História 1998
1998 / 5-6. szám - T. BÍRÓ MÁRIA: Bort vagy sört ittak a rómaiak Pannoniában?
Tiberius — eredeti neve alapján, egyegy betű megváltoztatásával, felcserélésével, így lett a Tiberius Claudius Néróból Tiberius Caldius Mero, azaz aki túl mohón nyeli a színkort (bibere = inni; calidus = szenvedélyes). Pedig Tiberius nem is volt annyira iszákos, még öreg korában sem lett az, nem úgy, mint a hétszeres consul C. Marius.... Ám térjünk vissza a bor sajátos célzatú kezelésére, természetes adalékokkal való ízesítésére, hatásának módosítására. Catónál olvashatunk az emésztést elősegítő, a nehéz vizelés, a hasmenés, a giliszták okozta bántalmak elleni borok | készítéséről is. A hosszú ideig tartósított, úgynevezett „fojtott” must pedig | kifejezetten ínyencség számba ment, | nem kevésbé a mézes bor, a sűrített | musttal édesített bor: a cukrot ugyanis | csak a késő császárkorban ismerték meg az Indiából behozott nádcukor formájában. Persze nem mindenki részesült ezekben az ínyencségekben! Az egyik legmegerőltetőbb, legizzasztóbb tevékenység volt a mezőgazdasági munka. Ezt pedig évszázadokon át zömmel rabszolgák végezték Itáliában és a szomszédos Szicília szigetén. A rabszolgák szervezete is igényelte természetesen az elvesztett folyadék pótlását, a szomjúságérzet enyhítését. Ezt jobbára egy olyan pancsolt, ecetes lőre szolgálta, amely még az idősebb Plinius (23-79) szerint sem volt joggal bornak nevezhető. Ennek elkészítésére az első receptet ugyancsak a takarékos gazda megtestesítőjének, Catónak a leírásából kapjuk. Eszerint a rabszolgák itala a szüret utáni 3 hónapban a még kiforratlan murci, majd ezt követően az alábbiakból készített kotyvalék: must, erős ecet, édesvíz, állott tengervíz, feldarabolt, beáztatott szőlőcsutka, törköly. Jellemző, amit erről maga Cato mond: ami megmarad, abból igen erős és finom ecet lesz. Ecet jött létre gyakran a gondatlan, nem megfelelő felszerelés, tárolás miatt megecetesedett borból is. Ebből annak megállapítása tárgyában, hogy az adott ital még elfogadható-e bornak, vagy már t ecetnek minősül, sűrűn támadtak viták az érdekeltek, eladók és vásárlók között. Erről a római jogi irodalom bőséges példákkal szolgál. MARÓTI EGON Vö. a görögök szokásaira vonatkozóan Németh György cikkével. (A szerk.) Bort vagy sört ittak a rómaiak Pannóniában? A régészet kérdőjelei Napjainkig sokan vallják, hogy a magyarországi szőlőkultúra, közelebbről a középkori Buda környéki szőlőművelés a pannoniai rómaiság szőlőkultúrájának hagyatéka. Oklevelek tanulsága szerint már 1061 - ben szőlőt termeltek Pesten. A budai Várhegyen talált középkori szőlőszemek vizsgálata kiderítette, hogy a 11-13. századi borszőlők a Fekete-tenger vidéki szőlők rokonai. Talán épp a rómaiak hozták ezeket a töveket a Pontus Euxenos vidékéről. Ha a pannoniai borok olyan híresek lettek volna a Római Birodalomban, mint a magyar borok Európában, akkor is meg kellene kérdőjeleznünk a szőlőművelés folyamatosságát a Kárpát-medencében. A szőlőművelés a legtöbb munkát igénylő mezőgazdasági ágazat, kora tavasztól késő őszig szinte mindennapos munkát igényel. (Nem véletlenül lett a véres háborúk befejezésének, a dolgos mindennapok visszatérésének a metaforája, szőlővenyigék ültetésének látomása maga az újra megszülető béke az antik költészetben.) Claudianus 4. század végén írt, Stilicho erényeit tömjénező költeményében a Dunaparti venyigék, az afrikai szőlőfürtök aranydombja mind a visszaszerzett tartós béke szimbólumai. A folyamatosságról A szőlőskertek megművelése rengeteg munkáskezet, nyugodt, békés életkörülményeket, prosperitást feltételez. A háborús időkben felégetett gabonatáblákat a hadak elvonulása után a következő tavasszal újra lehet vetni, de a szőlőskert, amelyet feldúltak, legkorábban öt év múlva fordul újra termőbe. Ezért tartom valószínűtlennek, hogy a római pannoniai és a magyar középkori szőlőkultúra között bármilyen kapcsolat, kontinuitás lehetett volna. Ha voltak is jelentős szőlőskertek, ezek a népvándorlás viharaiban biztosan megsemmisültek. A kereszténység elterjedésével a szentmise áldozati cselekményében nélkülözhetetlen misebor előállítása kényszeríthette a borszőlő telepítését és a vörösbor készítését a borkereskedelemtől távol eső, elszigetelődött közösségekben. Ezért feltételezhető, hogy a 9. században a salzburgi érsekség térítései során a templomok körül újra megjelentek a szőlőskertek a hajdani pannon tájon. De bármennyire is valószínű ez a hipotézis, az utolsó bizonyítható pannoniai római szőlőtelepítés és az első Árpád-kori okleveles adataink között hétszáz év telt el, és milyen hétszáz év! Borospincék a római korban 13