak aggodalmát fejezte ki azon állí­tással, hogy nem lesz kivánt eredménye az országgyűlés­nek, ha az illy panaszok tárgyalásával s részletességekkel kezdetik meg, holott elsőbbrendü teendők állanak előttünk; a gyanusitási vádat tehát sem magára sem a kormányra nem veszi. A tárgyak elsőbbségére nézve meggyőződését mon­dotta ki, s ezt mindenkor teendi, s nem hiszi, sajnos is volna, ha az valódi popularitás volna, mellyel az ember elveszt mi­helyt meggyőződését kimondja ; quilibet abundat sensu suo; ő igazságosnak tartotta a mit mondott, s kéri a szónokot, ne vonjon következtetést abból, a mi nem mondatott.— Követ­keztek több szónoki előadások, mellyeknek egyike az első­ben fölszólalt követ hangulatát viselte magán. A kir. előter­­jesztvények hasznos volta nem tagadtatok, de ez semmi kü­lönösnek nem látszék egy szónok előtt, ki fáradságot von magának átfutni a propositsokat, mióta ezek szokásba jöttek, s ki azt látta, hogy mindig jók és hasznosak valának, főleg azért, mert egyúttal majd adó majd katonaállitás szorgal­maztatok Ő sem szereti, úgymond, a sérelmeket előlegesen tárgyalgatni, s hogy ezt ne kellene, minél előbb orvoslandók volnának; s nem óhajtaná, hogy úgy járjunk velük, mint hi­szi hogy az angol ministerium előbb utóbb a statuskötelez­­vényekkel járni fog hogy fizetés nélkül széttépetnek. Az ifir mozgalmakra átmenve emlité veszedelmességek némi bi­zonylatául a „kleiner Kathekismus für grosse Leute“ czimü röpiratot, mellyben más nemzetek ellenünk ingereltetnek azáltal hogy ránk fogadik, mintha másokat meg akarnánk fosztani nemzetiségüktől. Érinté azután az ellenünk foly­tonosan intézett ostromharczot, s mondá, mikép nem volt a gyanúsításnak és ennek következtébeni kíméletlen bánás­módnak azon neme, mellyen keresztül nem mentünk, pedig mi kis cathekismusokat nem adtunk ki; mégis ollyanoknak tartalék nemzetiségünk s nyelvünk fejlődése mint Pandora pixisé, mellyböl mindenféle rész árad széjjel. Voltak hon­fiaink közül is, kik csak nehány évek elöl a magyar nyelvet a köz ügyek vitelére haszonvehetlennek álliják, vészi jósol­ván, hogy ha az igazgatási nimbus annak használata által ele­nyészendő nem lesz majd alkotmányunk, ha a köztanácsko­zásokat mindenki érti. S kérdi, vesztett-e azóta az igazgatás valamit tekintélyéből, s ha vesztett, a honi nyelv volt-e an­nak oka? Most már azonban mindenen túl vagyunk, nemzeti­ségünk mind e mellett lábra kapott és virágzik. A horvát mozgalmak nem a nemzettől származnak, mellyet a szónok tisztel, hanem azon párttól, melly még anyanyelvétől is el­vált azon ürügy alatt, hogy nincs literaturája, azon párttól, melly nem akar horvát lenni, hanem ilir, s literaturája ab­ban áll, hogy harczra akar kelni a magyarral. Nem abban állanak az érdekek, hogy nemzetek elidegenittessenek egy­mástól; ennek úgy is Foulton találmánya jóformán véget vetett, s a dolog lényegét tekintve, mi gondja a művelt vi­lágnak, milly nyelven beszélnek Magyarországban, s igy gyávaság volna a horvátokra nyelvünket erőszakosan tolni akarni; de ők sem kívánhatják tőlünk, hogy köz­ügyeink kö­rül más nyelvnek mint a magyarnak helyt adjunk. Itt teljes kölcsönösség uralkodjék. S mind e mellett, nincs azon gya­núsítás, melly reánk nem alkalmaztatott. Midőn nyelvünk és nemzetiségünk fejlődött, gúny tárgya volt; midőn később izmosulni kezdett, nincs az a rész, melly reánk nem foga­tott; az kárhoztatott, mit utóbb a kormány maga elfogadott, azért nekünk kelle a tüskekoronát viselnünk; pedig csak az él, mi életre érdemes; a minek alapja nincs, maga magá­ban találja sirját. Azon eljárás, mellyel a jelen országgyű­lés tett, tehetett, szemrehányást nem érdemel. Csak fogják föl jól érdekeinket s munkálkodjanak együtt velünk, majd minden megváltozik; de addig ne csudálkozzanak, ha azon pályán nem járnak, mellyen magunk is kívánnánk lenni , tehát a sérelem tárgyalását ajánlá, visszautasítván azon vá­dat, mellyet az első szónok az elnöki beszédben találni gondolt. — Az elnök újólag figyelmezteté a szónokot s a KK. és RR. közönségét, mikép­p sem nem vádlott sem nem gyanúsított, sem szemrehányást nem tön. Hogy a királyi előadások mindig jók és hasznosak voltak, jele, hogy a kor­mány mindig eleget tett kötelességének a mennyire csak te­hetségében állott; tette ezt a nemzet is, teszik ezt most közösen, miután ollyal tárgyaltat­k, mi az ország közkívá­nata. Ha nem minden végeztetik el, annak oka csak a tár­gyak sokasága. — Az utóbbi szónokok egyike el nem is­merhetnek mondá, mintha csak olly sérelmek terjesztethet­nének föl innen, mellyek már előbb a hatóság sőt talán Ő Felsége előtt is megfordultak s orvosolatlanok maradtak; minden sérelem miatt köteles a törvényhozás fölszólalni és orvoslást sürgetni, mert a törvény szerint sérelem az, mi a törvényekkel megütközik, és minden törvénysértés sérelem. Ha egy törvényes hatóság azon panaszkodik, hogy a követ­választás törvénytelenül történt, ennek orvoslását egy pil­lanatig sem lehet halasztani, s azért nem lehet föláll­tni ál­talános elvül, hogy a proposiliok érdekessége s népszerűsé­ge miatt ne kelljen a sérelmeket előlegesen fölvenni. E ha­zának nincs más segítsége mint a sérelmek felterjesztése, melly állapot igaz hogy szomorú, s azért szeretné, s adja isten, úgymond, hogy itt e sorompók előtt felelős miniszerek álljanak, kiktől számot lehessen kérni, miért mulasztották el ezt, miért cselekedték amazt. Ha egyszer a nemzet illy szerencsés állapotra jutana, nem fogja akkor az az ország­gyűlés idejét az országos sérelmekkel elhasználni, hanem szükség esetében a miniszerek ellen a diff­dentia volumát kimondani. Elismeri hogy fontos tárgyak vannak kitűzve ta­nácskozásul a kir. előterjesztvényekben, így a városok bel­­szerkezetének s szavazatának rendezése, a kereskedés ügye stb . de mindezekk­ől addig nyugodtan nem tanácskoz­hatunk, míg sérelmeink orvosolva nem lesznek. Mi különö­sen a turopolyaiak sérelmét illeti, az nem csupán hazánk, hanem az egész ausztriai birodalom érdekében orvoslandó, mert a viszálkodás nem a magyarok és horvátok között van, hanem Horvátország önnön kebelében létezik a forron­gás , mellynek kútfeje mélyen rejtezik ; azt egyébiránt kiki tudhatja, hogy holdvilág, csillagok, tarka ruhák egy kü­lön állodalom jelképei. Midőn úgy a literatúrai ürügy alatti működés után az újabb események felledezni kez­dettek s bizonyos journalistának toll helyett kard villogott kezében, mindenek feszült figyelemmel várták azon lé­péseket, mellyek a baj orvoslatára tétetni fognának, de minden a mi történt nagy lassúsággal járt s mindeddig ered­ménytelen. Horvátországot e kétes állásból csak úgy emel­hetjük ki, ha e választási sérelem minél előbb orvosoltatik, azért annak tárgyalását kivánja s fölterjesztését pártolja, mire élénk „maradjon!“ harsogott. A többi nyilatkozatok ré-

Next