História 2009
2009 / 9-10. szám - FIGYELŐ - ÁCS PÁL: Reformáció és anyanyelvű irodalom : Nemzeti kultúra vagy felekezeti agitáció?
A reformáció kezdeteitől fogva virágzott és fejlődött a zsoltárköltészet, a „Psalmus Hungaricus”. Kálmáncsehi Sánta Márton (15. sz. vége-1557) és Székely István (1500 után-1563 után) prózazsoltárait a legkiválóbb prédikátorok, Batizi András (1515 körül-1546 után), Sztárai Mihály (16. sz. eleje—1575), Szegedi Gergely (1537-1566), Bogáti Fazakas Miklós (1548-1598 után) szabad verses parafrázisai követték, majd a Biblia „betűjéhez” egyre pontosabban illeszkedő műfordítások, Skaricza Máté (1544-1591), Szenes Molnár Albert (1574-1634) és Thordai János (1597-1636) psalmusai jöttek divatba. A protestáns énekköltészet anyagát gyűjteményekbe rendezve nyomtatták ki a reformáció céljaival azonosuló, egymással versengő könyvnyomdák, Kolozsvárott, Váradon, Debrecenben, Bártfán és egyebütt, illetve szépen illusztrált kéziratos énekeskönyvekbe írták sokszor névtelen másoló kezek. Virágzott a hitvitázó dráma - a legnevesebb drámaíró a sokoldalú Sztárai Mihály volt. Egymás után keletkeztek a traktátusok, a vitairatok, a postillák, vagyis prédikációs kötetek. A legjelentősebbek: Bornemisza Péter (1535-1584) alkotásai. Elkészültek a Biblia előbb részleges, majd teljes fordításai Méliusz Péter (1532-1572), Heltai Gáspár (1510-1574), Károli Gáspár (1529-1591), Félegyházi Tamás (1540 körül- 1586), valamint Szenes Molnár Albert műhelyében. Hitküzdelmek felekezeten belül és kívül A hitszakadást egészen a tridenti zsinat 1564-es lezárulásáig nem tekintették véglegesnek, és a reformáció különböző ágazatai sem különültek el egymástól visszavonhatatlanul a 16. század utolsó évtizedeiig. Másfelől az is tény, hogy már a kezdet kezdetén összecsaptak a protestantizmus radikális és intézményesített ágazatai. Elég itt Luther és Zwingli 1529-es marburgi úrvacsoratani kollokviumára utalni, amely mindörökre elszakította egymástól Luther követőit a svájci reformáció híveitől. Tudjuk, hogy a magyar protestáns értelmiség - főként az egyetemjárásnak (academica peregrinatio) köszönhetően - érzékenyen reagált e vitákra. Nemcsak a katolikusok és a protestánsok feszültek egymásnak, hanem a lutheránusok, a kálvinisták és az antitrinitáriusok is. A hitküzdelmek nem álltak meg a felekezetek határain. Hosszadalmas, elkeseredett polémiát folytattak egymással Késmárkon az evangélikus egyház különböző (ortodox és úgynevezett kriptokálvinista) irányaihoz húzó írók, például Horváth Stansith Gergely és Ambrosius Sebestyén. A püspöki hatalom ellen lázadó kálvinista Újfalvi Imre fejére halált követelt Hodászi Lukács tiszántúli református püspök. A Krisztus imádását elutasító radikális antitrinitárius Dávid Ferencet (1520-1579) saját, mérsékelt unitárius hitsorsosai juttatták börtönbe Erdélyben. A reformáció kezdeti szakaszában működő reformátorokat sokszor több felekezet is jótékonyan törekedett magához vonni. A kortársai által „magyar Lutherként” emlegetett Dévai Mátyást természetszerűen saját harcosaként tiszteli az evangélikus egyház.* Különös és nehezen értelmezhető úrvacsoratani elgondolása miatt - mely Luther Márton ellenérzését is kiváltotta - a reformátusok „helvét irányba” hajlóként tartják számon. A lelkek halál utáni állapotára vonatkozó még fur* Vö. Csepregi Zoltán cikkével e számunkban! (A szerk.) A marburgi kollokvium, 1529. A lutheri és a helvét irányzat vitája az úrvacsora kérdésében Katolikusok és protestánsok hitvitája Poissyban, 1561