História 1998

1998 / 5-6. szám - GECSÉNYI LAJOS: A középkori borok királya: a szerémi bor

János ugyancsak budai lakos egy hatal­­maskodási perben arról az időről beszélt, amikor bort szállított a Szerém­­ségből (ex Sirmio) Budára. A borkereskedelem Ha távol is feküdtek az ország centrális városaitól, azokkal Újlak, Karom, Sza­­lánkemén a dunai vízi úton egyenes ösz­­szeköttetésben álltak. Hozzájuk hason­lóan a Tisza biztosította a kapcsolatot a táj leggyakrabban előforduló extraneus azaz „vidéki”, idegen szőlőbirtokosai­hoz, a szegediekhez. A Bács megyei tizedek 1522-ben történt összeírása alkalmával 77 szegedi lakos rendelke­zett borterméssel Péterváradon, Kamon­­con, Karomon, Szalánkeménben és Szerlökön. A szegediek valósággal kisajátították a szerémi bor árusítását az ország észak­keleti részében, sőt távolabb a lengyel határvidéken is. Mátyás király 1484-ben kelt kiváltságlevele megengedte a szá­mukra, hogy Kassa városában kis tétel­ben is mérhessék a délvidéki dombok termését. A szegediek vélhetően éppen a borkereskedelem révén vetették meg a lábukat Felső-Magyarország központjá­ban, ahová egy évszázaddal később már tömegesen telepedtek át a török hódítók elől menekülve. 1528-1540 között a bártfai számadáskönyvekben rendszere­sen ismétlődnek a szerémi borok vásár­lását rögzítő bejegyzések. Egyik alka­lommal azt is feljegyezték, hogy a sze­gediek Tokajban ra­kodtak ki a hajókról, és onnan vitték tovább szekereken a hordókat Kassa, Bártfa irányába, talán egyenesen Krak­kóba is. Tehették, hiszen a tokaji (hegyal­jai) borok legendás tér­hódítása csak a követ­kező évtizedekben kezdődött, éppen a sze­rémi borokkal való kemény versenyben. 1496-ban még Várad környékén is (ahol egyébként ugyancsak kiterjedt szőlőmű­velés folyt) szerémi bort szállító szeke­reket leptek meg Jakcsi Pál jobbágyai, akik meglékelvén a hordókat, a részeg­ségig itták le magukat. A szőlő Ha a szerémi borok kereskedelméről keveset tudunk, még ennél is hiányosab­bak ismereteink a szőlők műveléséről. Tömöri Pál alsó-magyarországi főkapi­tánynak a Mohács előtti évekre utaló megjegyzése szerint a dunai naszádok gyengén fizetett hajósai napszámosként a szerémségi szőlőkben dolgoztak. A napszámosok foglalkoztatása egyébként bevett szokás volt valamennyi szőlővi­déken. Miként a vincellérek alkalmazása a szőlők tavasztól őszig, a szüret bevé­­geztéig tartó felügyeletére és állandó gondozására. 1520-ban egy Kassán kelt megállapodás János vincellért említi tanúként, aki egyébként Karomon lakik, de éppen a városban tartózkodik. Bizo­nyosan valamelyik szőlőtulajdonos sze­gedi polgár emberét tisztelhetjük benne, aki talán éppen ura megbízásából érke­zett a távoli városba. A napsütötte délvidéki domboldala­kat behálózó szőlőskertekben a vincellér szakértelme a szakavatott szőlőműve­lést, a présház a szőlő feldolgozását, a pince a must tárolását tette lehetővé. A nyitás, a trágyázás, a metszés, a legalább kétszeri kapálás, a szőlőhajtások szapo­rítása jelentette a műveletek sorát. A minőséget azonban a jó föld, a gondos művelés és a bőséges napsütés együtte­sen garantálta. Oláh Miklós királyi titkár nem csak könyvében szólt a szerémi bor zamatá­­ról. Mint II. Lajos király özvegyének, Mária királynénak a kísérője gondosko­dott arról is, hogy a szerémi bor eljusson a németalföldi helytartóvá kinevezett királyné asztalára. Ahol még 1551-ben is szívesen itták volna, ha az akkor már évtizedek óta török uralom alá került szerémségi településekről hozzájuthat­tak volna a drága nedűhöz. Az oszmán megszállók ugyan nem pusztították el vallási alapon a próféta által tiltott italt termő tőkéket, de a szerémi bor lassan kiszorult az előkelő borok sorából. Helyét fokozatosan a baranyai és a Tokaj vidéki hegyek lankáin gyarapodó szőlőkben termett és speciálisan szüre­telt, kezelt borok, mindenekelőtt az aszú, vették át. GECSÉNYI LAJOS * Vö. e számunkban Draskóczy István cikkével. (A szerk.) ** A tokaji borokról vö. e számunk 36-43. olda­laival. (A szerk.) Bort szállító magyar szekeres, 1566 28

Next