História 1999
1999 / 5-6. szám - SZENDRŐDY GYŐZŐ: A dél-balatoni borvidék és borai
melésre, nem váltotta le jó minőségű bort termő szőlőfajtáit. A kiegyezés újra nagy lehetőségeket nyitott a Balaton-felvidéki borok hagyományos külpiacainak visszaszerzésére. A kedvező helyzetet az észak-amerikai gabonaáradat okozta búzaválsággal párosult filoxérajárvány törte meg átmenetileg. A szőlőgyökértetű két irányból fertőzött. 1878-tól Balatonfőkajár felől, 1880-tól Keszthely irányából. 1886— 1891 között érte el a legértékesebb borokat termő községeket - legutoljára Monostorapáti határát. Sok család tönkrement, a homokvidékre költözött vagy kivándorolt. A maradók a századfordulóra úrrá lettek a veszélyen. Nem minden vonatkozásban előnyösenvisszaszorult a kéknyelű, a vörösdinka, a sárgamuskotály, a bajor, a Bálint, a kolontár, a fehérszőlő, a sárfehér, a mézes, míg sajnos több helyen a direkt termőkre tértek át), teljes fajtaváltás következett be. Az addig itt is legkedveltebb furmintot az olaszrizling váltotta fel. A közös szakmai alapok Zala vármegye hegyközségei már a korai időkben is fejlettek voltak. A vármegye történelmének, szellemének ismeretében ez érthető. A hegyközségi működés vármegyei szintű, egységes szabályozására az első kísérletek a 17. század második felében történtek. A török miatt akkor még részleges sikerrel. A korszerűsítést 1752-ben végezte el a vármegye és kötelezte valamennyi bortermelő települését az egységes szabályozás bevezetésére (1950-ig mindhárom borvidék Zala vármegyéhez tartozott). Az adatok kiforrott szőlőhegyi rendtartásról, szervezetről, működésről tanúskodnak. 1797-től Festetics György keszthelyi iskolateremtő tevékenysége volt nagy hatással a vidék bortermelésének fejlődésére. Úttörő tevékenységet folytatott a magyar nyelvű szőlészeti és borászati szakirodalom megteremtésében a 19. század elején a tótvázsonyi evangélikus esperes, Fábián József. A reformkor jobbító eszméi itt is jó talajra találtak. A kiegyezés után felpezsdült az egyesületi élet is. Az egykori egységes és nagy badacsonyi borvidék szőlőbirtokosai saját költségükön alapították 1872-ben a tapolcai Borászati Iskolát, amelyet az 1872-1876-os évek- A dél-balatoni borvidék és borai Szent László all. században telepítette le a franciaországi St. Giles-ből a bencés szerzeteseket. Számukra Somogyváron templomot és kolostort építtetett. A szerzetesek az akkori nyugati kultúra és civilizáció számos eredményét igyekeztek itt meghonosítani. Ennek eredményeképp — részben a kolostor ellátására szőlőskerteket hoztak létre és bort készítettek. Okkal hihetjük, hogy ebben az időben az akkori világ „csúcstechnológiája” alapján termesztették a szőlőt és készítették a bort ezen a tájon. Az, hogy a franciák által továbbfejlesztett szőlőtermesztés és borászat eredményes volt e vidéken, jól követhető a későbbi évszázadokban is. A mai Magyarország első címerét Somogy vármegye kapta 1487-ben II. Ulászló királytól. A címer központi helyén egy szőlőfürtöt tartó kar látható. Az adománylevél szerint „ebben a megyében ugyanis oly bőségben van a szőlő és a bor, hogy országunk leggazdagabb vármegyéi közé lehet sorolni”. E virágzó szőlőtermesztésnek a másfél évszázados török hódoltság vetett véget. Ekkor a megye elnéptelenedett, a szőlő és más kultúrák helye elerdősödött. A később lassan újjáéledő szőlőkultúrát a filoxéravész pusztítja el. A 20. század első felében a telepítések a Dél-Balaton vidékén főleg oltványszőlővel, a megye többi részén főleg direkt termő fajtákkal történt. Ebben az időben Kőröshegy, Látrány, Kéthely stb. voltak a legjelentősebb szőlőtermelő községek. Az utóbbi fél évszázadban a biztonságos, kiegyenlített és megbízható minőséget adó termesztés feltételei az országban páratlan dinamikus fejlődést indukáltak. A szőlők elsősorban az észak-déli irányú dombvonulatok nyugati lankáin helyezkednek el. A talajok változatosak, de főleg a különböző agyagtartalmú lesz az uralkodó. E talajtípus viszonylag mély rétegű, jó tápanyag- és vízgazdálkodású. Ennek köszönhető, hogy az országban gyakran előforduló nyári aszály itt kevésbé tesz kárt a termés mennyiségében és minőségében. A vízhiány ugyanis akadályozza a fotoszintézist, a szőlő valamenynyi élettevékenységét, így a cukor-, a sav-, az aromaképződést is, sőt „elégnek a savak, eltompulnak a zamatok, illatok”. Az ún. rossz évjáratok aránya itt az ország legtöbb borvidékéhez képest kevesebb. Ez a körülmény határozza meg a szőlőtermesztés és a borászat irányultságát. A bor legnagyobb értéke a sav, annak mennyisége, összetétele, finomsága, eleganciája, a hozzákapcsolódó aroma és illat, a zamatanyagok változatossága, harmóniája. Ez az oka annak, hogy talán az országban itt vannak a legjobb feltételei az elegáns, könnyed, nem tolakodó, muskotályzamatú borok és pezsgők készítésének. A borvidéken elsősorban a fehérborszőlő-fajták terjedtek el, melyek alkalmasak a fejlett világban olyan kedvelt gyümölcsillatú, könnyű, elegáns borok, ill. pezsgők előállítására. Jelenleg a következő fehér fajták telepíthetők: Irsai Olivér, sárgamuskotály, rizlingszilváni, királyleányka, chardonnay, sauvignon ésa rannai rizling, olaszrizling. Jellemzően inkább a „burgundiai” típusú, gyümölcsillatokat, zamatokat adó vörösborok készítésére alkalmas ez a vidék. Telepíthető vörösborszőlő-fajták: kékfrankos, pinot noir, merlot, cabernet sauvignon. SZENDRŐDY GYŐZŐ Szőlő a Balaton zalai partján, 1900-as évek 61