História 1997

1997 / 2. szám - FIGYELŐ - SOÓS ISTVÁN: József főherceg és a romák

nemcsak anyagilag segítette a folyóirat megjelenését, hanem írásaival is. „Lássa a külföld, hogy van hazánk­ban elég tudós ily vállalatokra. Bővíteni az anyagot a megbukott »Gypsy Lore Society« eddigi czigány népisméjével, és úgy reménytem, hogy még bővebben mutathatjuk be hazánk népisméjét a nyugat tudósainak” — így vállalta fel ezután a Hermann Antal által szerkesz­tett és kiadott „Ethnologische Mitthei­lungen aus Ungarn” folyóirat erkölcsi és anyagi támogatását. Külön rovatot indí­tott benne „Mittheilungen der Ziegen­­werkunde” címmel. Vállalkozása sikere­ként 14 éven át tájékoztathatta hazai és külföldi olvasóit. A „Király Embersége, közvetlensége, megértő se­gítőkészsége révén, előkelő származása ellenére közel került a cigányokhoz. A cigányság a „mi királyunkénak nevez­ve bálványozta. Gyakran gyalogszerrel is nagy utat tettek meg, hogy „királyu­kat” láthassák. Balogh Ferkó, a neves Selmecbányai cigányzenekar vezetője így írt róla: az „...elhagyatot és mindenki­­tül meg­vetve szegény Czigány nemzetet kegyeskedett Fenséges uram igénybe és pártolásába venni a mi­ért ezen szegény elhagyatot Czigány nemzet nem tugja megszolgálni Fénséges uramnak mért mert szegény tehetetlen nemzet mertha vagyonos emberek lennénk ez volna az összes magyarországbéli Czigány nem­zetnek a kötelesége ezer és ezer főből össze­csoportozni és csatlakozni és egy diadal zászlóval Fénységes uramhoz si­­­etni és lábaim­á térgyelve mondani hálás köszönetét és a Czigányok diadal zász­lóján arany betűvel ezen fölirat lenne: Fénséges urunk és Pártolónk örömei halunk meg és a sirbaszálunk nyugotan fekszünk halva és holtan is köteleségünk lesz Fénséges urunk nagy lelkőségért imátkozni, azért mert még mióta a világ fennál nem találkozót ember aki ezen elhagyatot Czigány nemzetet, figyelem­be és Pártolásába vette volna mint Fen­séges uram, a mire a Czigány nemzet büszkén és hangsúlyozva elmondhatja hogy van Pártfogónk és királunk...” Sikertelen telepítési kísérletek A főherceg hálája jeléül nemcsak anya­gilag támogatta a roma családokat, hanem díszrnhába is öltöztette kedvenc cigányzenészeit. Legidősebb lánya, a ci­gány nyelvet jól ismerő és beszélő Mária főhercegnő verseit ajánlotta fel megze­nésítésre egy miskolci prímásnak, s az ebből származó jövedelmet nekik adta. Kedvenc cigánya, Nagyidai Sztojka Fe­renc cigányszótárát saját költségére je­lentette meg két kiadásban. Az egyedi támogatásoknál jelentő­sebbek voltak a főherceg nagy koncep­ciójú cigánytelepítési kísérletei. Az 1891-ben megindult telepítések során birtokain különböző vármegyékből mintegy 36 család, összesen 117 sze­mély telepedett meg. Külön szabályokat dolgozott ki a letelepítettek jogairól, majd putrikat építtetett 2­2 család részé­re közös konyhával és egy-egy szobával. Gondoskodott foglalkoztatásukról, ne­veltetésükről, szórakoztatásukról. A mezei munkáért napibért fizetett, mely­ből olcsón élelmiszert vásárolhattak. A fegyelemhez szoktatás és a sokszor elke­rülhetetlenül kitört verekedések megfé­kezése céljából szolgálatába fogadta az általa kiházasított Fejér vármegyei ci­gányvajdát, Kolompár (Lakatos) Gyur­kát. Iskolát alapított, és a jól tanuló gyerekeket ajándékokkal jutalmazta. Gondoskodott a házasulandókról, a ho­zományon és az esküvő költségein kívül a vőfély szerepét is vállalta. Sajnos, kí­sérletei kudarcba fulladtak. Telepesei — kevés kivétellel — sorra elvonultak, többnyire az általa adományozott szeke­reken. A főherceg engedélyeztette a vár­megyénél számukra a szabad elvándor­lást. A sikertelenség okait kisebb tanul­mányai szerint egyrészt a telepítésre for­dított kevés idővel magyarázta. Más­részt azzal, hogy a közigazgatási és vár­megyei hatóságok intézkedései ellehe­tetlenítették a helyzetet, minden lopást, rablást az Alcsút környéki cigányok nyakába varrtak. De okolta a lakosság részéről megnyilvánuló ellenszenvet, irigységet is. Habsburg elődeinek, Mária Teréziának és II. Józsefnek 18. századi telepítési kudarcait szem előtt tartva el­vetette a kemény kéz politikáját.­­ A főherceg telepítési kísérletei ugyan megbuktak, de továbbra is megkülön­böztetett figyelemmel kísérte a cigányok sorsát, és élete végéig szeretettel támo­gatta őket. „Azt akarom, hogy kedves, jó és igaz cigányok legyetek, hogy bol­dog és gondtalan életet éljetek, hogy hozzászokjatok a munkához, akkor fog segíteni nektek a jó Isten, hogy jó élete­tek, szerencsétek és vagyonotok legyen. Bízzatok bennem és azokban az urak­ban, akik velem együtt valóban a ti ja­vatokat akarják. Biztos vagyok abban, hogy ti szerettek engem, és tudjátok, hogy én is szeretlek benneteket, mind­­annyiotokat, mint saját gyermekeimet. Ne higgyetek azoknak, akik titeket el­csábítanak, de nektek nem segítenek, mint mi. Örülök, hogy gyerekeitek isko­lába járnak, ott sokat tanulnak, okosak lesznek, és nem csapják be őket többet a rossz emberek” — fogalmazta meg jó tanácsként a beilleszkedni akaróknak ci­gánytelepe felbomlása után. SOÓS ISTVÁN Cigányok, 1900 körül

Next