História 1989
1989 / 3. szám - KATONA TAMÁS: Batthyány és az aradi vértanúk temetése
tek, és egyházi szertartás mellett néhány atya és segédkező jelenlétében ünnepélyesen beszenteltettek.” Az egyszerű koporsót befogadó kriptaüreg egészen a padló szintjén volt, a befalazás után elhelyezett vörös márványlapnak pedig a belső felén volt a felirat: „1849-ben okt. 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. - Áldás és béke hamvaira.” Ismételt temetés A sírt huszonegy éven keresztül híven megőrizték a pesti ferencesek, Dank Agap ház- és tartományfőnök (aki nem sokkal az 1870. évi újratemetés előtt halt meg Rómában a rend fődefinitoraként), majd Piry Cirjék ház- és tartományfőnök. 1870. március 29-én délután bontották ki végre a sírboltot. „A koporsó igen roncsolt állapotban volt, s a legnagyobb elővigyázatra volt szükség, hogy a be nem balzsamozott hulla minden nagyobb rázkódástól megőriztessék. A sírbolt szabad terére kihozatván, a koporsó teljesen széthullott; a tetem is már nagyon enyészetnek indult, s csak egy koromfeketeségű hullamaradvány tűnt elő. Az elhunytnak szép, nagy szakálla azonban teljes épségben fennmaradt, s annak veresesbarna színe is bizonyossá téve az ugyanazonosságot. A koponya már szétmállott, de még mindig meglátszott a golyó helye, mely a nemes életet kiolta. A hulla fekete ruhába volt öltöztetve, s az öltözetdarabok közül a posztómellény maradt meg legjobb épségben. Azonban a fekete bársonykabát, melyben a vértanú elhunyt, szintén megismertetett, s néhány fából készült gomb még ép maradt. Az eredetileg fehér faforgács, melyen a gróf feje nyugodott, vörössé vált.” A holttestet érckoporsóba tették, és június 9-re kitűzték a temetési szertartást. Június 9-én délután olyan tömeg gyűlt öszsze a ferences templom előtt, hogy Deák Ferenc például be sem jutott a helyére. Szabó József püspök végezte a gyászszertartást, a szónok pedig Piry Cirjék volt. „A nemzet most kívánja közös részvéttel véghezvinni azt, mit húsz évvel ezelőtt az akkori katonai hatalom nem engedett; most az önkéntelen mulasztást helyrehozni szent feladatának tűzte ki a hazafiúi kegyelet, mert a megboldogultban a már Isten jóvoltából kiderült szabadság és alkotmányosság nemzeti vértanúját ismeri és tiszteli” - mondta. 4 óra tájt indult el a gyászmenet a Kerepesi temető felé. A résztvevők számát kétszázezerre becsülték. (Pest városának 1869-ben 200 476 lakosa volt.) Nemcsak az akadémia, az egyetem, az országgyűlés küldöttei voltak jelen, nemcsak a kormány tagjai: Andrássy, Eötvös, Horvát Boldizsár, Gorove, Kerkápoly, Szlávy és egyszerű fekete ruhájában Deák, hanem közvetlenül a kocsi mögött a munkásegylet is Táncsics Mihály vezetésével, az óbudai hajógyár egész munkássága hét zászló körül csoportosulva, az államvasutak alkalmazottai, az ipartestületek és egyletek. „Mindenek közt legnagyobb számmal volt e menetben a derék budapesti munkásosztály képviselve” - írta a korabeli sajtó. 6 óra tájt tették le a koporsót a nyitott sír mellé. Barna Zsigmond városi főjegyző rövid beszéde után Egressy Béni búcsúztatóját énekelték el az egyesített dalárdák. A méltóságteljes szertartás, a feledhetetlenül emlékezetes nap végén az emberek gondolatai önkéntelenül is visszaszálltak egy három évvel korábbi fényes ünnepnapra, Ferenc József és Erzsébet koronázásának napjára, így Halász Imrének, a kor kiváló közírójának a gondolatai is: „Három évvel Batthyány temetése előtt, 1867. június 8-án, a koronázási nap estéjén fényárban úszott a főváros. Éjfélig bolyongtam az utcákon. Egy titokzatos nap glóriája sugározta be az akkor még nemigen nagyvárosias Budapestet. Minden ablak ki volt világítva. Csak egy előkelő úri lakásnak ablaksora volt sötét. Ki lehet az, aki tüntetni merészel a nemzet nagy örömünnepén ? - e kérdés hangzott fel egy felháborodott csoportból. Egy korosabb úr odaszólt: azok özvegy gróf Batthyány Lajosné ablakai. A megilletődés hallgatása vonult végig az emberek arcán. A toronyóra tizenkettőt vert. A hűvös éjjel borzongása suhant át a csendesülő utcákon. Hazafelé indultam, s egy különös érzés rezegtette meg bensőmet: ha igaz volna a régiek naiv hite, hogy éjfélkor a halottak néha felkelnek sírjaikból, akkor ezen az éjszakán egy szétroncsolt homlokú férfiú szellemárnya bizonyára ott lebegne hosszasan mélázva ama sötét ablakok előtt.” KATONA TAMÁS A holttest áthelyezése A temetési menet 1870-ben