História 2008
2008 / 6-7. szám - RENDSZERVÁLTÁS ÉS GAZDASÁG - SÁRKÖZY TAMÁS: Gazdasági jog Magyarországon : 1948-2008
Lil., LIV. és LV. törvények koronázták meg, amelyek alapján a magyar állami vállalatok 99%-a 1994 végére kötelezően átalakult részvénytársasággá (90%), ill. kft.-vé (10%). Spontán privatizáció Az ún. spontán (decentralizált) privatizáció Magyarországon legfeljebb háromnegyed évig tartott, és az állami szektor legfeljebb 2%-át érintette. Nagyrészt törvényes keretekben zajlott, a visszaélések többsége részben a kisprivatizációra szánt tanácsi kereskedelmi vállalatoknál, részben a privatizációs törvények hatókörén kívül eső MSZMP-KISZ-vagyonnál következett be. A későbbi szociológiai vizsgálatok egyáltalán nem bizonyították a kommunista pártfunkcionáriusok spontán privatizációval történt hatalomátmentését, azt azonban igen, hogy a magyar privatizációs folyamat nyertesei a „tűzhöz közel lévő” vállalatvezetés, a gazdasági államigazgatás, ill. a korábbi kisiparos-magánkereskedő-kisvállalkozói réteg lettek (természetesen a külföldi tőke, a multinacionális vállalatok mellett). Ez azonban nemcsak az 1989— 1990-es évekre, hanem a privatizáció teljes időszakára igaz. A társadalmi igazságtalanság tehát megállapítható, de reális alapon más lehetőség aligha volt, a népi részvénykapitalizmus vágya irreálisnak bizonyult, egy mérsékelt menedzserkapitalizmus viszont realitássá vált. Tömeges privatizáció A privatizáció Magyarországon a kapitalista eredeti tőkefelhalmozást helyettesítette (részlegesen). A demokrácia ára - Konrád György szerint - a kapitalizmus volt, a szabadság mindenkié lett, a vagyon keveseké. A magyar privatizációs törvények nyilván nem voltak hibátlan törvények, hiszen kitaposatlan úton jártunk. Véleményem szerint 1987-1989-ben az önkéntes vállalati döntésű privatizáció jogszabályi kedvezményezése még a szocialista rendszer keretében logikus volt, hiszen a vállalati önkormányzás-önigazgatás megszüntetését még legradikálisabb reformjavaslatok sem indítványozták. Ugyanakkor egy következetes kapitalista rendszerrel nyilván nem fért össze a vállalati önigazgatás, így az is szükségszerű volt, hogy 1990 után a polgári kormány felszámolta. A külföldi befektetéseket is csak központilag lehetett ösztönözni, a pénzügyi befektetők is elvárták a vállalati önállóság felszámolását. Emellett a központi költségvetésnek - már a jelentős államadósság, de a gazdasági feszültségek kiéleződése miatt is - szüksége volt a teljes privatizációs bevételre, a decentralizált privatizációnál viszont csak az ellenérték 20%-a folyt be a költségvetésbe. Az 1992-es törvények alapján végbement a jogi privatizáció, azaz megszüntették az állami vállalatok intézményi formáját és létrejött a privát, azaz kereskedelmi társasági formájú állami vállalat. A második lépcső, a szociológiai-közgazdasági értelemben vett valódi privatizáció viszont (a kiskereskedelem-vendéglátás kivételével, amely az 1990-es ún. előprivatizációs törvény nyomán teljesen magántulajdonba került) 1994-ig viszonylag csekély mértékben haladt előre (kb. 30%-os volt). A tömeges privatizációra, az állami szektor „kemény magjának” piaci alapon való értékesítésére 1995-1996-ban került sor, mégpedig egy új privatizációs törvény, a 2008. január 1-jéig hatályos 1995. évi XXXIX. törvény alapján. Ez a törvény már jelentősen csökkentette a tartósan állami tulajdonban maradó állami vállalatok körét és az Áht. 1995-ös módosítása az állam kincstári vagyonát is szűkebb körre szorította. A többi állami vállalkozói vagyonra nézve viszont értékesítési kötelezettséget állapított meg. A privatizáció alapvető útja a nyilvános versenyeztetési eljárást követő értékesítés, amely egy adásvételi szerződéshez közel álló, a törvényben részletesen szabályozott privatizációs szerződéssel történt. A magyar privatizáció tehát - a szocialista országok többségétől eltérően - főszabályként piaci privatizáció volt, az ingyenesség szélső kivétel, a kedvezményes privatizációs technikák korlátozottak voltak, a készpénzes értékesítés volt az alapvető. A piaci értékesítéshez igazodva a korábbi költségvetési szerv, az Állami Vagyonügynökség helyett a privatizáció központi szervét 1995-től részvénytársasági formában szervezték meg (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.). A törvény növelte a privatizáció nyilvánosságát, áttekinthetőségét, jogállami garanciáit. Az 1995-ös privatizációs törvény alapján a tömeges és intézményes privatizáció 1997—1998-ig lezajlott, a rendszerváltoztató privatizáció lezárult, az egységes állami vagyontörvény már 1998-ban meghozható lett volna (tervezete el is készült). Időközben azonban a privatizáció konkrét gazdaságpolitikai céljai körül politikai küzdelem alakult ki, amelynek következtében az intézményes privatizációt formálisan lezáró vagyontörvény (2007. évi CVI. törvény) csak 2008. január 1-jével lépett hatályba. Versengő politikai irányzatok A privatizáció kérdésében versengő mindkét politikai irányzat - szerintem - polgári alapon áll, és mindkettő képviselhető az Európai Unióban. a) Az egyik álláspont lényegében az olasz-francia-osztrák példát követve 15% állami vállalati szektort indokoltnak lát megtartani. Ezt a felfogást követve az Orbán-kormány 1998 után alig privatizált tovább és korlátozott mértékben visszaállamosított. b) A másik (liberális) álláspont lényegében minimálisra csökkentené az állam vállalkozói vagyonát, mint ez a skandináv államokban vagy pl. Svájcban tapasztalható. Ezen az úton haladt a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány. Ez a vita azonban már nem tartozik a már befejezett tulajdonosi rendszerváltozás körébe, hanem konkrét gazdaságpolitikai kérdés. Ha képesek vagyunk korszerűen szabályozni, kellő hatósági és szerződéses biztosítékrendszert megalkotni és azt betartatni, úgy elvileg a privatizáció előnyös lehet, ha viszont a közigazgatás gyenge, a privatizáció folytatása ronthatja a közszolgáltatásokat. SÁRKÖZY TAMÁS A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk: Sárközy Tamás (szerk.): A rendszerváltozás gazdasági joga. Bp., 2005.; Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): A civilisztika fejlődéstörténete. Miskolc, 2006.; Jakab András, Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/2005. Jog, rendszerváltás, EU-csatlakozás. I-II. k. Bp., 2007.