História 1998
1998 / 5-6. szám - GECSÉNYI LAJOS: A középkori borok királya: a szerémi bor
János ugyancsak budai lakos egy hatalmaskodási perben arról az időről beszélt, amikor bort szállított a Szerémségből (ex Sirmio) Budára. A borkereskedelem Ha távol is feküdtek az ország centrális városaitól, azokkal Újlak, Karom, Szalánkemén a dunai vízi úton egyenes öszszeköttetésben álltak. Hozzájuk hasonlóan a Tisza biztosította a kapcsolatot a táj leggyakrabban előforduló extraneus azaz „vidéki”, idegen szőlőbirtokosaihoz, a szegediekhez. A Bács megyei tizedek 1522-ben történt összeírása alkalmával 77 szegedi lakos rendelkezett borterméssel Péterváradon, Kamoncon, Karomon, Szalánkeménben és Szerlökön. A szegediek valósággal kisajátították a szerémi bor árusítását az ország északkeleti részében, sőt távolabb a lengyel határvidéken is. Mátyás király 1484-ben kelt kiváltságlevele megengedte a számukra, hogy Kassa városában kis tételben is mérhessék a délvidéki dombok termését. A szegediek vélhetően éppen a borkereskedelem révén vetették meg a lábukat Felső-Magyarország központjában, ahová egy évszázaddal később már tömegesen telepedtek át a török hódítók elől menekülve. 1528-1540 között a bártfai számadáskönyvekben rendszeresen ismétlődnek a szerémi borok vásárlását rögzítő bejegyzések. Egyik alkalommal azt is feljegyezték, hogy a szegediek Tokajban rakodtak ki a hajókról, és onnan vitték tovább szekereken a hordókat Kassa, Bártfa irányába, talán egyenesen Krakkóba is. Tehették, hiszen a tokaji (hegyaljai) borok legendás térhódítása csak a következő évtizedekben kezdődött, éppen a szerémi borokkal való kemény versenyben. 1496-ban még Várad környékén is (ahol egyébként ugyancsak kiterjedt szőlőművelés folyt) szerémi bort szállító szekereket leptek meg Jakcsi Pál jobbágyai, akik meglékelvén a hordókat, a részegségig itták le magukat. A szőlő Ha a szerémi borok kereskedelméről keveset tudunk, még ennél is hiányosabbak ismereteink a szőlők műveléséről. Tömöri Pál alsó-magyarországi főkapitánynak a Mohács előtti évekre utaló megjegyzése szerint a dunai naszádok gyengén fizetett hajósai napszámosként a szerémségi szőlőkben dolgoztak. A napszámosok foglalkoztatása egyébként bevett szokás volt valamennyi szőlővidéken. Miként a vincellérek alkalmazása a szőlők tavasztól őszig, a szüret bevégeztéig tartó felügyeletére és állandó gondozására. 1520-ban egy Kassán kelt megállapodás János vincellért említi tanúként, aki egyébként Karomon lakik, de éppen a városban tartózkodik. Bizonyosan valamelyik szőlőtulajdonos szegedi polgár emberét tisztelhetjük benne, aki talán éppen ura megbízásából érkezett a távoli városba. A napsütötte délvidéki domboldalakat behálózó szőlőskertekben a vincellér szakértelme a szakavatott szőlőművelést, a présház a szőlő feldolgozását, a pince a must tárolását tette lehetővé. A nyitás, a trágyázás, a metszés, a legalább kétszeri kapálás, a szőlőhajtások szaporítása jelentette a műveletek sorát. A minőséget azonban a jó föld, a gondos művelés és a bőséges napsütés együttesen garantálta. Oláh Miklós királyi titkár nem csak könyvében szólt a szerémi bor zamatáról. Mint II. Lajos király özvegyének, Mária királynénak a kísérője gondoskodott arról is, hogy a szerémi bor eljusson a németalföldi helytartóvá kinevezett királyné asztalára. Ahol még 1551-ben is szívesen itták volna, ha az akkor már évtizedek óta török uralom alá került szerémségi településekről hozzájuthattak volna a drága nedűhöz. Az oszmán megszállók ugyan nem pusztították el vallási alapon a próféta által tiltott italt termő tőkéket, de a szerémi bor lassan kiszorult az előkelő borok sorából. Helyét fokozatosan a baranyai és a Tokaj vidéki hegyek lankáin gyarapodó szőlőkben termett és speciálisan szüretelt, kezelt borok, mindenekelőtt az aszú, vették át. GECSÉNYI LAJOS * Vö. e számunkban Draskóczy István cikkével. (A szerk.) ** A tokaji borokról vö. e számunk 36-43. oldalaival. (A szerk.) Bort szállító magyar szekeres, 1566 28