História 1987
1987 / 2. szám - SZERÉNYI IMRE: Erőműtervek a Dunán
Erőműtervek a Dunán Magyarországon a vízerőhasznosítást még a 19. század végén is a vízikerekek alkalmazása jelentette. (1895-ben 22 ezer üzemelt belőlük, turbina csak 99.) Pedig a műszaki fejlődésben élen jártunk: a Ganz gyár 1866-ban készítette az első hazai turbinát, és 1883-ban már megkezdte a turbinák sorozatgyártását is, exportra. Magyar találmány volt a vízenergia korszerű hasznosítását lehetővé tevő villamos erőátviteli rendszer, az ún. Ganz-rendszer, melyet Déri, Bláthy és Zipernovszky fejlesztett ki 1885-ben. A vizek erejének modern felhasználására tehát a műszaki feltételek hazánkban sem hiányoztak, az ipar szerkezete és viszonylagos fejletlensége azonban még nem igényelte, hogy jelentősebb tőkét fektessenek vízerőművek építésébe. Megelégedtek egy-egy kommunális célt szolgáló (pl. városi világítás) vagy egy ipari létesítményt árammal ellátó kisebb vízerőművel. Elméleti téren azonban volt haladás, főleg a vízügyi mérnököket érdekelte az a kérdés, mekkora az az energiakincs, amelyet hazánk folyói „magukban rejtenek”. Az elméleti vízerőkészlet felmérését elsősorban a Kvassaytestvérek (István és Jenő) szorgalmazták. 1896-ban a kormányzat megbízta Viczián Ede „királyi segédmérnököt” az országos felmérés megtervezésével és végrehajtásával. (A magyarországi vízerőkataszter elkészítése világviszonylatban is úttörő munkának tekinthető, hiszen Svájcban 1897-ben, Franciaországban pedig csak az 1900-as évek elején készítettek hasonlót.) Az európai államok közül Magyarország lép elsőnek a nyilvánosság elé vízerőinek közreadásával. 1905-ben jelenik meg Viczián Ede összeállításában a Magyarország vízi erői című kiadvány, 1913-ban pedig kiadják a Kárpát-medence teljes elméleti vízerőkészletének kimutatását.A hat évig tartó munka során 11 000 km völgyhossz-szelvényt szerkesztettek, 1600 vízsebességmérést végeztek és 130 helyen állítottak fel vízmércét. Mindezt 4 mérnök és 2 „vízmester” végezte.) E felmérés lökést adott a vízerőhasznosítás elméleti fejlődésének. Viczián Ede tanulmányt jelentetett meg a Soroksári Duna-ág vízerőhasznosításáról, Schmidthauer Antal pedig a Mosoni Duna-ágról, amely tervnek Albert Buss svájci vállalkozót is megnyerte. A Duna magyarországi felső szakaszának vízerő-hasznosítása már ekkor sem volt teljesen új gondolat. Az ötlet Enea Lanfranconi olasz mérnöktől származott, akinek úttörő szerepe volt a Felső-Duna szabályozásában, ő gondolt először arra, hogy a pozsonyi éles Duna kanyarulatot átvágják és az ily módon keletkezett és Oroszvárnál ismét a Dunába beömlő csatornán vízerőműveket létesítsenek. Javaslatával 1891-ben Pozsony polgármesteréhez fordult. A terv azonban meghiúsult. Megvalósításának legfőbb nehézségét az ingadozó vízmennyiség és az így nyerhető energia viszonylag csekély volta jelentette, amely nem állt volna arányban a befektetett költségekkel. Az ügy így elakadt. Ezt felismerte két mérnök, Szaárd István és Bacsó Andor, akik 1908-ban már „komplex” hasznosítást célzó tervet készítettek: 4 vízlépcsőt terveztek a Mosoni-Dunán és egyben hajózhatóvá is kívánták azt tenni. így írtak tervük gazdasági jelentőségéről: „... a tervezett mű kiépítése ma még beláthatatlan közgazdasági jelentőséggel bírna. Csak néhány teljes biztonsággal beálló változásra óhajtunk kitérni. Pozsony, Győr, Magyaróvár, Moson városok, a Szigetköz, továbbá Győr, Moson, Pozsony megye számos községe egy élénk forgalmú hajózó út mellett fog feküdni, a termelhető vízi erő következtében Dévény-Gönyű között a hajózó út mentén virágzó ipartelepek, lüktető gazdasági élet fog keletkezni. A hajózó útba befektetendő összeg közvetve feltétlen meghozza a bőséges hasznot és nem lesz improduktív beruházás. Az erőtelepek létesítéséhez is alkalmat nyújt a terv szerinti kivitel. Olcsó üzemerő állván rendelkezésére, ipartelep ipartelep után fog létesülni, a ma küszködő