História 2006

2006 / 6-7. szám - PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: "Elvtársak! Ne lőjetek!"

„Elvtársak! Ne lőjetek!” Az ötvenes évek a politikai viccek tükrében Az 1950-es években vált ismertté /­ Magyarországon sok orosz, sőt ■L. ..szovjet író, költő és tudós neve. Köztük Majakovszkijé (1893-1930), akinek a verseit tanulták az iskolások, szavalták az úttörők, sugározta a rádió. Talán ezért is volt olyan döbbenetes hatású a halálának körülményeit meg­világító vicc Rajk Lászlónak és társai­nak rehabilitációja, újratemetése idején. Ezt is a „jereváni rádióra” hivatkozással terjesztették. Egyik hallgatója megkérdezte a szov­jet-örmény rádiót Majakovszkij haláláról. „Igaz-e a hír, hogy a nagy költő öngyilkos lett, hagyott-e búcsúlevelet, s melyek voltak utolsó szavai?” A rádió tömör válasza: „A hír igaz. Utolsó szavai pedig ezek voltak: Elvtársak! Ne lőjetek!” Politikai vicc - a kimondható igazság A totális diktatúra éveiben, a fé­lelem légkörében a társadalom anyagi és még inkább szellemi, pszichikai állapotának lenyomata mutatkozik meg az akkori viccek tematikájában, s a politikai viccek fokozódó keménységében. A poli­tikai vicc tömegek számára tette kimondhatóvá az igazságot. Maga a vicc ugyan nem döntött meg egyetlen diktatúrát sem, de segí­tett az egyénnek és a közösségnek is átvészelni a nehéz éveket. Má­sodik nyilvánossága táplálta a re­ményt a legkilátástalanabb hely­zetekben is, mert megteremtette a hatalommal szemben állók, a „másképp gondolkodók” közösségét. A vicc szerzője ismeretlen, nem büntethető. Ha a szerzőjét nem is, de terjesztőjét, a „viccmesélőt” olykor fi­gyelmeztették, komolyan megfenye­gették a rendszer vonalas hívei. A párt­tag viccmesélőt önkritikára szólították fel, s könnyen végződhetett pártfegyel­mivel a meggondolatlan viccelődés. A családokban gyerekek előtt nem szíve­sen mondtak el politikai vicceket a fel­nőttek, mert azok bajt hozhattak volna a családra a viccek továbbadásával. Óvakodni kellett a besúgó, a rosszaka­ró, a feljelentő típusú emberektől is. Pesti utcán két fegyveres felkelő megállított eg '­­íz tér autót, amelyen főleg fiata­­lok voltak. Egyikük elkezdte az iga­zoltatást, de társa türelmetlenül szólt rá: — Ugyan, mit vacakolsz, tudhat­nád, hogy tizennyolc év alatt min­denki megbízható! * A Széna térnél történt. A felkelők elfogtak egy ávéhást. Az egyik heves­vérű fiatal meg akarta ütni, de öre­gebb társa lefogta a kezét: — Nyugi, gyerek! Ne üss, mert ak­kor te is olyan leszel, mint ők. * A József körúton üresen tátong egy üzlet. Az árukat már rég elrak­ták a ház lakói, a kirakatban fityeg egy tábla: önelszámoló bolt. A kilőtt páncélos hever a Rákóczi úton. Benzintartályán krétával írt tárgyilagos megállapítás: üres. A humor még a legnehezebb pillanatokban is jelen volt. Egyetemi Ifjúság, 1956. november 1. A viccben, mint a mesében, minden megtörténhet, s nem a hatalmasok, ha­nem a gyengék, a védtelenek, a szegé­nyek oldalán van az igazság. A viccben az igazságot többnyire a cigány, a székely góbé, a lenézett paraszt vagy az inas, az iparostanonc mondja ki. Nép­szerű igazságmondó az ötvenes évek­ben a már említett „jereváni rádió”, a bölcs rabbi, Grün, Schwarcz és Kohn bácsi, Móricka, a városi kisemberek. Szemben a hatalom első emberével, akiről a következő vicc járta: „- Melyik Mátyás uralkodása lesz emlékezetesebb? - A mostanié, Rákosi Mátyásé, mert még meg sem halt, máris oda az igazság.” „Ez már a szocializmus?...” A magyar közönség java része az 1950-es években már kétkedve fogadta a budapesti rádió híreit, de a képzelet­beli „jereváni rádiót” megbízható hír­forrásnak tekintette. Olyan híreket ter­jesztett, amelyeket az Amerika Hang­ja, sőt a Szabad Európa Rádió sem sugárzott. A viccekben létező „jereváni rádió” hívei sok esetben egybevág­tak saját mindennapi tapasztalatai­val és következtetéseivel. Bölcses­ségét és igazmondását 1951- ben az alábbi vicc hitelesítette: Meg­kérdezték a jereváni rádiót, hogy le­hetséges-e Svájcban a szocializmus építése? Igen, lehetséges volna, de minek?” - hangzott az örmény rá­dió válasza. Pontosan rímelt erre a pesti kisember, Kohn bácsi szemé­lyes tapasztalata az „épülő szocia­lizmusról”. Noha régi, megértő tagja volt a kommunista pártnak, 1951-ben mégis elveszítette a tü­relmét. Felállt a taggyűlésen és őszinte választ várva megkérdezte: „Ez már a szocializmus, vagy lesz még rosszabb is?” A magyar társadalom szociális helyzete, tömeges elnyomorodása önmagában is elegendő lett volna a rendszer kritikájához. Alávetett helyzetét, a kilátástalanság érzetét fokozta a szovjet megszállás, a Vörös Hadsereg tartós berendez­kedése. Apró jele volt az orosz­­ellenességnek az alábbi történet: két vidéki nénike nézegeti Sztálin hatalmas új szobrát Budapesten. Tanakodnak, kinek a szobra lehet. Végül egy rendőrtől megkapják a választ: Ez Sztálin, aki kikergette a németeket. - Áldott jó lélek! Nem tudná az oroszokat is kizavarni?” A vicc nem ismer nyelv- és ország­határokat, bár a szójáték, az ún. szó-

Next